Esztergom és Vidéke, 1927

1927-06-16 / 47.szám

HBHflBHBlk. pnt ITIUTAI £c TÄPSÄDÄf Ml I & P mmwk POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. ,.IEßIELEBIK IIIDEI VASáBIAP ÉS OSÜTÖBTÖKÖB. Hogyan kell a napfürdőt használni ? Irta: Fábry Béla balneológus. A fürdő saison megérkeztével nem lesz érdektelen az alábbi rövid elme­futtatás a napfürdő jelentőségéről, illetőleg annak helyes használatáról. A alig néhány évtizede annak, hogy a tudomány megállapította azt, hogy a napsugaraknak a szervezetre gyó­gyító hatásuk lehet. Azért keresik az emberek a napot, nemcsak fürdőkben, hanem mindenütt hol hozzájuthat­nak. Hiszen például a korzón, séta­tereken stb. sürün látjuk a magukat süttető, barnuló és lebarnult embe­reket üldögélni, valamennyi abban a hitben él, hogy minél jobban le­barnul, lesül, annát többet lendített az egészségén. Pedig ez nagy téve­dés. A lebarnuláshoz az egészségnek semmi köze, lebarnulás bizonyos belső secretios mirigyek munka ered­ménye, mely mirigyeket a napfény fokozottabb munkára serkent ugyan, de ez nem jelenti a szervezet egész­ségét, mert vannak beteg szerveze­tek, melyekben a mirigyek élénken dolgoznak és teljesen egészséges szervezetek, melyekben e mirigyek renyhék A napnak e gyógyhatását nem a hő, sem nem a fénysugarai fejtik ki, hanem az úgynevezett ultraviolett (ibolyántúli) sugarak; ez ibolyántúli sugarakat pedig a kvarc üvegen ki­vül minden más egyéb közeg visz­szatartja, igy a ruházat legyen az még oly könnyű is. — Aki tehát felöltözve sütteti magát, pl. a kor­zón stb. az a gyógyító sugarakból csak annyit kap, amennyi az arcát éri s a napnak tulaidonképen csak a hősugaraiban részesül. A lebarnulás ugy jön létre, hogy a bőrben festőanyagok, pigment szemcsék halmozódnak fel, melyek az ultraviolett sugarakat éppen ugy visszatartják, mint a ruházat, vagy más közeg. Vagyis a már bebarnult bőr többé nem engedi át az ibolyán­túli gyógyhatású sugarakat, minél barnább, annál kevésbé, tehát a szor­galmas süttető nem fokozza, hanem csökkenti a gyógyító hatást. A nappal nem lehet tréfálni. A napsugár csak kellő mértékben adva használ, azonfelül pedig árt. Hogy mi a kellő mérték, az egyéni dolog s azt megállapítani az orvos dolga, de bizonyos általános szabályok min­denkire illenek. Ilyen az, hogy a szervezetet a naphoz lassankint kell hozzászoktatni. Kezdetben csak né­hány percig sütkérezni s ezt az időt naponként csak percekkel hosszab­bítani meg, pár hét alatt igy eléggé megnyúlik ez az idő. — Azután a testfelületnek mindennap más és más részét kell süttelni, a más lebarnult felületet tovább süttetni céltatan do­log, hacsak nem izzasztás történik, a koponyatetőt a hősugarak elől vé­deni kell betakarással, még helyeseb­ben vizes ruhával stb. Aki a napsu­gárnak esetleges ártalmas hatását ta­pasztalja, azonnal hagyja abba, erre intő tünetek pld.: fejfájás, izgatott­ság, álmatlanság stb. HIRBK. J Antal-nap. A Bakács kápolnai női Mária Kongregáció tagjai vasárnap tisztelegtek névnapja alkalmából sze­retett elnöküknél, dr. Lepold Antal prelátus-kanonoknál, kit egy gyö­nyörű csokorral leptek meg. Másnap a kongregáció elvégezte közös szent gyónását és áldozását s ez alkalom­mal Prohászka-püspök szobrára gyűj­tést indították s az egybegyűlt ösz­szeget átnyújtották a nagy tisztelet­nek és szeretetnek örvendő főpapnak. Szerenád. A Turista Dalárda hét­főn este dr. Brenner Antal polgár­mester-helyettes városi főjegyzőnek, az esztergomi turista egyesület ügyv. alelnökének névnapja alkalmával la­kásán, hol ez időben az ünnepelt­nek nagyszámú tisztelője és barátja volt jelen, szerenádot adott. Előléptetés. Znak Ferenc várme­gyei számtisztet a m. kir. belügymi­niszter vármegyei számellenőrré lép­tette elő. Halálozás, Peternák János adó­hivatali főtanácsos neje szül. Rácz Erzsébet f. hó 11-én 38 éves korá­ban hosszas szenvedés után Buda­pesten elhunyt. Temetése hétfőn volt meleg részvét mellett a szentgyörgy­mezei temetőben. — Mihálik Kálmán, a gróf Roon féle lábatlani cement­gyár ny. erdő- és gazdatisztje f. hó 12-én eletének 80-ik évében rövid szenvedés-után Esztergomban el­hunyt. F. hó 14-én délután tematték el a nyergesújfalui sirkerben. Bohón Lajos városi tisztviselő apósát gyá­szolja az elhunytban. Rudolf Lóránt ismét átvette az úszószakosztály intézőségét. An­nak idején hírt adtunk arról, hogy Rudolf Lóránt joghallgató a kitűnően működő úszószakosztály vezetéséről lemondott. A főosztály ez alkalom­mal új szervezetet adott a szakosz­tálynak. Élére dr. Brenner Antal h. polgármester került, a szakosztály­vezetőség, mint egységes intézmény megszűnt s helyébe az intéző és a titkár megosztott funkcionárius ha­tásköre lépett. Maga szakosztály is önállóbb jelleget nyert ezáltal és en­nek a belső tartalomnak megfelelő­leg a külső elnevezés is változást szenvedett, amennyiben úszó-osztály nevet nyert, a régi úszó szakosztály elnevezés helyett. Titkárul Marosi Józsefet nyerték meg, míg intéző gyanánt Bárdos Béla képezdei tor­natanár működött, de hirtelen lemon­dott, úgy, hogy azóta gazdátlanul élit az osztály intézősége, amelyet — bár ideiglenesen — barátai kéré­sére ismét Rudolf Lóránt foglalt el. Itt említjük meg, hogy jövő vasár­nap délután szezonnyitó^ versenyét rendezi meg a Move Űszóosztály NSC, BBTE és Beszkárt jónevű gár­dáival mérve össze nemes vetélke­désben tudásukat. A turisták közgyűlése. A Ma­gyar Turista Egyesület Esztergomi Osztálya szombaton, f. hó 18-án pontosan este 9 órakor tartja XV. évi rendes közgyűlését a Magyar Király szálloda nagytermében, amely­re a tagok és érdeklődők figyelmét ezúton is felhívja az elnökség. Az Urilányok Mária Kongregá­ciója az Ürnapi körmenethez a Ba­zilikában, a Pázmány-szobornál gyü­lekezik, a 8 órai szent mise alatt. A Keresztény Szeretet Orszá­gos Gyermekvédő Műve f. hó 19-én délelőtt fél 11 órakor tartja a városháza tanácstermében Báthy László prelátus-kaiionok, főrendiházi tag elnöklete alatt XVII. évi rendes közgyűlését. A Bakács-kápolnai Női Mária­Kongregáció tagjai a főszékesegy­ház úrnapi körmeneten az Oltáregye­sületi zászló után fognak csatlakozni. A főgimnázium tornaversenye. Az esztergomi főgimnázium torna­versenye f. hó 18 án d. u. 6 órakor lesz a Move szigeti sporttelepén, ahol a szülőket és érdeklődőket szivesen látják. Belépődíj nincs. A programm felöleli az atlétika és torna minden ágét. Lesz közös szabadgyakorlat, síkfutások, nyújtó- és korlátakadé­mia, 40 x 100-as és 8x50 es staféta stb. Zarándoklat Esztergomba. A budapest-lipótvárosi egyházközség dr. Magyarász István apát plébános ve­zetésével f. hó 19-én, vasárnap kü­lönhajóval zarándoklatot rendez vá­rosunkba. A különhajó déli fél 1 óra­kor érkezik Esztergomba. Gáborffy Antal, Közép Európa második leggyorsabb úszója egy sta­féta ellen fog indulni jún. 26-án, va­sárnap d. u. 4 órakor a férfi uszo­dában rendezendő úszóversenyen. Ez lesz a verseny legfőbb szenzá­ciója. A világ staroknak a világ krekkeknek megengedett és irigyelt privilégiuma: egy ember egyenlő rangú ellenféllel induljon egy 3—4 emberből álló staféta ellen. Szinte ez mondható az úszóversenyek által nyújtott érdekfeszítő izgalom non plus ultrájának. A verseny részleteire, a többi számokra még több ízben ki fogunk térni. A tanítóképző tornaversenye. Az esztergomi érseki róm. kath. ta­nítóképző ifjúsága ezévi torna- és atlétikai versenyét ma, csütörtökön d. u. 5 órakor tartja a Move szigeti sporttelepén, melyre az érdeklődő közönséget ezúton hivja meg. Belé­pődíj nincs. Orvosi hir. Schwartz Pál dr. Vö­rösmarty-utca 6. sz. alatt (Rendőr­séggel szemben) rendelőt nyitott. Rendel d. e. Va 9—10, d. u. 2—4-ig. Diatheomia és kvarc kezelés: nő be­tegeknek d. e. 10—11. Ideg, izom és izületi betegeknek d. u. 4—5-ig. Klastrompusztai Ünnepély. F. hó 12-én avatta fel a MTE legújabb menedékházát Klastrom pusztán. A fővárosi turisták különvonaton ér­keztek Csóvre, hol tábori misét hall­gattak, melyet dr. Saly Arnulf a ben­céstanár, az esztergomi turista egye­sület alelnöke mondott. A mise alatt az Esztergomi Turista Dalárda Haj­nali Kálmán karnagy vezetése mel­lett gyönyörű irredenta egyházi éne­kekkel emelte az áhítatot. A mise végeztével dr. Cholnoky Jánó egye. temi tanár, a MTE elnöke szép be­széd kíséretében koszorút helyezett a csévi Hősök-emlékére, majd pedig zeneszóval Klastrompusztára vonul­tak a menedékház felavatására, me­lyen az egyesített vármegyét Palko­vics László alispán, a főkáptalant Báthy László prelátus-kanonok, Esz­tergom várost pedig dr. Antóny Béla polgármester képviselte, kik tüzes .rrepenta beszédeikkel nagy hatással voltak az ott megjelent sokszáz tu­ristára. Igen sok beszéd hangzott még el a MTE különféle osztályai­nak képviselőitől. Ugy az ünnepé­lyen, mind pedig ebéd alatt a Tu­rista Dalárda szép énekszámokkal szerepelt, melyről a legnagyobb el­ismeréssel nyilatkoztak az ott meg­jelent fővárosi előkelőségek. Érettségizettek táncestélye. Az esztergomi főgimnázium ez évben érettségizett növendékei f. hó 28-án az esztergomi Széchenyi Kaszinó összes termeiben a főgimnázium sze­gónysorsú tanulóinak felsegélyezé­sére zártkörű táncmulatságot ren deznek. A rendezőségtől nyert érte­sülésünk szerint az előkészületek már megtörténtek s a meghívók szót­küldése e hét folyamán fog megtör­ténni. A Turista Dalárda a mai ünnep miatt holnap, pénteken este a szo­kott időben tartja meg ónekpróbáját, melyre a daltestvérek pontos és tel­jes számban való megjelenését kéri a vezetőség. ts- SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ lepedő-vászon, köpper, törül- Q 1^^^^ I '-—I' 'I Esztergom, Széchenyi-tér í köző. konyha- és kenyérruha, KPl 1^71113 fin I Í3Q7 flílílf 16. sz. (Saját ház.) Tele­li Mfiliri+t abrosz (nagyban és kicsinyben) • UlOfcl IlttNII t-U.Ol.iUI ICL I fonszám 135. Házi ken­IldáCI Q£UVU 11 legjutányosabban beszerezhető - — - --— der szövésre elfogadtatik Szerkesztőség és kiadóhivatal t Simor János-utca 18—20., kova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá az előfizetési s hirdetési dijak stb. küldendők. Telefon 21. Főmunkatárs: VITAL ISTVÁN, Laptnlajdonos és felelős szerkesztő i LAISZKY KÁZMÉR Előfizetési ára; egy hóra 1 pengő 20 fillér. Egyes szám ára hétköznap (2 oldalas) 10 fillér, vasárnap (4 oldalas) 20 fillér. Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza

Next

/
Thumbnails
Contents