Esztergom és Vidéke, 1924
1924-08-24 / 68.szám
POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. BEÖJELENIK ffllHDEH YASÁMAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖM. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Simor János-utca 18—20., hova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá az előfizetési s hirdetési dijak stb. küldendők. Telefon 21. A középiskolák új tanterve. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter f. évi július 24-én kelt 80.000 sz. rendeletével kiadta az 1924. évi XI. tc.-ben megállapított háromfajta középiskola első tantervét, melyet e helyen nem szakszerűen bírálni, hanem az iskola iránt érdeklődő olvasóközönségünk tájékoztatására röviden ismertetni szándékozunk. Előre megjegyezzük, hogy a tantervi reform — iskolai reformokban megkívánt helyes tapintattal — nem szakit olyan radikális módon középiskoláink eddigi, hosszú idők folyamán kipróbált hagyományaival, mint azt a napilapok közleményei alapján a közönség gondolhatta, másrészt nem is valósítja meg, — mert nem valósíthatja meg — a nagyközönségnek azt a szintén a napisajtóból beleszuggerált kívánalmát, hogy a középiskola csak a gyakorlati életre, kenyérkeresetre neveljen. A középiskola az életre nevel, de nem egy bizonyos életpályára, nem közvetlenül kenyérkeresetre; célja, hogy a kezéből kikerülő ifjú a hajlamainak megfelelő bármely életpályára szükséges műveltséggel, értelmi és fizikai készültséggel rendelkezhessék, de az életpályához szükséges szakismeretek egyéni el sajátitása a középiskolán kivül és a középiskola után történik. Elve min* den iskolának, igy különösen a nemzet vezető értelmiségét nevelő középiskolának, hogy nem csak kenyérrel él az ember, hanem Isten igéjével, vagyis szellemi, lelki, erkölcsi kincsekkel. Ezt tartja szem előtt — igen helyesen — az uj tanterv is, bár nem zárkózik el attól, hogy ez alapelv keretein belül a lehetőség szerint az iskolát a megváltozott élet uj körülményeihez közelebb hozza. Ezért van az uj tantervben a modern nyelvek nagyobb térfoglalása, a földrajz, vegytan, mennyiségtan tanításának kiterjesztése, a testgyakorlás és testnevelés fontosságának kiemelése, a szorosan vett tornászáson kivül az úszás, evezés, síelés, ródlizás, korcsolyázás, tánc és játékok belefoglalása az iskolai testnevelés keretébe. Gimnázium. Ez a régi humanisztikus gimnázium típusát képviseli, amint az a mai megváltozott uj élet viszonyai közé beleilleszthető. Főeltérés az eddigi gimnáziumtól, hogy a görög nyelv nem fakultatívtantárgy, hanem minden tanulóra kötelező, tehát az u. n. görögpótló tanulmány elmarad, a rajz a felsőosztályokban csak rendkívüli tárgy, a görög nyelv tanulása a III. osztályban kezdődik, a német a Il.-ban, a latin nyelv pedig az I. osztályban. Éppen ez a legproblematikusabb része az uj gimnáziumi tantervnek, magának a miniszternek is aggodalmai vannak ez iránt, hogy t. i. a három alsó osztály mindegyikében e gy _e gy U J idegen nyelv kezelésével kell megbirkóznia a tanulónak. Ezért ennek életbeléptetését egyelőre függőben is hagyta gr. Klebelsberg miniszter. A többi tantárgyak óraszámai nagyjában az eddigihez képest változatlanok, a földrajzi és mennyiségtani órák némi emelkedésével. Ilyen tantervű tiszta gimnáziumok a fővá rosiakon kivül csak oly nagyobb vidéki városokban lesznek, ahol a gimnázium mellett reálgimnázium vagy reáliskola is fog működni. Reálgimnázium. Középtipus a gimnázium és a reál között — a latinnyelv megtartásával görög nélkül a német mellett még egy második modern nyelvnek a bevezetésével és a reáltanulmányok nagyobbmérvü fölkarolásával. A latinnyelv az I. osztályban kezdődik (mind a 8 osztály heti latin óráinak száma 41, a gimnáziumban 46), a német nyelv a Il.-ban, az angol, francia vagy olasz nyelv az V. osztályban. A III. osztályban külön tantárgy a fizika, a IV.-ben a kémia; a földrajzi és mennyiségtani órák száma szaporodott, a rajz rendes tárgy mind a nyolc osztályban. Ilyenfajta középiskolává alakul át a mai magyar középiskolák legnagyobb része. — Az átalakulás, illetőleg az új tanterv életbelépése a most kezdődő tanévben csakis az I. osztályban kezdődik és azután évről-évre fokozatosan folytatódik. Az I. osztályban az új tanterv szerint a szépirás elhagyásán kivül tantárgyi külömbség nincs, csak némi óraszám-eltolódás történik, a kezdő kis diákra tehát ugyanaz a feladat vár, mint eddig. Reáliskola. Az ujabb kor modern iskolatípusa, mely a klaszikus nyelvek nélkül igyekszik elérni a középiskola általános célját és teljes elvégzése elsősorban a technikai főiskolai tanulmányokra nyújt előkészültséget. Tanterve némi változással a mai főreáliskoláé. A másik két iskolafajnál nagyobb óraszámban tanitja a német nyelvet (az I-ső osztálytól kezdve), a francia, esetleg az angol vagy olasz nyelvet (a III. osztálytól kezdve), azonkívül nagyobb óraszámban a kémiát, fizikát, mennyiségtant és a rajzot és külön tárgyként rajzoló és ábrázoló geometriát. A rendes tantárgyak heti'óraszáma mind a három iskolánál ugyanaz, az I. és II. osztályban 28, a többi osz tályokban 30. A fantemlitett középiskolai törvény egyik nevezetes ujitása, hogy mind a három iskolatípus érettségi bizonyítványa mindenféle főiskolai tanulmányra egyformán képesít. I Telefon-Távirat. I Felrobbant Amerika legnagyobb municiógyára. Newyork. Nashvilleben az amerikai kormány nagy munitiógyára irtózatos detonációval a levegőbe röpült. A gyárban több mint 45.000 font puskapor robbant fel. A robbanás által okozott légnyomás nagy távolságra az összes ablakokat betörte és igen sok ház tetejét lesöpörte. A rettenetes robbanás következtében a lángok mintegy 100 méter magasra csaptak fel és még 45 kilométerre is lehetett látni. Az áldozatok számát eddig még nem sikerült megállapítani. Londonban csökkent a halálozás. London. A londoni egészségügyi hivatal most tette közzé ezévi jelentését. A jelentés meglepő statisztikai adatokat tartalmaz. Ebben az évben huszonkétezer emberrel kevesebb ember halt meg Londonban, mint a mult évben. Negyven esztendő óta nem volt ilyen kedvező halálozási statisztikája az angol fővárosnak. Nagy felhőszakadás Szekszárdon. Szekszárd. Vasárnap éjjel Szekszárdon nagy felhőszakadás volt. A zivatar este 8 óra tájban tört ki és alig félóra múlva a Péce-patak már ki is öntött és elárasztotta a város több utcáját. A viz a kültelekén nagy kárt okozott. Éjfél után a zápor megduzzasztotta a Lainér-patakot is, amely szintén kiáradt és elszakította a Szekszárd—bátaszéki vasút töltését, több mint kétezer hold területet elöntött. A vihar súlyos zavarokat okozott a vasúti közlekedésben is. Egész Spanyol-Marokkóban kiütött a forradalom. San-Sebastian. Tetuan vidékéig az egész Spanyol-Marokkó nyugati határán kitört a felkelés. Több spanyol állást körülzártak a felkelők. A helyzet a spanyolokra nézve rendkívül veszedelmes, kik már eddig is sok foglyot vesztettek. Matteottit ideiglenes sirba temették. Róma. Matteottinak, a meggyilkolt szocialista képviselőnek megtalálták a holttestét, amelyet azután ideiglenesen a rianói temetőben hantoltak el. Az özvegy kívánságára át fogják onnan szállítani a zenizei tartományban fekvő Bodla-Polesine-ba, ahol családi sírboltban helyezik örök nyugalomra. A cserkészolimpiászon Magyarország 3-ik helyre került. Kópenhága. Az itteni cserkészolimpiászon első lett Amerika, második Anglia, harmadik Magyarország, negyedik Norvégia. A magyar győzelmet roppant nagy lelkesedéssel fogadták s a többi nemzet cserkészei élénk ünneplésben részesítették a magyarokat. Véres harcok a hindnk és mohamedánok között. Bombay. A hinduk és muzulmánok között Dulbargában véres öszszeütkozés támadt. A zavargások kitörésére az adott okot, hogy a mohamedánok megtámadták a hindu templomokat és azok berendezését tönkretették. 2121 kislakást épít Bécs városa. Bécs. A községtanács középitési szakosztálya legutolsó ülésén elhatározta, hogy jövő évben 7 népházat épít, amelyekben 2121 kislakás lesz. A költséget 225 milliárd koronával számították ki. Kiraboltak egy gyorsvonatot. Bukarest. A Maracestibalatni gyorsvonatot tegnap éjjel Decucu közelében egy 50 főből álló rablóbanda megtámadta. A banditák a postakocsit és az utasok nagy részét teljesen kirabolták. A rablók üldözésére katonaságot küldtek ki. A gondos háztulajdonosok különös figyelmébe! Az esős, havas és fagyos ősz és tél már közeleg! A manapság oly annyira drága tetőcsatornák, amelyek kellőképen nincsenek átfestve és átjavítva, sokkal hamarább tönkremennek a télen, mint az idejében átjavítottak és átfestettek. Hogy e nem kívánatos és elkerülhető nagy kiadások be ne következzenek, sürgősen ajánljuk a tetőcsatornák és lemezházfödelek kellő átfestését. E célra a legjobban megfelel a világhírű LUTZ féle Bessemer rozsdavédő festék. Ezen festékanyaggal vannak a helybeli állami és községi vashidak is átfestve\ Kapható: a Lutzgyár esztergommegyei kizárólagos képviselőinél: MAROSI JÓZSEF és FIA vaskereskedésében. Ffimnnkatárs: VITÁL ISTVÁN. Laptulajdonos éi szerkesztésért felelős; LAISZKY KÁZMÉR Előfizetési ára: egy hóra 15.000;korona. Egyes szám ára: hétköznap (2 oldalas) 1500 korona, vasárnap (4 oldalas) 2000 korona. Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza.