Esztergom és Vidéke, 1924

1924-08-17 / 66.szám

\ gondoskodni, ha az állami adók elő­írásai elkészültek. A városi Jövedelmek. A községi pótadó alapja a föld­adó, házadó és társulati adó, vala­mint az igazgatósági, felügyelőbizott­sági és választmányi tagok javadal­mazása után kivetendő külön adó. Az általános kereseti adó, mivel az teljesen városi jövedelem, egyáltalá­ban nem pótlékolható. A községi pótadóra vonatkozólag a rendelet megszorítást is tartalmaz. Ennek mértéke ugyanis az adóala­pok 50 százalékát meg nem halad­hatja. A költségvetésbe felvett összege­ket csak az ott- megjelölt célokra lehet fordítani. Átruházási jog csak a költségvetés jóváhagyására jogo­sult natóság külön engedélye mellett gyakorolható. Ezért az utalványozó hatóság (polgármester, tanács, fő­számvevő) személyesen felelős. A városi üzemek szanálása. Kitér a rendelet a városi üzemekre és vállalatokra is. Ezeknek fentar tási költségüket önmaguknak kell fe­dezni és gondoskodni kell, hogy jö­vedelmezőségük ezeknek a vállalko­zásoknak meglegyen. Ha hiányok mutatkoznak és ezt nem lehet el­tüntetni, akkor a vállalatot meg kell szüntetni. Ilyen vállalatot a minisz­ter is megszüntethet. Ezeket a rendelkezéseket öleli fel a városok szanálására vonatkozó ren­delettervezet, mely a napokban meg is jelenik. A rendelet nyomán meg kell indulni azonnal a költségvetési és a reformmunkálatoknak. A város­nak még augusztusban tárgyalni kell a költségvetésről, szeptemberben pe­dig az átdolgozást igénylő szabály­rendeletek megváltoztatásáról. 1 HIREKTJ Szociáldemokraták, Amikor a szociáldemokraták, mint politikai párt bevonultak az ország­házba, hogy elhárítsanak magukról minden kommunista gyanút és nem­zetieknek tűnjenek fel az ország lako­sai előtt, deklarációban csatlakoztak a többi párthoz az ország újjáépí­tésében. A gyengébbek ezt el is hit­ték nekik. Mi azonban, akik ismerjük vezető embereiket, iskolájukat, rend­szerüket, multbani szereplésüket, — nem hittünk nekik és nekünk volt igazunk. Amint egy kicsit megmelegedtek a képviselői padokban, kacérkodni kezdtek a helytelenül „ emigránsok"­nak nevezett országrontó elvtársakkal. Később már követelték hazahozatalu­kat ők az ország újraépitői, hogy azután együtt folytathassák a félbe­maradt rombolást. Komárom és Esztergom közigaz­gatásilag ideiglenesen egyesített vár­megyék közigazgatási bizottságához beterjesztett havi jelentésből megtud­tuk, hogy a dorogi szociáldemokrata nemzetgyűlési képviselő „• . .beszá­molóit alkalmul használja fel arra, hogy különösen a német nemzetiségű községekben a nemzetiségi törvény fejtegetésébe és élénk kommentálásába bocsájtkozik ..." Német ajkú közsé geink egytől egyig jó magyar közsé­gek és úgylátszik a nemzetgyűlési képviselő úrnak ez faj. Íme, igy fest a szociáldemokraták nemzetiessége. Nemzetköziek ők mind még akkor is, amikor mellre ütve odakiált egyik­másik, — megtévesztés kedvéért, — magyarosított nevü szociáldemok­rata képviselő „. . . vqgyok olyan magyar ..." Sa . . . *. BÚCSÚ. Nagyboldogasszony napján búcsút ül az esztergomi székesegy­ház. Ez évben is szokásos egyházi pompával folyt le az ünnepség. A bibornok-hercegprimás teljes egyházi díszben vonult be a székesegyházba és mutatott be áldozatot az örök Úrnak. Szép volt, magasztos volt és mégis valami keserűség fogta el az ember lelkét. Hiányoztak a túlsó ­feliek, ahol már csak a szivekben él a Magyarok Nagyasszonya. Hymen. Csongrádi Tölgyessy Bö­zsikét í. hó 16-án vezette oltárhoz Csenke István bánya társ. tanító a belvárosi plébánia templomban. (Min­den külön értesítés helyett.) — Pat­kóczy Ferenc gazdálkodó kedves leá­nyát Teruskát f. hó 5-én vezette oltárhoz Kabina János fűszeres és vendéglős Nagylócsán. Közigazgatási bizottsági ülést tartott Komárom és Esztergom köz­igazgatásilag egyelőre egyesített vár­megyék közigazgatási bizottsága dr. Huszár Aladár főispán elnöklete alatt. A szabadságon levő Palkovics László alispánt Karcsay Miklós vármegyei főjegyző helyettesítette és tette meg gonddal összeállított jelentését a mult hónapról. Asztatos Béla nyug. alispán, bizottsági tag javaslatot tett, hogy írjon át a közig, bizottság a vámőr­ség illetékes fellettes hatóságához, hogy szüntesse be a tűrhetetlenségig véghez vitt vámőrségi túlkapáso­kat. Konkrét adatokra hivatkozott, amit annál is inkább el kell hinni, mert minden oldalról hangzanak el panaszok és sajnos, a panaszosok mindég azt hangoztatják, hogy odaát sokkal tisztességesebb bánásmódban, modorban van részük. Ugyancsak Asztalos Béla indítványára átir a közigazazgatási bizottság a keres­kedelmi miniszterhez kérve, minden­áron javíttassa ki a komáromi Erzsé­bet-hidat, hogy azon a közlekedés újra megkezdődhessék. Vaskapun. Esztergomban a hét­köznapi életben kedves kirándáló he­lyet jelent ezen név: Vaskapu. Au­gusztus 15.-én, Nagyboldogasszony napján azonban ennél sokkal többet jelent, jelenti pedig azt a lélekemelő ünnepet, amely immár harmadszor foly le a vaskapui Mária szobornál. Délután a székesegyházból dr. Le­pold Antal praelátus kanonok veze­tésével indult el a zarádokmenet fel a Máriaszoborhoz. A minden irány­ból odaözönlő néppel ezrekre szapo­rodott fel a litánián résztvevők száma. Dr. Lepold Antal praelátus-kanonok beszédet és litániát mondott a szo­bornál, mialatt a Turista Dalárda szebbnél szebb egyházi dalokat éne­kelt. — Litánia után jubiláris disz­gyülést tartott az Osztály a mene­dékház 10 éves fennállásának alkal­mából. Dr. Antóny Béla polgármester az Esztergomi Osztály elnöke mes­teri beszéddel nyitotta meg a dísz­gyűlést. Kemény Miklós az Osztály jegyzője felolvasta a menedékház 10 éves történetét. Homor Imre az Osz­tály titkára saját szerzeményű remek költeményét szavalta el óriási tetszést aratva. A Turista Dalárda n diszgy fl­ies alatt több szép dallal emelte fé­nyét a felejthetetlen napnak. — Mon­dani sem kell, hogy a diszgyűlést vig mulatság követte. A fiatalság táncra perdült, a dalárda énekelt. Mulatott mindenki, csak a menedék­ház felügyelője járt fáradtan és ha­miskás búslakodással nézte késő este a kiürült pince és éléskamráját. Városi közgyűlés. Eztergom sz. kir. város képviselőtestülete f. hó 19-én, kedden délután 4 órakor köz gyűlést tart. Búcsú Szenttamáson. A Szent­tamás és Vízivárosi Kath. Polgári Kör vezetősége a régi hagyományos bod­zabúcsút óhajtja Szent István napján feleleveníteni, amiért a tagok és ál­taluk bevezetett vendégek szórakoz­tatására barátságos összejövetel ke­retében tekepálya felavatást és este pedig táncvigalmat rendez. A teke­verseny délután 2 órakor, a táncvi­galom pedig este 8 órakor kezdődik. Hűsítő italról gondoskodás történt. Külön belépődíj nincsen, azonban a tekepálya jókarban tartására \ adomá­nyokat a kör elfogad. Turista Egyesület választmánya kedden este 9 órakor a Turista Ott­honban választmányi ülést tart. Nagyszabású propaganda ath­létikai és footballverseny. Meg­emlékeztünk arról, hogy a MESE az athlétikai szakosztályát reorganizálja, lüktető és eredményes életet szándé­kozik ezen, az utóbbi időben váro­sunkban háttérbe szorult sportágban teremteni. Mint az egylet vezetősé­gétől értesülünk, már e hó végén, aug. 31-én nagyszabású propaganda athlétikai footballversenyt rendez a szigeti sporttelepén, melynek sikerét a fővárosi nagy egyletek kiváló versenyzőinek részvétele biztosít. A részletes program ismertetésére leg­közelebb rátérünk. Megdrágult a diszpenzáció. Az igazságügyminiszter a házassági ki­hirdetések alól megadott fölmentések­ért eddig fizetett 15,000 korona díjat 1924. évi augusztus 15. napjától 25.000 koronára emelte föl. A föl­mentési díjon felül 25.000 korona összegű bélyegilletéket is fizetni kell. A szegény felek az eddigi szabályok szerint kérhetik a díj és illeték el­engedését. A múzeum Szent István napján újból megnyílik és azontúl minden vasárnap nyitva lesz d. e. 11 órától 12 óráig (Széchenyi-tér, Kollár-féle ház, emelet, hátsó lépcső). A külföldi gyufa adóját adó­jegyben kell leróni. A pénzügy­miniszter a külföldről behozott gyu fára előirt adójegy alkalmazásának felfüggesztéséről 1921-ben kiadott rendeletét hatályon kívül helyezte, ennélfogva a külföldről behozott gyu­fának adójegy alkalmazása útján való megadóztatására vonatkozó ren­delkezések érvénybe lépnek. Enyhítik az útlevelek kiadatási formaságait. A minisztertanácson mint ismeretes, arra a döntésre ju­tottak, hogy a kivándorlási útlevelek kiadásánál ezután nagyobb szabad­ságot biztosítanak a kiállító hatósá­goknak. Ennek egyik oka, az egyre növekvő munkanélküliség, másrész­ről az a tény, hogy az állam tudo­mására jutott, hogy sokan a határo­kat meg nem engedett módon hagy­ták el és igy a kivándorlási ügynö­kök karjaiba jutottak. A vetőmagvak csávázása. A búzatermő Magyarország a közel­jövőben kénytelen lesz a világpiaccal a versenyt felvenni, amire csak úgy lesz képes, ha az előrehaladottabb országok viszonyait magáévá teszi és a csávázas terén áttér a higany­csávázásra, vagy az Amerikában nagymértékben elterjedt száraz, vagy porpácolás eljárásához. A Növény kortani Intézet már két éve foglal­kozik a porcsávázás kérdésével, a porcsávázást több gazdaságban ki­próbálta és az nálunk is kitűnően bevált. A porcsávázás vagyis a vető­magvak száraz uton való csávázata nagy előnyt jelent csiraképesség szem­pontjából, mert a nedves csávázást követő lassú száradásnál szenved leg­inkább, a magvak csiraképessége. A száraz vagy porcsávázáshoz a Porzóit használjuk. A porcsávázás tekinteté­ben készséggel szolgál felvilágosítás­sal a Felsődunántuli Mezőgazdasági Kamara Növényvédelmi osztálya: Győr, Bissinger-sétány 32. Halálos baleset. Augusztaakná­nál egy elszabadult csille halálra zúzta Vechovszky Ádám bányamun­kást. Szigorúan tilos a drótkötélpálya alatt tartózkodni. A pálya rövidideig szünetélt. Mikor újra üzembe helyez­ték az egyik csille kikapcsolódott, megállítani már nem lehetett és agyonütötte Vechovszkyt, aki a tila­lom ellenére a pálya alatt tartózkodott. Ki akarja zongoráját hangol­tatni ? Wolek József jónevű és vá­rosunkban általánosan ismert zongora hangoló városunkba érkezett. Aki tehát zongoráját hangolni akarja, az adja le cimét kiadóhivatalunkba. Önkéntes belépés a honvéd­ségbe. A szanálási törvény alapján készült aranyköltségvetés keretében a honvédség legénységi állományú egyéneinek illetékei is oly mérvű rendezést nyertek, hogy bízvást re­mélhetjük, miszerint a honvédségnek a békeszerződésben engedélyezett keretei arra alkalmas és teljesen meg­bízható egyénekkel fognak megtelni. Erre egyébként szükség van az or­szág belrendjének, biztonsága érde­kében, mely nélkül rendes állami élet el sem képzelhető. A magyar királyi honvédelemügyi miniszter a napok­ban adta ki hirdetményét, mely a honvédséghez való önkéntes belépés­ről szól. Kötelességszerűen hívjuk fel a közönség figyelmét arra, hogy ez ujabban megállapított illetmények a katonai pályát az erre hivatott egyéneknek más kereseti pályák mellett is kedvezővé és érdemessé teszik. A hirdetmény a városház hiva­talos hirdetőtábláján tétetett közzé, ahol azt mindeki betekintheti. Külőmböző korú fiú-, vagy leánygyermek vállalható a Közgaz­dasági Egyetem Szociálpolitikai Inté­zetétől Újpesten, ahová a levélbeli­megkeresések intézhetők. Hulladék. Dinye-idenyben mindég szemétdombhoz hasonlítanak utca, tereink. Közönségünk teljesen ön­fegyelmezetlen és azt is bátran mond­hatnók, hogy nem nagy érzéke van az utca, sétány tisztasága iránt. Mindenféle dinnyehéj hever, amely nemcsak szemét, hanem síkosságá­nál fogva számtalan súlyos baleset­nek volt okozója. Szinte bántó volt látni a Bazilika közvetlen környékén, a lépcsők előtt és mellett a rengeteg kukoricatorzsokot, amit a búcsúsok éj­jeli tartózkodás alatt teldobáltak. Ahol az ország első főpapja*felvonul, ahol idegenek fordulnakl meg, ott tiszta­ságnak kell uralkodni. Ausztriába utazók figyelmébe. Már közöltük olvasóinkkal, hogy az 1924. évi őszi bécsi árumintnvásár f. évi szeptember 7—14. közt lesz megtartva. Ez alkalommal az osztrák vasúti vonalakon ismét az a ked­vezmény van biztosítva, hogy 1924. szeptember 4-től egész szeptember í 7-ig bezárólag, a tarifaszerü pót­díjak fizetése nélkül a közönséges személyvonati jegyekkel lehet hasz­nálni a gyorsvonatokat és „D" vona­tokat (természetesen luxusvonatok kivételével). Igen nagy kedvezmény az is, hogy az Ausztriába való be­utazásnál nem szükséges előbb vízu­mot szerezni az osztrák képvisele­teknél, ha a vásárlátogató szabály­szerű útlevelének felmutatásával a II OGY LEHET AZ 2 HOGY békeminösé gű 90 cm. széles mindenszinű HT FUTÓSZŐNYEGEK 50.000 E, ^^^^^ C - elegáns angol GUMMI KABÁTOK 325.000 K, NŐI VELOUR TÉLIKABÁTOK 750.000 K

Next

/
Thumbnails
Contents