Esztergom és Vidéke, 1924

1924-12-11 / 99.szám

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. IEBJELEIIK HIDES VASÁBIAP ÉS OSÜTÖBTÖSÖH. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Simor János-utca 18—20., hova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá az előfizetési s hirdetési dijak stb. küldendők. Telefon 21. A tőzsde szanálása. A jelenlegi rossz tőzsdei konjunk­túra, amelyben a magánvagyonnak lényeges 'pusztulását látjuk, elérke zett abba stádiumba, amikor a leg magasabb országos vezető körök is segítségül sietnek. Az új pénzügy­miniszter, akitől nagyon sokat vár az ország, hatalmas expozét mondott a parlamentben, részletesen ismertetve az egész tőzsdei helyzetet, miköz ben rámutatott arra is, hogy melyek azok a hibák, amelyek a tőzsdét lerontották, s miként lehet a meglevő helyzeten segíteni. Az államnak ér deke, hogy a magánvagyont meg­védje a pusztulástól, mert az állam ereje és gazdasága szerves össze­függésben van a társadalom gazda ságával. Az utóbbi esztendők gazda­sági viszonyai arra kényszerítették a társadalom -nagy részét, hogy pusz lásra ítélt vagyonkáját megmenteni igyekezzék. Legtöbben ezt a tőzsde utján vélték elérni. Ugyanakkor azon ban a tőzsde sok tekintetben eltért attól a hivatástól, amely neki tulaj­donképpen a létjogosultságot bizto sította. A részvény-infláció, s az ingadozó papírkorona értékmérő mel­lett a tőzsde lezüllött a spekuláció és a dologtalan kenyérkereset, sok tekintetben erkölcstelennek mondható nívójára. Jött aztán a hőn óhajtott koronastabilizáció, amelynek követ keztében a tőzsde már nem lehetett a spekuláció szintere. Ennek folytán az értékpapírok szédületes zuhanás­sal keresték a normális nivellálódási pontjukat, ebben az útjukban mélyen alá is sülyedtek az őket megillető értékeknek. Horribilis vesztesége ez a magán- és közvagyonnak. Mi sem természetesebb, hogy ezen az orvo­solható bajon segíteni kell, ez elől a kormány kellő határokon belül nem is zárkózik el, sőt amint Bud János pénzügyminiszter expozéjából kitűnik, elérkezett az az idő, amikor a tőzsdéi vissza igyekszik adni an­nak a hivatásnak, amely őt meg­illeti. A tőzsde nem lehet tovább az inreális spekuláció fölszenteletlen temploma, hanem az a hely, ahová mindenki bátran viheti értékét, mert ott biztos helyen tudja. A tőzsdé­nek olyan vásártérnek kell lennie, amilyen a múltban volt, ahol az értékalakulások, az árnivellálódások történnek, vagyis: a tőzsde az egész­séges gazdasági helyzet ütközőpontja. Nagy örömmel látjuk a kormány se­gítő kezét, mert az a lelkiismeretlen kalóakodás, amelyik hosszú éveken keresztül züllesztette a társadalmat, a spekuláció lelkiismeretlen manőve­rezésével, a kormány akcióba lépése után most már átadja a helyét egy egészséges gazdagsági vérkeringésnek. Ilyen körülmények között nem szti létnek máról-holnapra milliárdos érté­keket számláló uj-gazdagok, de a spe­kuláció nem is tehet tönkre egyik napról a másikra olyan exisztenciá­kat, amelyek anyagi javaikat szorgal mas, kitartó munkával szerezték. A tőzsde meggyógyitásához mindeneset re szükséges, hogy óvatos és szak értő kezek nyúljanak, akik birtoko sai a jóindulatnak és a megértésnek, s éppen ezért örömmel látjuk az ak­ció élén Rud János pénzügyminisz­tert, aki alapos tájékozottságával, gaz­dasági és pénzügyi tekintetben elis­merésre méltó tehetségével valóban a legalkalmasabb ember a tőzsde szanálásának elvégzésére. A szenttamási szegény gyerme­kek, napközi otthona megnyílt Kérjük a gyermekbarát lelkek Szerető támogatását (Vízivárosi plébánia) Limanova. Ma van 10 éve annak, hogy bá­tor, önfeláldozó hadseregünk csodá­latos erővel tartóztatta fel számban messze felülmúló orosz hadsereget Megállott az orosz henger és kény­telen volt visszavonulni a magyar vitézség elől. Katonáink fényesen teljesítették kötelességüket. Megmen­tették a hadsereget a pusztulástól. Amit nem tudót elérni az orosz­áradat, megcsináltuk magunk. El­dobattuk katonáinkkal a fegyvert, le­züllesztettük a hadsereget, beenged­tük az ellenséget és most itt állunk megcsonkíiva, kifosztva, szegényen, meggyalázva. Limanova elesett hősei! sírjaitok­ból ne küldjetek átkot reánk az ég felé. A mai évforduló alkalmából d. e. 9 órakor a belvárosi plébánia temp­lomban hálaadó-istentisztelet lesz, me­lyen a hivatalos világ testületileg vesz részt. Balázs Benedikta előadása nem csütörtökön, hanem pénteken (dec. 12 én) d. u. 4 órakor lesz a főgimn. fizikai előadóban. Szlabey Imre m. kir. csendőr­alezredes, a neves ornitorogus és szakíró „Adatok a madárvilág ismere­téhez" c. előadássorozatának első előadását szombaton, f. hó 13 án d. u. 6 órakor tartja a Szabad Egye­tem kereteben a főreáliskola II. eme­leti tantermében. Az előadás tárgya a kakuk életmódjáról készült tanul­mány, amellyel szerzője egy német­országi tudományos pályázaton pálya­díjat nyert. Polgári Egyesület 60 éves jubileuma. Az Esztergomi Polgári Egyesület f. hó 14-én délelőtt fél 11 órakor tartja a Magyar Királyban 60 éves jubileumát díszközgyűlés és gyermekfelruházás keretében. Ugyan­akkor fogják ünnepélyesen leleplezni jelenlegi nagyérdemű elnökének, Drax­ler Alajosnak arcképét is. A lelep­lező beszédet Mátéffy Viktor pré­post-plébános, nemzetgyűlési képvi­selő fogja tartani. A közgyűlés előtt az egyesület testületileg résztvesz a belvárosi plébánia templomban d. e. 9 órakor tartandó szentmisén. Kulturális, felvilágosító esték a Kath. Legényegyletben. A hely­beli Kath. Legényegylet elhatározta, hogy az ádventi és nagyböjti idő platt kulturális felvilágosító estéket rendez saját helyiségének nagytermé­ben. Az első ilyen estély szerdán, dec. 10-én este fél 9 órakor lesz megtartva, amikor Balog Antal fog praktikus előadást tartani a most annyira divatos rádió-telefonról és felállításáról. Éliás István e. t. sza­val, az egylet zenekara pedig szép zeneszámokkal kedveskedik a kö­zönségnek. Az egylet vezetősége ezúton hívja meg pártoló tagjait, barátait, jóakaróit s általában az érdeklődőket. A Move Sportegylet szakosz­tályai január elején megkezdik mű­ködésüket. Jelentkezni lehet karácso­nyig a szakosztály-vezetők nél, hol a feltételek megtudhatók. A vivószak­osztály vezetője Renneczéder főhad nagy (Laktanya). Athlétikai szakosz­tály vezetője Peinlich főhadnagy (Laktanya). A cserkész és céllövő szakosztály vezetője Turcsán Ernő (Káptalani malom). Ugy a fiatalabb, ,mint az idősebb sportkedvelőket ez­úton is felkérjük, hogy az egyesüle­tet nemes munkájában minél számo­sabb jelentkezéssel támogassák. Gyászhír, özv. Szakács Mihályné f. hó 7-én 71 éves korában meg­halt. Bálint Lajos városi tisztviselő anyósát gyászolja az elhunytban. — Özv. Belányi Istvánné szül. Inhof Erzsébet f. hó 6-án 55 éves korá­ban elhunyt. A Polgári Egyesület választmá­nya ma, csütörtökön este 9 órakor a Magyar Királyban választmányi ülést tart, melyre a tagokat ezúton hivja meg az elnökség. A Kézimunka Salon értesíti a hölgyeket, hogy a már jelzett thesa­tanfolyam e hó 16-án megkezdődik. A thesáhos szükséges keretek, tűk, fehér-, arany-, és ezüstfonalak kap­hatók. A tanfolyamra jelentkezni le­het csütörtök reggel 9 órától a Kézi­munka Salonban Széchenyi-tér 12. szám alatt. Közgyűlés. Esztergom szab. kir. város képviselőtestülete ma, csütör­tökön d. u. 4 órakor közgyűlést tart. Vermesnél most minden ol­csóbb, mint Párkányban I A Jó Pajtás mesedélutánja csütörtökön d. u. 4 órakor lesz. Minden gyermek okvetlen ott legyen. Belépődíj csak 6000 korona. A Korona Mozgó a legutóbbi hetekben egymásután hozza ki a legjobb és legértékesebb filmattrak­ciókat melyek közül az e héten szombat és vasárnap megjelenő „Nick Carter kisasszony* Gunnar Tolnaeis legújabb attrakciós filmje is nagy si­kert fog aratni. A rendkívül izgalmas és fordulatos mesében Gunnar Tol­naeisnek nagyszerű szerep jutott. Anyakönyvi kivonat. Esztergom­ban 1924. nov. 28-tól dec. 5-ig be­jelentett születések; Kis József rk. földmíves fia. Baital Gyula rk. föld­mives fia. Varga Zsuzsanna rk. edény­gyári gyakornok leánya. Adorján Róza rk. vasúti altisztjelölt leánya. Fercsel Ferenc rk. fogtechnikus fia. Szkalka Etelka rk. tanító leánya. Erős Borbála rk. szénbányamunkás leánya. Vas Mária rk. csendőrtiszt­helyettes leánya. Béták Terézia rk. szénybányaniunkás leánya. Házasság­kötések : Kürtössy András rk. kántor­tanító (Czeglédbercel) és Jambrik Anna rk. tanítónő (Madár). — Mé­száros László ref. műszerész és Ekes Mária rk. (Dorog). — Rolkó Rezső rk. tanitó és Ékessy Berta rk. tanítónő. — Roth Károly rk. villany­szerelő és Giczi Etel rk. — Csűri József ág. ev. kovácssegéd és Len­gyel Teréz rk. — Halálozások: Szikora Józsefné sz. Reiff Rozália rk. újságárus 67 éves. Pifkó János rk. földmíves 73 éves. Tölgyesi Ilona rk. 8 hónapos. Lőrinc Józsefné rk. 60 éves. Kopeczky János rk. földmíves 85 éves. özv. Csókás Lászlóné rk. 73 éves. Bodonics Ist­ván rk. 12 hónapos. Vermesnél most minden ol­csóbb, mint Párkányban I Értesítés. Értesítem a Move Sport­egyesület tagjait, hogy az alapsza­bályok értelmében, amennyiben tag­ságukról f. év végéig le nem mon­danak, illetve kilépésüket be nem jelentik, az 1925. évre is folytatóla­gosan megmaradnak tagnak és az 1925. január hóban a közgyűlés ál­tal 1925. évre megállapított tagsági dijakat be kell fizetniök Renneczéder fhdgy. pénztárnoknál. (Laktanya.) Az Elnökség. Igen nagy olcsóság szőnyegekben SCHEIBEB REZSŐ ós TS A cég szőnyegosztályában 90 cm. széles prima futószőnyeg 55.000 K, 9» cm. széles elsőrendű buklé f itószőnyeg 05.000 K, 3 méteres ebédlő ós háló spárgaszőnyeg 000.000 K, 3 méter nagy double buklészőnyeg 800.000 K. — A fenti árúk minden szinben raktáron. — 2 ágy és 1 asztalterítő gyapjú-szatén, vagy goblin garnitúra minden szín­ben 800.000 K. — Ezen olcsó árakra, valamint békebelinél nagyobb választoltra, a legfinomabb minőségekből is, ftlhivjuk a vevő közönség b. figyelmét. Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. Laptalajdonos és szerkesztésért felelős; LAISZKY KÁZMÉR Előfizetési ára: egy hóra 15.000;korona. Egyes szám ára : hétköznap (2 oldalas) 1500 korona, vasárnap (4 oldalas) 2000 korona. Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza. HIKE K.

Next

/
Thumbnails
Contents