Esztergom és Vidéke, 1926
1926-06-20 / 49.szám
kiváncsi szemei elé kerülő összes nevezetességeivel, u cák szerint magyarázza. Szó van már e Kalauzban többek közt a Hősök emlékéről és a vízvezetékről is. Megtudjuk belőle, hogy Esztergomban 22 iskola, 10 templom, 14 kápolna, 22 nevezetesebb szobor van. Az eddigi hasonló munkáknál bővebben szól a környék 28 szép kirándulóhelyeiről, röviden ismerteti Esztergom földrajzi helyzetét és történelmi múltját. Sok kép és bő tárgymutató teszi még e könyvecskét tetszetőssé és könnyen kezelhetővé. A helyi ipar és kereskedelem is bő hirdetési orgánumként karolta fel e Kalauzt, amely Buzárovits Gusztáv kiadásában 10 ezer koronáért kapható. M. Táncfanitás! Kreutz Gyula főv. tánctanár július 1-én kezdi meg a Kaszinó dísztermében a minden évben szokásos szünidei tánckurzusait, elemi, középiskolai tanulóknak, tisztviselők és egyetemi hallgatóknak, iparos és kereskedő ifjúságnak. Beiratkozások június 29-től a helyszínen. Bővebbet a falragaszokon. „Zigotó a becsületes tolvaj" burleszk- világattrakció, és „Taníts meg szeretni" First National vígjáték szombaton és vasárnap lesz a Kultur műsorán. Szerdán két „Üfa" attrakció kerül műsorra, „Tartuff" Moliere világhírű színműve. Ezt megelőzi „A talált feleség" Ufa kacag tató amerikai vígjátéka. Azonkívül pedig meg tudja a néző, ha egy ember szórakozott és soha semmit sem talál és amit soha sem kere sett, a feleségét, hogyan találja meg. Csütörtökön „Mit vár egy menyaszszony ? egy milliomos férjet 1". Főszerepben Corinne Griffith, a leg szebb és legelegánsabb amerikai filmmávésznő. Ez a filmregény nyilván propaganda jelentőségű, mert az erősen túlzásbamenő szabadság ellen küzd, amelyet az etonfrizurás férfiruhába öltöző és cigarettázó amerikai leányok túlzott mertékben használnak ki. A városok és községek 20 millió dolláros kölcsöne, A magyar városok az u. n. Speyer féle kölcsönakciő beruházási programmot dolgoztak ki, melyekhez további 10 millió dollárra lenne szükségük. A községek legsürgősebb beruházási hitelszükséglete, amelyeket a vármegyék utján terjesztettek fel, szintén 10 millió Magyarország Biboros Hercegprímásának udvari szállítója. PELCZMANN LÁSZLÓ ÚRI SZABÓ ESZTERGOM SZÉCHENYI-TÉR 16. TELEFONSZÁM: 135. dollárra rúg hogy ezt az ujabb városi és községi kölcsönt, mely felvételre kerül 20 millió dollár körül kontemplálják. A kölcsön iránt már igen nagy érdeklődés nyilvánul és kilátás van reá, hogy előnyösebb feltételek mellett lesz megszerezhető, mint az előbb említett Speyer-fé!e kölcsön. Nekik ugyan opciójuk van az ujabb kölcsönre. Elsősorban tehát a Speyerék ajánlatát fogják bekérni. Arra vonatkozóan pedig vájjon-mikorra várható ennek az ügynek lebonyolítása, az eddigi hirek szerint ősz előtt aligha kerül sor az ujabb kölcsön folyósítására. Plissé, divat mintákban, bármily szélességben Keménynél Szerencsétlen fürdőzés a Ruaha folyón. Debreczeni Gyula, 7-ik négerszázadparancsnoka: „Egy magyar katonatiszt kalandjai a legsötétebb Afrikában" cimü szenzációs müvének most jelent meg a legújabb, negyedik füzete, melynek tartalma érdekesség és irgalmasság szempontjából az eddigi füzeteket is túlszárnyalja. A tartalmából megemlítjük: Szerencsétlen fürdőzés a Ruaha-folyón. — A haldokló antilop. — Né gerek egymásközt. — Egy veszedelmes fényképfelvétel. — Fényképezőgéppel a vadállatok közt. — Vakmerő oroszlánkalandok. — Egy afrikai _Sámsom.„ — Izgalmas oroszlánkaland. — Tömeges oroszlánlátogatás. — Az első oroszlánvadászatom. — A páratlan érdekességü kalandok, melyek izgalmasságuk mellett tanulságosak is, helyszínén készült eredeti fényképfelvételekkel vannak illusz trálva. A füzetek 5000 .koronáért minden könyv- és hírlapárusítónál kaphatók. Kiadja a Magyar Könyvkiadó, Budapest, VIII. Sze 23. királyi-u Fürdőtrikó-, sapka- és cipőujdonságok KEMÉNYNÉL. Ondolálás 8000, manikür 6000, fejmosás 16.000 K özv. Német Ferencnénél Német-utca 9. sz. Közös gyakorló táncórák min den vasár- és ünnepnap este 8 órai kezdettel a Fürdő nagytermében. Selyem harisnya 30 ezer Keménynél. Gyakorlati Gazdalexikon. Gyakorlati és praktikus útmutató a modern, haladni vágyó magyar gazdák továbbá a magyar falusi kisgazdatársadalom vezetésére hivatottak részére a mai mezőgazdasági szakirodalom kiváló tekintélyeinek tollából. A Gazdalexikon két hatalmas kötetben 800 oldalon jelenik meg és a mai modern gazdálkodás minden fejezetét felöleli A növénytermesztés és állattenyész tés nagy fejezetei mellett az üzemi és közgazdasági, pénzügyi, hitelügyi adóügyi, szociális, munkás, — köz lekedési, tarifális, szövetkezeti, agrár kereskedelmi, kulturtechnikai, agro< kémiai, faluvédelmi, házi ipari, gépé szeti, mezőgazdasági-ipari, mezőgazdasági-törvénykezési, közigazgatási, továbbá kertészeti, gyümölcsészeti, méhészeti fejezeteit gyakorlati néző pontból az illető szakok legkiválóbb specialistái írják. A Gazdalexikon-t e neves szakírók közreműködésével Mille Géza, a felsődunántuli mező gazdasági kamara főtitkára, a Kamarai Értesítő szerkesztője szerkeszti. A Gazdalexikon kiadóhivatala Buda pest, VI., Berlini-tér 2, II. em. 10. A minden gazdára nézve nagyértékü Lexikonról. Lapunk közeli számaiban bővebben is megemlékezünk, de ad dig is felhívjuk rá Olvasóink figyel mét. A Korona Mozgó hirei. Pola Negri, aki már évek óta a legjobb márkát jelenti a mozi színlapokon, a Sárga Ördög cimű hatalmas drámában mutatkozik be szombaton és vasárnap a közönségnek. A Korona Mozgó e filmszenzáció mellett a mindnyájunkat érdeklő helyi felvételeket mutatja be, amely a Vöröskereszt Egyesület ifjúságának esztergomi kirándulásakor készült. Kedden Faragó színtársulatának bemutató előadása a „Csókos asz szony*. A sziniévad tartalma alatt a mozi előadások szünetelnek. Köszönetnyilvánítás. Mindazon jóbarátok és ismerősöknek, kik forrón szeretett édesanyánk elhunyta alkalmából részvétükkel bánatunkat enyhíteni kegyesek voltak, hálás köszönetet mondunk. Hermann Mlhályné szül. Jakobovits Ilonka, Béla és Gyula gyermekei. Flflllri a Kertész-utcai Dankovics-féle 5. sz LlttUU ház a vasútállomással szemben, melyben 1 szoba és konyha van, továbbá V* dinnye és l /i zsalazsomi jó szóló. Érdeklődni lehet ugyanott. Flfliirí esy négyevezős új csónak és egy LlttUU használt nagy dívány. Cim a kiadóban. Ugyanott kerestetik a város közelében fekvő parlag-föld. Cin fin 1 bold baldacin és 1 hold gombos LlttUU here. Bővebbet Lőrinc-u. íl. sz. a. Ugyanott egy cséplőgarnitura Wate Hó benzinmotorral is eladó. KpfPStpfiif me S vé telre egy tiszta íajmanAGI UdlCIIR golica kansertés. Cim Gere János, Balassa Balint-u. 24. Viszkop Tivadar SS^ESÄ jós-utca 26. szám. Ugyanott egy fiú tanulónak felvétetik. A Felsődunántúli Mezőgazdasági Kamara JÓSZÍVŰ családot keres, mely elfogadna a nyári szünidőre két 13 éves rom. kath. leánykát, kik a háztartás körül segíteni tudnak. Cim: Győr, Bissinger-sétany 32. Diákotthon. Rozsdamentes kerítések Díí SÍ 4000 K-tól feljebb teljes felszereléssel. Kapható Erdélyi Bélánál, Lőrinc-u. 11. Esztergom. A |pn07phhorl " legolcsóbban csak Ferenc ICyttBUIIEII József-út 11. sz. alatt mosnak és tisztítanak mindenféle ruhákat. Clormészmentes mosásért szavatolunk. Veszek vörös és fehér borokat. Mintát kérek Major-u. 30. sz. alá. Fifl fin a Vörösmarty-utca 10. számú ház, LlttUU ház, mely áll 1 üzletből, 4 szoba, 3 konyha, nagy pince, kút, szép gyümölcsös udvar, külön baromfi udvar és több mellékhelyiségből. Villany bevezetve. Vétel esetén 2 szoba, konyha azonnal elfoglalható. Azonnali belépéssel S e l,ré vezetőnő jo fizetéssel. Cim a kiadóban. Kiadd bútorozott szobákat ^ft2t, számára kérjük bejelenteni kiadóhivatalunk ban, vagy a Korona Kávéházban. Eladd Andrássy-u. 6. számú fél ház. Cím ifj. Bábszky Ferenc Szentgyörgymező FIVPS7Ptt eg y ballabra va l° fekete gyerLl? uo&Gll mek félcipő a Kis-Duna-soron, vagy a Szt. János-utcán. Megtalálót kérjük Csernoch János-út 15. szám alá azt elvinni. Dorogi-út 24. szám alatti i* házam felépítésére árajánlatot kérek. Esetleg személyes megbeszélést ugyanott f. hó 20-án (vasárnap) d. u. 2—4 óráig. fllp&ft* arntl eladó egjr aranyrámás nagy UluoU Ol Uli tükör, egy szalongarnitura, képek, lámpa Jókai-utca 8. sz. alatt Bármikor megtekinthető. VAl n 7 nhát mellékhelyiséggel keresek azon. HCl 04ullKlnali beköltözésre Spanner János máv. s.-tiszt, Jókai-utca 42. Éledő teh ^ D bor ^ astul Hibler Ferencnél, Sánc-utca 4. szám alatt. Kit szobás lakás ÍSS Cim * 2 szoba egyben és egy szoba külön nyaralóknak kiadó. Megtekinthető Csernoch Jánes-u. 2., vagy Szt. János-utca 20. sz. alatt. Ugyanott egy üvegos hintó és két gyermekíróasztal is eladó. Eladók szálkás, orosz foxterrier kölyökkutyák. Cim városi faraktár. Kíflllli 41 / 2 rendea > továbbá 2 X I% rendes rét IMttUU a szentgyörgymezei határban. Cim Szentgyörgy-u. 13. Flflllri Galamb-u. 2. számú fél ház, mely LlttUU all 1 szoba, konyha, pince, kamra és kis udvarból. A lakásba villany bevezetve. Esetleg ráfizetés mellett egy kisebb házért elcserélhető. Vétel esetén azonnal beköltözhető. Ugyanitt többfele ingóság is eladó. Tudakozódni lehet ugyanitt az udvarban. ArVeréo* ^ pÖ1Ön J^ nius 21-6 n gazdasági felszerelések, állatok ós bútorok adatnak el. Eladd kel, csinos, 3 szobás ház minden mellékhelyiseggel, 420 négyszögöl telek, adómentes. Azonnal beköltözhető. Cim a kiadóban. ajánlkozik, ki főzést és háztartás munkát végezne. Cim a kiadóban keresztény fiút pár középiskolai végzettséggel fizetéssel felvesz Illés Sándor divatáru kereskedése. KpPPCtpfllplf nv ug dí J as > vagy B-lisztas mellül GdlUlllGR g y ei közigazgatási tisztviselők, egy igen nagy sza bású jótekonycéiú sors. játék megyei meg szer vezesére és vezetésere 3.000.000 kor. fixfi ze tés és jutalék ellenében. Az akció vezetősége az akció tartamára autót bocsájt rendelkezése. Csak azon urak jelentkezése vétetik figyelembe, kik a megyében hosszabb ideig* mint közigazgatási tisztviselők működtek. Azonnali ajanlatok Budapest VI. Revay-utca 7. szám a iá a Sorsjegyintézőséghez kéretnek. Kézimunka Száléi munka kellékeinek mélyen leszállított árait. Eladd szabdkézből Galamb-utca 5. számú Bóhm-féle (kosárfonó) ház. Bővebbet ugyanott. Flflllri sur B°sen az Esztergom-tábor terűleLlttUU tén, a Rokkant-telep mellett 2 szobás, konyha és mellékhelyiségekből álló ház. Cim ugyanott, Pacsi Jánosnál. egy fertály utca 25. sz. rét Balassa Bálintalatt. Kiadó Német-utca 51. szám alatt egy utcai szoba, konyha és mellékhelyiségekből álló lakás. 1005—1926. kih. ítélet kivonat. Gubola Béláné született Sádli Anna dorogi lakost borhamisításért és hamisított bornak forgalombahozataláért 1.500,000 K pénzbüntetésre és 960.000 K eljárási költség megfizetésére ítéltetett, ítélet jogerős. 1926. évi június hó 12-én. Dr. Nagy Imre s. k. rendőrsfogalmazó, rendőri büntető bíró. Cséplőgéptnlajdonosok figyelmébe! A nyári csépléshez és kazánfűtéshez prima dorogi dió darabos és porosz szén megrendelhető HARANGOZÓ szállítónál. Aprított kemény és kötegelt puha tűzifa, dorogi rostált diószén, porosz szalon szobafűtő-szén fuvartételekben és kicsinyben házhoz szállítva beszerezhető LORÁND SÁNDORNÁL Csernoch I.-út 59. sz. Telefonszám: ím.