Esztergom és Vidéke, 1923

1923-01-06 / 2.szám

Esztergom varmegye hivatalos lapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Simor János-utca 18-20. szám Telefon: 21., hova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá az előfizetési s hirdetési dijak stb- küldendők. A hivatalos rész szerkesztője \ Főmunkatárs : FEKETE REZSŐ. VITÁL ISTVÁN. Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős: LAISZKY KÁZMÉR. Megjelenik hetenkint kétszer: csütörtökön és vasárnap. Előfizetési árak í egy évre. 600 K, félévre . 300 K. negyedévre 150 K, egy hóra. 50 K. Egyes szám ára: hétköznap 5 korona, vasárnap 8 korona. Kéziratot nem adunk vissza. Néhány szó az Esztergom városi és Tármegyei Történelmi és Régészeti Társulat ügyében. Esztergom nagy múltjának felkutatása, emlékeinek feltárására és megőrzésére, a magyar művelődés fejlesztésére alakult meg két évtizeddel az Esztergom városi és vármegyei Történelmi és Régészeti Társulat. Kiadott azóta több évkönyvet, rendezett néhány ásatást és legfőképen létesített egy régészeti anyagban viszonyainkhoz képest bővelkedő múzeumot. Ámde jött a háború s a nyomában járó nyomorúság s a bajok rászakadtak a társulatra is. Tagjai — köztük Vaszary hercegprímás, Knauz és Pór, a hires történetírók és a város szine-java — jórészt elhaltak vagy elköltöztek s a múzeum ügye is mostoha sorsra jutott. Csak a legutóbbi hónapok munkája tette lehetővé a múzeum új rendezését és megnyitását s a társulat immár újra megkezdte régi programmjának munkálását, előkészíti egy modern kölcsönkönyvtár létesítését s a történeti tudományok útján általában a nemzeti művelődés intenzív terjesztését vette tervbe. Ellenségeink megalázhattak, nyo „Esztergom és Vidéke" tárcája. PETŐFI SÁNDOR. 1823. jan. 1 ... 1923. jan. 1. Égy eseményekben és nagyemberek teremtésében gazdag évszázad határkövénél torpantunk meg, hiszen a mienk volt, miértünk élt és él az a költő, akit magunkon kivül ma az egész művelt világ ünnepel. Petőfi nagy szelleme leng körülöttünk és rend kivüli idők szelét, sejtelmét hozza, lebbenti felénk. És mi megbűvölten áldozunk nagy szellemének, ritka költői erények és csodás próféciájának, mely az idők teljességében még ezután fog valóvá, olyan valóvá válni, mint egykor ő megálmodta. Petőfi, ha most élnél 1 Szabadó^ vagyunk, bár éhezünk, fázunk. És legkedvesebb dalunk a „Farkasok dala". De ami szabadságunk és boldogságunk nem lesz teljes, mig idegen, igában görnyedő testvéreink milliói nem kiáltják velünk örömmámorban a világ négy tája felé „Szabadság 1 Szabadság I" ... Akkor lesz teljes a te próféciád. Nagy, szent szellemed kell átjárja ma minden magyar lelkét, hogy milliók legyünk mórba dönthettek, de nem vehetik el kultúránkat és multunk emlékét, hacsak min magunk el nem dobjuk őket. Pedig a mult megbecsülésén épül a nemzeti erő és öntudat s a műveltség a fáklya, mely utat mutat a jobb jövő felé. Ezeknek a nagy nemzeti értékeknek védelmezésére és nevezetesen Esztergom régi dicsőségének feltárására és megbecsülésére kéri az újjáalakuló társulat Esztergom minden polgárának közreműködését, aki szereti szűkebb hazáját, becsüli magyarságát, aki érzi, mit jelent a múltból táplálkozó nemzeti önérzet. Hiszszük, hogy végvár Esztergom odaadással karolja föl az egyetlen tudományos társulatot, mely csak Esztergomért van és lehetővé teszi annak életét és munkásságát. Dr. Walter Gyula nagyprépost, püipSk, elnök. Aki a társulat tagja óhajt lenni, jelentkezzen a múzeum nyitási nap jain (vasáfnaponkint 11—12) Dobrovich Ágoston vagy Sinka Ferenc múzeum őröknél, egyébként szóval vagy írásban dr. Molnár Szulpic főgimnáziumi igazgató, ügyv. elnöknél. Alapító tagság 1000 K, rendes tagság 50 K, mig a társulat jótevője mindenki, aki pénzzel, vagy múzeumi tárgyak adományozásával támogatja. írja: Lynkeus, Budapesttől—Esztergomig. Negyvennyolc kilométer választ el a kábult Babylontól és mégis mintha nem annyi, hanem tízszer annyi volna a távolság. Pest polyp-karjaiban tartott községecskék lassan elmosódnak és a lekötő varázs rólunk is lehullik. A felzaklatott szívre, a felajzott lélekre gyógyító balzsamú e Baby Ionhoz közel és mégis oly távoli vidék, a maga nyugalmas és békét teremtő csendjével, hol ritkán, talán csak néha viszhangzik az ottani élet halvány ugrázása. És mégis mintha valami láthatatlan erő húzna, csalna vissza az üres csillámfény talmi melegébe. Ha egyszer küzdelmeimben nagyon újra elfáradok, verten, vagy győzve, ide jövök elpihenni, mert nem látja meg, csak idegen, Esztergom pompázó bájait j s ez maga a békés, nyugalmas, szépséget lehelő csend. Szeressétek. ftem lehetne találóbban elnevezni az Esztergom—Budapesti vonalat, mint kofavonal. Tessék reggel va lamelyik vonat egy III-ik osztályába beülni. Érdekes az a közönség, aki arra, mit az idő méhe a közeljövőben számunkra tartogat. Áldozzunk szent emlékednek... Az óra nyelve éjfélt hirdetett Kegyetlen téli éj vala . . . (Bolond Istók) midőn a sors szeszélye egy kiskőrösi egyszerű kunyhóban világra szülte őt. Petrovits István mészáros Hrúz Mária nevü — egykori kis tót cselédlány — felesége vajúdott az éjféli pillanatokban. Az elszegényedett magyar nemes Petrovits nem is sejthette, kit ölel első örömében a sirórivó csecsemőben. A kis Petrovits István gyermekkora nem igen különbözött más halandótól, talán csak abban, hogy időkig elüldögélt gondolkozva, csendesen szemlélődve. Egyébként virgonc és pajkos flu volt. Petőfi apja ez időben a sors kegyéből szép vagyont gyűjtött, ugy hogy akkor .még semmi szükséget nem szenvedtek. Mikor Féíegyházára költöztek, már ő tanult írni-olvasni (1827). Kecskeméten, Sárszentlőrincen, majd Budapesten járta az alsóbb iskolákat. Pesten már nem tudott annyi figyelmet szentelni tanulmányainak, s így történt, hogy apja onnan a piaristák gimnáziumából bosszúsan hazavitte azzal a gondolattal, hogy mesterségére fogja. Hoszszas rábeszélésre aztán 1835-ben Aszódra* vitte. 1835—38 e három év alatt járta a gimnáziumi III—V. osztályokat. Itt már fejledezett későbbi életvonalán végig vonuló természete, a határozottság, a hirtelen elszánás, a természet és szabadság szeretete, s már ekkor érezte, hogy ő kiválasztott, nem a tömegből való. Itt fejlődik Dantéhoz és Petrarcához hasonlitható ideális ifjúkori szerelmeinek kezdete. 1838 tavaszán megszökik egy szinész truppal, mert erősen elhatározta, hogy vagy szinész lesz, vagy meghal. Ugy kellett szöknie, mert bezárták. Szomorúság borult ekkor családjára. Apja tönkre ment. Házát a Duna, pénzét a hitetlen emberek csalárdsága vitte el. Ez év őszén még beiratkozik a selmeci lyceum VI. osztályába, de nem ment a tanulás, különösen egy pánszláv érzelmű tanára ellenségeskedése miatt, kiről megemlékszik többek közt a „Diligenter frequentáltam ... szekundába pónált egykor sok szamár professzorom." Újra kacérkodik végig boszankodja a vicinális módra tipegő vonatot Pestig. Esztergomtól Dorogig munkás, onnan túl csak kofa és kofa, vagonynyi batyukkal, mi Újpesten mind leözönlik. Olyan tarkán összeverődött népet, mint ezen a kis vonalon, másutt nem látni. Egv kevés szűkszavú magyar, fokhagyma és pálinkabűzös tót és az eleven svábság. Ez utóbbiak töltik meg jóformán a vonatot. Reggel-este ezek jönnek-mennek, visznek-hoznak; — mintha az egész e vidéki falusi életett ők mozgatnák. Kissé elámulok elevenségük láttán és eszembe jut az én kényelmes, magába vonult magyar fajom. * Néha figyelemre méltó epizódok játszódnak le a vonatban. Múltkoriban : egy szőke eleven fiatal uriaszszony polemizált erősen három zsidó fiatalember útitársával. Mi lehetne a vita tárgya ? A zsidóság általános kérdései. A három borzastól kereszttűzbe vett asszonyka talpraesetten válaszol és ad elő nekik dolgokat. Öröm hallgatni. Esztergom felé már nagyon izgatott a vita. Mind a négyen állva és erősen gesztikulálva vitáznak. Nincs senki, aki az aszszonykának segítene a szócsatában, — magam néma szemlélő vagyok — egy vele szemben ülő magyar fiatalember, jobb munkás, otromba és súlytalan szavakkal segítene, de Thalia istenasszonnyal, apja leveszi kezét róla és kitagadja. Később statiszta a Nemzeti Színházban és első nagy öröme mikor egy két szavas szerephez jut. Itt találkozott vele rokona Salkovics mérnök, ki magával vitte, hogy taníttatja, de Petőfi nem mutatván erre hajlandóságot, annál jobban a lányok után vetette magát. Salkovics is levette kezét róla. Ekkor barátjával, Petrics Somával, gondoltak egyet és 1939. szept. 5.-én beálltak katonának. E keservesen megbánt lépése után is büszkén és megadással élt. Ez volt életének legkiáltóbb anakronizmusa, ő, a szabadság fanatikusa, mindennek ami magyar ellenes ellensége, im karjaik közé futott. De szorgalmasan tanult és már itt álmodozott jövendő nagyságáról a zöldhajtókás, sárgapitykés közvitéz. 16 keserves hó és szabad újra. Megpróbál újra tanulni, de nem megy. Színészkedik, majd megint tanul és költ. Az Atheneum már közöl tőle verseket. Legjobb barátai, Orlay Írónak, Jókai pedig festőnek, ömaga színésznek készült. És mik lettek? Örökre elhagyta az iskolát és színésznek csapott fel megint és bizony utolsó volt.