Esztergom és Vidéke, 1922

1922 / 95. szám

1922. augusztus 20. ESZTERGOM és VIDÉKE. 3 azt tartják, hogy eddig a saját célú dohánytermelés és az ezzel kapcso­latban kifejlődött dohánycsempészes volt a kerékkötője a kincstári dohány- termelés fejlődésének. Kultur Mozgó augusztus hó 19— 20 án, szombat és vasárnap a Nor- diks attrakciók egyik legszebb filmjét a „Robinzonok“ c. vidám filmjátékot nyolc felvonásban játsza. Főszerepet Maiken Katia a Tengerszemü höigy bájos címszereplője játsza. Rendezési effektusaiban legművésziebbet, fel­vételeiben a legszebbet nyújtja ez a teljesen újszerű film. Augusztus 22 én, kedden csak egy napig budapesti megjelenése előtt kerül bemutatásra „A névtelen asszony“ (Madame X.) Alexander Bisson drámája, a Magyar Színház szenzációs műsor darabja filmen öt felvonásban. A Magyar színház annak idején több mint szá- szor játszotta ezen mély tartalmú drámát, bizonyos, hogy megkülömböz- tetett siker jut a filmnek is osztály­részül. Elsőrangú megrázó alakítást ad a főszerepben: Pauline F'redericks a világ legnagyobb tragikája, átérzés- sel, szívvel, lélekkel játsza a mártír- sorsú assony szerepét. A bemutatón sók szem könnybe lábadt Bisson drá­máján, melyet nagy áldozat árán tudta budapesti megjelenés előtt a Kultur Mozgó műsorára megszerezni. Karinthy Frigyes kitűnő szellemes feliratai növelik még a film hatását. Csütörtökön a Famons Players Lasky attrakciók legszebb filmjét a „Tiltott gyümölcs“ c. színművet 7 felvonás­ban játsza, mely az idény legérde­kesebb és legelegánsabb műsor darabja. Nagy megtakarításban lesz része, ha most előre vásárolja meg ruházati szükségleteit Scheiber Rezső és Társa cégnél, hol különösen szép választékot talál női felöltő és téli­kabát, szőrme boa, kötött kabát és jemper, minden szinü padlóposztó, barchet, flanelle, elsőrendű úri- és női ruhakelme, legjobb mosó árú, kész női- és úri fehérnemű stb. összes divatáru cikkekből. Scheiber mindig a legolcsóbb! Szép és ízléses női kalapokat készít Frank Sándorné, Széchenyi- tér 7. szám alatt. 300—1922. K. é. sz. Hirdetmény. Értesítem a város közönségét, hogy az 1922.—23. gazd. évben liszt beszerzésben hatósági támogatásban részesítendők névjegy, zékét a közjóléti bizottság összeállította és azt a városi közélelmezési hivatalban (Káp­talan-ház) f. évi aug. hó 20-tól 28-ig köz­szemlére ki van téve. Ennélfogva mindazok, akikre nézve a ki­hagyás sérelmes, aug. 28-tól szept. 5-ig bezárólag a városi közélelmezési hivatalhoz címzett felszólamlással élhetnek. A névjegyzékben a 27500—1922. K. é. M. sz. közélelmezési minisztérium 1. §-ának g-től i. pontjáig foglaltak szerint csak a következők vehetők fel : hadirokkantak, hadi­özvegyek és árvák, amennyiben állami segít­ségre szorulásukat a hatóság minden kétséget kizárólag igazolja, úgyszintén az általuk el­tartandó családtagok. Az 1886. évi XXII. te. 145. §-a szerint közsegélyre szoruló u. n. nyilvántartott sze­gények, valamint azok, akiktől az illetőségi község az 1898. évi 21. te. 8. §-anak a. és b. pontjai értelmében gondoskodni köteles és pedig abban a községben, melyben állandó lakhelyük van. Azok a vagyontalan és ön­hibájukon kívül keresetnélkül lévő egyének, kiknek állami segítségre szorulását a hatóság minden kétségeket kizáróan igazolja, utóbbiak természetszerűen csak arra az időre mig kereset nélkül vannak. Esztergom, 1912. augusztus 19. Bothnagel s. k. polgármester h. Felemelt bázbér haszon- részesedési adó. A m. kir. pénzügyminiszter az 1922. évi XVII. t.-c. alapján most bocsáj- totta ki rendeletét a kincstári ház­haszonrészesedés felemeléséről. A kö­zönség tájékoztatása végett a követ­kezőket közöljük: Általában az 1917. év novemberében fizetett lakbér egész évi összege után kell 1922. évre 60 °/o-ot fizetni. Például ha az 1917. évi lakbér 200 korona volt, akkor félévre fizetendő 200 K X 20 % = 40 K- nak fele 20 korona, és a második félévre 200 K X 60 % = 120 K, összesen tehát 80 korona jár az egész folyó évre. Ugyanígy kell számítani, ha nem lakbér, hanem haszonérték van alapul véve. (Különösen ott, ahol a háztulajdonos maga lakik és lakott a lakásban.) Ez a számítás azonban csak azoknál érvényes, akik­nél a 1917. évi lakbérnek 4-szeresé- nél nem lett magasabbra emelve a bér. Mert az esetben nem 60 % a haszonrészesedés, hanem esetleg 100 % is lehet. Például ha egy lakás bére 1917-ben 2000 K volt, most pedig 18.000 korona, akkor a számí­tás a következő: A 2000 K régi bérnek 4-szerese 8000 korona, ezt a mai lakbér 10.000 K-val haladja meg. A 10.000 korona éppen 5-szöröse a régi 2000 K lakbérnek, tehát a régi 2000 K lakbér után ötször 20 °/o azaz 100% lesz a haszonrészesedés vagyis 2000 K, amelyhez a régi 60 % is hozzászámitttatik, vagyis fizet az illető lakó egész évre 2800 K-t, félévre 1400 K-t. A kiszámítást a városi adóhivatal fogja teljesíteni. E célból mindenütt, ahol lakó van, uj házbérvallomási ivek fognak kiadatni, amibe a mostani (augusztusi) felemelt lakbér Írandó bele. A kiszámított kincstári házhaszonrészesedést a ház- tulajdonos terhére Írják elő, aki a házadéval együtt fizeti be azt, viszont a lakó évnegyedenként a lakbérrel együtt megtéríteni köteles a háztulaj­donosnak, a rendelet szerint aug. 15-ig, azonban e határidő már lejárt s igy valószínű, hogy a kivetés megtörténte után nyomban kell majd megfizetni. A törvény szerint ebből befolyó jöve­delmek egy része, 60 millió korona a lakásépítési akció céljaira lesz for­dítva, végeredményben a lakók adó­zásából épülnék fel a bérházak. NYLTTÉR.* jgj Az Országos Molnárszövetség esz- tergommegyei fiókjához beérkezett feljelentések arra késztetnek bennün­ket, hogy ezúton is a t. Közönség tudomására hozzuk azt a tényt, hogy cseretelepünk csak kizárólag Kenyér­mezőn van van és hogy ezenkívül sem Esztergomban, sem másutt cse­retelepünk nincs. Kenyérmezei Gőzmalom, Esztergom vármegye és vá­ros közönségéhez! A vall. és közokt. miniszter úr a szolgálat érdekében Miskolc város és Borsodvármegye szabadoktatásának vezetésére Miskolcra helyezett át azzal, hogy állásomat legkésőbb szeptember 1-én foglaljam el. Ä rendelet értelmében tehát a tör­ténelmi nevezetességű vármegye és város területéről s annak minden szép és jóért lelkesedni tudó kedves közönsége ! köréből távoznom kell, hogy egy előttem ismeretlen vár­megye úgyszólván töretlen útjait fel­törve, elhintsem benne azt a nép­főiskolái eszmét, amely e kicsiny vármegyében az én végtelen nagyra- becsült vezetőim és munkatársaim segítségével oly termékeny talajra talált. Búcsúzom tehát, s amidőn ezt te­szem mély tisztelettel mondok kö­szönetét a vármegye, a város, a hatóságok, intézetek, társulatok, az „Esztergom és Vidéke“, továbbá az „Esztergom“ című lapok szerkesz­tőségének, valamint a vármegye és város minden egyes polgárának azért a szeretetteljes jóindulatú tá­mogatásért, amiben engem részesí­tett két évi ittartózkodasom óta állan­dóan. Nehéz, nagyon nehéz szívvel válók el, de ha el is megyek innen, magammal viszem szívembe bezárva azt az őszinte tisztelő szeretetet, amelyet érzek s amelyet érezni fo­gok örökké Esztergom vármegye és város közönsége iránt. Dr. Bocsánczi Lakács. * E rovatban közlőitekért nem vállal fe­lelősséget a Szerkesztőség. £ egy darab alig használt dupla ab­lak teljesen üvegezve Szent Anna- ucca 19. szám. Fosztott tollat elsőrendűt vesz Schwach Sándor. MnPílfík víztartásra, vagy permetezéshez nUl UUn jsmét kaphatók. Használt hordó­kat és alkatrészeket magas árban veszek Mayer kádár, Kolos-kórházzal szemben egy darab magas, dupla-szárnyas üvegbetétes ajtó tokkal és ugyan­ilyen tok nélkül. Cim a kiadóban rinrln egy jókarban lévő ráckád, ürtar- . .ÖU‘I talma 40 kektoliter Pifkó István­nál Mária Terézia-ucca 15 szám alatt­ablakrácsok, cse­lédágy, bútordesz­kák jutányos áron megvehetők. Cim a ki- adóhivatalban­Flftríií az Aranyhegyen 440 (v}-öles szőlő LluUU gyümölcsössel, igen közel; ház­helynek is alkalmas, 16CL000 K-ért — Cim : Német-ucca 43­j „Jacob Czapka“ wienni gyártmány, hosszú, göm­bölyített sarkú, barnára fényezett, teljesen jókarban lévő Káptalan-tér 6- sz- alatt­Zongora eladd lrria?7tflSt hndai berendezéseket keresek II Uddtlall megvételre Cim a kiadóban­irnriánslf ’s alkalmas 1—3 szobás helyi- II UU ti Hilft séget — bútorozott is lehet — azonnalra vagy elsejére keresek- Kossuth uccai előnyben. Cim a kiadóban­Pntlp egy divány Molnár-sor 5- sz. Szent- LJClutJ györgymező­Porjj] Attila-ucca 29—31- számú ház, mely ^InUU korcsmának is megfelel- Azonnal beköltözhető­Tanilirinflk JÓ házból való fiú ésegyhá laUUIUI.il» zi5Zolga azonnal felvétetik Schultheisz Adolf fűszer- és lisztkereske désében Kossuth-ucca­QynLnnnná felvétetik azonnal 1000 kor- UAuhuiiollC fizetéssel és ellátással Erzsé­bet királyné-ucca 11- szám­Mangaiicza tenyészkan (16 hónapos) eladó Sátor­kőpusztán­Q^gpilfa 7 méter hosszú, 15 cm- vastag U&ulUlíl 35 35. eladó darabonként 80 koronáért Sátorkőpusztán­Tonyész üszöbornyúk “£; SLK Sátorkőpusztán­FlUílf'k hzhetes belga húsnyulak Kossuth LluUUn Lajos-ucca 5y. szám alatt; TflnilMlIflk e&y jó házból való fiú felvé- I aiiuiuiian Schweiczer Vilmos fér­fiszabó műhelyében Kossuth Lajos-ucca­Parin nagyobb mennyiségű jó széna- — MallU Qm c kiadóhivatalban­M 15 métermázsa lucerna (here) egy­ben vagy kisebb mennyiségben is. Ugyanott félréten termett elsőrendű sarjú lábon szintén eladó- Érdeklődni lehet reg­gel és este Hunyadi-ucca 24. szám alatt Szentgyörgy mezőn­Használj üveget a legmagasaab árban veszek. Kíván­ságra a legkisebb mennyiségért is házhoz jövök. Frommer Gyula Lakáscím bejelenthető : Frommer Gé­za csemege üzletében Kossuth La­jos-ucca 16. Árverési hirdetmény. A szentgyörgymezei volt úrbére­sek közbirtokosságának tulajdonát képező 1 drb. sertéskan f. évi au­gusztus hó 20-án (Nagyboldogasz- szony napján) délután 2 órakor a közbirtokossági hivatal helyiségé­ben nyilvános árverésen a legtöbbet Ígérőnek el fog adatni. Esztergom, 1922. évi augusztus hó 19-én. Ifj. Gere János elnök­Hegnyilf! Értesítem a n. é. úrihölgyközön- séget, hogy a már jelzett fővárosi N ői rnha készítő divattermemet Esztergomba helyeztem át s azt augusztus hó 15-én (kedden) Esztergomban Kossuth L-u. 34. sz. alatt Krick Károly és Társa cí­men megnyitottam. Egyben felhívom a n. é. hölgy­közönség szives figyelmét azon kö­rülményre, hogy az őszi és téli idény­re szóló gazdag tartalmú, új divatot bemutató modell lapok megjelentek, s azok cégemnél bármikor, minden rendelési kényszer nélkül a hölgyek­nek áttekintés céljából rendelkezésre állanak. Kérve ezeknek szives tudomásul­vételét, vagyok a legteljesebb tisz­telettel KRIM KÁRI1IY fővárosi angol és francia Tűzifa és szén bármily mennyiségben kapható Schönwälder Sándornál Csernoch János-út 59. sz., vagy Deák Ferenc-ucca 59. sz. alatt. Árverési hirdetmény. A Kolos-kórházban 1922. augusz­tus hó 24-én délelőtt 9 órakor a következő tárgyak kerülnek árve­rés alá: különböző öntött és ková­csolt vas hulladék, 7 drb. vörösréz fürdőhenger, 1 drb. sárgaréz víz­mérő óra, használhatlan sárgaréz csapok, selejtezett ruhaneműek, csont, 1 fekete kabát és nadrág. A feltéte­lek a gondnoki irodában tudhatok még.

Next

/
Thumbnails
Contents