Esztergom és Vidéke, 1923
1923-06-10 / 45.szám
EörOzvények. Esztergomi járás valamennyi községi elöljáróságának és csendőrőrsének. 1096—923. szám. Plert Pál ácsmester Nyergesujfalu község elöljárósága útján bejelentette, hogy hivatalom által 1903. évben B. 3. t. a. kiállított iparigazolványát elvesztette. Ezen elveszett iparigazolvány nyomozását és feltalálás esetén megsemmisitését elrendelem. Esztergom, 1923. március 12. 1151—923. szám. Megjelent hivatalomban Heiling Ferenc villanyszerelő, esztergomi lakos és előadja, hogy nála alkalmazásban lévő és Dorog községben dolgozó Raszler József nagymarosi lakos munkakönyve ismeretlen módon elveszett. Ezen elveszett munkakönyv körözését és feltalálás esetén megsemmisítését elrendelem. Esztergom, 1923. március 14. 1218—923. szám. Kesztölcz és Vidéke Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet Igazgatósága bejelenti, hogy hivatalom által 1907. évben D. Iparlajstrom 10. t. a. kiállított iparigazolványát elvesztette. Ezen iparigazolvány körözését, feltalálás esetén megsemmisitését elrendelem. Esztergom, 1923. március 28. 1454—923. szám. Lukácsi Ilona bajóti lakos Bajót község elöljárósága útján bejelentette, hogy Bajót község elöljárósága által 1920. december 3-án kiállított községi bizonyítványát ismeretlen módon elvesztette. Ezen községi bizonyítvány körözését és feltalálás esetén megsemmisitését elrendelem. Esztergom, 1923. április 14. 2023—923. szám. Pilismaróti Hangya Fogy. és Értékesítő Szövetkezet igazgatósága bejelentette, hogy 1921. évben B. 76—1921. sz. a. hivatalom által ki adott vendéglői és korcsmai igazolványát elvesztette. Ezen igazolvány körözését és megtalálás esetén megsemmisitését elrendelem. Esztergom, 1923. május 16. Beviczky, s. k. főszolgabíró. Esztergomi járás valamennyi községi elöljáróságának és csendőrőrsének. 1072—923. szám. Steinmüller József únyi lakos, Uny község elöljárósága útján -bejelenti, hogy hivatalom által 1921. évben D. 61. t. a. kiállított tejiparigazolványát ismeretlen módon elvesztette. Ezen elveszett iparigazolvány körözését és feUalálás esetén megsemmisitését elrendelem. * Esztergom, 1923. március 14 én. 1030—923. szám. Kamra da Mária bajéti lakos Bajót község elöljárósága által bejelenti, hogy 1919. évi szeptember 25-én 28. szám alatt Bajót község elöljárósága által kiállított községi bizonyítványát elvesztette ismeretlen módon. Ezen elveszett községi bizonyítvány nyomozását és feltalálás esetén mégsem misitését elrendelem. Esztergom, 1923. március 14-én. Maros s. k. tb. főszolgabíró. Körözvények. Esztergomi járás valamennyi községi elöljáróságának és csendőrőrsének. 805—923. szám Megjelent hivatalomban Locher Pál és Engler Ferenc kirvai lakosok és előadják, hogy 1917. évben D. 7— 917. sz. a. hivatalom által kiállított iparigazolványukat ismeretlen módon elvesztették. Ezen iparigazolvány körözését és feltalálás esetén megsemmisítését elrendelem. Esztergom, 1923. február 17. 310—923. szám. Hajdler Teréz dági/ lakos, Dág Község elöljárósága által bejelentette, hogy Óbudán az ottani elöljáróság tói 1919. vagy 1920. évben szolgálati cselédkönyvet kapott, amelyet 1922. október havában elvesztett. Ezen elvesztett cselédkönyv nyomozását és feltalálás esetén megsemmisitését elrendelem. Esztergom, 1923. január 17. 1383—923. szám. * Satnek András tokodi lakos bejelenti, hogy az 1888. évben 205. sz. alatt hivatalom által kiállított munkakönyvét ismeretlen módon elvesztette. Ezen munkakönyv körözését és feltalálás esetén megsemmisitését elrendelem. Esztergom, 1923. május 13. Prikkel s. k. tb. főszolgabíró. 4469—922. szám. Körözés visszavonás. Füle Gábor bajóti lakos elveszett munkakönyvének a „Esztergom és Vidéke" vm. hivatalos lapnak f. évi március 18-án megjelent 22 ik számában közzétett körözést, minthogy nevezett munkakönyve feltaláltatott, visszavonom és hatályon kivül helyezem. Esztergom, 1923. március 19 én. laros s. k. I ib. főszolgabíró. 2677—1923. szám. Tárgy: Szőke Rudolf illetősége. Rendelet. Az í. fokú és helyi hatóságoknak. Felhívom annak sürgős megállapítására és bejelentésére, hogy állítólagos Szőke János és Maylinger Mária fia: Szőke Rudolf 25—30 év körüli hülye férfi nem tünt-e el községe területéről és nevezettnek valamely hozzátartozója nem tartózkodik-e ott? Nemleges válasz mellőzendő. Esztergom, 1923. május hó 7-én. Palkovics s. k. alispán. 3038—923. szám. Másolat. M. kir. földmivelésügyi miniszter. 3545—1923. III.—4. Valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjének. Utalva a Budapesti Köz löny folyó évi április 20 iki számában és a Földmivelésügyi Értesítő április 29-iki számában közzétett és a hízott sertés kiviteléről szóló 3543 —1923. számú rendeletemre felhívom hogy ezen rendelet megfelelő kihirdetéséről azonnal gondoskodjék és azt a törvényhatósági m. kir. állatorvos utján azonnal külön is közöltesse a marharakodó állomásokhoz szakértőül kirendelt állatorvosokkal, a járási (városi) m. kir. állatorvosokat pedig értesítse a törvényhatósági m. kir. állatorvos útján, hogy a hivatkozott rendelet 4. pontjában emiitett beadványokat a tényleges kivitelt megelőző hónap 10 ike előtt semmi körülmények között sem fogadhatják el, 15-ike után pedig a beadványokat a községi bizonyítvánnyal együtt s jelentésüket a beadvány hátlapján téve, haladéktalanul (legkésőbb azonban 20-áig) és közvetlenül ajánlva terjesszék fel a vezetésem alatt álló minisztérium állatforgalmi osztályára címzett boríték alatt. Jelentésében az illetékes m. kir. állatorvos a hivatkozott rendeletben foglaltakon kivül még a következőket is tartozik igazolni, illetve megállapítani. 1. Meg kell állapítani, hogy a beadványban a hivatkozott rendeletben előirt összes adatok jelezve vannak-e és hogy azok a beadványhoz csatolt bizonyítványban foglaltak szerint helyesek-e? 2. A beadványban netán hiányzó adatokat pótolni, illetve a folyamodóval pótoltatni kell. 3. Névszerint felsorolja az elszállítandó állatok származási (tartózkodási) községeit és jelzi, hogy ezen községek a belföldi forgalomra nézve nincsenek-e lezárva. Utasítsa továbbá a törvényhatósági m. kir. állatorvost, hogy a járási (városi) m. kir. állatorvosokat, úgyszintén a marharakodó állomásokhoz szakértőül kirendelt összes állatorvosokat a következőkről is értesítse. Á kontingens pontos ellenőrzése érdekében kívánatos, hogy az export vásárokra irányított szállítmányok berakásánál az ille Ő állomáshoz szakértőül kirendelt m. kir. állatorvos járjon el. Folyó évi augusztus l-e előtt hízott sertéseket az export vásárra küldeni nem szabad. Ha valaki netán augusztus l-e előtt kívánna sertéseket kivitel céljából az export vásárokra feladni, tartozik az illető marharakodó állomáshoz szakértőül kirendelt állatorvos a szállító féllel közölni, hogy a sertések az exportvásarokra a hivatkozott rendelet értelmében csakis akkor adhatók fel, ha az illető szállító fél a felhajlási engedélyt már megkapta. Felhaj tási engedély nélkül az exportvásárok telepére szállított sertések nem bocsáttatnak kivitelre. Folyó évi augusztus l-e előtt olyan szállítmányoknak vasútra berakása, mely szállítmányok nyilván kivitel céljából adatnak fel "az export vásárokra, feltétlenül megtagadandó és erről hozzám az összes adatok jelzésével azonnal jelentés teendő. A marha rakodó állomásokhoz szakértőül kirendelt állatorvosok az exportvásárokra feladni kivánt szállítmányok berakásánál tehát csak akkor járhatnak el, ha az illetékes járási (városi) m. kir. állatorvos a hivatkozott rendeletem 4. pontjában emiitett határozatot és az Összes adatokat velük hivatalban közölte. A járási (városi) m. kir. állatorvosok ezen határozatot azonnal közöljék az illető marharakodó állomáshoz szakértőül ki rendelt állatorvossal. Budapest 1923. április 30. A miniszter rendeletéből: Olvashatlan alairás miniszteri tanácsos. Határozat: Másolatban közhírré tétel céljából az I fokú- és helyhatóságoknak valamint megfelelő eljárás végett Beck János törvényhatósági m. kir. állatorvosnak kiadom. Esztergom, 1923. május hó 19. Palkovics s. k. alispán. 3105—1923. szám. Tárgy : A vármegyei tűzrendésze ti szabályrendelet módosítása. Hirdetmény, A 4169—554. 1912. kgy. sz a. alkotott várm. tűzrendészed szabályrendelet némely szakaszának módosítása tárgyában hozott 782. ai. 12. kgy. 1920. sz. törvényhatósági bizottsági véghatározat a m. kir. Belügyminiszter ur 60857—1923. IX. sz. rendeletével jóváhagyatván, az a mai nappal életbelép. Esztergom, 1923. június 1. Palkovics s. k. alispán. 2155—923. szám. Tárgy: Elveszett mezőgazdasági munkásigazolvány nyomozása. Körözvény. Esztergomi járás valamennyi községi elöljáróságának és csendőrőrsének. Stribík János csévi lakos Csév község által bejelentette, hogy Csév község elöljárósága által részére Cséven 1920. május hó 2 án 35. szám alatt ki áll it ott mezőgazdasági munkás igazolványt előtte teljesen ismeretlen helyen és időben elvesztette s azt feltalálni nem tudja. Ezen igazolvány nyomozását és feltalálás esetén megsemmisitését elrendelem. Esztergom, 1923. június 2 án. Reviczky s. k. főszolgabíró. 2043—923. sz. Tárgy : Dunából kifogóit hulla nyomozása. Körözvény. Esztergomi járás valamennyi községi elöljáróságának és csendőrőrsének. Kisoroszi község elöljárósága értesített, hogy kisoroszi község határában a kisduna egy férfi holttestet vetett ki. Személyleirásá: haja nincs, csaknem teljesen kopasz. Arca kerek. Szemei szine meg nem állapítható. Orra, szája rendes. Foga hiányos. Bajusza teljesen ősz. Szakála nagy, göndör, ősz. Termete körülbelül 150 cm. Ruházata söíétkabát és mellény, csikós szürke nadrág, kockás színes ing, tricot alsó nadrág, alatta vászon alsó nadrág. Az egyik láb rongyokba csavarva, másik meztelen. A hulla l—10 napja lehet a vízben. A hulla f. hó 10 én fogatott ki A hulla kiléte nyomozandó és megállapítás esetén kisoroszi község elöljárósága értesitendő. Esztergom, 1923. május 22. Beviczky s. k. főszolgabíró.