Esztergom és Vidéke, 1924

1924-11-16 / 92.szám

nek megfelelően alkalmazta a lelkipásztorkodás legsikeresebb eszközeit. Elmondhatja szt. Pállal: „Mindenkinek szolgájává tettem magamat, hogy minél többet megnyerjek. Erőtleneknek erőtlen lettem, hogy az erőtleneket megnyerjem. Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek." Püspöki és érseki méltóságaiban mindig tágabb teret nyert lelkipásztori tevékenysége. Bérmaútjai alkalmával apostoli buzgósággal járta be nagy megyéinek plébániáit, ahol nemcsak szónokolt és szentségeket szolgáltatott ki, hanem az iskolák és más kultúrintézmények látogatása mellett megvizsgálta a plébánia ügyeit, keresve-kutatva, hogy a lelkek javára mit módosítson, újítson vagy alapítson. A lelkek üdvének minél belterjesebb gondozhatása céljából csupán az esztergomi főegyházmegyében 18 plébániát, 8 lelkészséget emelt; magában a fővárosban 13 plébánia, 4 templom és több kápolna létesülése és az egyházközségek megszervezése hirdeti apostoli tevékenységét. A papság lelkiségétíek megőrzése, illetve elmélyítése céljából elrendelte, hogy papjai a szemináriumban tartatni szokott 3 napos lelkigyakorlatokon megjelenjenek. Szeretettől sugallt és mindig időszerű beszéddel nyitja meg és zárja be a lelkigyakorlatokat, melyeken épületes buzgósággal maga is részt vesz. A gyermekeit szerető atyának féltő gondosságával és áldozatosságával viseli szivén növendékpapjainak tudományos és erkölcsös nevelését. Második otthona a szeminárium, melynek tanító-nevelő munkáját irányítja, ellenőrzi s vizsgálatain mindig jelen van. Amióta a szeminárium a megszállás következtében minden fekvő-birtokát elvesztette, jórészt az ő fejedelmi áldozatkészsége teszi lehetővé a kispapok eltartását és nevelését. A lelkipásztori munkában érdemeket szerzett, elaggott papjai iránti megbecsüléséről azok a jelentős öszszegek beszélnek, melyeket a papi nyugdíj alapjára elhelyezett. A templom mellett az iskola, a , papok mellett — mint munkatársai 1 — a tanítók állanak legközelebb fő\ pásztori szivéhez. A hitvallásos tanítóképzés legfőbb gondjai közé tartozik. Érseki tanítóképzőjét súlyos anyagi helyzetében is nagy áldozattal tartja fenn s növendékei számára / a szemináriumban internátust alapíJ tott; három évvel ezelőtt pedig az ' irgalmas nővérek érseki nevelőintézetében az érseki tanítónőképző-intézetet alapította. Nagyon természetes, hogy az iskolák vallás-erkölcsös, jellemfejlesztő és tudományos működését állandóan magas figyelmével kiséri. Lelkipásztori áldásos tevékenységében külön említést érdemel egyházszónoki működése. Az igehirdetést elsőrangú papi és főképen püspöki kötelességnek tartja, melynek mindenha nemcsak szívesen, de — köztudat szerint — fényes eredménnyel tett eleget. Bőven nyílik rá alkalma. Hetekre terjedő bérmaútjain nap-nap után mindig ő szól a hívekhez, sokszor 2-3 nyelven is, a bazilikában pedig minden nagyobb ünnepen hallatja főpásztori szózatát. Célja mindig egy: lelkeket képezni, üdvözíteni az Isten igéjével. Beszédeinek tárgymegválasztásában számol a mai ember kételyeivel, gondolkozását megfertőző tanokkal, azért szívesen és hozzáértéssel fejteget világnézeti problémákat. Lélektani és tudományos érvekből kiindulva észrevétlenül viszi hallgatóit a természetfölöttiek világába. Inkább az észhez szól, mit a szívhez. Nem gyújt, hanem meggyőz. Ehhez mérten előadását egyszerűség, világosság jellemzi. A szemléltetés kiváló erejével; találó kifejezéseivel, talpraesett hasonlataival az elvontat könnyen megláttatja és megérteti. Nyomatékkal kell megemlítenünk, hogv, beszédei igazi „szentbeszédek". Őt hallani annyit tesz, mint a hitben gyarapodni, a katholikus meggyőződésben megerősödni. Mint politikust is — 1901-től kezdve 2 cikluson át képviselte Szakokat — egyházias érzületének megfelelően az egyházi, nevelési és szociális ügyek érdekelték. Vezér volt, akinek nagy tudása, józan mérséklete és rokonszenves egyénisége előtt meghódoltak még ellenfelei is. Politikai életére mint a fényes sikerek éveire tekinthet vissza. Tevékenységben és sikerekben gazdag működésével szerezte meg azt a nagy készséget, mellyel a magyar egyházi és politikai életet bölcs.mérséklettel irányítja. A királykoronázó és pápaválasztó Csernoch János a magyar nemzetnek legértékesebb egyénisége, mellyel minden tényezőnek számolnia kell. Sok embert a sikerek, a trón és a pápai szék magasságából nyert kitüntetések, a fényes egyházi méltóságok jellemben elváltoztattak volna. Csernoch János életének magasba szökő útján mindig ugyanaz maradt. Ha valaki zavartan, dobogó szívvel lépett eléje, csakhamar megnyugodhatott a kedvesmosolyú, végtelen közvetlenséggel beszélgető egyházfejedelem előtt. Jó szava, vigasztalása, tanácsa mindenki számára volt, tárcája is nyitva állott minden komoly ínség, ügy és érdemes intézmény számára, amig a háborús viszonyok és főképpen a megszállás az ország legszegényebb püspökévé nem tette. Hogyan fájhat neki, hogy azokat az Ígéreteket, melyekkel szép terveit 11 évvel ezelőtt megvalósítani remélte, súlyos anyagi viszonyai között valóra nem válthatja ! Saját magának ugyan kevésre van szüksége. A szerénységben is nagy. Mégis legnagyobbnak a szenvedések és megaláztatások napjaiban, a vesztett háború, az őszirózsás forradalom, a vörös őrület és az ellenséges megszállás idejében mutatkozott. Annak a hatalmas épületnek, melyet Nagy-Magyarországnak neveztünk, minden eresztéke recsegettropogott. Ugy látszott, hogy összeomlik minden, aminek nagyságáért, fejlődéséért egész életén át lelkesen fáradozott: a királynak, kinek ő tette fejére a szent koronát, menekülnie kellett, az alkotmányt megtépázták, az ország területét megcsonkították, a szent jelvényeket sárbataposták, a hitet kigúnyolták, a vallásgyakorlatot korlátozták, az egyháziakat, köztük elsősorban a főpásztort üldözték. De — örömmel kell megállapítanunk — csak a főváros söpredékéből összetoborzott terroristák bántalmazták és űzték el palotájából. Esztergom polgársága a Machovich Gyula prelátus-kanonoknál otthonra talált, szegény és lelke mélyén szenvedő egyházfejedelmet forró szive szeretetébe zárta. Esztergom népe soha szebben-jobban meg nem hálálhatta Csernoch Jánosnak, hogy annak idején az esztergomi székhelynek Esztergomban leendő megmaradása mellett harcolt s ő maga tényleg Esztergomban rezideált, mint ezekben a szomorú napokban. Amikor annyian menekültek a gyötrelmek világából, ő itt maradt zaklatott hivei között. Nehéz idők voltak! Tétova tekintettel néztünk egymás szemébe, nem tudtuk kiben bízzunk, kinek higyjünk, nem tudtuk, mit hoz a holnap. Az izgalmak idején jól esett tudnunk, hogy 0 velünk vari olyan lelkierővel, mely képessé tette őt minden áldozat meghozására, melyet Isten tőle megkövetelt. Isten dicsőségéért, egyháza és hazája javáért zúgolódás nélkül tűrt. Átadta magát Istenének, neki ajánlotta fel magát, r szenvedéseit, egyházát és hazáját. És az ima meghozta áldását. Minél vigasztalanabb volt a helyzet, annál melegebben sugárzott rá Isten kegyelme és a hivek szeretete. Vele mentünk a főszékesegyházba és vele távoztunk, elkísérvén őt lakásáig. Aztán jött a feledhetetlen pünkösd ünnepe, a Lélek elömlésének napja ... És szólt hozzánk okosan, meggyőzően, lelkesen, mint ahogy Szent Péter szólhatott az üldözött hívekhez és akkor megtaláltuk hitünket, reményünket és bátorságunkat, és rátaláltunk lelkünk szerető főpásztorára. Azon a napon tüzes szeretettel egybeforrott a lelkünk a főpásztorral, jóságos Atyánkkal, hogy soha el ne szakadjunk tőle. Ezzel az emlékezéssel, szeretettel és hálával vesz részt Esztergom egész társadalma az ősz egyházfejedelem aranymiséjén, kérvén Istent, hogy áldásos működését — melyre munkás ereje, egyházias érzülete, főpásztori erényei és kiváló egyénisége képesítik — az egyház és a szenvedő [magyar haza javára dicsőséggel folytathassa! Nádler István. Aranymisés évforduló és i vármegye. Évforduló ... A hétköznapi életben is ünnep annak, kinek kellő érzéke és érzése az iránt, hogy ne csak a jelennek éljen, hanem egybe kapcsolja azt a múlttal és a jövővel... Aranymisés évforduló! Megkapó még az elgondolása is, mikor még hozzá ezt az évfordulót Magyarország hercegprímása, első zászlós ura, Esztergom vármegye örökös főispánja üli. Ősi alkotmányunk szerint is országnagy, hatalmas úr, megingathatlan tekintély, szent hagyományaink egyik legfőbb őre és letéteményese Nagymagyarországon; ma a csonka országban pedig ? . . . Miként értékeket meríteni a múltból azokat tisztán megőrizve átvinni a jelenben, hatalmas erőforrás a jövőre; akként eléggé fel nem becsülhető érték számunkra a ma is betöltött primási szék, mert élő és lüktető erő, az ország jövő rendjének ősi alkotmányunk szerinti várvavárt kialakulására . . . Ünnepet ül tehát ma az egész ország! Hisz ennek az 50 évnek minden nagy és felelősségterhes munkája az Egyházon kívül az egész országé, az egész országnak szól! E nem egyszer verejtékes munka pedig kiindult vala innen, Esztergom városából, mely az Ünnepelt szerető meleg ottthonává vált, Esztergom vármegyéből, melynek annyi éven át volt Csernoch János a praelátuskanonok, vezető törvényhatósági bizottsági tagja és tagja ma is, mint Magyarország hercegprímása, a vármegye örökös főispánja . . . Igy nemcsak a szív bensőségével, de ősi jogon is a miénknek valljuk Őt. Ezért külön ünnep minékünk az Ő ünnepe, örömünk az Ő öröme, miként osztozánk Vele — a még közel — nehéz időkben. . . . Nagy évfordulója 50 évnek, nagy emlékezések ünnepe is! Gondolataim így szállnak a múltba... Vissza a történelmi múltba.. . . Prímások és vármegye! Sorsuk közös, mint küzdelmeik, közös a megpróbáltatásuk, közös a dicsőségük! . . . 654 esztendeje immár annak, hogy V. István király trónralépése alkalmával az örökös főispáni méltóságot az esztergomi érsekeknek adományozta. 1270-ben kapta elsőként a Tűrje nembeli Fülöp esztergomi érsek. Nagy szó vala ez hajdan! A legelőkelőbb egyházi és világi főurak versenyeztek elnyeréséért. Nem csoda. Hisz mint alkotmánytörténetünk tanítja, minden vármegyének tulajdonkép maga a király volt a természetes főispánja, „naturalis comes

tt-e. Innen a főispánok közjogi méltósága, tekintélye, hatalma. Királyi sarjak, mint Corvin János, vagy Mária, az özv. királyné lesznek főispánokká, az előbbi Liptóé, az utóbbi Mosón vármegyéé. Pest-Pilis megyében pedig a török hódoltságig egyenesen maga a király gyakorolja a főispáni hatalmat s csak a török hódoltság megszűntével, Buda várának visszavétele után lőn a nádor a megye örökös főispánja. Mária özv. királynén kívül még két nagyasszonyról is tudunk, kik a megyegyűléseken elnököltek. Ugyanis — bár kivételesen — megengedtetett, hogy a kiskorú örökös főispán helyett a gyám végezhesse a főispáni teendőket. Igy fordult aztán, hogy Thurzó György uram özvegye Czobor Erzsébet Árvában, Zrínyi Ilona pedig, mint kiskorú Rákóczi Ferenc gyámja Sárosban láttáit el a főispáni teendőket. Országos elfoglaltság, vagy egyéb okok miatt gyakran előfordult, hogy úgy az esztergomi érsekek, mint más örökös főispánok is, akadályozva voltak a főispáni teendők ellátásában. Így keletkeztek aztán az örökös főispánságok nyomán a főispáni helytartóságok. De egyébként is a lépésről-lépésre kifejlődött joggyakorlat, majd írott törvények alapján már az örökös főispánok sem gyakorolhatták jogaikat és kötelességeiket mindaddig, mig a király őket valóságos főispánokká ki nem nevezte, ezt a kinevezést a vármegye közgyűlésének be nem mutatták és a közgyűlés színe előtt az esküt le nem tették. Az utolsó hercegprímások, akik még főispáni helytartóik utján gyakorolták örökös főispáni tisztüket Szcitovszky János és Simor János valának, mindkettő szintén aranymisés főpap. Az utolsó főispáni helytartó a megyében pedig gr. Forgách Ágoston praelátus volt 1861—1867-ig s az új idők első tényleges főispánja ugyancsak ő 1871—1881-ig. Az örökös főispánság immár puszta cím csupán, de cím, amelyre büszke lehet viselője, mert a mult ragyogó emlékéből fakadt! . . . Ünnep van ma! . . . Emlékezések ünnepe! ... Igy a történelmet talán hagyhatnám még szólani? Mert hisz szívesen szól nekem, neked, mindnyájunknak, kik szavára hallgatunk .. . És beszél . . . Nagy királyokról és kevésbé nagyokról. Hatalmas urakról és jobbágyról. Káprázatos fényről, pompáról és leirhatlan éhínségről, nyomorról. Eget vívó diadalokról, rettenetes bukásról. Beszél jókról és megrontottakról, bölcsekről és oktalanokról, hívőkről és pogányokról . . . így ezer éven át! És . . . az ősi alkotmányunk hatalmas ere-