Esztergom és Vidéke, 1920

1920-09-26 / 188.szám

Értesítés. Tisztelettel felkérem mindazokat a t. hölgyeket és urakat, kiknek nálam gondozás végett fürdő­ruhájuk átadva volt, hogy az átvé­teli igazolvány visszaadása mellett legyenek szívesek elvitetni, mert e hó végén a fürdők bezáratnak, s sze­mélyzetem eltávozik. Tisztelettel: Ré­ger István. Szabászati és varrótanfolyam. Tudatom a nagyérdemű hölgykö­zönséggel, hogy okt. 4.-én felsőruha szabászati-és varrótanfolyamot nyi­tok, melyre jelentkezni lehet naponta délután 2 órától 5-ig. Kiváló tiszte­lettel : Dudás Anna, Esztergom Simor János-ucca 16. szám. Az árpa és a tengeri zár alá vétele. A közélelmezési miniszter rendeletére az árpa és tengeri zár alá vétetett, annak eladása, forgalomba­hozatala általában eltiltatott. Addig azonban, mig az erre vonatkozó részletes rendeletek megérkeznek, az uj termésű tengerinek a tengerivásár­ban kis tételekben, a kereskedelem kizárásával, a közvetlen fogyasztó­közönség részére történő adás vétele korlátozva nincsen. Munkahivatalt állit a kormány. Kormánykörökben azzal a tervvel foglalkoznak, hogy a népjólétügyi minisztériumot megszüntetik és he­lyette munkahivatalt szerveznek. Ide fognak tartozni a munkásbiztositás, közvetítés, a megszervezendő munkás­kamarák és panaszbizottságok ügyei. A Judex-filmkedvelőkkel öröm­hírként közölhetjük, hogy úgy a Ju­dex, mint a Judex új megbízatása cimű 5—5 részes kalandorképet f. hó 30 tói kezdődőleg — általános köz­kívánatra — újból előadják a Corsó Mozgóban. Az előadások összevon­tak lesznek, s minden hét csütörtök­jén folytatódnak. Minden csütörtöki napon két rész kerül egyszerre be­mutatásra. Ma szombaton és holnap vasárnap az összes mozgószinházak megelőzésével az „Alkohol" cimű 6 felvonásos szenzációs cirkuszdráma kerül vászonra Hamú Weisse és Alfréd Lind főszereplésével. A kép művészi rendezése mellett telve van trükkökkel és bravúrokkal, meséje pedig oly megkapó, hogy hozzá ha­sonló Cselekményű darab még kevés pergett le a mozivásznon. — Kedden Olaf Föns mesteri alkotásával a „Szeresd felebarátodat" cimű társa­dalmi dráma kerül szinre. Messze Szibériából. Távol Szi­bériából Nikolsk-Usuriskbói jött egy levél Kubovics Jánostól, aki már 6 éve eszi a rabság keserű kenyerét. Levelében borzalmas dolgokat ir szen­vedéseikről. De had beszéljen saját levele: Hat hosszú éven keresztül mit szenvedtünk az óriási hideg, a nagy ruhahiány, a kényszermunka és a hiányos táplálkozás miatt. És azu­tán jött a vörösvilág, kényszersoro­zás, ezután a fehérvilág s végül a magyarfaló csehek kiraboltak ben­nünket, kényszermunkára hajtottak, sokat fejbelőttek, mert az ő kezük­ben volt a hatalom. — A vörös ura­lom „több termelés" mikéntjére szinte intő például szolgálhat Kubovics le­velének ez a része: A drágaság óriási. 1 font cukor 12C0 rubel, 1 font ke­nyér 500 rubel, 1 font vaj 3000 ru­bel, 1 font méz 2000 rubel, 1 font zsir 2400 rubel, egy doboz gyufa 70 rubel, 1 drb cigaretta 15 rubel, 1 valamire való ing 9000 rubel, egy pár cipő 30 ezer rubel egy jobb ruha 90 ezer rubel és egy guriga cérna 500 rubel. Szibériában nincs a pénz­nek semmi értéke. — íme ilyen jólé­tet teremtett a gazdag Oroszország­ban a kommunizmus gazsága. Meg­ható levelének az a része, amelyben megírja, hogy az odaérkezett magyar missziót hogyan fogadták és mit érez­tek akkor, mikor Kovács dr. és De­lodány százados megmutatták nekik az amerikai magyarok által küldött nemzeti zászlót eme felírással: Nem, nem, soha 1 Egyesület vizsgálóbizottságot küldött ki az entente azzal a meg­bízatással, hogy számlálja össze a csonka Magyarországban az egyesü­leteket és tegyen javaslatot azok el­helyezéséről. Mivel a bizottság oly nagy számú egyesületet talált, hogy azok már nem férnek el a csonka országban, azt ajánlotta, hogy he­lyezzék vissza a régi Magyarországot teljes egészében s akkor talán el­férnek. Esztergom varos közélelmezési hivatalától. 728/1920. k. é. sz. Hirdetmény. Értesítem a város közönségét, hogy f. évi szeptember hó 26-án a dohány­jegy szeptember havi szelvényére 5 csomag cigaretta dohány, vagy 200 drb cigaretta, vagy 30 drb szivar, vagy 7 csomag pipadohány adatik ki. Esztergom, 1920. szeptember 25. Bothnagel Ferenc polgármester h. Eladó két májusi raj ; e 2 t­,2 a S$& elegendő mézkészlettel Bohón Lajos mé­hészetéből Szentgyörgymezőn, (Sz. György­ucca 10. szám.) FisHn pár Detan,tott tinó Templom-tér LlatlU 13 szám a j att Szentgyörgymezőn. Mfi7fit IrüPDColr megvételre- Cim a kt­i WtU HGlCMiK adóhivatalban. FaJmiiiak eladok ^„*S b £r a IflpnnfícíilnP középkorú biztos jövedelmű mcyilU&UIIIG férfi olyan házias 30 év kö­rüli leánnyal, vagy fiatal özveggyel, aki szerény stafirungon kivül néhány ezer ko­rona hozománnyal rendelkezik Levelek „Boldogság" jeligére a kiadóhivatalba ké­aetnek. Titoktartás becsületszóval biztosítva Társat vagy kölcsönt £r„?,K folytatólagosan, vagy 30 napon belül le­bonyolítandó üzlethez megfelelő haszonré­sedéssel. Levelek ,,Biztos befektetés" jeli­gére a kiadóhivatalba kéretnek. Iskolát végzett űrileány a f y ] ^l mellé vidékre. Cim a kiadóban. Egy gazdasszony ^ kiadóhivatalban. FiflHn kukorica, takarmányrépa, krumpli, LlaUU kukoricaszár és széna. Cim a kia­dóhivatalban. tfpmpnPP miinlráe (helfer) ellátással és IMSIIICIIbC millIRttfc fi zetésS ei azonnali be lépésre felvétetik. Cim a kiadóhivatalban. Szabó munkát vállalok v J,fX ly tl jutányos árak és pontos kiszolgálás mellett Borovszky István férfi szabó Simor János­ucca 62. szám alatt. U 7UP7Ptnnn 30 éves úri asszony ajánl­ntttlötDlUUU kozik plébániára vagy gaz­daságba nagy gyakorlattal. Budapest, Rá­kóczi-út 53. sz. Földszint 8. HnPllnk ^—^ hektosak nagyobb mennyi­ki Ul ti ült s égben, de egyenként is eladók Deák Ferenc-ucca 5. szám alatt. íínpoiet ifPPPeplf állandó foglalkozásra lUlbaldl RCI GoGIt özv. Uhtárik Jánosné (szil'.vizgyáros^ Anna-ucca 22. szám. Flürifílf ebédlőasztal, divány, mosdóasztal, LlaUUR vaságy, iratállvány, deszkák és képek Lőrinc-ucca 1. sz- alatt az emeleten. Csecsemő kelengye ^üjfc Kossuth Lajos-ucca 50 sz. (Kávémérés.) Fia fin 2 bükkfaágy, 2 szekrény, 1 varró­LlatlU gép, 1 konyhaszekrény, 1 lisztes áda, 1 éjjeli szekrény, 1 asztal, 1 pár női félcipő, 2 ágybetét matracokkal Korín Gyu ánál Vörösmarty-ucca 11, (Schmidek-ház, udvari lakás.) L/pQ7p|/ ráckádat, használt kádat, hordó­IGd£Gft kat, dongát, abroncsot magas ár­ban Mayer Sándor kádár Német-ucca 49­Ti^fvieplnttfít ki több évi kereskedelmi líu£lílöDIUIIUl gyakorlattal bir, alkalmaz i villamosmű vezetősége. Pályázati kérvé­nyek fizetési igények megjelölése mellett Lőrinc-ucca; irodába intézendők. Piflninnt eset ' e S rövid zongorát bérelnék. I 1 CUmiUl Címeket kérem a kiadóhivatalba. Egy fejis kecske«; S^/r adó- Széchenyi-tér 22- Járásbirósági épület. k „Corsó" fflozgószinház MŰSORA szombaton és vasárnap Az összes mozgószinházak megelőzésével ! Alkohol. Szenzációs cirkuszdráma 6 felvonásban. Főszereplők: Hanny Weise és Alfréd Lind. Az előadások kezdete: hétköznapokon este 7 és 9 órakor, vasár- és ünnep­napokon d. u. 3, 5 és este 7 és 9 órakor. Értesítés. Van szerencsém a n. é. közénsé­get és á szabónőket értesíteni, hogy cérnahátú gomb készítést válla­lok minden nagyságban. Német Rózsi kalap szalon Lőrinc-u- 15. ÉRTESÍTÉS. Táncintézetemben, Fürdő Szálloda nagytermében szept. 26-án, vasár­nap este 8 órakor összgyakorlatot tartok. Tisztelettel Zachey Ilus oki. tánctanítónó, özv. Reviczky Gáborné tulajdonához tartozó, az esztergomi 7542. sz. be­tétben 4106/4. h. r. sz. a. felvett, a Borcsarnok felett Aranyhegyen fek­vő 1 katasztrális hold és 211 • öl kiterjedésű szántó. Felvilágosítás nyerhető Lőrinc-ucca 15. szám alatt naponta d. e. 10—11 óráig. Önkéntes árverés. Haláleset folytán 1920. október 5.-én délután 2 órakor Esztergom­ban Ferenc József-út 30. szám alatti házban különböző ingók, bútorok, edények és ruhanemüek fognak ön­kéntes árverésen eladatni. — Az örö­kösök fenntartják jogukat, hogy a beígérendő vételárak elfogadása te­kintetében szabadon határozhassanak Az esztergomi kir. járásbíróság mint telek könyvi hatóság. 2672/1920. tkvi szám. Árverési hirdetmény-kivonat. Özv. Balog Ambrusné Hübler Ka­talin tkvi tuiajdonosnak önkéntes ár­verési kérése a telekkönyvi hatóság a 204. §. alapján önkéntes árverési azzal, hogy az a jelzálogos hitelezők ellenében végrehajtási árverés jogha­tályával bírjon. Az esztergomi kir. járásbíróság területén levő. Eszter­gom városban fekvő, s az eszter­gomi 5736 sz. betétben A. f 2 sor. 14223 hrszmu 2 hold, 1137 Q-öl' területű a döbönkuti dűlőben lévő szántóra 2572 kor., a 4947 sz. betét­ben A. f 13328/1 hrszmu 1096 D-öl területű a birórét inneni dűlőben lévő szőlőre: 1316 kor., az5998 sz. be­tétben A. I. 2. sorsz. 16198 hrszmu 570 Q-öl területű a Szamárhegy dű­lőben lévő szántóra 78 kor. és A. I. 3 sorsz. 16197 hrsz. a Szamárhegyen lévő 1 hold 138 D-öl területű sző­lőre 154 kor. összesen: 3120 kor. kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1920. évi október hó 23. napján délután 2 órakor a járásbíróság hivatalos helyiségében fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlanokat a kikiáltási ár kétharmadánál alacso­nyabb áron nem adhatók el. Az árverelni szándékozók kötele­sek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában meghatá­rozott árfolyammal számított óvadék­képes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, hogy a bánatpénznek előle­ges biróí letétbe helyezéséről kiállí­tott letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket alá­írni (1881 : LX. t.-c. 147., 150., 170. •§§.; 1908: XL. t.-c. 21. §.). Az aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha töb­bet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa igért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908: XLI. 25. §.). Esztergom, 1920. július 30. Dr. Borbély s. k. járásbiró. A kiadmány hiteléül: Keszthelyi s. k. telekkönyvvezető. Henry Portén ezidei első filmje 1 ÉLŐ HALOTT. Szeptember hó 27-én és 28-án. á Sorona fflozgószinház MŰSORA szombaton és vasárnap A bnrlingtoni lagnár. A Newyork Herald pályadíjnyertes regénye.4 felv. és 4 részben. Főszereplők: Pearl White és Róbert Robertson. I. rész. A pokol milliói. 6 felv • __ Az előadások kezdete: hétköznapokon este 7a7 és Va9 órakor, vasár- és ünnep­napokon d. u. 3, 5 és este 7 és 9 órakor. Vidéki kereskedők legjobb bevásárlási helye ALPÁB és ALPAR norinbergi- és diszmű-árii nagykereskedés Budapest, VII. Károly-kőrút 1. szám- Sür­gönyeim: Álpárok Budapest. Állandó raktár: gallérszorító, email bross és fátyolcsatt, fésűárú, tűárű, dohányzócikkek, valamint cigarettahüvely, papir stb. Benzin petróleum, szesz, vashordókat szállít kölcsönben is BACHER KÁROLY vashordótelepe, Budapest, V. Arany lános-n. 27. szám. Telefon 41—71. ESZTERGOM és VIDÉKE. 3 1920. szeptember 26.

Next

/
Thumbnails
Contents