Esztergom és Vidéke, 1920

1920-05-30 / 122.szám

Esztergom vármegye hivatalos lapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., hova a lap szellemi részét illető közlemények továbbá előfizetési 8 hirdetési dijak stb. küldendők. A hivatalos rész szerkesztője: FEKETE REZSŐ. Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős: LAISZKY KÁZMÉR. Megjelenik hétfő és ünnep utáni nap kivételével mindennap. Előfizetési árak: egy évre . 120 K., félévre . . 60 K. negyedévre 30 K., egy hóra . 10 K. Egyes szám ára: hétköznap 80 fii., vasárnap 1 kor. Kéziratot nem adunk vissza. Szabad-e ? Magyarország végveszélyét jelentő békeszerződést a legfőbb tanács úgy adta elénk, mint mikor a biró hirdeti ki a halálos Ítéletet a delikvens előtt és megkérdezi tőle, hogy belenyugszik-e ? Egyesek felfogása az, hogy bele kell nyugodnunk és alákell Írnunk saját halálos ítéletünket, mely nem is egyszerre akar kivégezni egy ezeréves országot, hanem lassú haldoklásra kárhoztatja nemzetünket és ezen szégyen iratot nekünk kell aláírásunkkal megpecsételnünk, de vajon szabad-e azt aláírnunk, felvagyunk e jogosítva erre? A megszállott területek lakossága hangosan kiált a felszabadulásért, van-e nekünk jogunk ezen területekről való lemondásra ? Határozhatunk-e mi a székelység, a felvidék elszakítása felől, mikor azok megbízottjai nem ülnek parlamentünkben? Feljogosították- e ezen területek Jakósai a magyar nemzetgyűlést arra, hogy prédául dobjuk oda őket idegen, gyűlöletes népeknek, akik tűzzel, vassal pusztítják az ezeréves magyar kultúrát és már most utasítják ki saját hazájukból azokat, akik elég bátrak magyaroknak vallani magukat és kifejezést adni annak, hogy ők Magyarországnak ismerik és tartják minden entente ígérettel szemben is az általunk lakott földet. Ki, vagy kik lesznek azok, akik történelmi felelősséget vállalnak azért, hogy minden komoly ellentállás megkísérlése nélkül belenyugszunk Magyarország feldarabolásába ? Az annyit kárhoztatott Károlyi kormány cselekedett úgy, hogy minden ellenállást megtiltva engedte az éhes falkákat addig, ameddig azoknak jólesett jönni, pedig akkor kissé másként festett még az entente hatalma. Győzelemtől megmámoroso dott haderők állottak rendelkezésére és ezzel szemben nálunk egy züllött társaság volt az akkori hadseregünk. Akkor az ententnek még nem kellett félnie katonáinak erkölcsi megfertőzésétől mint most, mikor úgy a cseh, mint a román és szerb katonák közelebb állanak a bolsevizmus szolgálatához, mint nacionalizmusukhoz. Franciaország szomszédságában nem voltak olyan tünetek, mint most és Angolországnak nem kellett birtokainak egy részét a mohamedánságtól féltenie, de az irmozgalom sem volt oly élesen kifejlődve mint Jelenleg. Amerika még teljes hűséggel támogatta szövetségeseit, míg most távol áll Európától, sőt azon van, hogy tekintet nélkül szövetségeseinek tetszés vagy nem tetszésére — minél előbb felvegye kereskedelmi összeköttetést az egykori ellenséges államokkal. — Mindezek amellett bizonyittanak, hogy nekünk a békét ilyen formában elfogadnunk most nemlehetne, nem szabadna. Nem szabadna aláírnunk a békét más miatt sem. A szövetségesek azzal biztatnak bennünket, hogy maid igy, meg úgy segítenek rajtunk. Mintha éhes szomszédaink nem tudnák azt jól, hogy a mi megerősödésünk az ő halálukat jelenti, márpedig aző felvirágoztatásukat ígérte az entente. Már az ilyen kétfelé való igéret miatt sem szabadna aláírnunk a békét, de nem szabadna magyar becsület, büszkeségből sem, mert már előre tudjuk, hogy betartani az abban vállalt kötelezettségeket nem fogjuk. Keresztény ember csak keresztény újságot olvasson! Emlékezzünk... A közéleti harcok idejét éljük. Ezekben a hónapokban a jelszó : A haza, a nemzet, a valláserkölcsi irány ; ezekben a harcokban a tény: a szereteti enség és folytatása azoknak a szerencsétlen szokásoknak, amelyek még jobban széttagolják a társadalmat, hovatovább feledtetni akarják a testvérrel a vérségi, a baráttal, a baráti kötelékeket. Nem vagyok tapasztalatlan kezdő a társad alom-nevelő irások készítésében, hiszen lassan-lassan egy negyedszázados írói és újságírói mult áll mögöttem s feltehető, hogy ily hosszú idő alatt kellett oly megfigyeléseket tennem, amelyeknek révén leszürődött tapasztalatok nyújtanak módot arra, hogy a mult tanultságait a jövő távolába vetítve, meggyőzni akarjam minden felebarátomat arról, hogy milyen mődon érhetjük el az annyira óhajtott magyar egyetértést, együttérzést, megértést és a kölcsö nös türelmen alapuló szeretetet! Távol legyen tőlem, hogy példákért a szomszédba menjek, hiszen Esztergom élő bizonyságot szolgáltatott és szolgáltat arra, hogy itt közel három évtizede dul a szeretetlenség, a türelmetlenség és a széttagozódás átkos szelleme 1 A régi Esztergom, — hogyha a politikai harcok néha egy-két hétre feszültséget teremtenek is az emberek között, abban volt jellegzetesen értékes, hogy a polgárok szerették egymást. Emlékezzünk a régiekről ? Ki em lékszik arra a harmonikus, szép családi életre, amelyet itt élt és amely kifelé is követendő példa volt az Andrássy, a Mátray, a Reviczky, a Szecskay, az Etter, a Frey, Magurányi, a Mattyasovszky családokban ? Andrássy' János, Mátray Ferenc, Reviczky Győző, Reviczky Gábor, Frey Ferenc, Földváry István ; ezek a nemes férfiak sirba hajlottak ugyan, de róluk emlékezni azért kötelesség, mert külön-külön is nemcsak jók voltak. Ki emlékezik a délceg, a nagy történelmi múltú Palkovics Károlyra, a nagy idők kormánybiztosára, a karvai ágyuhősre, a hazájáért raboskodott lelkes magyarra, az 1861 .-iki alispán hires feliratára, amikor a törvényhatóság részéről küldött feliratban ezt írja az uralkodónak : „Mondja ki felséged kegyelmesen : Nemzet! Legyen meg a te akaratod 1 . . Hol van Simor János, az érsek, a prímás, az emberbarát ? És hol vannak: Reusz József, Keményffy, Kollár Antal, PÓF Antal, mint a nemzet újjászületésének tanúi, a nemzeti szellem ébrentartói ? Mind-mind a föld alatt ? Hol van István bácsi, Mayer István püspök, Kaán papa. Havasi Imre ? Elmultak és kartársaik közül lassan-lassan hírmondó sem marad. Szeretnék beszélni többet, többről. A tarkaság, a polgári együttérzés, összetartás megteremtőiről Putankó Jánosról, Szerenclés bácsiról, Schleiffer Lajosról, Brunner Ferencről, azu tán Magyary Lászlóról, Laiszky Jánosról, Iványi Gézáról, Einczinger Györgyről, akik mindannyian az erős magyar meggyőződés, a keresztény szellem, a szeretet és emberbecsülés mintaképei voltak. Voltak ... és tudj' Isten, őket az egyszerűeket, a jóra törekvőket mintha nem követné az a nemzedék, amely pedig velük érintkezve nevelkedett I . . . Hát természetesen mindennek meg van a maga magyarázata. Más idők, más emberek. Igy mondja azt egy példaszó. A más idők azonban azért nevelnek más embereket, mert az élet nem egyforma fejlődésre mutat. A hosszú életű, nemes fák lassan nőnek, de megnövekednek és dacolni képesek vésszel-viharral. Ami esztergomi multunk megbecsült emlékezetű alakjainak nevelése, szellemi és erkölcsi fejlődése olyan időkre esett, amikor még nem ment feledésbe az ország rabsága, a Kufsteini láncok csörgése, a legnagyobb magyar pisztolylövésének döreje. Azután multak az évek. Az élet mindenkit odahajtott, hogy az ősi irányok, a történelem példázatai oly észrevétlenül maradjanak el útjuk folyamán, amint a rohanó gyorsvonat mellett a kisded megállók, a vasúti házikók és az a rohanó élet nyugat szertelenségeivel, léha erkölcsi felfogásával, nem tartott oly hosszú megállásokat, amelyeken várakozni kell, amelyeken a gondolat a múltból meriti a jövő képét, vagy ha voltak ily megállások, azok asztalain ott találta az ember a romboló szellem újság és könyvtermékeit, azokon a megállókon ott voltak a szemérmet, az erkölcsöt csúfoló színpadok és az Utas állítólag élvezett. Különös élvezetet nyújtott nemrég letűnt közéletünknek az a sajtószolgálat, amely a becsületre utazott. Milyen kéj is lehetett az, amikor láttuk, hogy a tekintélyt, a nemes szellemi nagyságot a „bátor és szókimondó harcosok" tiporták sárba ; amikor láttuk, hogy a sírban nyugvók titkait hiéna körmökkel kaparták felszínre s amikor azt is láttuk, hogy a boszu miként csinált ártatlanból vádlottat . . . Csodálható-e hogyha ily előzmények és egy világégés után a lelkek nagy része még mindig a rombolás szellemének jármában sínylődik ? Korántsem. Ellenben emlékezni régiekről, nemesekről, jókról, olyanokról, akiknek sírjaihoz lelkünket felfrissítő emlékezésért járunk, igenis kötelesség, mert ezek az emlékezések végre is erőt adnak nekünk ahhoz, hogy a mai közéleti harcok éltetőinek odakíáltásuk: Emberek I Emlékezzetek apáitokra, azok erkölcseire és szálljatok le az élet gyorsvonatáról egyegy hosszú megállásra gondolkodni a felett: Szeressük-e egymást, avagy gyűlöljük ? I O'sváth Andor. Hivatalos rész. Esztergomi járás főszolgabirájától. 1456/1920. szám. Másolat: Magyar Földmivelésügyi minisztérium 21505. sz. 1920. Ili. 1. Körrendelet. Valamennyi városi és vármegyei törvényhatóságnak Budapest székesfőváros kivételével. A husvizsgálati teendőket végző közegeknek e működésük cimén járó díjazást az ország legtöbb helyén tudvalevőleg a községek és városok önkormányzati hatáskörében alkotott husvizsgálati szabályrendeletekben megállapított dijak képezik, melyek legnagyobb részt még a mai nyomasztó drágaságot megellőző időben állapíttatván meg, a hnsvizsgáló által Hirdessen