Esztergom és Vidéke, 1926

1926-04-04 / 27.szám

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. IESJELE8IE 1IIDEH VASÁHIAP ÉS OSÜTÖRTÖKÖH. Szerkesztőség és kiadóhivatal i Simor János-utca 18—20,, hova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá az előfizetési s hirdetési dijak stb. küldendők. Telefon 21. Feltámadásnak útja. Most még a kálvária vérrel verejtékes, sziveket sebző, lábakat vérző tövises útjait járjuk. Járjuk egyénileg. Járjuk az erkölcsi világrendben. Járjuk Nagymagysrországért. És mi járjuk ezen útat felemelt fejjel és végtelen nsgy alázatossággal. Ha ránk mérte az Úr, akkor amint kezéből elvesszük a jót, most a rosszban sem szorul ökölbe kezünk ellene, hanem imára kulcsolva, megtört lélekkel mondjuk r Jób szavait: „Az Úr adta, az Úr elvette, azért legyen áldott az Úr szent neve". Csak ez lehet az igazi, Istenben hívő, Őt szerető szenvedő keresztény lélek megnyilatkozása. Most sokat szenvedünk egyenkint és összesen. A magyar nemzet széles rétegei, a legalsóbb fundamentális dolgozó osztály rettenetes szociális nyomorral küzd. A haza elveszett, a kenyere is elveszett százezreknek. Magyarország egykori terített, dús asztalánál ellenségeink lakmároznak. -A belső, külső éhes ellenség ízes falatokhoz jut és a hazáért vértáldozók tömege, nyomorékjai, könnyét elsírt özvegyei és ártatlan árváinak ajkáról kórusként hangzanak fel Jeremiás (nem Smith Jeremiás) próféta siralmai. Az apák izmai elsorvadnak, mert nincs munka, nincs kenyér, az éhség és nélkülözés szívja életerejét és teszi szédültté fejét és „Esztergom és Vidéke" tárcája. Csillagtalan sötét éjjel . . . Csillagtalan sötét éjjel Útra kél a daru-tábor, „Krúgatásuk" messze hallik Csillagtalan éjszakából: — Krú . . . krú . . . megyünk kelet felé, Mit üzentek szép Erdélynek ? . . . — Magyar üzenetet várnak Szegény székely rab-testvérek ! . . . — Krú . . . Krú . . . megyünk kelet felé, Mit üzentek Kolozsvárnak ? . . . — Hű székelyek, hős-testvérek Csak egy üzenetre várnak, Erre várnak, . . . erre várnak J . . . Őszi hajnal hasadásra Megpihen a daru-tábor, Vissza krúgat olykor-olykor Erdélyország határáról: — Krú . . . krú . . . megyünk kelet felé, Nem üzentek szép Erdélynek ? . . . — Daru szárnyon visszük a hirt Szegény székely rab-testvérnek I . . . — Krú ... krú . . . megyünk kelet felé, Nem üzentek Kolozsvárnak? . . . — Hű székelyek, hős testvérek lázadóvá szivét. Az anyák rossz táplálkozása miatt a gyermekek csenevészen penészvirágokká "fejlődnek, vagy mondjuk inkább, korcsulnak. A halál széles és vastag rendet kaszál közöttünk, a statisztika halálrubrikáit ki kell szélesíteni, mert dagadtak benne a számok. Azt mondják talán egyesek, hogy hol, merre van az a rembrandti kép, %z a gorkiji nyomor ? ! Nincs. Mi nem látjuk. Talán az író felajzott fantáziája teremtette meg. Igen, a levegőt nézők, a felszínen futkosok, az élet szép és boldog oldalát élvezők ezt nem látják. Miért ? Mert az éhhalálra kárhoztatott szenvedő, az események tehetetlen vergődője, á nyomor eljegyézettje, elbújik szenvedésével. Ereje már nincs a kiáltásra, hanem mint a halálraítélt, néma megadással várja, jön, ami jön. Sokszor a gyenge lélek a sötét halálnak ad találkozót. Ez az egyén kálvária útja ma. Az erkölcsi világrend óceánján kalózhajók támadnak a kincseket szállítókra. Ha Krisztus országa útjának mondjuk, ott pedig rablók leselkednek a jámbor utasra, hogy kirabolják lelke kincsesházát. A családi életben nincs boldogság, mert legyenek ott bármily sokan, de nincs ott a Krisztus. A társadalmi, gazdasági életben a Mammon ül kevélyen a trónján és kajánul vigyorog le az erkölcsre és becsületre. A becsület tógáját sárral dobálja, az erények fátyolát részeg Csak egy üzenetre várnak: Hajh 1 . . . de régen várnak várnak ! Bús, borongós őszi reggel Erdély felett daru-tábor ; „Krúgatását" a rab székely Halja puszta udvarából — Krú . . . krú megyünk kelet felé, Hideg már a nyári fészek ; Jertek velünk rab-székelyek, Jertek velünk jó vitézek! . . . — Krú . . . krú . . . megyünk kelet felé, „Ott, — nyugaton — hűs szél járjál" . . De nem mozdul a rab-székely; Áttekint Magyarországra A nagy üzenetet várja! . . . Hajdú István. Bolyongás. Amikor úgy éjjente el-el üldögélek magányos, hangosan beszélő csendben, messze száll a lelkem innen. Elbolyong. Ott jár A Kis Magyaralföld zsiros, fekete, televény föld jegenyéi, füzei, bólintgató nádvitorlák, ember magasságú búzatáblák aranya, illatos fűvű rétek között. Csak A lelfejjel, durva kézzel tépi szét. A meztelenség divat, a disznóság szalonképes, a pocsolya, az erkölcsi fertő pedig a sodomai romlottak lelki strandfürdője. Ezen az úton halad a tömeg, mely magával sodorja a keveseket, akik már valósággal itt kénytelenek megjárni Dante poklának egyes részleteit. De járjuk Nagymagyarországért is a szenvedések kálvária útját. Menekültek, a kivert kutyák módjára hazátlanok a hazában. A B. listára tettek szomorú csoportja, fekete serege megette, vagy most eszi a végkielégítés utolsó falatját. Holnap már kezét nyújtja és új megmentést kér. Ezek a szerencsétlenek a Nagymagyarország Lázárjai, akik hosszú éveken át már fenékig kiitték a szenvedések poharát. Sötét nagypénteki kép ez. Olyan, mint a kétezer éves nagy tragédiának az ideje, amikor a föld megrendült és az ég kárpitja meghasadt. Azonban földresújtott, hazátlanná vált, munka nélkül tengődő, a nyomor és kétségbeesés osztályosává lett magyarok, keresztény testvérek ! Ez az út, amelyen mi most megalázva, meggyalázva, a krisztusfeszítők röhejélől kisérve haladunk, ez az üldözött igazság útja. Hiába, ha kősziklát helyeznek rá, elhengergeti, ha fö'dbetapossák, az igazság napja kipattantja onnan, ha üldözik, menedéket talál és ha százszor felfeszítik, akkor is feltámad a keresztény kern, a gondolat szárnyán szökhetik oda. Jó magam nem mehetek. Idegen nép ülte meg az acélos búzát termő rónát, idegen nyelven beszélnek a parancsolok, a rablók ott. Még a vadkacsa is jobban bújja a nádast azóta és mintha a nádas is halkabban súgná esti néma dalát. A füzek szomorúbbak és a jegenyék ezüstje sem játszik oly vidáman a csillogó napsugárban, mint mikor még' szabad volt a föld. A bogárhátú, kis ablakú paraszt házak még jobban a tető alá kuporodtak, pedig már nincs mit szégyenkezniök a tornácos, tágas kúriákkal szemben. Amazok lakói búsongó, verejtékező magyarok, emezek üresek. Egyik másik lakóit a sorsüldözött ki már régebben, vagy a bitorlók tették földönfutóvá. Bolyongok. Olt vagyok a falum csendes temetőjében. Megdőlt hatalmas kősirkeresztek mellett, korhadt fejfák között. Az előbbieknek már nincs gondozójuk, az utóbbiaktól a gond, a bánat, a terhek űzik el az embereket. Nincs aki virágot ültessen a kőkereszt tövébe és a korhadozó fafejfákhoz csak sóhajtozni járnak az egyszerű, tiszta lelkű rabmagyarok. krisztusi igazság. Feltámad, mert halhatatlan. Pillanatnyilag győzhet felette a gonosz, de megölni nem tudja. Mi ebben az igazságban hiszünk. Az élet szennyes áradata között is ehhez ragaszkodunk, mint a hajótörött az utolsó mentődeszkához. Megváltjuk az egyént a nyomorúságtól. A szegények hajlékába örömet és boldogságot varázsolunk, a társadalmi züllöttség rothadását a tavaszi szántással leforgatjuk. Nagymagyarországot a keresztrefeszítéséből felfogjuk támasztani, csak járjuk meg krisztusi módon a mi kálváriánkat, amelynek hegyén ott ragyog diadalmasan a kereszt, a feltámadásnak örökké fénylő szimbóluma. Kocsán Károly, *>*

m mm m, Nemzetközi Embervédelmi Elállítás, A Nemzetközi Embervédelmi Kiállítás elnöksége a magyar föld kulturális és gazdasági jelentőségének tudatában elhatározta, hogy a magyarságban rejlő ősértékeket a kiállításon kellő módon kifejezésre juttatja. Ennek a célnak elérése érdekében országos mozgalmat indított. Felhívta a vidék vezető tényezőit, a városok törvényhatóságait a kiállításon való részvételre. Az eszme mindenütt a legteljesebb megértésre taNem jó még a lelkemnek sem bolyongani ott. Idegennek érzi magát, pedig mind ismerősök várják a feltámadást a nehéz, zsiros, vérrel szerzett föld alatt. Zsigárdy Bálint bátyám „Eö császári, királyi huszár kapitánya" hatalmas kőkeresztje úgy néz ki mint a lovára boruló huszár. Romanóczy Béla szolgabíró sírján térdig ér a perje fű. Csak itt-ott fehérlik ki belőle édesanyja ültette úrifű. Koromzsay Miklós vármegyei esküdt sirja már régen egyenlő lett a temető földjével. Vietéroszok sírsorozatát csak egy csonka kődarab jelzi, melyre éjente tudós bagoly szokott ülni, jelezvén, hogy a porladók közül Antal híres fiskális volt valamikor. Balogh István, az egykori patvarista, későbbi tanácsadója a falunak, sírja elhagyatott. Gáfor Elekre csak a sírra dőlt gránit darab emlékeztet. Földes Joachimné az egykori lilaselyem ruhás dáma emlékkövét belepte a moha. Pizsurnyiak márványkövein már nem látszanak a betűk. Csak egy hatalmas keresztes gránit tömb áll még csillogó aranybetűkkel, de tövét ennek is felverte a gaz. Nincs aki gonNÉZZE MEG KÉSZ 8YERMEKRUHÁKAT S« SZÉCHENYI ÍH0H4ZBANI Diáksapkák 65.000 koronáért kaphatók. * (?oU HaBgya ttí,eU Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: LAISZKY KÁZMÉR Előfizetési ára : egy hóra 15.000 korona. Egyes szám ára : hétköznap (2 oldalas) 1500 korona, vasárnap (4 oldalas) 2000 korona. Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza.