Esztergom és Vidéke, 1927

1927-01-09 / 3.szám

zők nevét tartotta nyilván, míg Fe­kete Rezső a névsort olvasta. Dr. Mike Lajos elfoglalva az el­nöki széket, megnyitotta a szavazást. Először a rendes tagokra ejtették meg a szavazást, majd a másik ur­nába a póttagokra esett szavazato­kat gyűjtötték össze. A névsornak két kétszeri szabályszerű felolvasása után a szavazatszedő bizottság visszavo nult. Meglehetős sok időt vett igénybe a szavazatok összeszámlálása. Min­denki feszült figyelemmel várta az eredményt. Jóval 12 óra után végre a főispán újból megnyitotta a gyűlést és dr. Mike Lajos kihirdette az eredményt: Felsőházi rendes tagságra leada­tott összesen 187 szavazat. Ebből Thaly Ferenc 172, Báthy László 119 és dr. Gróh József 66 szava­zatot kapott. A többi szavazat meg­oszlott s egy érvénytelen volt. Esze­rint tehát felsőházi tagokul Thaly Ferenc ós Báthy László választattak meg. Póttagokul Ghyczy Elemér 156 és Bleszl Ferenc 129 szavazattal vá­lasztattak meg a leadott 156 szava­zatból. Alig hangzott el az éljenzés és thps, amikor baráti dr. Huszár Ala­dár főispán a megválasztottakhoz in­tézett beszédben azon reményének adott kifejezést, hogy ezen mandá tumok alatt fog ismét szétválni a két vármegye, mint megcsonkíttatlan önálló vármegye. Báthy Lászió köszönő beszédében kifejezést adott a meg nem alkuvásá­nak és le nem mondásának s min den erejével az integer Magyaror­szágért óhajt dolgozni a felsőházban. Thaly Ferenc hatalmas fejtegeté­sekben nagy politikai igazságokat mondott s végül* megköszönte a belé helyezett bizalmat, amelyre büszkén tekint vissza 30 éves törvényható­sági munkássága után. Bleszl Ferenc néhány köszönő szava után szenkviczi Palkovics László alispán méltatta a nap ünne­pélyességét. Nehéz időkben töltött alispánságának ünnepnapja — úgy­mond — a mai választás. A beszédek elhangzása után a Himnusz eléneklésével véget ért eme nevezetes gyűlés, amely történlmi ós közjogi horderejeben mindenkor em­lékezetes lesz megyénkben. A legparádésabb szerep­osztás : Az államügyész Conrad Veidt A nőorvos . . . Harry Liedtke Az elcsábított leány Maly Delschaf t A félkegyelmű . . Werner Kraus Mi kornnk legnagyobb problémája? Lélekbemarkoló, izgalmasan szép filmregény a „Ne ölj ! a (Az asszony golgotája), amelynek főszereplői nem kisebb nevek, mint a „ Halálrózsák" Conrad Veidtje, a „Csákó és kalap" Harry Liedtkéje és az egyik leg­jobb német filmművész, Werner Krauss. A „Ne ölj!" korunk legnagyobb problémáját tárgyalja. Szabad-e a nőnek lemondania arról, hogy anya legyen ? A leglelkesebb propaganda ez a film a nagy kérdésben: az anyáknak világra kell hozniok a gyer meket, mert a gyermek a haza ereje, támasza, kincse. A film nemes, er­kölcsi tendenciája még a legkénye­sebb izlésű nézőt is megnyugtatja. A „Ne ölj!" egy másik nagy ame­rikai filmmel együtt a Kultur Mozgó vasárnapi műsora. Az óriási érdek­lődésre való tekintettel ajánlatos előre jegyet váltani. T H fa E K.T Farsangi naptár. Febr. 1-én Ötegcserkészek farsangi estélye. „ 2-án Kath. Legényegylet színdarabbal egybekötött táncestélye saját be­lyiségében. , 5-én Református bál. „ 5-én Magyar Állami Altisztek szinielő­dással egybekötött táncmulatsága a Magyar Királyban. MEGHÍVÓ. Esztergom sz. kir. város tanácsa tisztelettel meghívja a város összes polgárait a vízvezetéknek folyó évi január hó 12-én leendő ünnepélyes megnyitására. SORREND: 1. Délelőtt 11 órakor gyülekezés a városháza előtt. Építésvezető je­lentése az építési munkálatok befe jeztérő). A polgármester a királyi posta előtti tűzcsap megnyitásával átadja a vízművet rendes használa­tának. 2. Kirándulás a szivattyútelepre, hol Mátéffy Viktor prépost-plébános, országgyűlési képviselő megáldja a szivattyú-gépházat és tartozékait, A szivattyútelep és szolgálati me­dence megtekintése. 3. Déluián fél 2 órakor ebéd a Magyar Király szállodában. Az ebé­den való részvétel előzetesen f. hó 11 én déli 11 óráig bejelentendő a vízvezeték építési irodában. Az ebéd ára itallal együtt 40.000 korona. Esztergom, 1927. január 7 én. Dr. Antóny s. k. polgármester. Hymen. Kiss Nuskó és Rothnágel János oki. gépészmérnök f. hó 8-án, szombaton délben tartották esküvő­jüket Budapesten a krisztinavárosi plébánia-templomban. — Porges? Ella és Frommer Sándor f. hó 11-én d. u. 1 órakor tartják egybekelési ünnepélyüket. (Minden külön értesí­tés helvett.) — Schenkengel László kir. közalapítványi erdőtanácsos f. hó 11-én d. u. 4 órakor vezeti ol­tárhoz Vándor Magduskát, dr. Ván dor Ödön orvos kedves leányát. Flamand szentbeszéd a belvá­rosi plébánia-templomban. Január 5 én Raynard Doran, brüggei kano­nok szentmisét és flamand szentbe­szédet mondott annak a nagyszámú gyermekseregnek, amely már Esz­tergomból is résztvett a gyermek­üdültetési akcióban. Szentbaszédjé­ben megemlítette a nagy gyermek­barát, hogy annak a belga népnek az üdvözletét jött tolmácsolni, amely olyan nagy szeretettel viseltetik már most — a véres háború ellenére is — a magyar nép iránt s kérte a gyer­mekeket, legyenek továbbra is hálá­sak, nem a nevelőszülőikkel szemben, mert ők az egész akciót az isteni gyermekbarátért, iránta való szere­tetből végezték és végzik mág most is, hanem először a jó Istennel szem­ben. Utána a gyermekek szüleikkel együtt átvonultak a Kath. Körbe, ahol bensőséges meleg fogadtatásqan részesítették idegen jótevőjüket. El­énekelték a flamad himnuszt s egy szívből jövő hij leve . . .-vei élje­nezték meg. Majd egy flamand ós egy francia felköszöntő következett s nemzeti szinű szalaggal átkötött gyö­nyörű csoktot adtak át a magas ven­dégnek. A könnyekig meghatott ka. nonok újból is hangsúlyozta, hogy a magyar gyermekek olyan jó be­nyomást keltettek, olyan jó hírne­vet hagytak hátra az ő hazájában, hogy bármikor újból is szívesen lát­ják őket. A szeretetadományok szót­osztása s a Sternberg grófnőnek oda. adó munkájáért mondott hálás kö­szönet után a szülők és gyermekek éljenzése között indult el Budapest felé. Balassa Társaság első irodalmi estje. A Balassa Bálint Irodalmi és Művészeti Társaság Szépirodalmi Szakosztálya f. hó 17-én, hétfőn este pontosan fél 6 órakor a gimnázium dísztermében fogja megtartani első irodalmi estjét a következő program­mal: 1. Wagner: Lohengrin. Egyve leg. Előadja az Esztergomi Zene kedvelők köre. 2. Asbóth Károly 1. tag székfoglalója : Versek. 2. Ammer 1. tag : Dalok Walter Margit verseire : a) Hamupipőke, b) Játék volt csak .. Előadja: Kubányi Margit, zongorán kiséri: Kubányi Klára. 4. Walter Margit r. tag székfoglalója: Versek. Szünet. 5. Reinitz: Ady dalok: a) Paris az én Bakonyom, b) Lelkek a pányván. Élőadja : Zelenyák Ferenc, zongorán kiséri; Hajnali Kálmán 1. tag. 6. Ady Endre: a) Bolyongás Azurországban, b) Intés szegény le­gényeknek, c) Ádám hol vagy. Elő adja: Szántó Magda. 7. Féja Géza r. tag székfoglalója: Ady Endre ta­nulmány. 8. Reissiger: Erdei malom. Előadja : Az Esztergomi Zenekedve­lők Köre. Belépődíj 50 fillér. Kulturest a Kath. Legényegy­letben. Az Esztergomi Kath. Le­gényegyletben január 12-ón, szerdán kulturest lesz. Az előadás címe a „Férfi és a nő." Utána vetítetképes felo vasas lesz. Belépődíj nincsen. Vendégeket szívesen látnak. Pásztorjáték Sárisápon. A sá risapi állami elemi népisKola növen­dékei karácsonyi pásztorjátékot ad­tak elő oly szép sikerrel, hogy há­romszor kellett megismételni az ügyes kis műkedvelőknek. Az előadások mindannyiszor telt házat vonzottak s szépen jövedelmezett az iskolai harmónium javára. Az Öregcserkészek farsangi es télyének rendező bizottságától nyert értesülésünk szerint a műsoros estét f. é. február hó 1. napján tartják meg. — Az előjelekből Ítélve ez lesz az idei farsang lebszebb és legnívó­sabb mulatsága, miért is már előre felhívjuk rá közönségünk figyelmét. Közös szent áldozás. A Tanult Férfiak Kongregációja e havi közös szent áldozását ma, január 9-én tartja a szent ferencrendiek templomában, ahol e napon szentségimádás alkal­mából a férfikongregáció tagjai a fő­gimnázium ifjúsági kongregáció tag­jaival felváltva adorálnak. Kanyaró és bárányhimlö. Min­den évben kisértenek a ragályos gyer­mekbetegségek. Mult évben huzamo sabb ideig be voltak zárva elemi is­koláink kanyaró miatt. Mint értesitik lapunkat, ismét kezd fellépni a bá­rányhimlő és kanyaró. Reméljük, hogy az elkülönitésekket sikerülni fog elnyomni a betegség járvány­szerű fellépését. Városi autóbusz viteldija, Prí­máspalota és vasútállomás között városi autóbusz viteldija következő­képen állapithatott meg: I.) Havi bérlet tanulók számára 3 pengő. 30 szelvényes bérletjegy 7 pengő. 10 szelvényes bérletjegy 25 pengő. Sze­mélyjegy este 8 órától reggel 50 fil­lér. Személyjegy nappali forgalom­ban 30 fillér, 10 éven aiuli gyermek­jegy 16 fillér ós podgyászjegy 10 fillér. Legközelebb bemutatásra kerül Rudolt Valentinóval „A fekete sas." Panaszos levél. A következő le­velet kaptuk: „Igen tisztelt Szer. kesztő Űr 1 A Teremtő különös ado­mányakép mi szentgyörgymezeiek sokkal csendesebbek, türelmesebbek vagyunk, mint a város másik végén lakó polgártársaink. De ami mosta­nában történik, az már a mi türel­münket is meghaladja. Hát kérem szeretettel a Szent György-utcához vezető egyetlen utat ott a Major­téren már harmadízben ássák fel, hogy azokat a pipaszár vastagságú csöveket elhelyezzék. Ezzel az örö­kös turkálással, mellyel a mi, egy embervetőn keresztül kitaposott jó utunkat tönkre tették, — teremtet­tek olyan ingoványt, mely elnyelés­sel fenyegeti a járó-kelőket. Hogy azonban a menekülés ebből az ingo­ványból ne legyen olyan egyszerű, köröskörűi mély gödröket ástak al­kalmasint azon célzattal, hogy a sze­rencsésen keresztüljutó egyensúlyozó művész ezekbe feltétlenül belepoty­tyanjon. Tudomásunk szerint a vá­rosnak vannak„jköztisztasági" alkal­mazottai, akik Kossuth-utcác hetenkint kétszer is végigsimogatják. „Csak egy órára küldjék el őket, a söpörgető­ket" s mi bakkecske módjára ug­ráló, fülig sáros, szentgyörgymezei polgárok örökké hálásak leszünk. Egy szentgyörgymezei polgár." Tánckurzus. Tisztelettel tudatom a n. é. közönséggel és volt tanítvá­nyaimmal, hogy tánciskolámban (Für­dő-szálloda) január 11 én új tánc­kurzus veszi kezdetét. Beiratkozni le­het kedden, csütörtökön és vasár­nap a tanítási órák alatt. Szives párt­fogást kér Zachey Ilus oki. táncta­nárnő. Rudolph Valentino legnagyobb és legszebb filmje „A fekete sas." Levél a szerkesztőhöz. Vettük az alábbi levelet: „Tekintetes Szer­kesztő Url Lapjának folyó hó 1-i számában egy cikk jelent meg „Vá­rosi közgyűlés" címmel, amely cikk nem fedi teljesen a valóságot, tehát tisztelettel az alulírottak nagyon szé­pen kérjük tak. Szerkesztő Urat, le­gyen szives a legközelebbi számban a valóságnak megfelelő néhány so­runkat az igazság érdekében leadni KULTUR MOZGÓ Buster Reálon á kacagtatás világbajnoka jövő vasárnap jön!

Next

/
Thumbnails
Contents