Esztergom és Vidéke, 1922
1922 / 131. szám
XLIV. évfolyam 131. szám Keresztény magyar sajté. Vasárnap, 1922. december 24 Esztergom vármegye hivatalos lapja Szerkesztőség és kiadóhivatal: Simor János-utca 18-20. szám Telefon: 21., hova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá az előfizetési s hirdetési dijak stb- küldendők. A hivatalos rész szerkesztője : Főmunkatárs : FEKETE REZSŐ. VITÁL ISTVÁN. Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős : LAISZKY KÁZMÉR. Megjelenik hetenkint kétszer: csütörtökön és vasárnap. Előfizetési árak: egy évre . 600 K, félévre . 300 K. negyedévre 150 K, egy hóra . 50 K. Egyes szám ára: hétköznap 5 korona, vasárnap 8 korona. Kéziratot nem adunk vissza. Karácsony. A béke, a szeretet, a megbocsátás, a megértés eszméje született meg e napon, hogy megváltsa, üdvözítse a világot és ez lett a kereszténység leg- magasztosabb, a családok legmelegebb ünnepe. A nagy magyar családnak, az integer Magyarországban még nemrégiben is boldog, meleg karácsonya volt. Ez a melegségtől sugárzó karácsony elszállott messze, nagyon messze nemcsak a nagy magyar családtól, hanem az egyes otthonokból is. GyávSz, bánat, keserűség ütötte fel fejét mindenütt. Az elrabolt részekben a karácsonyi gyertya helyett könny csillog a szemekben és a megmaradt Csonka-Magyarország- ban bánat, keserűség ülte meg az arcokat. Hova lett a béke, a szeretet, a megértés? Eltűnt. Nagyrészt magunk vagyunk okai. Pártoskodás, gyűlölködést, széthúzást ültettünk szivünkbe és ez örli nemcsak az egyede- ket, hanem az országot is. így lett a boldog karácsonyból szomorú, bánatos karácsonyunk, így lettünk szegények és leszünk nyomorultak továbbra is, de ne legyünk hát azok ! Költöztessük vissza lelkeinkbe a keresztény szeretetet, a megértést, fogjunk össze, oltsuk el a kereszténység közé dobott üszköt, építsük fel az integer Magyarországot és akkor, de csak akkor lesz ismét boldog, meleg karácsonyunk. Amig magunk között torzsal- kodunk, amig teljes valójában nem vagyunk keresztény magyarok, csak ellenségeinknek teszünk szolgálatot és addig ne is álmodjunk integer Magyar- országról. E nélkül pedig soha sem lesz boldog a magyar. Otóhang az „Esztergomi közművek kiépítéséihez. Hogy felvetettem a szót az esztergomi közművek kiépítéséről, illetve egy másutt megvalósulandó tervet mint itt is alkalmazhatót előadtam, nem annyira ábrándból, de átgondolásával adtam annak, hogy nehéz, szívós és hozzáértő munkával megvalósítható lehet itt is. Nem ma, nem rögtön, de a közeljövőben e terv alapján lehet — mindenkori helyzetünket figyelembe véve — akár itt, akár máshol ily arányú közüzemet megalkotni. Nem volt és nem is lehetett kritika és távolról sem rosszakaratú. De itt megjegyzek valamit. A sajtó önzetlen és háládatlan hivatása, elvitathatlan joga és kötelessége úgy a jóakaratu tanácsadás mint a kritika s ha kell, a megen- gedhetőségig szigorú hangú ösztökélés. És nem gondolná senki, hogy szinkeresztény város, keresztény sajtója saját fajtestvéreit hátsó gondolatokkal ösztökélné, még ha doronggal is. Mert hiszen éppen a sajtó az, amelyik megmaradt csekély nemzeti javunk és fajtestvéreink munkateljesítményét a mai nehéz időkben a feltámadás és ujjáépülés nagy eszméjének kereszfülvitelére meg nem szünően ösztökélheti a legvégső erő megfeszítésig, mert élni akarunk. Igaz, nagyon igaz, koldusok vagyunk, éhezünk, fázunk. De nem kell-e ezeket az életrémeket össze- szorított foggal, lehetetlenséget is megcáfolóan nagy munkával elűznünk ? Lehet, csak rá kell szorítanunk egyszer már magunkat. Ha így nem, úgy, de kell. Nagy megnyugvással vettük tudomásul — miben nem is kételkedtünk — hogy a város feje, a polgármester úr elé kitűzött cél Észtergom virágzóvá, élet- és verseny- képessé tétele és hogy e célból munkálkodni meg nem szűnik. Hisszük személyén keresztül azt a alkotásra hivatott embert, akit mi várunk. Ha nincsenek munkatársai megvalósítandó nagy munkáihoz, szerezzen. Hiszen annyi zseniális alkotó emberünk származik mindinkább külföldre munkaiért keresni, az itthoni mellőzés és gáncsolás miatt. Térjünk vissza a közművekre, de most már utoljára. A tervet nem értették meg teljességében. A megjelölt módon kibocsájtandó kötvények megváltása „kötelező“ lett volna a polgárság ingatlannal rendelkező részére. Ezt törvényhatóságilag lehetett volna törvénybe hozni. Kellő megvilágítással nem is húzódoztak volna, mert ez olyan adó, mi pénzkamatot hajt s végtére teljesen visz- szatérül, nem is számítva a közvetett hasznot. Budapest városa miért nem teremtett magának ilyen módon pénzt idegen kölcsön helyett annakidején, azt megmagyarázták keresztény napisajtóink. Féltek a közellevő hitelezőktől az akkori bűnös liberális zsidó városi demagógok, mert potemkini városfejlesztő céljaikat nem vihették volna ki. Egy távollevő hitelező ellenben nem ellenőrizheti úgy pénzének jövedelmező befektetését. Sajnos, „Esztergom és Vidéke“ tárcája. Józsi léznskája. irta: Gidófalvi Tibor. — Nagyanyó. Igaz ? — Micsoda Józsikám ? — Igaz, hogy most jön a Jézuska, — kérdezte tompán fénylő szemmel Józsi, özv. Gyertyánné elárvult kis unokája — azt mondta a gazdag Büki Pista, hogy ma jön, osztán hoz neki sokmindenfélét. Még varrott csizmát is. Nagyanyó, mondd, hozzám is eljön a Jézuska. A nagykendőkbe bugyolált vénasszony melléből fájdalomszoritó sóhaj szakadt fel. A sötét, homályos hideg szoba kemencepadkáján guny- nyasztva, úgy nézett most ki, mint egy óriási fekete macska. Még könnytől nedves szemei is úgy csillogtak. — Eljön fiacskám, biztosan eljön, ő a jó fiúkat szereti. Te is jó vagy, neked is csak hoz valamit. De úgy, ha vigyázol magadra Nem csúszott e le még a kendő rólad ? Gyere lelkecs- kém, hadd nézzem meg. Osztán le is feküdj már. Tudod a Jézuska a szófogadó gyermekeket szereti, azok pedig már lefeküsznek. No gyere hát ide; — türtőztette fel felcsukló zokogását a nagyanyó. Lepördülő sós könnyei végig csípték arcat, mit csak úgy jobbra-balra mozgatott, hogy beletörlődjön kendőjébe. — De nagyanyó, én akarom látni a fát és olyat, mint a tavaly hozott. Amin anyácska gyújtotta meg a gyertyát . . .; — száraz köhécselésbe fullott beszéde. Halvány kis arcán vérpiros csöpp rózsák tüzesedtek ki .... — nagyanyó, nekem hozza el apát és anyácskát a Jézuska. Inkább ne hozzon csizmát. .. még fát se . . . cukrot se . . . csak anyácskát. Ugye, ha szépen kérem le hozza az égből. Ugye nagyanyó ? . . . — és csendes sírásba buzgott a kis Józsi fájdalma. Nem szólt a nagyanyó semmit. Nem is tudott volna mit mondani, csak szaporán hulló könnyei feleltek rá hangtalanul, fájó némasággal. — Mért sírsz nagyanyó ? — szűnt meg egy pillanatra Józsi a sírásban, amint nagyanyóra nézett — ne sírj nagyanyó, én se sírok. Azt mondta a tanító bácsi ma örülni kell. Jön a Jézuska. Ne sirj hát nagyanyó. Ha jön a Jézuska, ő is sirni fog és nem hozza el anyácskát. S átölelte Józsi a nagyanyót, fejét lassan ölébe hajtotta. Nagyanyó lehajolt, megcsókolta a fejét és simogatni kezdte. — Feküdj le lelkem, kis unokám. Ma nem jön csak későn a Jézuska, mert ő nem szereti, ha látják. No gyere lefekszünk és ha szépen imádkozol, a Jézuska meghozza reggelre amit kérsz, mert jó kis gyerek vagy. Es Józsi szivében a Jézuska képével, lassú imádkozásban párnájára ejtette fejecskéjét . . . . . . Soha nem hallott szép danára neszeit fel Józsi. Amint kerekre tágult kis szemeit belemeresztette a fehérsöiétségbe, egyszerre egy fényes, nagy csillag sugárkévéje remegtette meg lázasan dobogó kis szivét. Még eszmélni sem ért rá, már nyilloít ki a kis ajtó és vakító fényesség ömlött be rajta, aranyfénybe vonva mindent, még a jó meleg fehér kemencét is. És nyomban danáló kis angyalsereg röppent be. Aki elül repült a ragyogó, rogyadozón megrakott karácsonyfával, úgy hasonlított Terire, Józsi meghalt kis húgára, hogy kiáltani szeretett volna neki. De nem tudott. Valahogy elakadt még a lélegzete is. A szép fát letették a búbos mellé az angyalkák és az ámuló Józsit gyorsan sorba csókolva, már el is röppentek. És . . . és jött a Jézuska. Éppen olyan volt, mint egy szép betlehemes képen látta. Olyan szépen csillogott az a kis karika a feje fölött. Nem jött egyedül. Egy felkötött karú sápadt ember és egy szomorú arcú, bánatos szemű asszony kezét fogva, amint belépett. Elhozta őket a szoba közepéig és a karácsonyfához lebbent. Az ámuló Józsi örömsikollyal pattant ki ágyából és repült feléjük. — Apa . . anyácska ... itt vagytok ...; — csóközönbe fulladt öröme. Most kézenfogta szépen anyácska Józsit, vitte a karácsonyfához. — Ez mind a tied fiam ; — és öltöztetni kezdte. — Hol van a Jézuska: nézett körül Józsi. — Ott fiacskám, nézd : mutatott ki apja az éjszakába. És csakugyen, a nagy csiilag fényé ben repült márt a kis angyalkákká Ára 10 korona.
