Esztergom és Vidéke, 1921
1921 / 51. szám
1921. május 5. ESZTERGOM és VIDÉKE. 3 mentális uj áruraktára ott, ahol eddig csupán az ős-muális nagykereskedések rajta nyüzsgött-tejeszkedett: a Szent István-téren, a Baziiika tő- szomszédságában. A keresztény hit- épités büszke palotája és a nemzet gazdasági megerősödésének munkahelye ilyenformán bölcsen, megraga- dóan egészítik ki es segítik egymást a jobb jövő kiküzdésében. A tetszetős homloku épület előtt nagy a sürgésforgás. Társzekerekről hordja be az árukat a munkások csapata. Ennek a központi raktárnak az a feladata, hogy Csonkamagyarország tizenkét vidéki Hangya-kirendeltségét lássa el a legkülönfélébb cikkekkel, ide futnak be a vásárolt árutömegek és innen kapja főraktárának kiegészítését Szeged, Nyíregyháza, Sátoraljaújhely, Balasagyarmat, Miskolc, Győr, Sopron, Székesfehérvár, Veszprém, Szombathely, Nagykanizsa és Kaposvár Hangya-kirendeltsége, továbbá a berettyóújfalui, csornai, pápai, mezőkövesdi és salgótarjáni elosztó-áruraktar. Újabb kirendeltségek vannak alakúlóban Debrecen és Szolnok székhellyel. Az üvegtetőn át kitünően világított emeleten a legkülönbözőbb használati cikkek pihennek itt az állványokon. Megtalálható itt szappantól és a bőrtáskától az evőeszközig, a kampós sétabottól a cimbalomhurig, az ébresztő órától a bajuszkötőig minden olyan, amire a falusi háztartásnak szüksége lehet. A főnökség mindama dolgokat, amelyek a belföldi ipar közreműködésével szerezhetők be, a belföldről igyekszik vásárolni. A földszinten azonban már sok olyanféle van felraktározva, ahol nem lehet kikerülni a külföldi vételt. így például a ruházati cikkeket. A ’ készruha osztályban a Hangya maga-varta öltönyök, bőrbekecsek, alsóruhák találhatók. Rövid- és kézműárukban is tartalmas a raktár a legolcsóbbtól a legfinomabb fajtáig. A mély földszinten lábbeli sorakozik sok ezer párban. Hogy a Hangya minő nemes buzgalommal törekszik a hazai kisipar segítségére, arra jellemző, hogy a csizmák jórészét esztergomi csizmadiák állították elő. Az egész központi raktár, amely a Hangya többi kirendeltségeivel és raktáraival karöltve működik, 1920. évben több mint 1300 millió korona forgalmat ért el és pompás fejlődésének bizonyítéka lehet, hogy a Szent Isíón-téri kézmű és rövidáru osztálya az 1921. évben eddig csaknem 200 millió koronát forgalmazott. XA-XA a Kultur-mozgóban. Ez a film a maga zsánerében fölötte áll a Cezarinanak. Arnold Galopin a Chicágó Tribüné világotjárt riportere irta a darabot s az amerikai Selig- filmgyár alkotta filmmé. Hallatlan mozgalmasság, a fantáziának a felhőkig való csapongása, gyorsvonati sebességű drámai menet jellemzi. A fenomenális dzsungel darab amelynek fordulatai csaknem olyan merészek, mint azok a vadállatokkal való küzdelmek, amelyeknek a szereplők a hősei. Oroszlánok, tigrisek, elefántok, párducok és más vadállatok, száz és száz kaland kapcsán jelennek meg a hatalmas dzsungel filmen, amelynek főszerepét két világhirü artista Juanita Hansen és George Chesebro játszák. A négy rész közül az első „A hercegnő aki elveszett“ címmel kerül előadásra pénteken, szombaton és vasárnap, május 6—7—8-án. Pénzünk értékének javulása esetén leszállítják az egyenes adókat. A nagy közönség között általában azért okoznak nagy nyugtalanságot a mai egyenes adók kulcsai és tételei, mivel nem szereztek tájékozódást arról, hogy ezeket leromlott valutánk értékének arányában állapították meg. Azért azt hisszük, közmegnyugvásra szolgál, ha közöljük az 1920. évi XXIII. törvényeiknek arra vonatkozó fendelkezését, hogy pénzünk javulása esetén az egyenes adók kulcsait és tételeit a tényleges érték arányában leszállítják. Olcsóbb mint Budapesten. Felhívjuk olvasó közönségünk figyelmét Vermes Ignác divatüzletére, hol mindenféle divatcikkek kaphatók az eddigi árak feléért, sőt még olcsóbban is. Saját érdekükben teszik, ha megtekintik vásárlási kényszer nélkül. Hölgyeim! Már nem kell otthon végezni a kellemetlen hajmosást, mert ezt kényelmesebben elintézik Jakobek Jenő úri és hölgy fodrász Széchenyi tér 17. szám alatt újonnan átalakított modern úri és hölgyfodrászatában. Külön fülke! Villamos hajszárítás. Szép és gyors manikürözés. Ránduljunk ki a vaskapui turista menedékházhoz, hol jó italok és ételek állandóan kaphatók. Valutapiac. Napoleon 585, font 780, dollár 200, frank 1570, márka 319, líra 10.50, Bécs 32, rubel 66, lei 321, szokol 288, korona dinár 5.80, lengyel márka 23. Nem ütközik össze földünk az üstökössel. A greenwichi csillag- vizsgáló hivatalos közleményt adott ki arról, hogy e hó 10-én újra felfedezték a Pons Winecke nevű üstököst. Az üstökös feltűnéséről jó néhány héttel ezelőtt érkezett az első jelentés Amerikából, de akkor, azt a biztatást is mellékelték, hogy esetleg összeütközik a Földdel. A greenwichi csillagvizsgáló jelentése szerint azonban a Winecke üstökös körülbelül május 11-én, a Földet tiz nappal megelőzve keresztezi a Föld pályáját. Összeütközés igy nem lesz. Hölgyek figyelmében. Üj ruha előnyomtatáshoz a minták megérkeztek. Singer Karolin Kossuth Lajos ucca 8. Felhívás az esztergomi hölgyekhez! A „MOVE“ Országos Nőcsoport Elnökségének leirata folytán újból felhívom a hölgyek figyelmét a Finnországi kézimunka akcióra a következő pontok szemelőtt tartása mellett. 1. A kiküldendő munkák mintái csak tiszta originális magyar motívumokból állhatnak. 2. Szükség volna csipke, hímzés, szövés, góbiéin és egyéb hasonló kézi munkákra, melyek egyúttal használati tárgyak is legyenek. Párnák montirozás nélkül küldendők. 3. Ne legyenek túl nagy mértékűek, mert azokat a finn piac nem veszi át. így pl. a függönyök, nagyobb térítők, szőnyegek, egyáltalán olyan darabok, melyeknek pakkolása nehézségekbe ütközik, nem jöhetnek számításba. 4. Az ár tekintettel, hogy a finn márka mai kurzusa a mi koronánk hat hétszerese, ne halladja meg a 300 finn márkát. 5. Minden tárgy ellátandó egy fehér vászon cédulával, erősen rávarrottan, melyen a tulajdonos neve és lakhelye legyen feltüntetve. Az ár csak a jegyzékben jelölendő meg. 6. A kiállításra szánt tárgyak legkésőbb május hó 28-ig az Országos Elnökség Nőcsoportjához beküldendők lesznek, miértis a helybeli Nőcsoport vezetőségéhez már május hó 25- én (vármegyeházi irodahelység) benyújtandók. Andrássy Mária ,Move* helybeli Nőcsoport vezetője. Első francia szállítmány himző, kötő és horgoló fonalak minden szinben és számban érkeztek Schwach Sándor kereskedésébe, ahol feltűnő olcsó áron beszerezhetőkKiárilQÍtnm raktáron lévő szürke, fehér l\la| UdllUIII vörösmárvány síremlékeimet féláron Malonyai-ucca 3 szám alattEgy lakás 2—3 szoba és konyhával, lehetőleg junius hóra kerestetik. Tudakozódni lehet, Marosi <3 és Fia vaskereskedésében. Legjobb tetőcserepet £ercÉ|: genhofer-féle egyesült téglagyárak r.-tKpppnpb egy fiatal leányt azonnali belé- [\GI GoGIt pésre kis családhoz- Cim : Deák Ferenc-ucca 22npnipnflan mozaiklap, kútgyűrű, beton UGIIIGIUiaiJ, csővályú kapható az Esztergomi Kereskedelmi és Iparbankban. Falazott elesettnél széles betongyűrű. Szállítja Esztergomi Kér. és Iparbank. Kpppcfpfitf egy niindenes szakácsné és egy l\GI Go LG Ilii házj szolga Német-ucca 21/b. szám alatt. Ugyanott egy kitűnő rövid, ke- reszthúros zongora, drezdai gyártmányú, angol mechanikával, eladón.PmPIlt kapható az Esztergomi Kereske- UGIIIGIIl őelmi és Iparbanknál. kapható Esztergomi Kér. és Iparbankban. Tetőcserepeink tartósab- bak, könnyebbek, olcsóbbak, mint az égetett cserép. egy kitünően kitanított német vizsla, mely vízben és szárazon jól apor- tiroz. Cim a kiadóban. Jdforgalmií pékség hivatalban. 5 drb. „Boconádi“ 42-es kaptár- Részint teljesen részint félig kiépített keretekkel. Cim a kiadóban. építési rajzolát j^js “ Kovách testvérek építési vállalkozók Szé- chenyi-tér 24. szám alatt. egy kocsi, egy ló és egy lószerszám Szentgyörgymezőn Hunyadi-ucca 1. 28 kor. elsőrendű siller kor dű vörös bőr literenkint Poszpischl József vendéglőjében Német-ucca 14. sz. alatt. árpa és rozsszalma Kossuth Lajos- ucca 12. szám alatt. két darab vízmentes ponyva. Cim a kiadóhivatalban. Botorozott szoba 1 vagy 2 személy részére kiadó. Ugyanott finom férfiruhák, fehérneműk és cipők eladók. Cim Bottyán János-ucca 4. szám. egy jókarban lévő szekrény, egy plüss dívány, egy asztal, 4 darab szék, 2 nagy szentkép és egy 5 mázsás mérleg fíonvéd-ucca 24. szám alattÖnkéntes árverés. Batthyány Lajos-ucca 4. sz. alatti házban bútorok és egyéb ingóságok 1921. évi május hó 8-án vasárnap délután két órakor a helyszínén önkéntes árverésen el fognak adatni. 500 kor. jutalom!! Pályázati hirdetmény. Kerestetik egy hölgy 200 példány újság eladásához. Bővebb felvilágosítást nyújt a Sajtóközpont Kossuth Lajos-ucca 22. szám alatt. Eladó ház, mely áll 4 szobából, fürdőszobából. Az egész házban vízvezeték be van vezetve. Cim : Schalkhász Irmánál Sziget. ad. 187/1921. ügyszám. Önkéntes árverési hirdetmény Alantirott királyi közjegyző ezennel közhirré teszem, hogy a Bodonics Mihály örökösei tulajdonát képező következő ingatlanok : 1. Az esztergomi 1352 sz. tkvi. betétben A I. 1—2 sor. 2802. 2803. helyrajzi számok alatt felvett Táti-ut 8. számú házastelek. 2. Az ugyanazon sz. tkvi. betétben A II. 1—3 sor. 7993. 7994. 7995. helyrajzi számok alatt felvett 1118 □-öl területű hármas vályus- kuti föld. 3. Az ugyanazon sz. tkvi. betétben A f l.sor. 3430. helyrajzi szám alatt felvett 265 □-öl területű szérűk dü- iőbeli föld. 4. Az ugyanazon sz. tkvi. betétben A f 2. sor. 4552. helyrajzi szám alatt felvett kenderes! pince. 5. Az ugyanazon sz. tkvi. betétben A f 3. sor. 5483. helyrajzi szám alatt felvett 1274 Q-öl területű hegymegi föld. 6. Az ugyanazon sz. tkvi. betétben A f 4. sor. 11307 helyrajzi szám alatt felvett 1100 □-öl területű kört- vélyesi szigeti rét, folyó évi május hó 8.-ik napján (vasárnap) délelőtti 10 órakor, királyi közjegyzői irodámban megtartandó önkéntes árverésen a legtöbbet Ígérőnek el fognak adatni. Eladók fentartják maguknak a jogot, hogy a beígérendő vételár elfogadása, vagy el nem fogadása felett határozhassanak. Az árverés, illetve a megkötendő szerződés az ingatlanoknak unyi illetőségű kiskorú Drobinoha Pétert és Lujzát illető I/24-ed részét, illetőleg csak Esztergom vármegye Árvaszékének gyámhatósági jóváhagyása után válik jogérvényessé. Esztergom, 1921. május 3. Dr. Krasznay Gábor kir. közjegyző. 4 Sorosa Sozgószinház MŰSORA szerdán és csütörtökön Amerikai Pathé filmatrakció! Á fehérfogú álarc. Kalandortörténet 4 rész 32 folv. III. rész 8 felvonásban. Az előadások kezdete: hétköznapokon este fél 7 és fél 9 órakor,vasár és ünnepnapokon d. u. 3, 5 7 és este 9 órakor Tánciskolái értesítés. Österreicher Nándor és neje fővárosi okleveles tánctanárok, Bécs, Berlin és párisi tanulmány útjukról visszatérve 1921. évi május hó 8-tól a Korona kávéház feletti táncteremben (Lőrinc-ucca 10 sz.) tánctanfolyamot kezdenek, melyen tanítva lesznek az összes külföldi magyar táncok. Külön csoport. Gyermek csoport délután. Tanítás felelősséggel. Beiratkozni lehet a Korona kávéházban. A közönség szives pártfogását kérik Österreicher Nándor és neje oki. tánctanárok.