Esztergom és Vidéke, 1920
1920-06-13 / 133.szám
Esztergom vármegye bivatalos lapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., hova a lap szellemi részét illető közlemények továbbá előfizetési s hirdetési díjak stb. küldendők. A hivatalos rész szerkesztőié: FEKETE REZSŐ. Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős : LAISZKY KÁZMÉR. Megjelenik hétfő és ünnep utáni nap kivételével mindennap. Előfizetési árak: egy évre . 120 K., félévre . . 60 K. negyedévre 30 K., egy hóra . 10 K. Egyes szám ára: hétköznap 80 fii., vasárnap 1 kor. Kéziratot nem adunk vissza. Rend. (V. I.) A forradalmak ideje lejárt, anyagi és erkölcsi romok jelzik pusztító útjait a vesztes országokban. Egész bátran mondhatjuk, hogy a háború még mindég elég anyagi javakat hagyott számunkra, melyeket ha okosan használunk fel, nem lett volna nehéz talpraállitani az országot, a forradalmak azonban ezeket is elpusztították és nem maradt másunk, mint erkölcsi erőnkből egy kevés. A békét diktáló hatalmak most birálgató szemekkel kisérik erkölcsi erőnket, melytől függővé teszik az ország nehéz boldogulását. Felelőtlen elemek, az ország sorsával nem törődő, egyéni érvényesülést és feltűnést kereső egyének ezen kis erkölcsi vagyonunkat is tönkre akarták tenni, állandósítani akarták a kaotikus állapotokat és rövidlátásukban teljesen tönkretenni az országot. Az ország kormánya, nem tudni mi okból, gyengének mutatta magát ugy a vörös felforgatók, mint az ezen fel forgatók elfojtására egyéni vállalkozókkal szemben, akik már a nemzeti hadsereget is kiakarták sajátítani elvakultságuk eszközéül. Az egyéni szabadság, a vagyon és életbiztonság a mult hetekben már a legprimitívebb államok nívójára kezdett sülyedni és veszedelmesen kezdtünk lecsúszni az anarchisztikus állapotokhoz. Egészen helyesen, a nemzetgyűlés végre megsokalva a közveszélyes tüneteket, erélyesen követelt a kormánytól kemény intézkedéseket a felforgatókkal szemben. Ámbár mi itt a vidéken tizedrészét sem tudjuk a történteknek, csak a nemzetgyűlési képviselők általános felzúdulásából sejtjük, hogy az ország közállapotai elérkeztek a tizenkettedik órához. A kormány, az ország kormányzójával együtt elhatározta, hogy minden áron elfojtja az országra veszélyes mozgalmakat. Teljes bizalommal kell tekintenünk a kormány intézkedései elé annál is inkább, mert Horthy kormányzóval egyetemlegesen hozattak azok meg, aki pedig igazságos, pártatlan keménykezüségének már több izben tanújelét adta. Bizalommal viseltethetünk a nemzeti hadsereg iránt is, mert az teljesen Horthy szellemének mása és tagjai annyi megpróbáltatáson mentek keresztül, hogy már ezért sem állanak párt, annál kevésbé kalandorok szolgálatába. Ha pedig hatóságaink tudni fogják és biztosítva látják a végrehajtó hatalom készségét, mindenesetre meg is teremtik a nagyon kívánatos rendet. Az ország érdeke most különösen megköveteli a rendet az egész vonalon és teljesen mindegynek kell annak lennie mindenki előtt, hogy ha erőszakos, drákói szigorral teremtik is azt meg. Az ország érdeke szempontjából pedig teljesen mellékes, hogy tömegek, vagy egyének pusztulnak is el a rend érdekében. A rend és nyugalom megteremtéséhez azonban nem elég csak mindent a kormánytól várni, ahhoz elsősorban nekünk, mindnyájunknak kell hozzájárulnunk erős önfegyelmezettségünkkel. Fellobbanó szenvedélyeinket fékezzük és bízzuk az Ítéletet- a törvényre, arra hivatott tényezőkre. Lássuk végre be, hogy az egyéni akciók csak megfélemlítő hatásúak, de magát az okot megszüntetni nem bírják s amellett ártanak az országnak, szolgalaiot teljesítenek ellenségeinknek. Rettenetes helyzetünkben, -önmérsékletünk, a műveltség fokmérőjével meg kell mutatnunk a világnak, hogy a művelt népek sorába tartozunk, amelyet nem megsemmisíteni, hanem segíteni kell talpraállitani. De helyezkedjenek á megértés, nemzeti és keresztény alapra azok is, akik annyi nyomorúságot zúdítottak a magyar népre és akik még most is izgatják a közvéleményt. Igy majd lesz rend. Meghallgatást fognak nyerni sérelmeikben és kiküszöbölhetők lesznek a szélsőségek. Ha pedig nem igy tesznek, vessenek magukra, mert akkor az országos törvényes rend fogja őket elpusztítani és hiába fognak fellebbezni a kulturnépekhez. Itt rendnek kell lenni minden áron, kerüljön az bar ezrek pusztulásába is. Emlékezzünk,.. in. Ki emlékszik a régi cserepesi majálisokra? Ezekre a feledhetetlen időkre? Hejl De sok jó házasság volt azoknak a vége, de sok édes emlék ujul fel azok lelkében-szivében, akik azokon résztvettek!... Hát a ma már roskadozó régi présházak és pincék mi mindenről beszélhetnének ? Barátságról, mely a szomszédot szomszédjára nézve nélkülözhetetlenné tette; összejövetelekről, amelyek a kedélyesség, az egymást becsülés jegyében történtek. És az egykori híres esztergomi dalárda, melynek éltető lelke néhai való Bellovits Ferenc volt és amely annyi elismerést hozott haza egy egy diadalutjáról ? Meséljek arról a lövöldéről, amelynek helyét sem tudná már a fiatalabb nemzedék megjelölni ? Frey Ferenc és Dóczy Ferenc voltak annak a főlövészmesterei, a lelkei saz ott lefolyt szórakozások a város társadalmának összehozói, egybentartói. Vagy talán a régi tüzoltóegylet lekicsinylendő dolog volt, amikor annak fenntartásában a polgári kiválóságok és erők versenyeztek és amely egylet nem ama megmosolyogni való söröző társaság volt, amilyeneket az élclapok sokszor megfestettek, hanem a testedző torna fejlesztője és ápolója. Volt ennek az egyletnek egy kiváló tagja, néhai Beszédes Imre, aki a mult évben tért örök nyugalomra. Ő volt a gyakorlómester, a legjobb előtornász, a legmerészebb tűzoltó. Érdekes, hogy abban az időben a városi tüzoltóegyletnek erős versenytársa volt a vármegyei tüzoltóegylet, amely a Fehér-lóhoz címzett volt szenttamási vendéglőben bírt otthonnal. A városit Dóczy Fe-*| renc főparancsnok, a megyeit Reviczky Győző főszolgabíró mint főparancsnok vezették. A két egylet örökké versenyzett egymással, hogy arravalóságban melyik múlja felül a másikat. A városiban a működő tagok sorában foglalt helyet Waldvogel József (a mostani alezredes, vármegyei katonai parancsnok atyja), Laiszky János, Szabó József, Kitzinger József, Sztahovits Jenő, Rothnagel Ferenc, Scherhauffer Ferenc, Magyary László, Thirrichter Vencel, Wanitsek Rezső, Weixler v Vilmos, Dukát Kálmán és még igen sokan a vezető polgárok sorából; a másikban néhai Gabanítz Ferenc szenttamási ácsmester és az összes ott lakó ácsok, cserepesek, bádogosok, szóval az épitő munkásmesterek. Tüz esetén a várm.-egylet készsége elsősorban arra irányult, hogy elsők legyenek a bajnál s ebből a nemes versengésből néha összekoccanások is támadtak, de sohasem a jó ügy rovására, inkább érthető hiúságból.— Esztergom ma sem tartozik ama városok sorába, amelyeket nem kell félteni a tüzveszedelemtől, hát még 50—25 év előtt, amikor csupa fazsindelyes ház foglalta el a főbb utcákat és a mellékutcákban egymást érte a zsup, meg a nádfedeles ház, érthető tehát, hogy a bajnál már kitörése pillanatában ott kellett lenni minden készséggel. Rá is szolgált a két egylet becsülettel, azonban ha jött a farsang, avagy a május — mivel az anyagiakról társadalmi uton kellett gondoskodni — volt bizony fényes tüzoltóbál is, meg majális is. Es tisztelt esztergomi dicső utódok I Tudják-e önök, hogy volt ebben a városban dunai uszoda is. A jó Korányi bácsi, aki már régen megtért a Visnyei-be. (Igy hívták valamikor a belvárosi temetőt) tartotta fenn s egyúttal ő volt a helybeli iskolák tornamestere is. Egyszerre csak eltűnt az uszoda s hiába állított fel Kósik Ferenc másikat, puhultkényesedett az ifjúság s a Duna szőke hullámait az utolsó időkben már Helcz Antalon, Lőrinczy Józsefen, Weixler Vilmoson és egy-két régi baráton kivül senki sem szerette már . . . Egyszer azután, egy havas téli éjszakán a Kósik-féle uszoda is eltűnt. Valahogyan a benne lakó őr vigyázatlanságából tüzet fogott és leégett. Esztergom, Esztergom ! De szép, de nagy lehetnél te ma, hogyha azok a régi polgárok, azok a régi erkölcsök, az az egykori megértő szeretet mind sorra-rendre el nem múlnak I Azonban jött a belvárosi laktanyaépítéssel az állandó Dunahidhoz szükséges útvonallal egybefüggő erőszakolt kisajátítások, jött a mindent felhabzsolni akaró üzleti szellem, megérkezett a destruktív irány és akik kevesen jót akartak, azokat leszólta, elkedvetlenítette a törtető, az egymás holttestén is átgázolni akaró türelmetlen nyereségvágy .. . Majd jött egy idő, a dr. Földváry, Vimmer éra, a jót, a nemest, a szépet, a fejlődést hirdető irányzat, már-már útban voltunk a haladás, a megértés, a fejlődés, az alkotások felé, akkor pedig egyszerre lángba borult a világ, egy jelszó lett úrrá a lelkeken: Éljen a háború 1 és íme . . . Vége. Nem folytatom. Égetnek a könnyek, fáj az emlékezési O'sváth Andor. I Telefon. - Távirat. § Törvényszék elé állítják Salandrát és Sonninot. Róma. Tegnap óriási tömeg gyűlt össze a képviselőház előtt és roppant lelkesedéssel ünnepelte Giolittit, amidőn távozott a kamarából. Az ovációk ugyanazon a téren érték Giolittit, ahol halált kiáltottak reá, mikor Salandra miniszterelnök hírül adta a tömegnek az olasz hadüzenetet. Most pedig azért vetett olyan magas hullámokat a lelkesedés, mert Rómában elterjedt az a hir, hogy Giolitti nyomban kormányra lépése után törvényjavaslatot fog benyújtani és állami törvényszék elé állítja Salandrát, báró Sonnino Sidney volt külügyminisztert és mindazokat a politikusokat, akik felelősek az olasz hadüzenetért. Giolitti megbízatása az uj kormány megalakításával már hivatalosan megtörtént és Giolittinak sikerült megegyeznie a kamara legtöbb pártjával.