Esztergom és Vidéke, 1922
1922 / 109. szám
1938. október 8. BS2TBRÖ0M és VHXÉKB. 3 ták az irányárakat. A rendőrség 5 árdrágítót kisért át a járásbirósághoz, ahol az Ítéletig fogva tartják őket. Tojás,szilva és paprikával uzsoráskodtak. Dohánycsempészet. Amig itt na pokon át koplaltak a dohányos emberek, addig a dohánycsempészek pompás üzleteket csinálnak a megszállott túlsó féllel. A magas árfolyamú cseh korona mind több és több embert csábit a csempészetre. A tokodi őrség e napokban 9 egyént tartóztatott le dohánycsempészet miatt. Az illetőknél nagymennyiségű dohány, szivar és cigarettát találtak. Megdrágult a külföldi levélforgalom. A nemzetközi postai egyezményben a levélpostai küldemények diját aranyfrankban állapították meg s ez idő szerint az egyenértéke 24 koronával számiltatik. A kereskedelmi miniszter okt. 5-től kezdődő hatállyal az egyenértéket 100 koronára emelte fel s ennek folytán az uj díjszabás a következőképen alakul: Ausztriába, Cseh-Szlovákiába, Németországba, Lengyelországba, Olaszorszákba és gyarmataiba, továbbá Romániába a levél dija 40 korona, a levelezőlapoké pedig 22 korona. Egyéb külföldre 50, illetőleg 30 korona. A nyomtatvány dija 50 grammonként 10 korona, úgy azonban, hogy az árumintánál 25 kor., üzleti papírnál pedig 50 korona a legkisebb postai érték. Az ajánlás dija 50 korona, az expresszdij pedig 100 korona. Ha elsőrendű, elegáns ruhához akar jutni, vásárlása előtt nézze meg Scheiber Rezső és Társa különleges uri-öltöny, felöltő és télikabát, továbbá szebbnél szebb női-kelme stb. őszi újdonságait. — A fenti cégnél prima padlóposztok — minden szin- den színben — ismét jutányos árért kaphatók. — Úri és női fehérneműkből nagy választék 1 Kultur Mozgó szombat és vasárnap a nagy tetszést keltett „Robinson Crusoe“ D. Defoi ifjúsági regényének III. és IV. részét játsza 12 felvonásban. Az előadások úgy mint az első két résznél szombaton fél 7 és 9 órakor, vasárnap pedig 4, fél 7 és 9 órakor kezdődnek. Október hó 10-én, kedden Berlinben élő magyar filmstar Petrovich Szvetoszláv és Éva May együttes szereplésével „A halál árnyékában“ c. 5 felvonásos színmű lesz műsoron. A berlini Ufa gyár készítette ezt a grandiózus filmet, melynek szálai egy örökség körül szövődnek. Október hó 12-én halhatatlan magyar Írónk Jókai Mór „A fehér rózsa“ c. regényét játsza. Főszerepekben Várkonyi Mihály, Farkas Antonia, Mattyasóvszky Ilona és Rátkay Márton. Legközelehb jön Gerhard Hauptmann csodálatos szép álomjátéka „Hannele“. A film minden izében grandiózus alkotás, melyben a színészek remekelnek, a rendezés káprázatosán színes. Hauptmann Gerhard költői szavaiból — Urban Gad, a film rendezője — költői képet alkotott és ebben kiváló segítőtársa volt a címszerep alakitója Margarethe Schlegel, akiről a berlini sajtó tömjé- nező sorokban emlékszik meg s mely szerint ez már nem is film, hanem filmköltészet. Drágultak a vasúti mellékilleté kék. A legutóbbi rendelet szerint a vasúti mellékilletékek is megdrágultak a következő arányban: Az eladási vevény kiállítási diját 1 K ról 2 K ra, a le- és fölrakási illeték 100 kg.-ként 1 K-ról 3 K-ra, a be és kirakási illeték 1.20 K-ról 3 K-ra 100 kg-ként. A mérlegelési illeték raktári mérlegen 100 kg.-ként 1 K-ról 2 K-ra, de küldeményenként legalább 5 K. Szekérhidmérlegen 15 K-ról 25 K-ra minden mérlegelésért. Vágányhídmérlegen kocsinként 30 K-ról 50 K-ra, számlálási illeték minden megkezdett 10 darabért 2.50 K-ról 5 K-ra. Kocsinként legalább 60 K. Darabáruknak rendeltetési állomás nevével való megjelölésért 1 K-ról 2 K-ra darabonkint. Fekbér gyorsárok feladásánál 100 kg.-ként és naponként 4 K-ról 8 K-ra, 1.20 K-ról 3 K-ra, de küldeményenként legalább 5 K. Teheránokért a díjszabásban külön megemlített áruknál 100 kg.-ként és naponként 0.40 K-ról 1 K-ra, illetve 3 K-ról 6 K-ra, minden egyéb teher- áruért 0.60 K-ról 2 K-ra, de legalább 5 K. A kiadásnál 100 kg.-ként és naponként 4 K-ról 8 K-ra gyorsáruknál. Teheráruknál 100 kg.-ként és naponként 0.40 K-ról 1 K-ra, 3 K-ról 6 K-ra és egyéb teherárukért 0.60 K-ról 2 K-ra. Kocsiálláspénz kocsinként és naponként élőállatoknál 50 K-ról 100 K-ra, más esetben az első 4 napon kocsinként és óránként 25 K, negyedik nap letelte után, minden további óráért és kocsinként 30 K. Takaró bérért 200 klm.-ig 500 K, minden további megkezdett 100 klm.- ért 100 K. A vámkezelési illetékek általában kétszeresre emelkedtek. A készpénzelőlegekért és beszedés után kifizetendő utánvételekért az összeg 1 százalékát kell számítani, de legalább 5 K. Az értesítések kézbesítéséért 2 K. Kik akarnak rendőrök lenni ? Az állami rendőrségnél több rendőri állás vár betöltésre. Rendőr lehet minden magyar állampolgár, aki a) 21. életévét betöltötte, b) katona volt, c) magyarul ir és olvas, d) testileg ép és egészségen, e) büntetlen életű, jó erkölcsi magaviseletű és a hazához hűséges volt. Jelentkezni lehet Budapesten minden hétköznapon a budapesti m. kir. állami rendőrség főparancsnokságánál (VIII. kér., Mo- sonyi-uccai rendőrlaktanya) és a bu- dapest-vidéki kerületi rendőrfőkapitányságnál (gróf Nádasdy-laktanya). A belépők 6 évre kötelezik magukat, ebbe azonban a katonai és csendőri szolgálatból 3 esztendő beszámít. A rendőr illetménye a szolgálat első 2 hónapjában évi 10,800 K, harmadik hónapjától 12.000 K, hetedik hónapjától 13.200 K, második évétől 14.400 K, 3—5. évére 20.400 K, hatodik évére 21.000 K. A 7-ik évben rendőrőrmesterré, a 9-ik évben törzsőrmesterré, a 11-ik évben főtörzsőrmesterré lép elő 25.200 K fizetéssel. Ha pedig a megfelő vizsgát leteszi, felügyelőhelyettes lesz 28.800 K fizetéssel. A rendőr kap évenkint 1560—3420 K pótdíjat, .továbbá 40—70 K napi drágasági pótdíjat. Ezen illetményeken kívül jár még lakáspénz és lakáspénzpótlék. A nőseknek 1196—4825 K-ig, a nőtleneknek 671—2454 K-ig egy évre, vagy természetbeni elszállásolás. Jár azután a feleség és gyermekek után fejenkint évi 960 K családi pótlék, saját személye után pedig napi 70—80 K élelmezési adagváltságot, a családtagok után pedig napi 35—40 K. Végül saját részére természetben és teljesen igyenesen kap felső ruhát, lábbelit és fehérneműt. Öt évi szolgálat után szolgálatképtelenség esetén élete fogytáig nyugdíjat, rövi- debb szolgálat esetén pedig végkielégítést kap. A jelentkezők okmányaikat vigyék magukkal. Ne halassza női és leányka télikabát, felöltő, ragián továbbá szőrmeboa szükségletét Scheiber Rezső és Társa cégnél beszerezni! A nevezett cég előrevásárlása miatt abban a kellemes helyzetben van, hogy régebbi árért igen nagy választékú raktárt tud még a legkényesebb Ízlésű közönség rendelkezésére bocsátani. Leányka kabátok 57a—8V2 ezer korona, női kabátok 9—127* ezer korona és feljebb. Dumas Sándor, a nagy költőnek összes termékeiből „A három testőr“ cimü világhírű regény kétségtelenül a legnépszerűbb. Ezt a hatalmas regényt filmesitette meg a Párisi Film de Art Pathe cég, a párisi nagyszínházak neves művészeinek szereplésével. E nagyarányú filmet, amely négy részben egy előjáték és 30 felvonásból áll, sikerült a Korona Mozi vezetőségének megszerezni, amely egész héten át kerül folytatólagosan bemutatásra: u. m. I. rész szombat és vasárnap, II. rész kedden és szerdán, III. rész csütörtök és péntek, IV. rész szombat és vasárnap. Dr. Kállay Zoltán jogi szemináriuma. Budapest, Andrássy ut 8 és Szeged, Pallavicini-ut 3 felelőséggel és biztos sikerrel készit elő bármely egyetem és jogakadémia összes jogi vizsgáira és az ügyvédi vizsgára. Jegyzetbérleti Rekapitulációi Minden felvilágosítást szóval vagy levélben készséggel ad akár a budapesti, akár a szegedi igazgatóság. Hq,|fi egy háromkarú bronz csillár. Meg- ttolaliU tekinthető a Lőrinc-uccai villanyüzemben. Törkölis bort, mustot és szinbort kis és nagy tételekben a napi lgmagasabb áron vásárol az Esztergomi Kereskedelmi és Iparbank. egy gummikerekes fehér gyermek- kocsi, egy magaá ülőszék és egy ruganyos összecsukható vaságy Kossuth Lajos-ucca 61. számII7Iofi oiűlíÍTcit és pultot keresek meg- UZIdÍI SloLZSII vételre. Cim Havas Sándor Német-ucca 8- szám. Tnnilifílf rnunkásleányok fizetéssel fel- lUilUiUn vétetnek. Wild A■ Kossuth-u. 21. FSvitfpk a Marosi vaskereskedő üzlete UlVllluA mellől egy tragacsot- A megtaláló vagy nyomravezető illő jutalomban részesül Mayer Lajosnál Templom-tér 14. szám alatt Szentgyörgymezőn. Boros hordókat veszekSt0„!'e|: tudható a kiadóhivatalban. 50 literes borosbordók “Sí Clgiln I>a5znált ruha és cipő Német-ucca uauu 29. szám alatt. 14—15 éves fiú azonnal felvétetik a hercegpri- mási téglagyárban. Eiftrffl e^y Jékarban lévő borprés Bábszkj klauu Jánosnál Bercsényi-ucca 8. szám. egy jókarban lévő kályha Honvéd- ucca 3. szám alatt. Oiszcserépkálvba:^Ltgtai:.tnhete egy kettes disznóól Alsószérűsor 12. szám alatt. FIVP^7Pft vaSY feledékenységből üzlet- Vuwi.ull ben maradt egy nikkel nyelű selyem esernyő. Kéretik a becsületes megtaláló, hogy azt Széchenyi-tér 2- szám alatt adja be özv. Pongrácz Kázmérnéhoz. Á egy jó konditióban lévő fiatal kis sárga heréit ló. Bővebbet Német- ucca 34. szám. 40 év körüli, nős, állást keres Cim megtudható Chovanetz dó zsefnél Major-tér 1. szám alatt. Kertész Elveszett f. hó 2-án délután 5—6 Ferenc József-úton föl a Sötétkapuig B( hon Béla polgári iskolai tanuló nevére k állított vasúti igazolvány. A becsület! megtaláló adja be kiadóhivatalunkba. egy jókarban lévő szekér Simor János-ucca 78. szám. 2 bútorozott szobát K“31“"eáS télén házaspár. Cim a kiadóban. Csöves kukorica Ä'Äf.S:'Tflláltatílft ^ 3-án a Deák Ferenc- I a (maiiul uccában egy kisebb csomag többféle ékszerrel- Igazolt tulajdonosa jelentkezzék kiadóhivatalunkban. FlaHll e&y Patent gyermek ülószék, mely uouu egyúttal játékasztal is, továbbá egy gummikerekes fehér gyermek-kocsi jutányos áron Kossuth Lajos-ucca 61. szám. Kovácsműhely berendezés öS,Si együtt eladó. Cim a kiadóban. Flariíl egy Présház k(5- és épületfája Ma- LiaUU jor-ucca 46. szám alatt. TAIflItfltnff a szigetben egy női esernyő laiauaiutl Tulajdonosa jelentkezzék ki- adóhivatalunkan. Eladó egy világoshegvi szántó és kályharostély Ferenc József-út egy 53. piqrlri!/ pertoleum és villany függő lám- iuiauuil pák- Cim a kiadóbanBejáróné kerestetik a délelőtti időre. Cim a kiaóóban. Eossntb-ucca 47. szám alatti vendéglőben naponta friss, a legfinomabb minőségű felvágottak, kalbász, virsli tormával és lében, továbbá must, finom fajborok, kiváló minőségű sörök, kísüstön főtt pálinkák, továbbá likőrök és rum valamint hideg és meleg viliásreggeli és nzsonna kaphatók. Az üzletben KNISCH SÁNDOR, régi kipróbált szakember mint ve- zetöpincér alkalmaztatik. 13,558—1922. pm. sz. Hirdetmény. Felhívom mindazokat, kik [jelenleg munkanélkülivé válnak, továbbá mindazokat, kik munkaképtelenek és munkára képes s eltartásukra köteles hozzátartozóik nincs, nyilvántartásba vétel végett f. évi október hó 21-ig bezárólag d. e. 9—12 óráig jelentkezzenek a városi kiadóhivatalban. Nyilvántartásba vétel az inség-ak- ció előkészítéséhez szükséges, miért is utalok arra, hogy napszámosokat alig lehet kapni s egyébként a munkára vállalkozók a két bányában alkalmazást nyerhetnek, tehát munkanélküliek alig lehetnek; munka- képtelenek gyanánt pedig csak azok jelentkezzenek, akik valóban képtelenek önfenntartásukra, mert a nyilvántartás külön bizottsági felülvizsgálás alá kerül s a munkaképesek töröltetni fognak. Esztergom, 1922. évi október 3. Dr. Antóny s. k. polgármester. 6103—1922. számv. szám. Hirdetmény. Az 1922. évi XX- t.-cikk értelmében a földadót 1922. július 1-től kell buzaértékben fizetni. A kataszteri tiszta jövedelem minden koronája és fillére ugyanannyi kiló és deka búzának felel meg. A buzaadó készpénzben fizetendő és pedig 1922. december 31-ig kilónkint 80 koronás árban. Aki az egész évi földadóját egyszerre lefizeti folyó évi október 31-ig annak ő°lo adója elengedtetik. Földmives kisgazdák pedig, ha évi buzaadójuk 50 kilóig terjed, 30°/o-os leengedést, ha 200 kilóig terjed 2Q