Esztergom és Vidéke, 1920

1920-03-10 / 57.szám

2 EBZTZ3G0M és VIDÉKE. 1920. március 10. bajokra, annak minden nyomorúsá­gára. Világosan és tisztán festette meg azt a képet, amelyet mindnyá­jan láttunk, de öntudatlanul és igy nem is nem is vettük észre, hogy napról-napra csepegtetik a destruktív irányzat megfizetett emberei lelkünkbe sajtójuk utján a lassan, de biztosan ható mérget. Ez a sajtó egymásra uszította az embereket, hogy a bor­zalmak síkjain kipusztítsa lelkűkből a megmaradt emberszeretetet, utá­na bevigye a kétségbeesett emberek lelkébe a fegyelmezetlenséget, a te­kintélyek lerontását és igy végre rombatöntse az egész társadalmat, mely pedig erkölcsi alapon épült fel valaha. Szavainak éles fényével vi­lágított be lelkünkbe és lehetetlen meg nem fogadnunk, hogy tényleg úrrá teszük magunk felett a keresz­tény erkölcsöt s nem játszunk többé keresztényezsdí játékot. Jövő hét fo­lyamán ismét szerencsések leszünk hallani az apostol lángszavait. Egész művelt Nyugateurópa ismeri ifj. Zsolt Nándor hegedűművészt és mL csak ártanánk ha kritikát mondanánk Hubai tanítványa és segítőtársáról, akit méltón kisért Antalffy-Zsiros Dezső zeneakadémia jeles tanára. Sas Gyula már szintén nem isme­retlen Esztergom közönsége előtt és most csak szaporította sikereit. Szé­kesegyház énekkara ismét gyönyör­ködtetett bennünket. Minél többször kell összehozni Esztergom város ke­reszténységét, mert így erősödünk. Közigazgatási bizottsági ülés volt tegnap a vármegyeházán, ame­lyen többnyire a szakelőadók jelen­tésével foglalkoztak. Egyik fontos pontja volt Bleszl Ferenc indítványa, amely szerint a közigazgatási bizott­ság feliratot intézzen a kormányhoz, hogy az esztergomi közalkalmazot­takat ugyanolyan ellátásban része­sítse, mint a budapestieket. A bizott­ság az indítványt magáévá tette. Továbbá Padányi Andor tanfelügyelő jelentette, hogy a vármegyei községi tanítók valamennyien igazoltattak. Internálások. A kommunizmus és a proletár diktatúra néhány föld­mivesünknek is megzavarta a fejét és beállott az országrontók csapat­jába segíteni lerontani a magyar hazát. Igy vállalt hivatalt Majtényi József is, akit most Szabó Mihály, Mészáros László, Mészáros János és Nemes Józseffel együtt Hajmáskérra internáltak. Nem mulaszthatjuk el, hogy ne tolmácsoljuk a közönség általános megbotránkozását a fölött, hogy még mindég vannak, akik a kommunizmus szolgálatában állottak minden kényszerítő ok nélkül és tel­jesen szabadon járnak. Hadifoglyok kiváltására Mohacsek Károly tanító 3 drb belga 25, 1 drb 10 centes és 1 drb 10 les luxem­burgi pénzt küldött szerkesztősé­günkbe. Illetékes helyre juttattuk. Értesítés. A Közszolgálati Alkal­mazottak Nemzeti Szövetségének helyi csoportja f. é. március 13.-án (szom­baton) délelőtt 10 órakor a város­háza tanácstermében alakuló gyűlést tart. Felkérjük az összes közalkal­mazottakat, hogy a gyűlésen feltét­lenül és pontosan megjelenni szíves­kedjenek. Akik a belépési nyilatko­zatot még alá nem irták, a gyűlést megelőzőleg a tanácsteremben kiállít­hatják. Előkészítő bizottság. Üzenet Amerikába. Az Interna­tional Rael Etate Cs. pittsburgí magyar cég tagja jelenleg Budapesten tar­tózkodik. Készséggel és díjtalanul viszi el az itthoni magyar testvérek jelenlegi pontos cimét, az amerikai rokonok részére. írjon e címre: Bu­dapest, III. Szépvölgy u. 52. sz, Miskolczy Márk. Gergely vásár. Hétfőn volt Esz­tergomban annak előtte nagyon lá­togatott Gergely-napi állatvásár. A vásár csak megvolt, de állat annál kevesebb. Itt-ott ácsorgott egy-egy girhes ló, bús tehén és néhány szo­morú tekintetű ökör. Ha tudták volna szegény párák, hogy ők most milyen értéket képviselnek, a roggyant térdű, pókos lábú lovak is táncoltak volna és lenézik kísérőjüket, akinek semmi értéke sincs. A tehenek bizon nyara csak kararai márvány fejőkébe en­gednék fejni 10 koronás tejüket és az ökör csak luxusautó elé hagyná magát fogni. Rettenetes árak ! Az em­berekben valóságos őrület vett erőt. Egy pár féligmeddig jó lóért fog­hegyről 120 ezer koronát kér gaz­dája. Egyik esztergomi gazda már annyira ment, hogy még hasznave­hetetlen csikójáért 4500 koronát kért — de ezüstben. Általánosan Jkezdik az ezüstöt kérni. Legfőbb ideje volna már, he a kormány radikálisan vetne végett a tarthatatlan ár állap ótoknak. Hogy és milyen a tej. Nemre­giben hírt adtunk arról, hogy egy asszony 10 koronáért mérte a tej literjét. Egy társaságban szóbakerült, a drágaság és ezzel kapcsolatban az ís, hogy milyen tejet is mérnek most a szerencsétlen vevő edényébe. Az egyik azt állította, hogy több a viz, mint a tej benne, de egy jó humorú ür kijavította emígy : már elfelejtenek tejet tölteni a vízbe. Szíjjal összekötőit kulcs teg­napi nap folyamán elveszett. Becsü­letes megtaláló kéretik, hogy azt kiadóhivatalunkba szolgáltassa be. Mauthner-féle magvakat mindenki dicséri 1 Kapható Vörös József fű­szerkereskedésben. Egy magános özvegy asz­szony vagy leány, ki a háztartás minden ágában, különösen főzésben jártas, vidékre úri családhoz kerestetik. Cim: Deák ucca 36. szám alatt. Tanuló leány női szabó­sághoz" fel­vétetik Csernoch János-út 9. sz. a. A Korona Mozgószinház MŰSOR Szerdán március hó 10-én: A FRAKKOS BETÖRŐ. (Bűnügyi történet 2 részben.) X. réiz 5 felvonásban. Főszereplő: LÜIS RALPH. Az előadások kezdete : hétköznapokon este 6 és V 3 9 órakor, vasár- és ünnep­napokon d. u. 3, 5 és este 7 és 9 órakor. a mindig jó bevált Hegérkeztek Hauthiier féle konyha-kerti gazdasági és virágmagvak. Tekintettel a csekély készletre ajánlatos az érdekelteknek szük­ségleteiket mielőbb beszerezni VÖRÖS JÓZSEF fűszerkereskedésében Esztergom Mezőgazdasági munkára ajánlkozik vidékre uradalomba három érettségi­zett fiatalember. Ajánlatokat „Három komoly munkaerő" jeligére a kiadóba. A „Corsó" Mozgószinház MŰSORA Szerdán 10 én és csütörtökön 11-én: Gaumont film! EMBERVADAK. (Álarcos ember,) színjáték 5 felv. A főszerepen: RENÉ CRESTÉ. D és az a valaki, Eisérő műsor: Az előadások "kezdete: hétköznapokon este 6 és 1 ja 9 órakor, vasár- és ünnep­napokon d. u. 3, 5 és este 7 és 9 órakor. Szt. István dupla maláta sör megérkezett s állandóan kapható •itter József fóraktárosnál és BORS KÁLMÁN csemegekereskedésében Esztergom, Síécbe&yi-tér 7. izám. Önkéntes árverés. A Marosi örökösök tulajdonát ké­pező Kőaljai dűlőben levő 695 •-öl terjedelmű szántó 1920. évi március hó 10.-én azaz szerdán délután 3 órakor Dr. Berényi Zoltán ügy­védi irodájában önkéntes árverés utján el fog adatni. Eladók fenntart­ják maguknak a jogot, hogy nyilat­kozzanak aziránt, hogy a vételárat elfogadják-e vagy sem. Árverési hirdetmény. Komplett háló, ebédlő és urí szoba berendezés, továbbá szőnyegek, ké­pek, kerékpár stb. f. hó 11, 12 és 13.-án délután 3 és 5 óra között Plébánia ucca 2. szám alatt önkéntes árverésen elfognak adatni. Árn és Ingatlanforgalmi Iroda. Értesítés. Tisztelettel értesítem a n. é. kö­zönséget, hogy építőipari üzlete­met Jókai-ucca 12. szám alá he­lyeztem át, ahol továbbra is vállalok tervezéseket, költségvetéseket, érték­becslést, kisebb nagyobb új építkezé­seket, régi házak moderné való át­javítását, nedves falak szárazzá téte­lét és mindennemű e szakba vágó átalakításokat, vasbetonhidakat s fö­démeket, valamint útépítéseket. Továbbra is kérem a n. é. közön­ség szives pártfogását, tisztelettel Bekő János építés-vállalkozó. Több bútordarab eladó. Eladó egy szobi és konyha bűtar. Megtekinthető délelőtt 8—12-ig Né­met-ucca 11. szám alatt. Eladó szőlőföldek Pifkó Ignác vendéglősnél Esztergom Simor János-ucca 42. szám. Régi használt képrámákat és egy spanyolfalat vesz Bayer Ágost, Kossuth L.-ucca 43. 1 szabósegéd felvétetik, aki magyar munkához is ért Weu­mann Miksánál Nagysáp (Esztergom megye). 100 köbméter tűzifa eladó köbméterenkint 200 korona. Cim: Dorog (Ujkolonia) 222. sz. 1 siementhali üsző eladó. Cim : Balassa Bálint-ucca 14. sz. Takarmányrépa nagyobb mennyiségben eladó Major Istvánnál, Major-ucca 30. sz. alatt. Főrészeit tűzifa kapható Eisler Bernát kereskedőnél Basa-ucca 1. szám alatt. (Szenttamás.) Singer-féle varrógép eladó. Cim: Kossuth Lajos-ucca 66. szám. Kert és baromfi kerítéshez való drótfonatok kaphatók Havas Sándor mű- és épület lakatos sodronyfonó üz­letében Német-ucca 8. sz. alatt. legjobb minőségű női és gyermek cipők ~w nagy választékban jutányosán kaphatók Csákó-cégnél Vörösmarty-ucca3.sz. a rendőrkapitányság mellett. Cipók mérték után is készíttetnek! Kérje mindenütt a kiváló minőségű LL0YD cipőcrémet. Gyártja: BAYER A. és TÁRSA Cim : Deák Ferenc-ucca 23. szám. I Esztergom, Kossuth LajOS-ueoa 43. SZ, Ha megakarja őrizni arcának üdeséget, bőrének simaságát, hajának eredeti szinét, ruganyosságát, fo­gainak épségét, úgy használja Lyons dr. készítményeit. Velencei mosdópor a höl­gyek legkedveltebb toilettecikke. Kapható Hpnnitlff TánAG ÓC Pia drogériájában a .Két oroszlánhoz 4 nCUUlUg JdUUa CS líd ESZTERGQI, Sz&ken?i-tór 5. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents