Esztergom és Vidéke, 1925

1925-11-01 / 87.szám

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. •E0IELEIIK MIDÉI VASÁRIAP ÉS OSŰTÖBTÖKÖH. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Simor János-utca 18—20., hova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá az előfizetési s hirdetési dijak stb. küldendők. Telefon 21. Emlékezzünk! (—os.) „Mementó móri* : figyelmeztetik egymást naponta a karthausi barátok. A mi mementónk, halálra való emlékezésünk, a halottainkról való kegyeletes megemlékezés napja im itt van. A kereszténység legszebb, legbensőségesebb ünnepeinek egyike: a halottak napja. Kinek ne lenne valakije, aki már ott van amaz „ismeretlen tartományban, honnan nem tér meg utazó"? Kinek ne lenne kedves hozzátartozója, akit elszólított az Ur, aki bevégezve földi pályafutását, megtért örök nyugalomra az anyaföld kebelébe, hol nyugodni már oly sokan vágynak a ma még élők közül ? Kegyeletes szívvel keressük fel a temetőt s az elköltözöttek iránti szeretetet virágokkal tolmácsoljuk, vagy gyertyácskát gyújtunk a hanton, mely alatt az egykor oly kedves valaki pihen. A csend és béke, az elmúlás néma birodalma egy napra „Esztergom és Vidéke" tárcája. Halottak napján. Szép csendes november este Künn járok nálad, künn a temetőben Édes, jó anyám. Köröskörül gyertyák miriádja Megannyi elszállt lélek, kiült a sirj ára Halottak néma ünnepén . . . Fenn a fényes csillagos égbolt . . . Valamikor te is nézted — mily rég volt Édes jó anyám. t ' Vájjon melyik lehet a te csillagod ? Melyen át nézed árva fiadat. Édes jó anyám. Az, mely úgy pislog, integet felém ? Bizonnyal az lesz úgy érzem én, Az, mert az a legszebb ... Csend van már mindenütt, minden fény ki. [aludt, Csak egy néma ifjú térdel még amott . . . Az én vagyok! . . . mozgalmas lesz; a kegyeletes megemlékezés valamennyiünket odavonz. A virágba és fénybeborított sirok nem. lesznek egyformák. De a fényes kripták, vagy márványsirok ünnepi díszbe öltöztetői mellett ép oly kegyelet és szeretet nyilvánul majd az egyszerű sírhalmok ápolóinak léikében is, akik talán csak pár szál virágot vagy gyertyát tudtak szeretteik emlékére vinni. A túlvilági életben való rendíthetlen hit s az, hogy odaát mindnyájan egyformák vagyunk, az Ur előtt egyformán bűnösök, ilyenkor nyer kifejezést. Keresztényi összetartozandóságunkat ilyenkor érezzük meg a maga mélységében s innen kellene egy évre valót az életbe visszavinnünk; hogy valamint a már elköltözöttek békében nyugosznak odalenn, ellenség és jóbarát, úgy idefönn is érvényesüljenek a krisztusi igék a legteljesebb mértékben. Ma, ma volna erre igen nagy szükség. Hiszen életünk olyan kicsi, olyan rövid és oly múBihari *György. HŰSÉG. A karcsú fehér toronyban delet harangoztak. A kis falusi templom harangjának lágy szava végighang zott a réteken, kaszálókon és eljutott a harasztosi dűlőig, ahol a fáradt, barnáraégett legények most lerakták a kaszát. A keresztek tövében apró csoportokba ültek, legények, leányok vegyesen. A tarisznyákból előkerlllt a fehér, sózott szalonna, a lágy cipó, az idei savanyított uborka s a tavalyi lőre. Csendben, szótlanul ebédelt a föld népe. Itt-ott hangzott csak fel egyegy vontatott, keserves sóhajtás, no meg a Kerülő Péter, cikornyázott ki egy hatalmas huszárkivánságot s úgy vitte szájához a boros kulacsot. Ivott a háború végére, az annyira óhajtott békességre, mivelhogy Kerülő Péter káplárnak már a hét végén le kell vetni a lobogós gatyáját, szegre akasztani a cifra szűrt és sutbadobni, a sallangos tarisznyát, aztán belebújni a huszárnadrágba és berukkolni a regimenthöz. A szélső kereszt egész a patak partjára esett, talán készakarva távolabb rakták a kévekötöző lányok a többitől. Idehúzódott a két régi lók a föld hívságos dolgai. Mily megszívlelendők a világ legnagyobb drámaírójának Hamleti töprengései a sirnál. Oh, idefenn büszkék, hívságosak és keményszivűek, gondoljatok arra, mikor majd egyszer odalenn por és hamu lesztek. Egymás megértése és szeretete: ezt sugalja ez a szomorú nap . . . Megnyílnak tehát a temetők kapui, hogy az élők felkeressék a holtakat s egy-egy imát rebegjenek lelkükért az égnek. Megállítok egy pillanatra minden temetőbemenőt. Rójátok le szeretteiteknek az évi emlékezést. És ne feledkezzetek meg azokról sem, akik bár nem szoros családi VERSÉG, vagy rokonság alapján hozzátartozóink, de mindnyájunknak igen kedvesek : a kosi halottak. Ők mi érettünk küzdöttek a halál mezején s most itt nyugosznak, legtöbben rokon és hozzátartozó nélkül. Vigyen ki-ki hacsak egy virágocskát vagy gyertyát sirjokra, hogy öltözzenek erre az egy napra azok is ünnepi köntösbe s lengjen feletszerelmes: a Váczi Julis meg a Barna Pista. A faluban már mindenki tudta, hogy szeretik egymást, ők is tudtak, éreztek ilyesfélét, de még soha nem szóltak róla se egymásnak, se másnak. Esztendeje is igy ültek egymás mellett, együtt költötték el az ebédjüket, nap-nap után, de beszólni nagyon keveset beszéltek. Ha Barna Pistának bortól megeredt a szava, akkor a vitéz kapitányát emlegette, akit Váczi Julis, meg az édesanyja után a legjobban szeret. Tavaly nyáron is idehaza volt aratási szabadságra. Igaz, akkor még közember volt, ma már tizedes a honvédeknél s a zubbonyán ott csillog a kis ezüst, meg a nagy ezüst. Barna Pista azonban keveset törődött medáliái ragyogásával. Szebben ragyogott rá a Váczi Julis éjfekete szeme. Az idő azonban nagyon gyorsan repül. Pistának is lejár idestova a szabadsága. Itt az idő hát, hogy mondjon valamit a Julisnak. —í Meleg van ma ugy-e ? — szólt olyan hangon, mintha az ispán fiának szólt volna. — Meleg! — felelt csendesen a lány. Aztán jódarabig megint nem szóltak semmit. Varga Mátyás uram, a botosispán tünk hálánk és fajszeretetünk kegyeletes szelleme. Ők igen megérdemlik ezt. Ott valarnenyi kereszt egy ország feltámadását hirdeti. Imáitok után rebegjétek még el ezt a szót is: feltámadunk ! A fürdőváros. Nem akartam már kezembe venni tollat, de hogy elolvastam az „Esztergom és Vidéke" október 18-ki számának egyik cikkét, amelynek írója azzal fejezi be sorait: „Ne korholjuk hát a sztrájkoló anyákat addig, míg kenyeret nem tudunk adni az apák kezébe I" Ez késztetett arra, hogy megint szót kérjek, hogy megint fiatal létemre a rostrumra lépjek. Igen! Kenyeret adni az apák, a családfenntartók kezébe! Kenyeret adni, megélhetést biztosítani az esztergomi munkanélkülieknek! Feljebb emelni a standard of lifet, jobb megélhetést nyújtani a város polgárainak ! Ez kell, hogy legyen a célja minden becsületes gondolkozású jó városi polgárnak! De hogyan ? Hogyan emeljük, hogyan tegyük jobbá életnívónkat, mikor itt van az az átkos Trianon, mikor ránk nehezedik az elszakított területek hiánya ? Hogyan merjünk mi? a mi 20 ezer főnyi úgylátszik megelégelte az ebéd időt, megnézte nagy, tokos óráját, aztán borízű hangon elrikkantotta magát: — Gyerünk 1 Ez a „gyerünk" azonban nem volt olyan szigorú vezényszó, hogy még egy-két szót ne lehetett volna váltani. A legények lassan szedelőzködtek, a lányok lerázták szoknyájukról a morzsákat és lassan indultak munkára. Barna Pista ránézett a lányra. A lány visszanézett. Valami biztatás felelt a leány szeméből a legény vágyó pillantására. — Hát leszöl e a feleségem ? — kérdezte most már elszántan a legény, de barna arcát elöntötte a piros vér. Váczi Julis sápadt arcába is beiészökött a piros életnedve, olyan lett tőle, mint a legszebb pünkösdi rózsa. — Leszök, — suttogta csendesen s úgy ültő helyzetben talán véletlenül odahajtotta a fejét Barna Pista vállára. Hej, de hiszen zúgott ám odabenn a bordák között a kis zakatoló gépecske, búgott ott benn, mint a cséplőmasina s a legény esztendő óta elfojtott vágyódása egyszeribe elöntötte a szivét. Odakinn bátor volt a NÉZZE MEG äSffl KÉSZ QTERfflEKBUHÁKAT Sö; SZÉCHENYI ÁRUHÁZBANI Diáksapkák 65.000 koronáért kaphatók. m m

"

a M

«

U) Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. Laptalajdonos és szerkesztésért felelős LAISZKY KÁZMÉR Előfizetési ára : egy hóra 15.000 korona. Egyes szám ára : hétköznap (2 oldalas) 1500 korona, vasárnap (4 oldalas) 2000 korona. Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza.