Esztergom és Vidéke, 1927

1927-12-25 / 100.szám

dr. Katona Sándorné, dr. Mike Lajos­né, Bleszl Margit, dr. Etter Jenőné, özv. B'oss Viktorné, Gottmann Ist­vánné, Kósik Ferencné, Till József­né, Székely Károlyné, Berényi Vil­mosné, dr. Vécsey Kálmánné, Bodor Zoltánná. Kereskedők: Szatzlauer János, Vörös József, Korentsy Mi­hály, Maschke Ferenc, Henning dro­géria, Tatarek József, Vermes Ignác, Virág és Szántó, Illés Sándor, Kemény Lajos, Éinczinger Sándor, Csákváry Mihály, Kovács Sándor, Muzsik Ár­pád, Schrank Béla és Ödön, Szath­máry Nővérek, Székely Vilmos, Baják Mihály, Neumann Márta, Pecena hen­tes. A Szövetség vezetősége 'ezúton mond köszönetet Sörös Fődének, a Füidő SzáUó bérlőjének, előzékeny­ségéért, továbbá az esztergomi saj tónak és mozgószinházaknak a hat­hatós propagandáért és általában mindenkinek, akik védencei részére egy fillért is adott és bocsánatot kér ha a közölt névsor nem volna teljes de hisz meg van győződve arról, hogy minden jótevője a szent célért áldoz és nem azért, hogy nevét nyom­tatásba is lássa belvárosi plébánia templom énekkara karácsony napján a 9 órai nagymise alatt Griesbacher „Stella maris" Op. 141. miséjét énekli vo­nószenekarral és orgonával. A vál­tozó részek koraliter. A fél 12 órai kismise alatt 100 tagú gyermekkar énekel. D. u. fél 4 órakor ünnepi vecsernye; a falsobordoni részek Griesbacher 35. opusából. Karácsony másnapján a 9 órai mise alatt nép­ének és a Belv. Földm. Ifj. énekkara, fél 12 órakor gyermekkar. Országos méhészeti kongresz­szus. Magyarországi Méhészeti Egye sületek Országos Szövetkezete elha­tározta, hogy 1928-ban Esztergom­ban fogja tartani országos kongresz­szusát dr. Mike Lajos az Esztergom ós Vidéke Méhész Egyesület elnöke e hó 21-én értekezletet hívott egy­be, ahol is határozatba ment, hogy az országos kongresszus méhészeti kiállítással egybekötve 1928 augusz­15.-én venné kezdetét más kiállítá­sokkal kapcsolatban. Evangélikus istentisztelet. Ka­rácsony Ünnepének második napján, hétfőn délelőtt 11 órakor dr. Kovács Sándor, a pécsi egyetem tanára a helybeli ref. templomban az evan gélikus szertartás szerint ünnepi isten­tiszteletet tart. Istentisztelet után Úr vacsora-osztás lesz. Az utcáról. Egy kis iskolásfiút vezet egy nő. Rettenetes hideg szél sivít a Simor-utcán, csütörtökön öt órakor. A kisfiút vezető néni vala­mit beszél a gyermekhez, szavát el­viszi a szél, nem hallottam, de hal­lottam a kisfiú gyenge szavát: „ Anyus­kám ma nem adott reggelit és ebé­det sem kaptam, mert anyuskámnak nincs pénze." Emberek, tehetős em­berek, segítsetek a szegényeken ! Tüdőbeteg-gondozó. Állami szub vencióval január 6-án nyílik meg a munkásbiztosító helyiségeiben a tüdő­betegek gondozó hivatala. Az ünne­pélyes megnyitásról és a gondozó életbeléptetésérőlújévi lapszámunkban hozunk részletes tájékoztatót. Rendkívüli hideg. Azt hisszük, senkinek sem újdonság, hogy napok óta rendkívül hideg köszöntött reánk. A hőmérő C24°-ra süllyedt. A vona­tok kivétel nélkül késéssel érkeztek városunkba. A szokatlan hideg lég áramlat a Kárpátok medencéjét lepte el elsősorban. Turisták figyelmébe! Vaskapui menedékház megcsappant látogatott­ságának egyebek között abban is kell egyik okát keresni, hogy az Eszter­gomi Osztály, mint közösség, túrá­kat egyáltalán nem rendezett és a környéken épült menedékházakban (egynek kivételével) látogatást nem tett. Vitái István, a kirándulási bi­zottság elnöke elhatározta, hogy Esz­tergom és Buda között épült új me­nedékházhoz látogatási túrákat fog vezetni. Első volna a Sasok mene­dékházának meglátogatása Nagyszé­nás alatt, mely alkalommal a Magyar Munkások menedékházában is tenne az Osztály látogatást a Nagyszéná­son. Ez az első látogatási túra 1928. január 6-án volna megtartva. Rész­letes programm lapunk újévi számá­ban közöltetik. Jelentkezni lehet a túravezetőnél. Leventéink szinielőadása. A szentgyörgymezei földmives és az iparos és kereskedő levente ifjak, az előbbiek január hó 8 -án az utób­biak január hó 14.-én adják elő Nyári Andor „Levente" cimű szin darabját. A közel negyven személyt fog'alkoztató erősen hazafias, vallá­sos és erkölcsi alapokon álló szín­játék nemcsak a szép eszmékért küzdő magyar ifjúságot domborítja ki, de egyben felhívja figyelmünket arra a ngy törekvésre, melynek meg valósulásáért leventéink szabad ide jüket feláldozzák. A darab témája, a darabban előforduló énekszámok és humoros jelenetek, a szereplők igyekezete, valamint vitéz Turcsányi és Schönwalder régen bevált ügyes rendezése arra engednek következ­tetni, hogy megjelenő kedves ven­dégeinknek lelkét a napi szürkeség­ből és közönyből kiragadva egy élve­zetes és szórakoztató est keretében elvezessük arra az útra, mely a „Szebb jövő" felé vezet. A Belvárosi Kath. Olvasókör és a Belvárosi Kath. Földműves Ifjú­sági Egyesület évi rendes közgyűlé­sét székháza nagytermében f. hó 26-án délelőtt 11 órakor tartja. Kisipari hitel. Az löksz a győri kamarakerületi iparosok részére 64 ezer pengő hitelt biztosított. A köl­csön a következő feltételek mellett nyújtható : a.) két megfelelő vagyoni garanciát gyújtó kezes jótállása, b.) ingatlan első helyi bekebelezése c.) kézizálog mellett. A kölcsönösszeg nem haladhatja meg a 4000 pengőt. A kölcsön folyósítása 3—6 havi lejá­ratú váltók ellenében történik. A kis­ipari kölcsönök ezidőszerinti kamata 8%, ehhez járul 1—3% os kölcsön­biztosítási dij és bekebelezési és tör­lési díj cimén a kölcsönösszeg 2°/o-a. Kölcsönbejelentési űrlapok és egyéb felvilágosítások az ipartestület titkári hivatalában kaphatók. Átkelési rendelkezés. A magyar hatóságok részéről az ünnepek alatt is engedélyezve volt az átkelés, a cseh hatóságok azonban akképen korlátozták, hogy karácsony első ünnepén csak útlevéllel engednek át utasokat. Ugyanez a rendelkezés van érvényben Szilveszter-nap d. u. 4 órától január 2-ig. Az „Esztergomi Szent István Naptár" érdekes olvasmányokkal és képekkel, az 1928. évre is megje­lenik. A naptár irodalmi részében Ányos Pál XVIII. századi pálos köl­tőnek egy korunkba is beillő szép költeményét, az új bibornok-herceg­primás, dr. Serédi Jusztinián élet­rajzát, bo'dogult Csernoch János hercegprímásról való kegyelees meg­emlékezést dr. Meszlényi Zoltán her­cegprimási titkár tollából, továbbá dr. Lepold Antal prelátus-kanonoknak Nagyboldogasszony napján a főszé kesegyházban elmondott gyönyörű beszédét, Fülöp Ferencnek egy tanul­ságos elbeszélését Szenttamás rejtel­meiből, végül Szent István király élettörténetének folytatását találjuk, melyet a szerkesztő, Sinka Ferenc Pál írt meg. Ebben érdekes adato­kat találunk a frankok idejében Esz­tergomban létezett püspökségről is. A naptárt a jövő hónapban ajándé­kul csupán lapunk előfizetői kapják meg; könyvárusi úton az nem lesz kapható. Levente értesités. Karácsony két ünnepén, újévkor, valamint Három­királyok ünnepén a levente foglalko­zás szünetel. Az első foglalkozási nap 1928. január hó 8.-án lesz. Tánctanitási értesítést Eszter­gom nagyrabecsült közönségét tiszte­lettel értesítem, hogy tánciskolám­ban a Magyar Király szálló nagyter­mében a farsangi tánckurzusokat január 3 án nyitom meg, tisztviselők, iparos és kereskedő ifjúság részére. Úri családok által összeállított exlu zív csoportok tanítása. Beiratkozások minden kedden és csütörtökön, va­sárnap este 8 órától eszközölhetők. Szives pártfogást kér Zachey Ilus oki. tánctanárnő. Az esztergomi III. r. Ference­sek saját jótékony-alapjuk javára karácsony másodnapján, vagyis 1927. december 26 án este 6 órakor a fő­gimnázium dísztermében szinielőadás­sal egybekötött karácsonyi ünnepélyt rendez. Belépődíjak : első hely 1'20P, második hely 80 fii., állóhely 50 fii. Az Esztergomi Sétahely Szé­pítő Egylet 1927. december 29-én, azaz csütörtökön d. u. 5 órakor az Esztergomi Takarékpénztár Rt. tanács­termében választmányi ülést, utána pedig rendes közgyűlést tart, melyre az Egylet tagjait tisztelettel meghívja az Elnökség. Tárgysorozat: Jelentés az 1926/27. évadi működésről. Szá­madás ugyanarról. Felügyelőbizottság jelentése. Költségvetés 1927/28. évre. Esetleges indítványok. Tisztújítás. A jótékonycélű tombolajáték mult vasárnap este a városház ter­mében nagyszámú közönség jelen létében folyt le. Összesen 565, tehát a beígértnél jóval több tárgy került sorsolás alá. Az ott volt nyerők ;a tárgyaikat nyomban átvették, a töb­bieké félretétetett. Felhivatnak a 16, 17, 46, 56, 81, 82, 94, 113, 124, 152, 154, Í6í, 168, 169, 170, 173, 174, 176, 180, 184, 186, 187, 189, 195, 196, 211, 216, 219, 224, 227, 231, 233, 239, 241, 242, 245, 250, 257, 260, 264, 271, 272, 284, 286, 288, 289, 293, 306, 319, 322, 327, 328, 338, 342, 343, 352, 355, 375, 376, 378, 383, 396, 415, 416, 419, 458, 459, 465, 469, 479, 514, 523, 531, 537, 545, 558, 602, 603, 608, 616, 617, 629, 642, 644, 649, 650, 652, 653, 658, 661, 663, 665, 673, 687, 690, 700, 701, 705, 706, 707, 710, 712, 714, 716, 724, 729, 740, 742, 745, 750, 754, 760, 766, [768, 791, 796 803, 804, 813, 820, 826, 833, 838, 843, 846. 855, 865, 866, 882, 884, 890, 891, 898, 901. 903, 949, 950, 964, 974, 977, 984-es nyerőszámok tulajdonosai, hogy a nyereménytárgyakért naponként 10 és 11 óra között a III. r. Ference­sek igazgatóságánál (zárda) jelent­kezzenek. Az újévig el nem vitt tár­gyak a jótékonycélra visszamaradnak. P. Felicián igazgató hálás köszöne­tet mond mindazoknak, akik a tom­bolához bármily csekélységgel is hozzájárultak. Isten fizesse meg! ESC Szilveszter estje. Az Esz­tergomi Sport Club műsorral egybe­kötött táncmulatságot rendez dec. hó 31-én este fél 9 órakor a Magyar Király szálló összes termében. A mulatságot az ESC szertára alapja javára rendezi. Tisztelettel felkéri a rendezőség városunk n. é. közönsé­gét, hogy azon minél nagyobb szám­ban megjelenni szives legyen. Belé­pő jegy személyenként 1 P. 50 fil­lér (vigalmi adóval együtt) Tekintve a nemes céit felülfizetések köszöne­tei fogadtatnak. A mulatság keretében lesz szépség és csunyasági verseny értékes dijakkal. Külön meghívók kibocsájtva nem lesznek. Farsang a Kath. Legényegy­letben. A Kath. Legényegylet a farsangot 1928. január 8-án „far­sangnyitó" mulatsággal vezeti be, amelyet az egylet dalárdája ünnepi hangversennyel vezet be. — Február 2 án az egylet évtizedek óta szo­kásos nagy bálját tartja, amelyen a lehetőséghez képest egy hires ope­rettet szándékozik szinre hozni. — Február 19 én pedig farsangzáró jel­mezes „Bolond-est"-et rendez a bu dapesti központi egylet mintájára, amelyen ártatlan tréfával és újszerű­séggel vidámságot és ötletes jóizű életkedvet akar az egyletben meg­honosítani. Anyakönyvi kivonat. Esztergom­ban 1927. december 9 tői 16 ig be­jelentett születések: Pálinkás Mária rk. földmives leánya. Püsök Erzsébet rk. piaci árus leánya. Papp János rk. földmives fia. Szliz Julianna rk. piaci árus leánya. Schnireczer Béla József rk. földmives fia. Pap Mária rk. kocsis leánya. Cziparik László rk. lakatossegéd fia. Magyar Borbála rk. gyári munkás leánya. Házasság­kötések : Roszkopf János rk. szemi­náriumi szolga és Hegedűs Julianna rk. Halálozások; Károvics György rk. földmives 74 éves. Újvári Fe­renc rk. 22 napos. Szilveszter-est. Az Esztergomi Kath. Legényegylet saját kultúrpa­lotájában december 31 én (szilvesz­ter napján) este 9 órai kezdettel sok aktuális bohósággal, énekszámokkal és tánccal egybekötött családias jel­legű Sziveszter-estét rendez. Az egész év tréfás eseményeit újítják fel, hogy még egyszer végigéljék egy év minden tréfáját és bánatát. Éjfélkoi egy hatásos melodrámával búcs úznak el és köszöntik tij. évet, melyet Veszély Géza. e. má­sodelnök és Ammer Józsaf karnagy írtak. Utána a százéves jövendő­mondó énekli el aktuális strófáit. A meghívók a jövő hét folyamán men­nek szét. Miért jutnak a menyországba a szinházi világ kiválóságai ? Erre válaszol egy körinterju keretében a Szinházi Élet most megjelent ha­talmas karácsonyi száma, amely csodája az újságírásnak, fo óművé­szetnek és nyomdatechnikának. 350 oldal regény, novella, riport, 64 olda­las mélynyomásos műmelléklet, 16 oldalas kottamelléklet, külön regény­melléklet iv, sokszáz fénykép, rajz vicc teszik teljessé ezt a számot. A Szinházi Élet idei karácsonyi világ­viszonylatban is hatalmas teljesít­mény, mert egy külföldi nagy maga­zin sem szolgál ennyi meglepetéssel az olvasónak. A hatvannégyoldalas mélynyomásos mellékleten egymást váltogatják á* kedvesebbnél kedvesebb ötletek, exotikus színésznők, pesti színészek családi körben vonulnak fel és külön szenzáció a népszerű sportkifej ezések megillusz t rálása. Gyermekszépségverseny, társaságbeli képek és sporteseményekről készült nagyszerű felvételek élénkítik a la­pot. Négy vicclap szolgálja a leg­szellemesebb ötletekkel a vidámságot, külön gyermekújság gondoskodik a kicsinyek szórakoztatásáról és a Mozi­rovatban nagy pályázat indul, amely a mozilátogatók fiimintelligenciáját próbálja ki. A divatrovatban tetőtől talpig felöltöztet egy nőt a Szinházi Elet, mig a sportrovat az olimpiász előkészületeiről tájékoztat. A három­száznyocvan oldalas karácsonyi al­Nagyszabású lesz a turisták Szilveszter-estólye a Fürdő Szállodában.

Next

/
Thumbnails
Contents