Esztergom és Vidéke, 1927
1927-03-27 / 25.szám
dákban való halmozással együtt. A fuvarozásra pedig a rendeltetési állomásra érkezett fedanyagnak a vasúti kocsiból való kirakására, az útra való kifuvarozására és halmozáséra. A kavics szükségletet feltüntető részletes felosztási kimutatás, vala mint ajánlati minta és szerződés tervezet az esztergomi m. kir. államépítészeti hivatalnál a hivatalos órák alatt megtekinthető és ugyanott megszerezhető. Az emberi szenvedélyek hímje: „Dagfin". Vermesnél feltűnő olcsó árak tavaszi női és férfi szövetekben. Aki akar kedvezményes havi részletfizetésre, avagy negyedévi törlesztésre uj házat építeni, telket venni, házat venni, vagy hozzá és ráépíteni, az kérje az alakulóban levő szindikátus számítási táblázatának, szabályzatának nyomtatás alatt levő példányát. Nyomtatvány és postadíj fejében 70 fillért küldjön be postabélyegekben 8 napon belül. Olvasható címet írjon. Lakbér és bírói letiltás nélkül. Köz.- és magántisztviselők, vasutasok, honvédség, csendőrség, folyamőrség, vámőrség, pénzügyőrség, orvosok, lelkészek, tanítók, vitézi telkesek, egyesületek, sőt havi és heti fizetéses munkások, kik lakbért nem kapnak, sőt polgári egyének is társulhatnak. A nyomtatványok minden érdeklődőre fontosak s igy egyénenkint külön kérendők. Alakulóban lévő házvételi és építési szindikátus Szilágyi János címén Kaposvár, Honvéd-utca 20. Négy budapesti premier színház jatsza ma a „Dagfin"-t. Vermesnél kész női kabátok és ruhák! Külön próbaterem I Repülj fecském számot ad e héten a Szinházi Élet. Farkas Imre operettjet képben 6s írásban mutatja be Incze Sándor népszerű hetilapja. Fedák Sari nyilatkozik amerikai útjáról és a „4o szerelem" színdarabjáról. Film készül a Noszti fiúból. Kosztolányi Dezső cikke a Szinházi közönségről. Farkas Imre Lelki Kii nikája. Uj szenzációs regény. A bank tündére. Kottamelléklet: Repülj fecském. Darabmelléklet a Kamaraszínház nagysikerű újdonsága : A diktátor. Egyes szám ára 80 fillér. V* évi előfizetési dij ajándékregénnyel 8 pengő. Kiadóhivatal: Budapest VII. Erzsebet-körút 29. sz. Gyümölcsfa permetező szerek kaphatok Rottar „Haityu" drogéria ban Kossuth L.-utca 20. sz. Gyermek öltönyök, férfi felöltők és noi tavaszi kabátok legolcsóbban Virág és Szántónál. A Képes Krónika legújabb, 13 ik száma tele van érdekesnél érdekesebb vilagaktualitassal. Egész sorozat ké pet mutat be ez a szám {a japán császár díszes, exotikus temetéséről, pompás sorozat számol be a Buda pesten lezajlóit főúri lovasünnepélyről, AZ irodalmi részben novellát, ver set közöl Kosáryné Rez Lola, Sze< kula Jenő, Fodor Lajos, Szám hó Dó nes, Kallós Oszkár és Huray István tollából. Értékes tanulmányt írt Ta más Ernő híres művészek önarcké peiről. Végül folytatódik a két paral lel regény, a „ 113-as percsomó" és Endrődi Beia pompás fantasztikuma az „Ixogén sugár". Majd kiegészíti a gazdag számot a melynyomasos melleklet es a szerkesztői posta nép szerű rovata. A Képes Krónika ú szama is kapható mindenütt. Gyermek öltönyök, férfi felöltők és noi tavaszi kabátok legolcsóbban Virág és Szántónál. Intézeti kötények Keménynél. Kommunista vezérek jövedelme. Szántó Zoltán elfogott kommunista agitátor érdekes vallomást tett a budapesti rendőrség előtt. Elmondotta, hogy Vági István már másféléve tart összeköttetést Moszkvával. Vági is megerősítette, hogy havonta 2000 dollárt kapott a szovjettől. Pomoás fizetés, az bizonyos 1 —Jó dolguk volt a kommunistáknak a diktatúra alatt, jő dolguk van most is. A szőlő metszését, a lugasszőlő kezelését és a peronospora elleni védekezés alapját ismerteti a Növényvédelem és Kertészet legújabb száma. Részletezi a gyümölcsfák terméketlenségének okait, az arzénpermetezőszereknek a ménekre való hatását, a tündérrózsa tenyésztését, a szabadföldi palántanevelést, az új ültetési gyümölcsfák pusztulását, az oltó viasz készítését, a fák csúcsszáradásának okait, a gyümölcsfák öntözését, a szőlő kifedését, a karók tartóssátételét, a cserepes növények átültetését, a rózsa ojtását stb. Kitanít a poloskaszagú levéldarázs, az amerikai köszméte-lisztharmat, a komlószővőpille elleni védekezésre és közli, hogy milyen vegyületekkel védekezzünk a gyümölcsöt bántó különböző gombabetegségek ellen. A Növényvédelem kiadóhivatala (Budapest, Földmivelésügyi minisztérium) e lapra való hivatkozással egy al kálómmal díjtalanul küld mutatványszámot. Rádióállomás lesz minden községházán. A kormány tárgyalásokat kezdett a községi elöljáróságokkal arra nézve, hogy mindenegyes község a községházán rádió felvevő állomást létesítsen. Ezáltal naponta közlik az illető községgel mindazokat a gazdasági és társadalmi tudnivalókat, melyek a napi munka és az általános tájékozódottság szempontjából elmaradhat a tlanul fontosak így elsősorban az időprognozist, továbbá általános utasításokat és tudnivalókat a mezőgazdaság minden ágára. A községek elöljárósága köteles lesz a rádiójelentés tartalmát kidoboltatni, vagy mas uton közölni a falu közönségével. A szükséges rádió-készülékeket kizárólag magyar gyáraktól szerzik be. Napsugár. E címen új .közéleti, tudományos, irodalmi, művészeti és bírálati havi folyóirat jelent meg Gödöllőn Szépvizi Bálás Béla szerkesztésében. A folyóirat programja : Nagy magyarország. Az első szamában irtak : Urmanczy Nándor, Jakab Ödön, Vikár Béla és a fiatal tehetséges irók legjava. A folyóirat nívós és objektiv Kiflrlff m *J us *" re S "P v >lágos bútorozott ItluUU szoba előszobával és mellékhelyiségekkel, esetleg bútor nélkül is. Az előszoba konyhának is használható. Ferenc J.-út 67. Bérbe ki két szántóföld. — Érdeklődni lehet Simor-u. 49. sz. (jobbra). Flflflrí könnyű stráfttocsi és egy hoLlaUU mokfutókocsi. Érdek ődni lehet Kossuth-utca 53. szám alatt. Uzf cthclyiscy ri helyén a Belváros legforgalmasabb kiadó. Bővebbet Simor-u. 37. alatt. Kiüriri m *J us l~ re 3 szobás utcai lakás M*UU Dobozy-utca 3. szám alatt. Tphpfl eladó, jó fejős, mely áprilisban le I ulliall borjadíik. Érdeklődni lehet a tulajdonosnál Oltósy Győzőnél Szentgyörgymező. Vendégifiberendezés és egyéb bútordarabok eladók. Rudnay-tér 12 szam alatti vendéglőiben Fla Hfl egv fl ,tai tenen t mely ety hét múlva LldliU leelllk. Ugvanott egy jókarbanlevő kerékpár is eladó. Cim: Sánc-utca 5. szam Szentgyörgymező. Nevelni vhIo ]0 fa ^ ta 2 hónapos keso malacok elad k. Cim Simor utca 66. Florin a v ~ ros központjától lO percnyire LiaUU lekvó Aranyh gyen egy 1012 négy szögöl gyümölcsös pincével Gm a Kiadóban Uiilonumntnr e s v loeros- sz,vón y omo WIIWIIJIIIUIUI kútfelszerel ós, keveset hasz nalt, jutányosán eladó Széchenyi-tér 11. sz A Talmi Vi és a Pesti Hírlap olvasóit kérem, hogy akik inenyt t*r anafc a Tolnai Világlextkon, vagy Tolnai Világtörténelem bármely kote tere, azt a Sajtó Központban, Kossuth-utca 22. szám alatt jelentsék be. május l-re 3 utcai 1 udvari és mellekhelyiségekből álló emeleti lakás, Jókai-utca 1. sz. házban. Műhelynek külön helyiség is van. Értekezhetni ugyanott a házfelügyelőn L Bővebbet a háztulajdonosnál dr. Kamenszky Gyulánál Budapest IX. ker. Lónyay-utca 52. sz. Flsrifí jókarban levő, két lovas könyLlttUO n yű srtáfkocsi, mely 20 mm teherbíró képességű. Cim Árok-utca 40. sz. M ftPflftfit takarit ^ e 8) na Maschli János |iCliyUl kályhást bizza meg a kályhák átrakásával és tisztításával. Lakik: Könyökutca 6. szám alatt. I IIPPMil takarmány elsőrendű. 20 mm olLUuClIla cson eladó Rudnay-tér 17. szám. Tanuló szolid fiú felvétetik Sebák Ferenc szobafestő és mázolónal Esztergo m Kossuth utca 33. sz. ^7nlnvPeC7n síma és gyökeres, különféle OlUiUlGdd&U fajtákban (chasselas, kis és nagy burgundi, rizling, ezer jó, mézes fehér, fehér dinka stb.) kapható kis és nagy menynyiségben. Értekezni lehet a bencés rendházban. Fiyyeleio 1 v tos kalapot vehet MARER Adél női kalapüz etében' ^7cna plorhie Több b °g'y a széna elad " Ulfjlia Claim». Készptnz, váltó, lefuvarozas ellenében Lencsés Farencnél a Hidegvölgy bi n. Elddo 4 drb. 5 hónapos malac Barkóczy Fereac 23. szám alatt. szooa, konyha is mellékhelyiségből alló lakás, melyhez istálló is tartozik, esetleg istálló nélkül is. A lakás azonnal elfoglalható. Cim: Majtényi, Dorogi-út. flarll ket f e J° s tshén, sz e gyik 4 éves LlAIIU sziementali, a másik 7 éves. Ugyanott 10 hektolitor bor {is eladó. Cim . Gere János, Szentgyörgy-utca sí., Szentgyörgymező Eladd 40 métermázsa elsőrendű muhartakarmány. Cim : Jókai-utca 32. egy nagy szoba, konyha és hozzátartozó mellékhelyiséggel — Balassa Bálint-utca 9. sz. alatt. Széna — jó minőségű 50. szám alatt. eladó Major-u. FlflfiIÍ SZ0D a, konyha és spejzből álló LIAUU házrész Szentgyörgymezőn, Sánc-utca 12. szám alatt. Tudakozódni lehet Balassa Bálint-utca 44. Móczik Mihálynál. Harisnya és keztytt olsóságokl 1 pár férfi zokni . . 36 fillér 1 „ női harisnya . 50 „ 1 „ női keztyű minden színben 1 pengő 60 fillér. Kapható: Schwach Sándornál Értesítés. Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy megszereztem vendégeim részére a külföldi különlegességi cigaretta és szivarok eladási jogát. Raktáron tartok állandóan egyiptomi, angol és török cigarettákat, valamint Havanna és egyéb szivar különlegességeket. Tiszteletlel PORGESZ BÉLA a Korona kávéház bérlője. IKULTIIB MOZGÓKÉPPALOTA IGAZGATÓ: VÁRÓ ANDOR. Javított, i »tván bognárnál, Kesztölc. Kifldri a Kertész-utca 5. szam alatti (vasút nlttliU állomással szemben) egyszobakonyhas lakás, melyhez pincü, padlás és kert van, június 15-re. Eon utcai szobás m iganyos tisztviselőnő Cim : Bajnok G., vármegyei árvaszék. Mindenes szakácsnőnek özvegyasszony. Cim a Kiadóban. fflUPrliil allrí foldszintos ház. tágas lakástyycUUi Mill sa i, k er1 és udvarral, raktárral, szabadkésből eladó, esetleg bérbeadó. Tudanozodni lehet Csernoch János-utca 61. Újságárus felvétetiUAÖnCr Kossuth Lajo.t-utca 22. Szombaton, 7 és 9 órakor és vasárnap 3, 5,7 és 9 órakor: Budapest négy nagy premier színházával egyidőben, a szezon leghatalmasabb, legérdekfeszítőbb világattrakciója 1 DAGFIN. Rendezte: Joe May a „Hindu síremlék", „Cezarina", „Paris grófnője" világhírű rendezője. Főszereplők Paul Wegener, Paul Richter (a Niebelungok főszereplője) és a szépséges Marcella Albani. Dagfinnál mérsékelten felemelt helyárakkal. mm Világfilm a Kultur Mozgóban. Joe May a „Hindu síremlék" alkotója megrendezte leghatalmasabb filmjét: DAGFIX-T. Joe May a német filmkultúrában legelsőnek produkált valóban maradandó értéket. Azok örömére, akik Joe May (a „Hindu Síremlék" alkotója) n unkáját nagyra értékelik, néhány hónappal ezelőtt elhatározta, hogy megalkotja leghatalmasabb filmregényét, a Dagfin cimü filmjét, melyet ma szombaton és vasárnapon négy budapesti premier szinha£zal egyidőben nutat be a Kultur Mozgó. ízig-vérig modem filmdráma ez, amelyben hatalmas szenvedélyek csapnak össze, amely oen szinte emberfeletti erővel küzdenek egymással a szerelmes emberei, amelyben igaz emberi szépségek ós gonoszságok vívnak élet halai küzdelmet. A film hatalmas témájához megfelelő az a nagyszerű szereposztás is amelyre Joe May fiiépítette hatalmas filmjét, mert főszerepeit Paul Richter, a Nibelungok Sigfriedje, Marceila Albani és Paul Wegener ala. knjak. Előre is ajánljuk a nagyérdemű közönségnek, hogy e hatalmas filmhez jegyeit előre biztosítsa.