Esztergom és Vidéke, 1927

1927-06-05 / 45.szám

hősök emlókszobrának lépcsőire. Nem törődtek a költséggel és a fáradtsággal, amivel ez az út járt, mert kifejezést akartak adni annak az igazságnak, hogy minden magyar község és igy Esztergom hőseinek a vére is nemcsak a szülőföldjükért és így nemcsak Esztergomért hullott, hanem a testvérvárosokért is: mindnyájunk közös édes egy hazájáért I Amikor a kommün véres, Őrületes napjait szenvedte Esztergom: a város polgárságának a szíve Szeged felé dobogott, — most másodszor hódította meg Szeged az esztergomi szíveket 1 De a szegediek nem mentek el tőlünk üres kézzel I Magukkal vitték a város háláját és szeretetét, a város egész polgárságának őszinte köszönetét. És hisszük, hogy Esztergom sem fog elmaradni Szeged gavallérosan úri figyelme mögött: és a szegedi kemény magyar hősök leleplezendő emlékoszlopa alatt is ott lesz az esztergomi elesett hősök baráti kézszorításaként, az esztergomi szívek hálájának kifejezéseképpen az esztergomi koszorú! —r. •ég mindannyian Mindenkinek kötelessége önmaga, családja és nemzetével szemben a kezeiben lévő földből minél több jövedelmet kihozni, anélkül, hogy annak belső értékét megtámadná és felélné. Ma mások az igények, mint 100 év előtt, más a mai kisgazda igénye is, mint elődeié volt, ez a felemelt igény kielégítése pénzt kivan és miből teremtse elő a kisgazda a pénzt, ha nem a földjéből? Világos tehát, hogy másképen is kell neki gazdálkodni, mint azok gazdálkodtak, akiktől a birtokát örökölte. Vessen számot minden kisgazda magával és állapítsa meg önmaga megnyugtatására, hogy fokozódott igényes életmódjával lépést tartott- e gazdálkodási rendszerének előnyös megváltozása? Ha önmagának bevallja, hogy gazdálkodása jövedelmezősége nem tartott lépést igényesebb életmódjával, siessen bevételi fórrá sát gazdagabbá tenni, hogy ne a készet élje el, mert különben elpusztul. Többet kell ugyanakkora földről termelnie és ezt csak a talajerő dédelgetésével érheti el. Sovány föld után ugyanannyi adót kell fizetnie, mint a jól tartott után, ugyanazt a szántást, vetőmagot kell adnia a sovány vagy gazdag földnek. De a termés nem ugyanaz. Nyilvánvaló tehát, hogy a sovány földről behordott termés mázsája több pénzébe van, mint a gazdag földről. Már ez is kell, hogy ösztökélje a gazdát a jobb talajmunkára, az erősebb trágyázásra. Az esztergomi kisgazda nem tud terjeszkedni, mert nincs föld, hogy magasabb életigényét ki bírhassa elégíteni, nincs más választása, mint minden holdjáról többet termelni, mint eddig. Ezt csak a bővebb trágyázással érheti el. Valószínű, hogy kisgazdáink ma is annyi jószágot tartanak, amennyit kisgazdaságuk keretében tarthatnak, mert többre nincs takarmány, de nincs alom szalma sem. Szinte kizártnak látszik tehát a fent vázolt kevés trágyatermelésen segíteni? Ez hála Istennek még sincs így. A gazdasági tudomány segítségére siet az ilyen helyzetben szenvedő kisgazdának és erre való a műtrágya. Furcsát gondolhatnak felőlem kisgazdáink, hogy én most is csak olyat tok oszlopa, reményeiteknek égbe törtető fenséges szimbóluma. Fogjátok kézen gyermekeiteket, vezessétek ide, "mutassátok meg nekik az apa nevét, és tanítsátok meg őket háládatos tiszteletre azok iránt, akik a legtöbbet az életet adták a hazáért. Legyen ez a kő oltár, ahová imádkozni jártok, amelyet behintetek nyiló virággal, megöntöztök harmatos könnyel. Legyen ez a kő az összekapcsoló szeretet köve, mely az élőt a halottal, az erősét a gyengével, a szegénnyel, a magyart a magyarral a honszerelem nagy érzésével összeköti. Legyen ez a kő ennek a városnak a szive, mely él és dobog, mely szétlöki a maga forró, perzselő vérét a legközönyösebb, a legfásultabb szivekbe is, hogy a hazát, magyarságot szeretnitudóvá tegye azt. Legyen ez a kő szent mesemondó, mely szüntelenül igaz férfiakról, hősökről regél, akik áldozatosak voltak mindhalálig, akik életet adtak egy népért, hogy megváltsák azt, hogy felemeljék azt. Legyen ez a kő örökké égő máglya, melyből magas ivekben lobogó nyelvekben tör a honszerelem lángja az ég felé, melyet körüláll a város apraja nagyja hódoló, szent tisztelettel. Legyen ez a kő a harag, a bosszú, a gyűlölet köve, egy felemelt kar, egy kemény ököl, tudok nékik ajánlani, ami pénzbe kerül! A tehéntartásnál azt ajánlottam, hogy ne termeljen répát, hanem a répának szánt területen termeljen más takarmányt és vegyen a cukorgyárból szárított répaszeletet. Most meg trágyavételre akarom csábítani. Tapasztalásból beszélek és állítom, hogy a termelt répánál olcsóbb a szárított szelet és a jószága után termelt trágyánál olcsóbb a műtrágya. A hiányzó trágyát pótolja műtrágyával és emelkedni fog termése úgy, hogy ezáltal annyi termést takarít be, mintha műtrágya nélkül nagyobbította volna gazdasága területét. Tudom nagyon jól, hogy a kisgazda azt szokta mondani, hogy az ilyen cifraság csak urasági gazdaságnak való, ahol sok a pénz. Egyrészt biztosítom kisgazdáinkat arról, hogy az urasági gazdaságon jobban számon kérik a jövedelmet, mint ahogy azt a kisgazda csak gyanítja is s az a gazdatiszt, aki számolni és felelni tartozik a jövedelmezőségről, egy fillért sem adna ki sem szárított szeletért, sem műtrágyáért, ha nem látná azok után a kézzel fogható hasznot. Másrészt nem csak az urasági birtokok használják ezeket a dolgokat, de használják a kisgazdák is széltében-hoszszában országunk olyan részein, ahol a kisgazda is jól gazdálkodik. A műtrágya után nyert terméstöbblet pénzértéke több, mint a trágyáért kiadott pénz és ezzel képesítve van a sopron-, vas-, somogymegyei kisgazda ugyanazon területről többet eladni, mint eladott előde, akitől örökölte kis birtokát. Ezt kell az esztergomi kisgazdának is követni, nem akar tanulni a nagygazdaságtól, mert a területi aránytalanság elriasztja a követéstől, tanuljon a más vidék kisgazdáitól, akik épp olyan szűk korlátok közt kénytelen gazdálkodni. Ennél a kérdésnél önkénytelenül felvetődik előttem az, hogy nem volna-e helyénvaló Esztergom városának az ő házilag kezelt birtokain mintagazdaságokat szervezni ? A lakosság zöme őstermelő, nem csak a faji istápolás szempontjából, de a rideg adózás szempontjából is mely réme a hitványnak sajgó szent fajdalma ennek a nemzetnek, legyen tűz, mely hamu alatt ég, parázslik, szikrákat hány és ha egyszer lángra lobban, ebből szülessék naggyá a magyar hősiesség mindent elsöprő gerjedelme, legyen ez a kő egy nagy felkiáltás, sikoltó magyar igéret, teremtő erő és nagyot akarás, legyen forrás, melyből élet buzog, szentség melyből áldás árad, legyen vér, patakzó forró vér, mely megvált és megszentel. Legyen ez a kő a bánat köve, a magyar bánaté, mely ezer évig ejtett könnyeket, mely századokig szenvedett, mely vérzett és sokszor elbukott, de hitványul, gyáván meg nem tört soha. Halottak köve ez, ismeretlen sirokbap nyugvó százaké, de a magyar halál köve nem lesz soha. Testvéreim, látjátok e sebzett oroszlánt, mely fájdalmában üvölt, de ugrásrb kész. Nem szimbólum ez, élő valóság, millió magyar lélekben él. Csak össze-összeszoritani a fogakat és most még nyelni, a keserű, torkotfacsaró mérget, mely belül tép, szagát, de erős lelkeket, akaratot és izmokat nevel. És ha majd egyszer ég és ropog minden újra és hamu alatt a parázs lángokat nevel, meghalni tanulni a szent hazáért ide zarándokoljunk el. foglalkozni kell e lakossággal, oktatni szemléltetőleg, tanuljon és anyagilag erősödjék. Mikor én ezelőtt 25 esztendővel annak az uradalomnak vezetését átvettem, ahonnét az oláhok kihúztak alólam 20.000 holdat, az ottani kör nyező kisgazdák is apáik módja szerint gazdálkodtak, de a látott dolgokat megbírálták és amit jónak láttak, utánozták. Az itteni kisgazdák is tanulnának, ha környékükben volna nagybirtok, ahol szemlélődhetnének. Mivel ilyen birtok nincs, létesíteni kell 20—40 holdas mintagazdaságokat, hogy szemléltetőleg oktattassanak. Üzleti szellemet vigyenek kisgazdáink gazdálkodási rendszerükbe. Az olyan jó piacot, mint Esztergom, ki kell használni és azt termelni, ami minden költség és különös fáradozás nélkül biztosan értékesíthető. Rámu tattam a tejtermelésre, önmaga ellen vét minden esztergomi kisgazda, aki elmulasztja csak jó tehenet tartani és azt nagyon jól takarmányozni. Ennél a termelési ágnál még csak befektetésre való tőkéről sem kell gondoskodnia, az a több abraktakarmány, amit a jól tejelő tehén el nem enged megvonni, megtérül a több tejhozamban és azért minden nap pénz áll a házhoz, nem úgy, mint a búzánál, amelyre egy esztendeig kell várakozni. Rámutattam a hízósertés-értékesítésre, amelynek szintén biztos piaca van. Csakis kisgazdáink élelmességén áll, hogy az eddig behozott tej és hízott sertés ára ne vándoroljon idegen zsebekbe. Vannak vidékek, ahol a kisgazda egy szem árpát és tengerit el nem ad, hanem hízóival eteti meg, sőt veszi is e takarmányokat, mert az árát kamatostól kapja vissza. Üzletszerűen foglalkoznak hizlalással, mert igen okosan úgy számítanak, hogy ha vannak hizlalósok, akiket ez az Üzlet tart el, miért ne ragadja meg ezt a gazdasági termelési ágat is, miért engedje át a hasznot annak, akinek egy talpalatnyi földje sincs. Igaz, hogy a hizlalás kockázattal jár, de kockázattal jár minden mezőgazdasági termés, tehát ne szántsunk? Szőlőt ne míveljünk? Mit termeljünk hát? Jól mondta azt Jókai egyik könyvében, hogy a gazdálkodás olyan tudomány, amelyből minden évben vizsgát tesz a gazda és soha se elég okos, mert úgy lehet, hogy az idén abból bukik meg, amiből tavaly a természet eminens osztályzatot adott. I EGYRŐL-MÁSRÓL | Azt eddig is tudtuk, hogy Szeged városa az Alföldnek legmagyarabb és legkatholikusabb városa, de hogy egyben a legfigyelmesebb és legúribb gondolkozású városa is, azt csak most a Hősök Emlékének a leleplezésénél vettük észre. Amig a többi város — kettő kivételével — városunk meghívására vagy egyáltalában nem reagált, vagy pár udvarias sorral mentette ki magát, addig az alföldi magyar Metropolis háromtagú küldöttséggel képviseltette magát az esztergomi hősök emlékünnepén. Három díszbe öltözött magyar úr : Bokor Pál helyettes polgármester, Fodor Jenő adóügyi tanácsnok és gördónyszentimrei Berzenczey Domokos műszaki főtanácsos jöttek el, hogy elhozzák Magyarország hercegprímásának székvárosába a százezernyi szegedi testvér együttérző szívedobbanását és gyönyörű koszorú alakjába tették le azt az esztergomi hatása alatt állunk az ünnepi szónok izzó honszeretettől lángoló szavainak. Még fülünkben cseng a bús özvegyek és árvák szívbe markoló zokogása. Az emlékmű alatt egybesereglett esztergomi lakosságnak ezrei, mélyen meghatva, könnyel a szemükben áldoztak szeretett hősi halottaik emlékének ! Amily jóleső érzéssel láttuk a mélységes tiszteletet, szeretet és megemlékezés megnyilvánulásait, éppen olyan fájó szívvel állapítottuk meg, hogy lelkesedni viszont a mi jó esztergomi népünk csak igen kis mértékben tud! Az ünnepi szónok igen bölcsen felhívta a figyelmüket arra is, hogy a mostani ál-béké csak egy előkészület tulajdonképen, a Trianon okozta zür-zavar végleges megoldására. Nekünk tehát nem csak siratnunk kell hősi halottainkat, hanem az ő megszentelt hamvaiknál új erőt és új lelkesültséget is kell merítenünk az elkövetkező új küzdelmekre 1 Ahhoz, hogy a nemzet ismét felemelt fővel várja a szebb jövőt, a magyarnak elsősorban önmagát kell megbecsülnie 1 Megbecsüli pedig önmagát legelső sorban avval, ha amiként a nagy olasz nemzet, mi is kitörő lelkesedéssel fogjuk első sorban államfőnket, valamint nemzetünk nagyjait ünnepélyes alkalmakkor köszönteni. A nemzeti önérzet emeléséhez rendkívülien hozzájárul továbbá az, ha mi, a magyar becsület, a magyar erő megszentelt symbolumát, a m. kir. honvédség zászlaját, ha az kivonul, nem csak némán csodálják, hanem úgy, amiként azt az összes nyugati nagy nemzetek is megteszik, kalaplevéve fogjuk üdvözölni. Amerikában, az iskolák előcsarno kaiban elhelyezett nemzeti zászlót az arra elhaladó tanuló megérintve, kezét szívéhez emelve üdvözli. Amit a nagy amerikai egyesült államok vezetői nemzetnevelési szempontból célravezetőnek tartanak, azt igen helyes volna nekünk, szegény kifosztott, de élni akaró magyaroknak is követnünk! Marosi Ferenc. Tisztviselők! 7 drb. jó fekvésű házhely egyenkint 150 négyszögöl nagyságú, jutányosán eladó. Cim: Oltósy Ferenc Szentgyörgymező, Szent György-utca 17. sz. Szeged városa.