Esztergom és Vidéke, 1927

1927-05-29 / 43.szám

LXIX évfolyam 43. szint. KERESZTÉNY MAGYAR SAJTÓ 7, Vasárnap, 1927. május 29. HÉfe, pm ITIKÜI fifs TÁRSADALMI LAP M m POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. •E6IELEIIK IIIDEI VASABIAP EB CSÜTÖBTÖIÖH. Sserkesstőség ét kiadóhivatal t Simor János-ntca 18—20., •ova a lap ssellemi részét illető közlemények, továbbá os előfizetési s hirdetési dijak stb. kfildendök. Telefon 21. Főmunkatárs: VITÄL ISTVÁN. Laptalajdono« ét felelős szerkesztő t LAISZKY KÁZMÉR Előfizetési ára; egy hóra 1 pengő 20 fillér. Egyes szám ára hétköznap (2 oldalas) 10 fillér, vasárnap (4 oldalas) 20 fillér. Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza Áldozzunk hőseinknek! Irta: dr. Antóny Béla polgármester. A világháborúban hősi halált halt négyszázhuszonhat esztergomi vitéznek emlékműve készen áll. A Mária Terézia-téren, a kerektemplom közelében befejezést nyert a művészi munka. Hála, szeretet, nemzeti érzés és áldozatkészség a poros, sáros térből virágos kertet varázsolt elő, hogy az elesett véreink emlékét megörökítő szobor méltó keretbe kerüljön. Ma, ezrek és ezrek ünnepi lelkülete, harangok zúgása és mélységes imádság közepette, vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó Ur Őfőméltósága megadja az engedélyt a szobor leleplezésére. Magasba szökik, fel a tiszta azúrkék égbe, mint forró, esdő imádság, hogy aztán egybeforrva a távoli hegykoszoiúkon zöldelő fék bánatos zúgásával, a közelben hömpölygő ezeréves magyar Duna habjainak sírásával, a világ négy téja felé vigye a néma magyar katona hősiességének lángoló, soha el nem haló emlékét. Lent, a szobor talpazatán, az elmúlt nagy küzdelmek jelképével, törött ágyúcsővel, félelmetkeltő, támadásra kész oroszlán őrzi első nagy királyunk szent koronáját megtépett, megalázott ősi címerünkkel, a szobor alján pedig a magyar őserőt jelképező harcos pallósra támaszkodva tölgy faágat tesz le hódolata jeléül, hogy a jövőbe vetett hittel hirdesse az elesett hősök véréből sarjadzó magyar feltámadást. A hatalmas művészi alkotás, mely méltó a hősök emlékéhez s a város nemes közönségének áldozatkész hálás megemlékezéséhez, ma fényes ünnepség keretei között birtokunkba jut. Egy emlékművel lett gazdagabb Esztergom város történelmi földje, melyhez szülői, gyermeki, testvéri, hitvesi, baráti meleg kötelék fűz, mely annyi hitnek, reménységnek szótlan megtestesítője, mely nem csak nagy idők nagy embereit, népeken, nemzeteken átgázoló világháború háláit-megvető magyar hőseit idézi mélységes hálával és kegyelettel emlékezetünkbe, hanem egy szent magasztos kötelezettséget ró reánk, az életben maradt maroknyi magyarságra 1 Esztergom nemes városának trianoni gonddal terhelt, fekete kis darab kenyérért verejtékkel dolgozó, küzködő tisztes polgárai, kicsinyek és nagyok, szegények és gazdagok, gyöngék és hatalmasak emeljük le kalapunkat az elesett esztergomi hősök emléke előtt. Szálljon ajkunkról fohász, ima a magyarok Istenéhez lelkük üdvéért, áldozatos életük szándékáért. Gondos szeretet, figyelem vegye körül emléküket megörökítő szobrot és környékét, szavunkból, cselekedetünkből csendüljön ki mindig, valahányszor utunk ott visz el a törhetetlen hit, hogy haláluk nem volt hiába, hogy vérük, könnyük, amit értünk s a hazáért hullattak, uj tavaszt, uj életet fakaszt. Legyünk méltók emlékükhöz. Fogadjuk meg az ünnepi hangulatban hálánk méltó kifejezéseként, hogy azt a lelkes ihletet, áldozatos munkát, magyar erőt és dicsőséget, melyet a világ bámuló tisztelete vett körül s melyért életükkel fizettek, százszoros kitartással, fokozott munkával tesszük magunkévá s karba fonva, szívet szivbe kapcsolva dolgozunk, áldozunk a nagy, boldog és szabad Magyarországért, melyért ők hősi halált haltak. Emlékezzünk. Nevek tömkelegén hogyha átfut szemed, Állj meg csak egy percre . . . Legyen az övéké A máskor felejtő borús emlékezet .. . — — Pusztító csatákban ők küzdöttek érHallod vádló szavuk : [tünk, Nem mi tettük — soha —, Hogy ily gyümölcstelen kipatakzott vérünk. Viharok tomboltak s ők állták a harTe meg elfeledted, [cot . . . Nem fáj az emlékük. Talán sohsem kisiet miattuk az arcod . . . Derékba tört a tölgy, süvölt az esése... Elhulltak a jobbak . . . Árva lett a nemzet . . . Megcsonkult törzseddel ne pirulj el mégse . .. Hiába volt a harc ... a véres áldozat. Vérharmatos róna Sok fájdalomrózsa De sokat mesélne hősi harcotokról, Csendes mártirságról, de sokat, de sokat . •. A vitéz oroszlánt álmában meglepték. Bekötött szemével a földre teperték. . . A földben nyugvóknak nem hallatszott szavuk És mi megmenteni — mi nem, nem akartuk ... Ti őrködtök tovább, jó magyar vitézek, Elfogul szivem, ha emléktekre nézek . . . Egy érzés hevit át: Adjon a jó Isten nektek békés nyugvást, Halott hazátoknak boldog feltámadást. Kobzos* 1917. máj. 29.-1927. máj. 29. JubilÉ az öreg vármegyeháza ! Ma tíz éve a fellobogózott, díszbeöltözött öreg falak közé alispánválasztásra jöttek össze a tekintetes, nemes vár megye urai, hogy megválasszák az új vicispánt, egyelőre ugyancsak helyettesként, de mégis azzal a szándékkal, hogy akiben a közbizalom összpontosulni fog, az legyen véglegesen is az új a'ispán. És ma tíz éve ftz üresen maradt alispáni szék új gazdája szenkviczi Palkovics László lett. Régi, történelmi fényű esztergomi név viselője, akinek a megye nemcsak kenyeret jelentett, hanem jelentette azokat az ősi tradíciókat is, amelyek a vármegyét és a vármegyén keresztül az egész nemzetet a viharos századokon át fenntartották. Az új alispán már származásánál fogva is annak a régi nemesi társadalomnak a hagyományait hozta magával, amely erényeiben volt arisztokrata, de demokrata a néppel való bánásmódban, amely a nemzet sorsdöntő óráiban önként tudott lemondani kiváltságairól, mert érezte, hogy nem annyira előjogaival, mint inkább tekintélye és szellemi felsőbbsége révén vezet, amely szívével hajolt le a reá bízott népre s amelyet éppen azért nemcsak tiszteltek, hanem szerettek isi Ezekkel a régi tradíciókkal lelkében vette át a megye vezetését Palkovics László. Nehéz feladatok vártak reá, mint a megyei közigazgatás fejére, — olyan feladatok, amelyekkel előtte alispánnak még nem kellett megbirkóznia 1 Az ország köröskörül, mind a négy égtáj felé lángban, tűzben állott, recsegett-ropogott a régi állami szervezet minden izében s ily körülmények között kellett a helyi közigazgatásnak előteremteni a nemzet létéért és fennmaradásáért vívott világháborúhoz szükséges emberanyagot és élelmet, de amellett ébren is kellett tartani és ápolni a végső győzelembe vetett hiteti Ma tiz éve az új alispán is ezekre gondolt és a reá váró nagy feladatok megoldásához az erőt édesapja, a nagy történelmi múltú Palkovics Károly \ emlékéből kívánta meríteni, aki épen úgy a nemzet legkritikusabb éveiben állott a megye élén : 1849ben kormánybiztosként, 1861-ben pedig az alispáni tisztet viselve. Két sorsdöntő, nehéz éve volt ez a magyarnak, amikor a közszolgálat nemcsak munkát, hanem szivet is kivántl És azután peregtek az évek, mint szomorú, hulló őszi tevelek I 1917. . . Vége lett a szép, meleg ünnepléseknek, . .. szürke hétköznapok váltogatják egymást. . . sorozások, élelemrekvirálás, hústalan, zsírtalan nélkülözések, . . . kenyérjegy, de reménykedés, görcsös, tántoríthatatlan reménykedés a szebb jövőben. — 1918 .. . kétségbeesetten állja még a harcot egy kis ország a nagy világnemzetek ellen hét ország határán, és bár mindinkább rásötétlik a gyászos összeomlás fenyegető réme, kitart mindaddig, amig a lelkét hitvány árulók meg nem mérgezik. És egy borús őszi napon reánk szakadt a legszörnyűbb szerencsétlenség, amely nemzetünket valamikor is érte: az átkozott emlékű Nemzeti Tanács felbomlasztja a rendet, szétzüileszti a katonákat és Eszterkom polgársága a legnagyobb bizonytalanságban várja a „forradalom vívmányait". A forrongó katonákat Palkovics László csillapítja le és jórészt az ő érdeme, „hogy Esztergom nem érezte meg a fékevesztett, forradalmasított tömeg rombolásait. 1919 .. . vörösen köszönt be az új év, rabló kezek megcsonkítják az ősi vármegyét és egy tavaszi napon megszületik a „világot megváltó" Tanácsköztársaság. Búcsúztatják a megyeházán az utolsó alispánt, akit nemsokára Majtényijelvtárs „népiesebb betűk" írására utasít I A kommün vadsaga azonban az életére is tör, menekülnie, bujdosnia kell. De hajnalodik már és egy felejthetetlenül szép napon a város osztatlan szeretete kiséri vissza őt oda, ahonnan elűzték, az alispáni székbe. S Palkovics László bátor magyar lélekkel fog neki a romok eltakarításához, újjá alakítja a kommün által felforgatott megyei közigazgatást, de munkáját a megszálló román csapatok lépten-nyomon megakadályozzák, sőt egy izben le is tartóztatják. Ám távozni kell a megszállóknak és Palkovics a megye közönségének osztatlan öröme között fogadja a magyar reménység új megtestesítőjét: Horthy Miklós fővezért. 1920 és a többi évek: élelmezési nehézségekkel küzd a megye egész lakossága, minden ember részére kenyeret kell biztosítani, sokszor valósággal kiverekedni, hogy senki se éhezzék. 1923-ban felmerül a megyeegyesités terve. Esztergom ősi törvényhatóságát a beolvasztás veszélye fénye • geti. Az ősi kultúrájú várost, melynek falai egy évezredet láttak lefolyni az ország fővárosa volt, kisebb lakosságú, alacsonyabb kultúrájú városok, sőt nagyközségek meg akarják fosztani vezető pozíciójától maguknak követelve^ az egyesitett megye székhelyét. És hogy ezt a nehéz, kényes kérdést Esztergom javára sikerül megoldani, nem utolsó sorban Palkovics László érdeme. Közéleti munkásságát a kormány is elismeri és az egyesitett megyék alispánjává őt nevezi ki. A megye nagyobbodásával ujabb gondok nehezednek vállaira. És ami szinte hihetetlennek látszott, az ő vonzó, úri egyéniségének sikerül a két testvér vármegye közönségét is egyesíteni, össze tudja hozni közös munkára az előbb még szemben-álló feleket és zavartalanná tenni az egyesített vármegyék törvényhatósági bizottságának működésót, úgy, hogy 1925-ben huszonötéves szolgálati juö- SAjAT KÉSZÍTÉSŰ lepedő-vászon, köpper, törül- . köző. konyha- és kenyérruha, no 71 C7Alff fii! abrosz (nagyban és kicsinyben) IlULáCI WáCUVULl legjutányosabban beszerezhető Pelczmann Lászlónál Esztergom, Széchenyi-tér 16. sz. (Saját ház.) Telefonszám 135. Házi kender szövésre elfogadtatik