Esztergom és Vidéke, 1927

1927-02-06 / 11.szám

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. . 9EBIELEIIK I1IDB1 TASABIAP SS OSOTOBTÖKÖI. Iserkesztőség és kiadóhivatal i Simor János-utca 18—20., kova a lap szellemi részét Illető közlemények, továbbá az előfizetési • hirdetési dijak stb. küldendők. Telefon 21. Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. Laptnlajdonos és felelős szerkesztő: LAISZKY KÁZMÉR Előfizetési ára; egy hóra 1 pengő 20 fillér. Egyes szám ára hétköznap (2 oldalas) 10 fillér, vasárnap (4 oldalas) 20 fillér. Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza Hegyi parlagok kihasználása. Gondterhes napjainkat elszegényedésünk súlyosbítja, melyen valamelyes módon enyhíteni kívánatos. A meglevő alapokat kell kiépíteni, a meglevő alkalmakat kell kihasználni, ebbe kívánatos kapcsolni azt, mi a termelés útján legrövidebb és legegyszerűbb módon fejleszthető, jövedelem gyarapító. Eddig szőlőgazdaságunk volt legfőbb jövedelmi forrásunk, mely területben és hasznothajtóságban megcsappant s igy létfeltételeink aggodalmassakká lettek. Az időjárás okozta károsodások, a fellépett ellenségek ellen való védekezési módok jelentékeny áldozatot és munkát igényelnek, sőt ha kellő időben nem teljesíttetnek, nemcsak a folyó évi kiadások nem térülnek meg, hanem a jövő évi is kockázatos. A szőlővel beültetett területek kevesbednek. Az új telepítések a kapkodás jeleit mutatják, mert olyan fajokat keresünk, melyet nem kell permetezni, nem kell kénegezni, oltani, trágyázni és mégis sokat teremjen, kellemes izű, idegen szagtól mentes, erős és zamatos, piacképes árut: jó bort ad. Ilyen kívánalmakat egyetlen fajta sem tud kielégíteni, mert minden jó tulajdonság egyikben sincs, csak egyik a másikat kiegészítheti. Már csak az a szőlőgazdaság lesz hasznothajtó, melynek a bora kellemes zamat mellett a nagy szesztartalmat is birja, mivel a szeszanyag az iparban, kereskedelemben keresett áru. A gyümölcsöt és nem a gabonát kívánatos e célra felhasználni, hogy olcsóbb legyen a kenyér; — tehát nekünk esztergomiaknak, kik hegyi talajokban kaptuk meg határunkat, mely a gyümölcstermelésre alkalmas és jövedelmezőnek kínálkozik, kell, hogy a szőlőmivelés mellett a gyümölcstermelésre nagyobb súlyt helyezzünk. Már szinte hallom az ellenvetést: a gyümölcsfatenyésztés csak fiainknak, unokáinknak adhat jövedelmet, nekünk pedig most kell élnünk, most kell a súlyos terheket ;viselnünk, nehogy adósságba sülyedve elmerüljünk, az egy tányérból egyen. Olyan gazdasági növényünk, álla tunk nincs, melynek termelése vagy tenyésztése máról holnapra kihúzna a vízből, száraz partra segítene, de ha kisegített is, meg kell száradni, mi szintén időt vesz igénybe. Mégis mi lehetne az a gazd. növény, mi aránylag rövid idő alatt jövedelmünk gyarapításához hozzájárulna, aránylag kevés munkát igényelne, kevés befektetést kívánna, hegyi parlagjainkat felhasználhatóvá tenné úgy, hogy még a gyenge teljesítő képességgel bíró fiúk és leánykák is érvényesíthetnék képességeiket, hozzájárulhatnának a homlok ráncainak kisimításához. A több közül felemlítem az őszibarack tömeges termelését. Kérem a szives olvasót, ne legyintsen egyet a kezével, ne mosolyogjon lesajnálva, hanem mérlegelje indokaimat. Az őszibarack a hegyi és sík talajainkon egyaránt évről évre meghozza, mondhatni minden ápolás nélkül, vadon a maga termését. Sokszor alig győzzük csak a javát is haza hordani. Ez mutatja, hogy talajunk, éghajlati viszonyaink e növénynek kedvezők. Ezt érdemes tömeg termelésre felhasználni. Most azt emlitem, vájjon megtettük-e mindazokat a kívánalmakat, melyeket az okszerűség, a cél érdeké ben tennük kellett volna ? Bátran kimondom : nem ! Mit tettünk ? — Az itt-ott eldobott, szőlőföidbe jutott éá ott kikelt őszibarack magból kell facsikát, mint alkalmatlant, kikapáltuk, vfigy itt-ott meghagytuk. Ez felnőtt. Termett olyant, amilyent tudott. Leszedtük a szépet, javát, eladtuk úgy, ahogy lehetett. Hol ebben az okszerűség, a célirányosság, az igazi jövedelmezőség, a haszon, a hirnévszerzés. Lehet ezen egy kis jóakarattal, megértéssel, közös összefogással lényegesen javítani, változtatni és néhány év alatt jövedelmünket emelni s vele általános gazdasági helyzetünket kedvezőbbé változtatni. Röviden elmondom teendőinket is. Az őszibarack rövid életű: hamar felnő, terem, aztán 15—20 éves korában befejezi életét. Az összeszedett őszibarack magját a kivánt helyre 8—10 cm. mélyre őszkor behelyezzük s nehogy a férgek elpusztítsák, nedvesen minium porban meghömpölgetjük, betakarjuk, karócskával megjelezzük. A kikelt csemete augusztus közepéig rendesen úgy megerősödik hogy beszemezhető. A következő évben a nemes szemből fejlődött hajtás méternyire fejlődik. A harmadik évben koronát fejleszt, sőt nem ritkán kóstolót is terem. A negyedik évben termővé vá lik. A szemzést teljesítheti a gyermek is, a gyomtól tisztán tartást elvégezheti az iskolás is, a metszéseket, tisztogatást, ápolást könnyen megtanulhatják a felnőttebbek is — és a kész termés értékesítését majd elvégzi az édesanya. Milyen fajokat szaporítsunk ? Olyanokat, melyek tetszetősek, zamatosak, a szállítást bírják, a vevő közönség igényeit kielégitik. A kisebb részletkérdéseket, ismereteket, tudnivalókat, védelmi szereket, értékesítési viszonyokat mindelsajátíthatja az érdeklődő. Már itt felemlítem, hogy vadalanynak a keményhéjű keserűmandola is alkalmas, sőt úgy az elvénült felíjitható. A partos, nehezen trágyázható, igényesebb növények termelésére nem használható talajok melyek tehát a költségesebb befektetést nem hálálnák meg, hasznosíthatók lennének. A közbeeső helyek babtermeléssel megfizetnék a fáradságot addig, míg a kistáyolságot igénylő őszibarackjaink teljes terméssel nyújtanának jövedelmet. Szölgyétny Gyula. Julianas barát elé. Hítta, vitte Julianus barátot a vére, a lelke napkelet felé, oda, az őshazába, a Volga mellett hagyott Nagymagyarországba. Szerette végtelen, földből, napból, esőből termett szeretettel népét és ment, hogy hírt adjon az ottmaradtaknak: élünk, civakodunk, búsulunk és várjuk a jó szerencsét itt a Duna völgyében. Azután hazajött, hozta az őshazabeliek üdvözletét és üzenetét: száguldó fergeteg gyűl keleten, készüljenek a Duna mellett! Hítta, vitte a magyarságért izzó lelke, vére az elhagyott, fájó Nagymagyarországba az új Julianus barátot, Móricz Zsigmondot, hogy felkeresse az ottmaradtakat, hírt vigyen nekik: vagyunk, marakodunk, nem igen búsulunk és csak ölbetett kézzel várjuk a jószerencsét itt a Duna völgyében. Most hazajött és — lábán Nagymagyarország porával — elindult a Csonkaország törpe népe közé, hogy átadja az ottmaradtak üzenetét, hogy lelke sugárzó melegét, szeretete májusi záporát zuhogtassa közénk és akarata televónyével tegye termékennyé meddővé kopott lelkünket. Móricz Zsigmond azok közül az emberek közül való, akiket a magyar művelődéstörténet nagy értékei közé szmítunk. Szándékosan mondtam művelődéstörténetet, mert munkái nem a Tart pour Tart irodalom vérszegény termékei, hanem a magyar földnek, népnek, — akár úr, akár paraszt — a magyar levegőnek életet áhító izzása, lángoló maga-keresése. Mindent, ami az utolsó negyedszázad magyarságát űzte, hajtotta és sokat, ami a mult századok magyarjának lelkében viharzott, varázsol elénk zsenije Aladin-lámpásával. És mindezt maradék nélkül, őszintén teszi, hisz a magyarságért, a magyarságnak ír. J Mint író, egyenes utóda Jókainak, a magyar nép nagy mesemondójának. A naturalista-lélekanalizáló irodalmi boncok neki is a szemére hányhatják, hogy alakjai nem emberek, — vagy csak ritka esetben azok — hanem vagy angyalok, vagy ördögök, de az majd egy kicsit zavarba hozza őket, ha találkoznak a sok egy kicsit angyal, egy kicsit ördög szereplővel, akik kivétel nélkül mind ízig-vérig magyarok, a magyarság célja — céltalansága veri tajtékosra életüket és minden jóságuk, gonoszságuk, boldogságuk, fájdalmuk a magyar sors vetülete. Móricz Zsigmond azzal, hogy magyarságát és a látó szemén, lelkén átzuhogó magyar életet csonkítatlanul hömpölyögteti epikáján, drámáján ós líráján az európai szellemi áramlatok folyamába, igazolja a magyarság jogát az élethez. Az a nép, amelyikben ilyen kincsek, ilyen szépségek burjánzanak, elmúlhatatlanul szükséges ahhoz, hogy az európai kultúra minél teljesebb, pompázóbb, színesebb legyen. Arra, hogy Móricz Zsigmond munkáit esztétikailag mékassam, nincs itt terem. Az esztergomi közönség — aki könyvet, jó könyvet olvas — úgyis ismeri. Most csak arra hívom fel a figyemet, hogy a Balassa Bálint Irodalmi és Művészeti Társaság rendezésében városunkban is szerzői estet tart Móricz Zsigmond. Elkíséri útján felesége, Simonyi Mária, a kiváló színművésznő, aki az író műveit fogja előadni. Esztergom irodalomkedvelő közönsége fogadja olyan szeretettel Julianus, barátot amilyent megérdemel az, aki a magyar művészet, irodalom egyik legnagyobb büszkesége. —ost—. I EGYRŐL-MÁSRÓL I A náthát, a szerelmet és a szegénységet nehéz eltitkolni, — tartja a közmondás. Kiderült a közelmúlt napokban, hogy mennyire igaza van ennek a közmondásnak, különösen a náthát illetőleg. De igaz a közmondás a másik két betegséget illetőleg is: hiszen a szegénység a háború után közös magyar sors, a szerelmet meg — amint a példák mutatják — „csak nézz körül s szived örül" — igazán nem titkolják ... * Marad hát a nátha. A hatóságok eleinte szépítgették: hogy hiszen csak „szövődményes influenza", míg Házi szövött E Pelczmann László