Esztergom és Vidéke, 1923

1923-08-05 / 61.szám

XLV. évfolyam 61. szám. Keresztény magyar sállá. vasárnap, 1923. augusztus 5. Esztergom vármegye hivatalos lapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Simor János-utca 18-20. szám Telefon: 21., hova a lap szellemi részét illető kőzlemények, továbbá az előfizetési s hirdetési dijak stb. küldendők. A hivatalos rész szerkesztője : Főmunkatárs: FEKETE REZSŐ. VITÁL ISTVÁN. Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős : LAISZKY KÁZMÉR. Megjelenik hetenkint kétszer: csütörtökön és vasárnap. Előfizetési árak: egy évre. 4800 K. félévre . 2400 K. negyedévre 1200 K, egy hóra . 400 K. Egyes szám ára: hétköznap 40 korona, vasárnap 80 kor Kéziratot nem adunk vissza. i lesi a vége?... A sáskajárásnál is veszedelmesebb rém fenyegeti ma az országot és benne a dolgozó népet. Abban az őrült iramban, amely a drágaságot jellemzi, hetek, hónapok, sőt évek óta nincs megállás és szünet. Mintha csak versenyt futnának a különböző érdekeltségek, hogy melyik birja jobban emelni az árakat & végletekig. Sohasem jut eszébe senkinek körülnézni, hogy mit csinálnának azok a szerencsétlen pá riák, akik eszükkel, vagy kezük mun kajával keresik meg a mindennapi kenyerüket, birják-e még a lihegést, az őrült és reájuk nézve kilátástalan versenyt, vagy pedig végső kimerültségükben utolsót vonaglanak s velük együtt pusztul ennek a szerencsétlen országnak dolgos és becsületes rétege. Ha egy-egy újságot veszünk a kezünkbe, azt lehet mondani, hogy alig találunk mást benne, mint minden oldalon ötször is: megdrágult, fölemelkedett, 100%-kal emelik. Amikor a hét közepén, vagy hónap derekán alig tudod kiszámítani, miből fogsz szombatig, vagy elsejéig megélni, hová tedd és mire fordítsd azt a néhány és nyomorult koronát, amelyet keserves béred és fizetésed gya„Esztergáin és Vidéke" tárcája. Bacsó. Irta: Gidófalvy Tibor, Szinte észrevétlenül lopóztak be az idén is ide, mint a mostoha gyermek a szülői házba, hol más az űr. Nem igen előzte hangos reklám jövetelüket. Elődeik valamikor ekhós szekéren, vagy hol csak az apostolok lovain vándoroltak egy helyről a másikra éhezve, fázva, rengeteg nélkülözések közepett. Akkor is a nem zet napszámosai voltak, mint ma valahogyan. Nagy az ő hivatásuk és áldatlanul rögös az ut, amelyen járnak, de azért mégis csak szép élet az az ő életük, ami komédiája a leg nagyobb komédiának — az életnek. És mennyire nehezebb az ő küzdelmük ma, mint máskor volt. A ma elfásuit, a sok és súlyos életgondtól nemesebbre alig fogékony emberi érzelmeket mennyire nehéz a szépre felajzani, a nemesen szépre rávezetni, gyönyörködtetni, annál is inkább, mert rájuk is súlyosabban nehezedik mindenkori nehéz életgond, ami felett fölényes bohém természetük merészen ivelő sasként csapongott, semnánt kaptál, hideg zuhanyként hat rád a felbukkanó rémes szó : megdrágult ez is, megdrágult az is, megdrágult minden. Megdrágult a vasút, a posta, a villany, a telefon, amit még valahogyan el tudnánk viselni, hiszen ezen luxus számba menő dologról már régen lemondottunk úgyis. Megelégszünk már azzal is, mint valamikor a középkorban szokás volt, hogy egy-egy közénk keveredett utastól tudjuk meg, mit csinálnak és hogy vannak rég nem látott rokonaink. De minden keserű tréfát félre téve halálos komolysággal kérdezzük, mi lesz a vége ennek a fejnélküli, bábeli zűrzavarhoz hasonló gazdasági politikának. Ki fog itt egyszer már rendet teremteni ?. Meddig fogják tűrni az illetékes hatóságok, a kormány és a nemzetgyűlés, hogy a n megdrágult" szó naponként tízszer is keserítse a nyomorban fuldokló népet, haneh* nemcsak vasút, a posta drágult meg, hanem megdrágult minden ezen a világon, amire a dolgozó embereknek szükségük van, legjobban épen a kenyér. Mi már több izben rámutattunk és most is azon állásponton vagyunk, hogy egyedül a kenyérpolitika mentheti meg az országot és benne az életsorsával küzködő népet, És ehhez csak egy feltétel szükséges: jóakarat és megértés a nép sorsa iránt. UrakI mibe sem véve a zord valót, vagy nagyon kevésre. Áldott természet; amely beéri jutalmát egy

; kevés földi jóval, de sikerrel, forró tapsorkánnal sohasem, mert ez az ő egyedüli vágyva vágyott jutalmuk, amiben, ba mindig részük lenne, akkor sem lenne elegendő a kapott szépért hálának a közönség részéről . . . Színészeinktől búcsúzom, s azt hiszem a közönség velem együtt, mint aki közöttük ott a bal szélső első székén annyi kedves estnek volt tanuja és sokszor talán szigorú krónikása, kritikusa. Áldatlan, háládatlan mesterség ez sokszor, mert hibásak vagyunk valamennyien, s ha valaki szereti a szinpadott, ha valaki legbensőségesebben a színpadon csügg, s ha aki a legjobban szereti a színészeket, ugy az a — kritikus. De nem akarok erről irni. A kritikus már le tette a tollát, kezei üresek, melyeknek egyikében babért, a másikában pedig intő vesszőt tartott. Az egyiket elosztogatta, a másikat sutba dobta, hogy búcsúszavakban, meg emlékezésekkel váljon el azoktól, akik lélekszerint neki legkedvesebbek voltak, s akiknek talán ő nem volt mindig az. Senki sem tagadhatja meg magát; ne vegye ezért senki zokon, ha még Ne felejtsék el, ha a magára hagyott népet veszni hagyják, vele pusztul az ország is és a késő meggondolás hiábavaló lesz. I Telefon -Távirat. | Amerika kereskedelmi szerződóst köt Németországsai. Washington. Az Unió tárgyalásokba bocsátkozott Németországgal a kereskedelmi szerződés tárgyában. Németországgal a legtöbb kedvezményes elbánás alapján kötnek kereskedelmi szerződést. Csak Jugoszlávia van ellene a zálogjogok felfüggesztésének. Bukarest. A sinajai konferencián egyedül 'Nincsics szerb külügyminiszter ellenezte a magyar zálogjogok felfüggesztését. A konferencia a ma. gyar kölcsön ügyében irott választ küld a jóvátételi bizottságnak. Angol léghajók hálófüikéfckel. London. Az angol minisztertanács elfogadta a közlekedési miniszter javaslatát, mely szerint a közeljövőben most is személy szerint foglalkozom velük, egyenként búcsúzom el tőlük. Lehet-e máskép ? S ugyanakkor mikor a pillanat ünnepélyességétől meghatódva formák között akarok búcsúzni, szégyenlem, hogy előbúvik belőlem melegszivű — énem. De engedem kitörni, hogy utoljára, most a búcsúzásnál éreztessem mindenkivel még jobban, mennyire megszerettük őket, mennyire hiányozni fognak egy álló évig. És csak az az egy vigasztálásunk : visszajönnek. Búcsúzni akarok és még mindig nem fogtam bele a búcsúzóba. Valahogy, nehezen megy, mint amilyen nehezen akarunk megválni kedve seinktől, s a hozzájuk fűződő kedves emlékektől, a szinházi estéktől. Tátongó nagy űrt hagynak maguk után mindennapi életünkben és csoda-e, ha majd sivár téli estéken valami irigység-féle szál meg, rágondolva, hogy más város gyönyörködik játékukban, mások tapsolják vörösre tenyereiket nekik. Jóllehet a direktorok álma, s köztük Alapié, nem mindig vált valóra, — a telt ház, de mennyire másképen megy, ha az általános nyomorúság nem nehezedett volna hatványozottan mindenkire éppen az ő idejük alatt? De én mindenről beszélek s elfelejtem, hogy búcsúzni Londonból Melbourneig léghajójáratokat fognak indítani. Minden léghajó 150 személy szállítására van megépítve és étkező-, lakó- és hálóhelyíségekkel felszerelve. Az utazás Londonból Egyiptomig 2, Indiáig 5 és Ausztráliáig 10 napot fog igénybe venni. Merkantilisták és kommnnisták harca Bokharáhan. Moszkva. Bokharában néhány napig forradalom dúlt, amelynek folyamán merkantilista kormány alakult. A kommunista párt azonban moszkvai támogatással megbuktatta a merkantiiista kormányt és az ellenforradalom vezetőit valamennyit letartóztatta. Az olaszok jogot tartanak Zita királyné műkincseire. Róma. Az olasz kormány közölte Zita királynéval, hogy az olasz állam épen és sértetlenül meg akarja őrizni azt a jogát, mely Olaszországot a nemzetközi egyezményekalapján megilletik azon műkincsekre, melyeket a XVIII. században Bécsbe vittek. Az olasz kormány álláspontja szerint ezen műkincsekkel Zita királyné semmiféle módon nem rendelkezhetik. akarok. Nem tehetek róla, hogy nem megy; hogy még eleven képként vonul fel lelkiszemeim előtt sok szép szinházi élemény, s hogy azonkivüli gondjaikat is magamévá teszem. Mert én drukkoltam legjobban előadások előtt; lesz-e ház, jönnek-e többen ? S ha elsötétült a nézőtér és kigyúltak a lámpák minden idegrostom rajtuk feszült, szemem minden mozdulatukat felfogta mint egy kinemato gráf, fülem egy szavacskát nem engedett el. Nem volt nehéz megismernem őket ízig- vérig. S a már nagy pesti színpadokon látott darabokban előre tudtam, hogyan fogja egyikükmásikuk szerepét alakítani, s ha nem jól, hogyan tudhatta volna. Ha olykor a titokzatos alvilági hatalom, a sugó hangosabban működött a kelletnél, akkor sem mutathattam elégedetlenséget, mert ebben nehezebb az Ő dolguk; amennyiben nagyon nehéz estéről-estére uj darabokban fellépni, mig pesti kollégáik néha százszor is elismételnek egy nagysikerű darabot. Nálunk legtöbbször négy estén ment egy. És sikerrel . . . De már búcsúznom kell tőlük. Előbb egy kérés félével Alapi Nándor igazgatóhoz szólok. Hozza vissza jövőre azokat, akik oly sok szép estében részesítették a közönséget,