Esztergom és Vidéke, 1926

1926-01-06 / 2.szám

séig, ezt helyeseljük, mert milliárdok­ról van szó, a város jövőjéről és arról, hogy a vállalkozók alaposabb munkát végezhessenek, ami egy siker­telen pályázatot hiúsít meg, melyek új" kiírása csak több időt követelt volna meg. Farsangzáró mulatságát a ka­szinó február 13 án (szombaton) este 9 órai kezdettel tartja, színielőadás keretében. „Az Operaház -fantomja" az évad leghatalmasabb filmje. Hihihi, hahaha, hehehe hahó­tától, kacajtól hangzott két estén át a Kultur Mozgó zsúfolásig megtelt terme. A patagóniai alkirály szere­pében megjelent a moziközönségének két kedvenc alakja — Zoro és Huru, őreg, ősz bácsiktól a kisgyermekekig mindenki ott volt és nem maradt egy parányi keserűség sem lelkében az előadás alatt. A tömeges látogatás fényesen bizonyítja, hogy szivesebben nézi végig a közönség a víg dara­bokat, mint hajmeresztő drámákat. „Az Operaház fantomja" szom­bat és vasánap kerüljműsorra a Kul­tur Mozgóban. Közős táncgyakorlóórák minden vasárnap és ünnepnap este 8 órai kezdettel a Fürdő Szálloda nagy­termében. A Duna. A hirtelen olvadás követ­keztében erősen kezdett áradni a Duna. Párkányi rétek víz alatt van­nak. Ma már apadt a víz. Lon Chaney, Mary Philbin és Norman Kerry együttese „Az Ope­raház fantomjáéban. Tidékiek figyelmébe! Zongorák javítását, rövidre való átalakítását, hangolását, fényezését és az összes szakmunkálatokat teljes garanciával a megrendelő lakásán is elvállalja fővárosi zongorakészítő Hencz Jenő Budapest, Berzenczei.utca 30. sz. Műterem Budapest, I. Attila-körút 14. Építkezéseket olcsón vállal Bekő kö mívesmester. Elsülyedí uszály. Szilveszter nap ján valószinüleg a Vág jege úszott le a Dunán. Egy vontatógőzös több uszállyal iparkodott lefelé. A hídhoz érve a jég az egyik hídlábhoz szorí­totta az utolsó uszályt, amely betö­rött. Szerencsére épen akkor ment felfelé a Duna Gőzhajózási Társaság egy másik hajója is — Korneuburg, amely kivontatta az uszályt. Az uszályban porosz szén van. Emberélet nem esett áldozatul. „Mézeshetek a levegőben" film regény 6 felvonásban szerdán lesz látható a Kultur műsorán, melyet „Silver King" cimü izgalmas törté net előz meg. „Mézeshetek levegő­ben" érdekeségben és bravúrokban bővelkedő film. Január 9— 10-én az idei évad leghatalmasabb alkotása „Az operaház fantomja* kerül mű­sorra, melyhez hasonló filmalkotást eddig még nem volt alkalmunk látni. A' párisi operaház színpada, nézőtere öltözői és pincéje a főszereplő Lon Chaney szintere. Itt él az operaház legendás fantomja, akit a természet születésénél megbélyegzett és kikö­zösített az emberek társadalmából. Anyakönyvi kivonat. Esztergom ban 1925. december 23-tói—30-ig bejelentett születések: jMekler János rk. földmives fia. Kovács vasúti vál­tókezelő halvaszületett leánya. Riedl Ernő rk. primési uradalmi erdőmér­nök fia. Lovas Ferenc rk. földmives fia. Csipák Julianna rk. honvéd leánya. Gábris Lujza rk. ny. útbiztos leánya. Házasságkötések: Tóth Károly rk. gyári munkás és Kukorovics Mária rk. — Lukács Ödön izr. hajózási fő­ellenőr (Budapest) és Rosenberger Alojzia izr. — Halálozások: Tuschin­ger Katalin rk. 1 hónapos. Laczko­vics István rk. fiúnevelő-intézeti ta­nuló 15 éves. Ludas József rk. la­katossegéd 24 éves. Radovszki Ká­roly rk. 16 hónapos. Holüányilváni­tás: Hruska István népfelkelő a m. kir. 14. honv. gyalogezredben 41 éves. Modiánó papír és hüvely legol­csóbb a Széchenyi Áruházban. Széchenyi-tér 16. Ruganyos ágybetétek, valamint egyszerű és díszes kivitelű tűzhelyek legjutányosabban- ; beszerezhetők Ha­vas Sándornál Esztergom, Nómet-u. 8. és Kossuth Lajos-u. 29. sz. alatt A magyar könyvkiadás nagy eseménye a „Tflndérujjak", Ma­gyar Kézimunka Újság, amely úttörő kísérlet arra, hogy a kézimun­kázás nemes művészetében magyar nyelvű, hasznos segítője legyen höl­gyeinknek. A lap valóban díszére vá­lik a magyar kultúrának Mintái, raj­zai valóságos élményt jelentenek mindenkinek, aki a kézimunka-mű­vészetnek hódol. A kiadóhivatal sok értékes ajándékkal kedveskedik ál­landóan az olvasóknak, ami a lap amúgy is minimális árát (évi 150.000 K.) még inkább csökkenti. Városunk kézimunka-üzleteiben és könyvkeres­kedéseiben példányonként és kaphatói A tölgyíakivitel felszabadítása Csehszlovákiában. A „Carpathia" csehszlovák fatermelők országos szö­vetsége akciót indított, hogy a tölgy­fának Szlovenszkóból való kivitelét szabaddá tegyék. A szövetség utal arra, hogy Szlovenszkóban igen cse­kély az érdeklődés tölgyfa iránt, míg a történelmi országokba való kivitel a magas szállítási díjtételek következ­tében nem fizetődik ki. Állásnélküliek és a házinyúl­tenyésztés. A házinyúltenyésztés a kisállattenyésztés legjövedelmezőbb ága, amellyel ma már nemcsak szám­talan gazda szerez tekintélyes jöve delmet hanem sok iparos, kereskedő munkás, tisztviselő, magánalkalmazott stb. is szívesen és eredményesen foglalkozik vele; mert folytatásához alig kell a konyha vagy kerti-hulla­dékon és egy faládán kivül valami. A tenyészállatok beszerzésének költsé­gét pedig hamarosan visszatéríti a bőséges szaporulat kiváló húsával és értékes prémjével. Sok m un kané­küli egyén bő keresetre tehet szert vagy szükségleteinek egy részét ma­ga termelheti, ha házinyúltenyészté­sel foglalkozik. Egy két anyanyúllal minden különös kiadás nélkül egy egész család egész évi hússzükség­lete fedezhető. Ezenkívül prémjéből jó meleg téli ruha készíthető házi­lag. Ebből a rövid ismertetésből is meggyőződhettünk arról, hogy min­denkinek érdemes a házinyúl tenyész­tésével foglalkoznia. Még a városi lakos is tarthat házinyulat! Bővebb felvilágosítással szívesen szolgál és díjtalanul megküldi a „Házinyúlte nyésztő cimű könyvecskéjét a Házi­nyúltenyésztők Országos Szövetsége Csillaghegy (Pest m.), ha a tuda­kozódásunkhoz a válasz postai kül­déséhez bélyeget csatoljuk. Eladd 1600 drb. nagyméretű tégla. Cim De»k Ferenc-u 32. sz. Ferenc József-úton. a 73. számú ház a zárda átellenében. Tudakozódni Kápolna-u. 5. sz. alatt tehet. Elutazás folytan sz. alatti házban önkéntes árverés útján ma, 6-án délután eladatnak. Eladd egy egész új kukorica kézidaráló. Cim Szalva, Széchenyi-tér 5. TFLLFLLTFLTFLFT vas " n *P "te a Hévviz-utcá­LALALUUULI ban egy fehér gyermek boa. Igazolt tulajdonosa átveheti kiadóhivata­lunkban. Flflllli Erzsebot királyné-u. 16. számú ház, E.13IUU me iy íii 2 szoba és egy konyhából. Vétel esetén azonnal be is költözhető, Bő­vebbet ugyanott. azonnal egy bútorozott különbejáratú szoba magános, intelligens úrnak. Cima a kiadóban. Eladd egy asztag lószéna. Cím Binder Lőrinc, Leányvár. egyéves nőstény vizslakutya, Cim Pusztai János, Kenyérmező. egy üzlethelyiség és egy kétszobás lakás. Bővebb felvilágosítás az Esz­tergom Vidéki Ruházati Árúházban, Kossuth Lajos-tt. 26. sz. Eladd 2 drb. hízott sertés Szabó Mihálynál, Horánszki-utca 17. sz. alatt. I 7 nnnfll plattá e sy n6i k,s Sin & er karika­rUUIIIiai Glallll hajót varógép, mely hím­zésre is alkalmas, esetleg 250 liter borért elcserélhető. Cim Honvéd-utca 17. Eladd egy jókarban lévő Singer női varró­gép. Cim Táti-út 21. vennék Eckstein Lajos Kossuth-u. Eladd vadászfelszerelés, v *t*:"£ agancsok stb. Cim a kiadóban. JPISTFFFS 1 szekér, 1 könnyű szekér és 1 vas­Uffllll kályha. Cim Lőrinc-utca 11. Eladd egy fiatal frisfejős tehén borjural Molnár Bálintnál Pilismarót. Pln rlrl cs ' nos » * szobás ház minden mellék­ClallU helyiséggel, 420 négyszögöl telek, kel, adómentes. Azonnal beköltözhető. Cim Fekete József Ipartestület. nyí­lik a Autóvezetői (sofför) tanfolyam közel jövőben Esztergomban. Jelentkezőket elfogad Bozó József Kápolna-Utca 3, kinél a pontos részletek megtudhatók. Széchenyi-étkezdében K tp^ ebéd, mely áll leves, hús körítéssel, vagy főzelékkel és tészta 15 ezer K, vacsora S ezer K, csak állandó étkezők részére. Lakás egy szoba konyhás kiadó Dobozy­utca 3. szám alatt fli pit Ifn 07t P rivát naznal kapható. LUSII RUMI a kiadóhivatalban. Cim Perfekt gép- és gyorsírót keresek Tóth László vá. rosi kiadó. Tanúiét vagy fiatal segédet felvesz Illés j Sándor vászon és divatáru üzlete Széchenyi-tér 21. sz. TANULÓ kerestetik KÓKAY ÁRPÁD vas-, fűszer- és cse­megekereskedésé ben DOROG. Kiadó ház. Lábatlan község forgalmi útvonalán kifogástalan karban lévő, cseréppel fedett ház, nagy gyümölcsössel, fű­szerüzlettel és pékséggel, közel a cementgyárhoz szabadkézből sürgő­sen eladó. Bővebb felvilágosítással szolgál Háber lór, Lábatlan. Pk. 4227—1925. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott kir. bírósági végrehajtó ezennel közhírré teszi hogy az esz­tergomi kir. járásbíróság fenti sz. végzése folytán dr. Komjády István ügyvéd által képviselt Grünbaum Béla R.-T. felperes részére hátr. 1.970,000 K tőke és járulékéi ere­jóig lefoglalt és 41.280,000 K-ra be­csült üzletberendezés, árúcikkek Esz­tergomban, Kossuth Lajos-utca 32. sz. házban alperesek lakásán 1926. évi január hó 7. napján délelőtt féli 1 órakor a többi foglaltatok követe­lése erejéig is; a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett — szükség esetén becsáron alul is — el fognak adatni. Egyúttal felhívatnak mindazok, kik az elárverezendő ingóságok vételárá­ból a végrehajtó követelését megelőző kielégítéshez tartanak jogot s ezen joguk a végrehajtási jegyzőkönyvből ki.nem tűnik, hogy elsőbbségi igé­nyeiket az árverés megkezdéséig alulírt kiküldöttnél írásban, vagy pe­dig szóval jelentsék be. Kelt Esztergomban, 1925. dec. 21. Eist Sándor bír. végrehajtó. Simor-Htca 60. sz. Cserkészek! A bpesti cserkészek szövetkezetétől bizományi lerakatot kaptunk s igy a „Cserkész-Szövet­ség" által előirt forma-, szín- és mi­nőségbeni felszerelések az eredeti bu­dapesti áron árusítjuk a VI. számú üzle­tünkben (Preszler-féle cipő­Üzlet Szt. Lőrinc-u.) Esztergomi „HANGYA" Fogy. és Ért. Szövetkezet. Uj évben! Uj szerencse! Hozás tisszavonhatlanul 1926. janiár 26-án, Hét kilo színarany az ARANYSORSRJATÉK három első FŐNYEREMÉNYE. 1 főnyeremény 4 kg- színarany 1 nyeremény 2 kg, sitnaruy 1 „ 1 kg. uiiarany ím 3 waggon =- 301 q bua 1 „ négyülései automobil 1 , kerosstbúros zongora 1 „ tel], folsz. motorkerékpár 5 „ teljesen felzz. varrógép 10 „ teljesen félsz, kerékpár 200 , küiönf. arany és ezüsttárgy Egy sorsjegy ára: 10.000 kor. Mindenfitt kapható! Uj évben! Uj szerencse! Önkéntes árverés. Erős Ferenc és nejének tulajdonát képező Balassa Bálint-utca 26. sz. alatti ház a f. évi január hó 10. napjának (vasárnap) délután 3 órájakor dr. Popper Dezső ügyvéd irodájában Esztergomban megtar­tandó önkéntes árverésen megfelelő árban eladatni log. % Wildensteinsegen legjobb porOSZ Szalon SZObafŰtŐ SZén KICSINYBEN és FUVARTÉTELEKBEN beszerezhető LORÁND SÁNDOR tűzifa- és szénkereskedőnél Csernoch János út 59. szám. :-: Telefonszám: 101.

Next

/
Thumbnails
Contents