Esztergom és Vidéke, 1920
1920-02-14 / 36.szám
Esztergom, 1920. XLU. évfolyam 36. szám. Szombat, február 14. Esztergom vármegye hivatalos lapja Szerkesztőség és kiadóhivatal: SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., hova a lap szellemi részét Illető közlemények továbbá előfizetési s hirdetési dijak stb. küldendők. A hivatalos rész szerkesztője: FEKETE REZSŐ. Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős : LAISZKY KÁZMÉR. Megjelenik hétfő és ünnep utáni nap kivételével mindennap. Előfizetési árak: egy évre . 96 K., félévre . 48 K. negyedévre 24 K., egy hóra . 8 K. Egyes szám ára 50 fii. - Hirdetések árszabály szerint. Kéziratot nem adunk vissza. Súrlódások. Az elemi közismeretekkel útnak bocsátott ifjú is tudja, hogy a haladás egyik föltétele a súrlódás. A vassíneken nyugvó gőzgép kerekei a hatalmas gőzerő kifejtése alatt is csak helyben forgó mozgást végeznének, ha nem lenne súrlódás a kerekek és a vassínek felülétén. Ilyen súrlódás teszi lehetővé társadalmunk előrehaladó fejlődését is. Azt sem nehéz megérteni, mért helyezik a néha közel ezer tonnával megterhelt vasúti szerelvényt vassínekre és mért nem vontatják előre kővel épített utakon . . . Ugye bár, a nagyobb mérvű súrlódást akarják elkerülni... Nemzeti államunk szerelvénye, akár az egészet tekintjük, akár az egymáshoz kapcsolt kocsikat, talán soha nem volt még annyira megterhelve, mint napjainkban, — talán soha nem ment még oly nehezen az erőt szolgáltató gőz fejlesztése, mint most is amióta technikailag kiépített sineken jár, soha nem volt annyira kitéve a kisiklás veszélyének, mint jelenben. A súrlódás — szintén több, nagyobb a kelleténél; vájjon lehet-e igy tovább haladnunk, avagy lehet-e, sőt — kell-e segítenünk valahol a sok nehézségen, bajon, akadályon ! ? En soha országos dolgokba nem szoktam magamat beleártani, mert tartom a régi közmondást: varga, ne tovább a kaptafánál! . . . Elég eligazítani valója akad az embernek azon a szűk kis területen, ahová a közvetlen kötelességei kötik . . . Ezen a szük kis területen is azt tapasztalom, hogy a mi közös terheink alépítménye, ami haladásunk útja bizony nagyon laza, a súrlódás bizony kelleténél veszedelmesen nagyobb mindenfelé! Látjuk-e, érezzük-e mi ezt mindnyájan, akiknek kötelességünk r lenne látni és megérezni !? ... És ha látjuk, ha érezzük, keressük-e a módját, hogyan lehetne eloszlatni ezeket a nem kívánatos, veszedelmesen' nagy súrlódásokat 1 ? . . . Sopánkodunk, el-el kesergünk amúgy magyarosan, kétkedve nézünk a jövőbe, de elég-e ez ahhoz, hogy hazafiaknak tartsuk és érezzük magunkat! ? . .. Vannak községeink, ahol évtizedeken keresztül azon pereskednek a kétfelé huzó erkölcsi testületek vezetői, hogy a közös érdekeltség jobb, vagy a bal zsebéből fedezzék a nélkülözhetetlen közintézmény szükségleteit . . . S a pör alatt álló intézmény liézben hasznavehetetlenné "válik, züllöttségét sinyli az egész község . . . Legtöbbször egy ferde tekintet, egy könnyelműen kiszalasztott röpke szó, egy ismeretlen forrásból eredő falusi pletyka elég hozzá, hogy a vezéreket a zabolátlan törvény-paragrafusokra ültesse és éveken keresztül nyomortasson velük egy-egy elvi igazságot, hogy ezáltal borsot törhessenek annak a másik félnek az orra alá — és mindezt a község jól felfogott érdekében teszik ! Aki légből kapott szószátyárkodásnak veszi jóhiszemű szemrehányásaimat, nézzen körül a saját, enyémnél is szűkebb műhelyében, kicsiny falujában . . . Majdnem mindenütt ott éktelenkednek azok a görbe felületek, a nem kívánatos súrlódások, a haladás akadályai! Azon törjük a fejünket, melyik politikai párt veszi át az ország kormányzásának hatalmát ? . . . Ki lesz az időközi államfő ? . . . Ki lesz a király ? . . . Mert ugy-e bár, valahol fent a légkörünkben repedésig duzzadva vár a bőség szaruja, hogy megnyissa valaki számunkra és reánk csak az a feladat vár, hogy kiválasszuk a sok közül azt az áldást osztó kezet! ? . . . Én azt tartom, a boldogulás felé az első lépés : segits magadon ! — és azután az Isten is megsegít. Rendezett községi élet, ez a nemzet boldogulásának az alapja. Jó iskola, látogatott templom, jótanácsokban bővelkedő községháza, ezek a jólét kritériumai. Ahol ezen három szentes közhelyről sanda szemek néznek egymásra, ott megfeneklik a fejlődés, a haladás szekere. Kövezzenek meg, ha nem igaz ! . . . Padányi Andor. ^Telefon.-Távirat. p| Meddig tart még a megszállás. Bécs. A legfelsőbb tanács olyan információkat kapott, hogy a nyugatmagyarországi megyék lakosságának hangulata rendkívül elkeseredett és a katonai megszállás összeütközésekre adna alkalmat; — ezért elállt eredeti tervétől és a románok intervenciójára ugy határozott, hogy a román és szerb csapatok addig nem hagyják el jelenleg megszállott és a békeszerződés érteimében Magyarországhoz tartozó területeket, mig a magyar kormány a nyugati megyéket — Önként át nem adja Ausztriának. A magyar jegyzék átadása. Neuylli. Apponyi Albert gróf csütörtök délután adta át Práznovszky Iván meghatalmazott miniszter, a békedelegáció titkára, Csáky István gróf és Gallai kapitány kíséretében Henry esredesnek a magyar békeszerződésre vonatkozó választ. A választ két részben nyújtotta át Apponyi. Ujabb pályázó a magyar trónra Bern. Diplomáciai körökben elhangzott nyilatkozatok szerint a magyar királyság trónjára sok közül egy dán herceg is pályázik és azt hiszik, hogy több esélye van, n^int Teck angol hercegnek. Jugoszláviából szabad a behozatal. Zágráb. A szerb kormány rendeletben szabályozta a ki és behozatalt Jugoszláviában. A szállításhoz azonban az illetékes iparkamara vagy a hatóság igazolványa szükséges. Meg van engedve az élelmiszerek kivitele is. A búzából azonban csak kétszáz vaggon szállítható ki, egyszerre de ez külön vámmal lesz megterhelve. Lnkáciu — római követ. Belgrád. A román király Lukáciu Lajos pópát nevezte ki római követté. Lukáciu az utolsó időig tagja volt a magyar országgyűlésnek. Hivatalos rész. Esztergom vármegye alispánjától. 164/1920. szám. Tárgy: Amerikából visszavándorló állampolgáraink által magukkal hozott dollár, illetve más idegen valutaértékek átváltása. Rendelet. Esztergom város polgármesterének s az esztergomi államrendőrség kapitányának, az esztergomi járás főszolgabírójának s valamennyi községi elöljáróságnak. A magyar kormány és a m. közigazgatási hatóságok tudomására jutott, hogy Amerikából visszavándorló állampolgárainkat, külömböző ügynökök, pénzüzérek hamis ürügyek alatt a magukkal hozott dollár illetve más idegen valutaértékeknek a rendes napi árfolyamokon aluli kedvezőtlen árfolyamok mellett való átváltására bírják rá és azáltal nem csupán a visseavándorlók fosztatnak meg nehéz munkával szerzett vagyonuk .tekintélyes részétől, hanem a magyar államot is érzékeny veszteség éri. Ennek megakadályozása végett felhívom a Cimet, miszerint hatósága területén falragaszok, hirdetmények utján,' vagy esetleg más alkalmas módon figyelmeztesse visszavándorló állampolgárainkat arra, hogy magukkal hozott dollár, vagy más idegen valutaértékeket érzékeny veszteségek elkerülése érdekében csak a magyar postahivataloknál vagy hitelszövetkezeteknél váltsák be, hol ezen beváltás a rendes napi árfolyamon, kívánságukhoz képest, az Osztrák-Magyar bank által kibocsátott bankjegyekben eszközöltetik. Különösen felhívom Esztergom város polgármesterét s a Duna melletti községek elöljáróságait, hogy jelen rendeletem széleskörű köztudomásra hozása utján gondoskodjanak visszavándorló honfitársainkkal űzött ilynemű visszaélések megszüntetése iránt. Esztergom, 1919. jan. 26. * Palkovics s. k. alispán. Esztergom város polgármesterétől. 74/1920. K. é. sz. Másolat: Gabonagyűjtés Országos Kormánybiztosa. 362/920. szám. Felhívás. — Valamennyi szeszfőzde vállalkozóhoz a birtokukban levő tengeri készletek bejelentése tárgyában. — A szeszfőzdék részéről ismételten érkeztek kérelmek tengerinek szesszé való feldolgozása, illetve annak engedélyezése iránt. — Az erre irányuló kérelmek országos és egyöntetű elbirálhatása érdekében felhívom a szeszfőzdéket, hogy ezen felhívást vételétől számított 8 napon belül a Gabonagyűjtés Országos Kormánybiztosának illetékes vidéki kirendeltségéhez, ahol ilyen nincs, ott a vármegyei állami gazdasági felügyelőséghez jelentsék be a következőket: 1. A szeszfőzde vállalat birtokában ezidőszerint hány métermázsa csöves tengeri van. 2. Az 1-ső pont alatti mennyiségből a) mennyi az egészséges vagyis emberi élelmezésre alkalmas tengeri, b) mennyi alkalmas állati takarmányozás céljaira, c) mennyi oly fokban romlott, mely sem hizlalásra, sem élesztő gyártás céljaira nem alkalmas. —• A bejelentésbe kell kérelmezni, hogy szeszgyártás céljaira a c) pont alatt foglalt romlott (tengeriből a főzde mily mennyiség felhasználására kér engedélyt.) — Megjegyzem, hogy egészséges emberi élelmezésre, vagy állati takarmányozásra alkalmas tengerinek (a) és b) pont) szeszgyártás céljaira való feldolgozását valamint általában tengerinek szeszgyártás céljaira való vásárlását nem engedélyezem. — A kitűzött nyolc napi határidőn túl beérkező kérelmeket figyelembe nem veszem. — Budapest, 1920. évi január hó 9. Térfl s. k. kormánybiztos. Rendelet. A gabonagyűjtés országos kormánybiztosának 362/1920. számú fenti másolatban közölt rendeletét nevezetteknek tudomásulvétel és a készletéknek Legény Oszkár gazdasági felügyelő úrhoz (Esztergom megyeház épületében) azonnali bejelentés végett közlöm. Esztergom, 1920. febr. 10. Dr. Antóny s, k. polgármester. Békét köt velünk a győztes. Hát béke lesz az, amikor tízmillió magyar naprólnapra, óráról-órára, percről-percre azt kjáltja bele a győztes hatalmak, sőt az egész világ fülébe: nemzetgyilkosok 1 Győztesek ! ? ? Ugyan mondjátok meg, mikor és hol győztetek le bennünket, ti pöffeszkedő csatanyerők ? A magyar katona csak letiport nemzetet, megalázott népet, szétvert sereget, meghódított országot látott. Mi elvesztettük a háborút, nem azért, mert ti legyőztetek bennünket: hanem, mert itthon ördögi lelkek orgyilkot döftek belénk. Edömér.