Esztergom és Vidéke, 1922

1922 / 27. szám

Es?,targom vármegye hivatalos lapfa, XLIV. évfolyam 27, szám. Keresztény magyar sajté. Csütörtök, 1922. március 2. Szerkesztőség és kladóhlvata!: SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 23., hova a táp szellemi részét illető közlemények továbbá előfizetési a hirdetési dijak stb. küldendők. A hivatalos rész szerkesztője» Főmunkaíársj FEKETE REZSŐ, VITÁL ISTVÁN, Uptülajdosos és s szerkesztésért felelős \ LAISZKY KÁZMÉR. Megjelenik hetenkint háromszor, kedden, csütörtökoa és vasárnap. Előfizetési árakt egy évre . 240 K., félévre , . I2ű K. negyedévre 60 K., egy hóra . 20 K Egyes szám ára t hétköznap 1.50 kor,, vasárnap 3 kor. Kéziratot nem adunk vissza. Hamvazás. (V. I.) A régiek, amikor bűnbána­tot tartottak, megszakgatták ruháikat, hamut hintettek fejükre és úgy ver­ték bűnbánólag mellűket. A keresz­ténységgel a hamunak más jelentő­sége lett. Emlékeztetés a halálra, amikor homlokunkat érinti a pap.! Mi magyarok mind a két jelentő­séget elfogadhatjuk, magunkévá te­hetjük a magunkbaszállás nagy nap­jaiban a bűnbánat és a halálra em­lékeztető hamut is. Véres hullaparketten négy évig tartó haláltánc után jött ismét négy évig tartó rettenetes Karnevál, mely alatt eltáncoltuk legdíszesebb köntö­sünket ; a takaró és védő Kárpáto­kat. Könnyelműségünkkel megszak- gattuk e drága köntösünket és a sza­kadásokon keresztül hallanunk kell rabság, elnyomatásban élő testvé­reink sikolyát, amely már csak tompa halálhörgéssé változott. Eltáncoltuk a külföld becsülését, amikor a lámpa elé állították az ezeréves, lezüllött, erkölcseiben leromlott országnak mici- sapkás, kamáslis küldöttségét egy vízfejű, tehetetlenségében tobzódó, szerepelni vágyó vezérrel az élén. Eltáncoltuk önbecsülésünket is, ami­kor vörös köntösben Marx szobra előtt jártuk az őrült dervisek táncát. És végre eltáncoltuk a feltámadás reményét a népiélekben, amikor két évig tartó személyeskedő, eredmé­nyében meddő, megtépett országra káros, visszaélések és panamáktól hemzsegő kakasviadalt engedtünk játszani az épitő munka helyett ott, ahová egy egész világ szeme nézett —: a dunai palotában. Karnevál hóbortos," soká tartó sze­zonja véget ért. Szakgassuk meg köntösünket, hintsünk hamut fejünkre, józanodjunk ki a mérges mámorból és tartsunk nagy, mély, erős bűn­bocsánatot, de emlékezzünk a halálra. Tartsunk bűnbánatot, kitartó, kemény, országot épitő, mindenkit összefor­rasztó munkával és emlékezzünk a halálra, mely biztosan hatalmába fog keriteni, ha továbbra is járni fogjuk a hazát, vagyont, családot, becsüle­tet eljátszó táncot. Itt állunk a bűnbánattartás kapu­jánál fejünkön hamuval, a halál gon­dolatával válasszunk olyan papokat a törvényhozás templomába, akik megelégelték a gyilkos farsangolást és munkában keresik a bűnbánatot. Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. dS .‘rBWűBsiiewawwat1!™«» «uuns«r»»sme » Hivatalos rész. « kT Esztergom vármegye törvényhatósági bizottsá­gától. 884 ai. 7 kgy. 1922. szám. Tárgy: Vm. alispán előterjesztése dr. Schleiffer József közig, gyakor­nok és Szőllősy Béla irodatiszt jutal­mazása iránt. Határozat. Esztergom vármegye törvényható­sági bizottsága tekintettel azon mél­tánylást érdemlő körülményre, hogy dr. Schleiffer József közigazgatási gyakornok a kedvezőtlen előmeneteli viszonyok következtében hosszú időn keresztül mint gyakornok kellő szor­galommal szolgálja a vármegyét cse­kély fizetés mellett, Szőllősy Béla vm. irodatiszt pedig a* huzamosabb idő óta beteg Kellner Gyula irodatisz­tet helyettesitti s igy két ügykört lát el megfelelő szorgalommal, Schleiffer József dr. közigazgatási gyakornok és Szőllősy Béla vm. irodatiszt részére a m. kir. Belügyminiszter ur jóvá­hagyásától feltételezetten fejenként 3000 azaz háromezer, összesen 6000 korona jutalmat szavaz meg a vm. közélelmezési alap terhére azon tudatban és reményben, hogy ezen jutalmazás nem érinti a kormányható­ság által a vm. közalkalmazottaknak juttatott rendkívüli segélyére vonat­kozó igényét. Mely határozatát a törvényhatóság érdekeltekkel, a vm. alispánjával, a számvevői kirendeltséggel közölni s egyben a Vm. Hiv. Lapban meghir­detni rendeli azzal, hogy jogában áll ellene bárkinek a megjelenést követő 8-ik naptól számított 15 nap alatt a vm. alispánjánál beadandó s a m. kir. Belügyminiszter úrhoz intézendő felebbezéssel élni, jogerő után pedig kormányhatósági jóváhagyásra fel­terjeszteni rendeli. Kelt Esztergomban a vármegye törvényhatósági bizottságának 1922. évi február hó 25. napján tartott rendes közgyűlésében. Kiadta : Reviczky s. k. vm. II. főjegyző. Esztergom vármegye törvényhatósági bizottsá­gától. 5762 ai. 1921. 2 kgy. 1922. szám. Tárgy: A m. kir. Belügyminiszter ur 91255/1931. sz. rendelete a vm. közélelmezési alap kezelése és fel- használása tárgyában. Végbatározat: Esztergom vármegye törvényható­sági bizottsága a vm. alispánja által a közélelmezési alapról beterjesztett elszámolást jóváhagyólag tudomásul veszi és azt a m. kir. Belügyminiszter úrhoz felterjeszteni rendeli. Egyben elhatározza a törvényható­sági bizottság, hogy miután a vár­megyének közélelmezési alap fel- használására vonatkozólag jóváha­gyott határozata nincsen, az alább jelzett bevételekből közélelmezési ala­pot létesít azzal a céllal, hogy az abba befolyó jövedelmek felerésze (50 %) a vm. háztartási alap javára, másik fele pedig a rendelkezési alapba tekintettel a rendelkezési alap csekély voltára, a vm. alkalmazottak jutal­mazására valamint a vm. szegény nyugdíjasok segélyezésére fordittassék azzal, hogy ezen megszavazott jutal­mak a kormányhatóság által a vm. közalkalmazottaknak és nyugdíjasok­nak is juttatott rendkívüli segélyre vonatkozó igényét nem érinti. Az alap kezelésére a többi vm. alapokra érvényben levő szabályok rendelkezései érvényesek. Ezen közélelmezési alap jövedel­mét képezik a vm. közönsége részére kiutalt hatósági cikkek után az Esz­tergomi fogy. és értékesítő szövet­kezet mint a hatósági cikkek elárusi- tásával megbízott szerv által a vm. alispánja utján megállapított jutalékok. Mely véghatározat jóváhagyás vé­gett a m. kir. Belügyminiszter úrhoz felterjeszteni és mint közérdekűt a Vm. Hiv. Lapban közzétenni rendel­jük azzal a megjegyzéssel, hogy el­lene a megjelenést követő 8 nap utáni 15 nap alatt a vm. alispánjá­nál előterjesztendő és a m. kir. Belügy­miniszter úrhoz cimzendő felebbezés- nek van helye. Kelt Esztergomban a vármegye törvényhatósági bizottságának 1922. évi február hó 25. napján tartott rendes közgyűlésében. Kiadta : Reviczky s. k. vm. II. főjegyző. Esztergom vármegye törvényhafósági bizottsá­gától. 890 ai. 5 kgy. 1922. szám. Tárgy: Bleszl Ferenc és társai törv. hat. biz. tagok indítványa a vm. alkalmazottak részére jutalom meg­szavazás tárgyában. Véghatározat: Esztergom vármegye törvényható­sági bizottsága az indítvány elfoga­dásával elhatározza, hogy a vm. köz­élelmezésj alap létesítése tárgyában 5762/1921. ai. 2/1922. kgy. számú alatt hozott kgy. határozat értelmében az összes vm. közalkalmazottak ré­szére a Belügyminiszter ur jóváhagyá­sától feltételezetten 1922. évi már­cius 1-én élvezett törzsfizetéseknek megfelelő 100 % jutalmat szavaz meg 1621. évre a közélelmezési alap ter­hére, abban a tudatban és remény­ben, hogy ezen jutalmazás a kormány­hatóság által folyósított rendkívüli segélyekre vonatkozó igényt nem érinti. Indokolás: A vm. közönségét ezen jutalom meg­szavazásának elhatározásánál azon indok vezérelte, hogy az összes vm. közalkalmazottak a lefolyt hosszú világháború és az azt követő forra­dalmak majd azok után következő időkben is munkájukat mindig nem­csak kötelességszerüen, hanem teljes erőfeszítéssel és lelkes odaadással elismerésre méltóan végezték és a törvényhatóságnak, ezen példás mun­kájukért, megfelelő alap hiányában nem állott módjában irántuk elisme­rését némiképen is leróni. Ezen elismerését azért óhajtja ily- képen kifejezésre juttatni, mert a mai drágasági és megélhetési viszonyok között dacára a kormány által leg­messzebbmenő jóindulattal adott segélyeknek is, fizetésük oly csekély, hogy abból magukat és családjaikat fentartani alig képesek. A jutalom fedezésére egyéb alap hiányában a közélelmezési alap volt kijelölendő. Mely véghatározatot jóváhagyás végett a m. kir. Belügyminiszter úrhoz felterjeszteni és mint közérdekűt a vm. Hiv. Lapban közzétenni rendeli azzal, hogy ellene a megjelenést követő 8 nap utánni 15 nap alatt a vm. alispán­jánál előterjesztendő és a m. kir. Belügyminiszter úrhoz cimzendő felebbezésnek van helye. Kelt Esztergomban a vármegye törvényhatósági bizottságának 1922. évi február hó 25. napján tartott rendes közgyűlésében. Kiadta : Reviczky s. k. vm. II. főjegyző. 1640—1922. pm. sz. Felhívás. Vármegye alispánjának 632 sz. körrendeleté a hernyóirtás foganato­sítása tárgyában s ezen rendeletben foglaltak alapján a m. kir. földmivelés- ügyi miniszter urnák 65055/1922. sz. rendelete értelmében felhívom és nyomatékosan figyelmeztetem mind­azon városi lakosokat és intézménye-

Next

/
Thumbnails
Contents