Esztergom és Vidéke, 1924

1924-11-01 / 88.szám

POLITIKAI ÉS TÁRSAOALM! LAP. BEffJELEHIK; HIIDEH VASABIAP ÉS CSŰTÖRTŐKÖH. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Simor János-utca 18—20.» hova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá az előfizetési s hirdetési dijak stb. küldendők. Telefon 21. Halottak napján. Borongós, őszi hangulat üli meg az emberek lelkét e napon, amikor azokra gondol akiket szeretett, de akik eltávoztak egy jobb világba és csak porladó testüket hagyták itt, hogy felettük domborodó halomhoz járhassunk leróni kegyeletünket. De vájjon mehetünk- e? Ott, messze a galíciai homok, az alpesi kövek, a flandriai agyagban is vannak sírjaink, melyek fejfája már korhadt és dombjait letaposta a legelésző csorda, vagy széthányta a szántóvető ekéje. Nem mehetünk oda, nem tehetünk virágot a sírra, nem gyújthatunk mécset. Csak emlékeink maradtak meg, amelyekre gondolva égető keserűséget érzünk torkunkban és szemrehányást hallunk fülünkbe suttogni. Messze idegenből jön a suttogó szemrehányás, de itt, Kárpátok övezte ezeréves határoktól is hoz a szellő síri hangokat. Itt sem mehetünk el szeretteink sírjához, mert idegen, kizárt koldus lett saját földjén a magyar. És ezek az elhagyott sírok is vádolnak minket. Hát mit vétettünk? hogy a halottak jönnek hozzánk és reánk meresztik sötét szemüregeiket és néma váddal illetik az élőket. Mi hát a vétkünk? Ne kérdezzük I Sok és nagy vétkünk van. Eldobtuk a fegyvert, gyáván otthagytuk a szenvedés, de dicsőséges mezőt és megloptuk halottainkat, hogy sapkánk mellé tűzzük a fehér őszirózsát. Itthon vitézkedtünk egymással. Gyáván, orvul oltottunk ki egy gondolkodó agyat és meghunyászkodva engedtük ezeréves földünkre a félve jövő ellenséget. És amikor már halálos zsibbadság vett erőt ezen a szerencsétlen országon, 1919. márciusában végérvényesen megakartuk ölni a tetszhalottat. Amikor pedig nagynehezen kiesett a gyilkos-kézből a tőr és a tetszhalott, ha csonkán is, de felébredt, tovább folytattuk és folytatjuk a harcot egymás ellen külön-külön s mindnyájan együtt, összefogva a megmaradt, csonka, beteg, kirabolt, koldus, fényes múltú, szomorú jelenű és bizonytalan jövőjű ország ellen. Ezért hozzák észak, kelet, dél és nyugati szellők az elesettek keserű szemrehányását, ők életet áldoztak a Hazáért és mi megmaradottak nem tudtunk egy kis kitartást dobni az áldozó oltárra. Kolozsvár, Kassa, Pozsony sírjaiból azért járnak a porladó lakók hozzánk némán vádolni, mert 150 évig állottak harcban a hódító törökökkel és vérüket ontották a magyar szabadságért. És mi ? Ne válaszoljunk e kérdésre. Az igazságért csak pirulhatunk, gyávák voltunk. Vádoljatok csak és ostorozzatok csontos kezetekkel, talán használni fogl Talán magunkba szállunk és útat nyitunk az egyetértésnek. Talán megtudjuk majd fékezni a szenvedélyeket és felocsúdunk abból a kábultságból, melyet idegen szellem lehelt reánk. Hátha lerázva magunkról minden idegen befolyást, kiszedjük a közénk vert ékeket és abbahagyjuk Magyarország sírásását 1 Imbolygó mécsek hervadozó koszorúk, korhadt fakeresztek, elha gyott sírok súgták ezt nekem ma, a halottak napján. Nemé. A vidéki lányok Budapesten. Valami érthetetlen járvány dúl a csonkán maradt magyar földön, A serdülő 15—20 éves leányok Pestre tódulnak munkát, megélhetést keresni. A szülők pedig a féltve őrzött leányaikat úgy küldik oda, mintegy jóhírű leánynevelő intézetbe, örömmel és megnyugvással, hogy végre jó helyen vannak. Nincs olyan eldugott falu, ahol ez a járvány ne pusztítana. A cselédleányok, varróleányok, kézileányok és gyári leányok százával, rajokban tódulnak fel az Eldorádóba. A szegény elkábult szülők pedig örömmel hirdetik, hogy milyen jó helyen van a leányuk és hogy milyen boldog, milyen finom helyen van. Budapesten a háború vége óta óriási gazdasági pangás állott be, amely pangás a tőzsde krachja óta szinte katasztrofálissá növekedett. A tőzsdén hizott börziánerek letörtek, cselédségüket szélnek eresztették. A gyárak egyre bocsátják el munkásaikat és munkásleányaikat. Ezzel szemben a vidékről naponként százával jön a Pestre vágyó serdületlen leányok serege. Akik persze álláshoz, keresethez nem juthatnak. Ezek a tapasztalatlan vidéki leányok, lakás, pénz és hely nélkül kóborolnak, mindaddig, míg a rendőrség haza nem toloncolja őket. Ettől félnek legjobban, pedig ez a legjobb reájuk nézve. Mert a többiek még rosszabbul játnak. Szelíd lelkű, jámbor asszonyságok szedik fel ezeket a szerencsétleneket, adnak nekik piszkos lakásukban menedéket, fedélt és ennivalót, de ezt meg is kell szolgálni és a végén ezeknek a JÓSZÍVŰ nénikéknek lesznek fejős tehenei és a nénike jól él a leány testével keresett pénzből. A másik rész pedig valódi, hamisítatlan pesti gavallér — strici — védelme alá menekül az éhség, a hajléktalanság és a szigorú rendőrség elől. Striciknek szeretői lesznek, akik azonban praktikus emberek és pénzért, italért eladják szeretőiket, ebből fedezvén a saját kiadásait is, közben „kiművelik* a falusi libát „pesti nővé". A háború előtt a férfilakosság fiataljait tizedelte meg Pest, ma pedig a leányokat nyeli el gigászi gyomra. Kulturalapok. Nem új megállapítások, bár annál keservesebb, hogy Esztergom kultúrintézményei (iskolák, múzeum, könyvtár stb.) siralmas állapotban vannak. Valósággal menteni kell itt az ifjúság egészségét, menteni a tanulás lehetőségét a jövő reményeinek, menteni a mult értékes, tanulságos emlékeit, közhasználatba juttatni a közművelődés eszközeit. Hiszen a könyvtárnak, múzeumnak helye sincs, az iskolák pedig valósággal szégyene a városnak, egészségtelen, zsúfolt börtönök azok, nem szivet-lelket emelő otthonai a tudománynak, ahová örömmel járna a gyermek s öregkorra jutna szívesen, melegen gondolna vissza. A megállapítás, a kesergés azonban nem sokat ér, inkább kedvet szeg, pedig éppen erőteljes cselekvésre van szükség. És lehet, sőt kell is tenni. Mástól, másra várni lehet kényelmes, de nem férfias dolog és a legtöbbször — mint éppen kultúrintézményeink mutatják, — hiábavaló. Csak magunkban bízhahatunk, csak magunkra számíthatunk és ha komolyan dolgozunk mások is mellénk állnak. Teremtsünk először kultúralapot! Olyan alapot, mely a város kezelésében, de minden mástól elkülönítve, csak kulturális intézményeink (múzeum, könyvtár, iskolák) elhelyezésére, elsősorban építésére használható, ellenben személyi kiadásokra, apró-cseprő beszerzésekre (nyomtatványok, írószerek stb.) semmi körülmények között nem fordítható. Hogy ilyenre feltétlenül szükség van, nem szorul bővebb igazolásra. A kérdés csak az, miből kerüljön elő az a kultúralap. A legkönyebb, de nem kívánatos mód a gyűjtés és a pótadó volna. A gyűjtés azonban rendszerint ugyanazokat sújtja, adóból pedig manap úgyis elég van. E kettőt tehát ez idő szerint ki kell kapcsolni, bár megjegyezzük, hogy Anglia számos városában van ilyen kulturális pótadó. Dehát mi szegény magyarok vagyunk. A pénzszerzés egyik megokolt módja volna a tisztán szórakoztató mulatságok megterhelése a kultúralap ^céljaira pl. 10—20 aranykoronával, ideértve csupán a báli összejöveteleket, táncmulatságokat. Nem volna azonban n}él$

n

yos, hogy ugyanúgy bíráljuk el a kulturális előadásokat vagy az ojh/ftn összejöveteleket, melyedet kulturális és s^p,ciális egyesületek rendeznek, ha ezek kulturális célra is szolgálnak. Ide kell azonban sorozni a mozi- és színházi előadásokat, melyednél a jegyek árának 5—10 percentje a mpzi látogatóinál nem számít, a kultúralapnak ellenben igen tekintélyes gyarapodást jelentene. Számíthatna azután a kultúralap a pénzintézetek^ altruista vállalatok, a kujtúrs ügyét szivükön viselő mecénások támogatására és bizonnyára a városi költségvetés sem feledkezne meg a kultúralap évi dotációjáról, hiszen végeredményben a város terhein könnyítene. A kezdet bizonnyára nem rúgna milliárdokra, de épen ez sarkalhat kitartó, komoly munkára, mig nagyzoló szavalások, üres légvár-építések legfeljebb arra jók, hogy agyonüssék § kezdetet és maradjon minden a régiben vagy inkább pusztuljon tovább. Azt hiszem, njncs kétség senkiben, hogy egyszer már kezdeni kell, valamit tenni kell, hogy kultúrintézményeinket megmentsük, jövőnket ezúton biztosítsuk. Ebben a kultúralap megteremtése lenne szerény, de mégsem jelentéktelen lépés. Balogh Albin. Külföldi diplomaták értekezlete a Gömbös-féle „puccsa-ügyben. Budapest. Wild József nemzetgyűlési képviselő a napokban nyilt levélben leleplezte Gömböséket, kik puccsal akarták Albrecht kir. herherceget trónra ültetni. Ezen puccsterv nagy feltűnést keltett a politikáiban s a Budapesten tartózkodó külföldi diplomaták is értekezletet tartottak ez ügyben. Tárgyalták az értekezleten azt is, hogy Albrecht kir. hercegnek a magyar trónra való igény jogosultsága ellen állítólag a Cseh-Szlovák köztársaság nem emelne kifogást. Magyar zarándokok hódolata Ottó királynak. Madrid. Lourdesben járó magyar zarándokok nagyobb csoportja, melyben magasrangú hivatalnokok és bírók is voltak, megjelentek Lequeitióban Zita királynénál és Ottó királynak hódolatukat fejezték ki. Nagy úri-, női-, és gyermekkabátvásár SCHEIBER REZSŐ ÉS TÁRSA CÉGNÉL I Teljesen békebeli dús választék a legegyszerűbbtől a legfinomabb minőségig. — Szebbnél-szebb női és bakfiskabátok 800.000 K. — Elsőrendű űri felöltő és télikabát 1.000,009 K — Finom, tiszta gyapjú elegáns úriöltönyök 850,000 K. — Legdivatosabb filées nagy ablakfüggönyök már 325,000 K. — Speciális, valódi egész finom szőrmeárúk meglepő nagy választékban t Valódi mosómedve-boa, minden szinben reklámnak 270,000 K. lágy sióba- és fstósiónyegek, yadlópositók a legoleióbita Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. Laptalajdonos ét szerkesztésért felelős; LAISZKY KÁZMÉR Előfizetési ára: egy hóra 15.000]korona. Egyes szám ára: hétköznap (2 oldalas) 1500 korona, vasárnap (4 oldalas) 2000 korona. Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza. Telefon-Távirat.