Esztergom és Vidéke, 1919
1919-04-13 / 28. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1919. április 13. A jövőnk. Egy régi barátommal beszélgettem, aki átment a Tisza- kormányon, a régi rendszeren, sokat látott és sok mindenben csalódott. Most sem tudott örülni ennek a szép győzelemnek igazán. Minden érvemre ez volt a válasz; ez mind szép, de hát mit érez ? Nem ugyanaz-e mindenki, mint volt, nem az az önzés, rosszlelkűség mindenhol, ami eddig keserítette az embert, szóval nem ugyanazok-e az emberek ? Az emberek ugyanazok, de csak most, ezután majd mások lesznek. Minden forradalom, ha az igazi, csak úgy maradhat, ha az emberek megváltoznak. Minden viszony, megélhetési küzdelem és az élet egész formája nem független az embertől, elválaszthatatlan, az élet és ember és hiába foldozgatások, hiába tördeljük kezünket és hiaba esküszünk Isten tudja miiyen eszményeknek hűséget, semmit sem ér. Amig ugyanazok az emberek, ugyanazokat is fogják cselekedni. Tehát minden szebb jövőbe vetett reményünk és azt előre rángató akarásunk onnan táplálkozik, hogy megváltozott az ember, hogy javult az ember. Azt akarjuk, amit a belsőnk parancsol nekünk, de nem értjük meg ezt a parancsot. Az egész életünk csak tapogatód- zas és csak nagyon ritka cél- batalálás az, amikor egyszer azt teszem, amit kell tennem. hogy Nácihoz megyek feleségül ! Sem az anyakönyvvezető előtt, sem az oltárnál nem figyeltem nevünk felolvasására. A boldogság tudata teljesen lefoglalt, meg, tudjátok lányok, mindig szórakoztatott a násznagyom, a huncut Pista bácsi. — Mi az édes Jolánkám ? — lett figyelmessé az új férj beszédre. — Nem tudtam eddig, hogy Náci, Scheitlkém, erről van szó — felelt Jolánka huncutkásan. — Miért nem mutatta a meghívókat ?... Én mindig irtóztam a Náci névtől. — Az én dolgom volt szétküldeni, feleslegesnek tartottam Jolánkamat zavarni holmi meghivókkal. — Nem baj, lányok. Azért szeretem az én kis utamat, ha a nevét nem is. A szív szava több, mint a nevet érintő Ízlés. A sors igazat adott az András-napi gombócomnak is, nemcsak az ólomöntésemnek. Legyen az én uram Náci, azért nagyon szeretem őt. Igen, szeretlek Nácikám!.. A szerelem és a sors az előítélet, a külsőség felett üli ma torát. — Felkelt és szavai megpecsétlésére nyíl vánosan csókolta meg a vendégkoszorú nagy tetszésnyilvánítása mellett férjeurát, aki ezentúl „Nácika“ lett nemcsak a menyecske, de minden ismerős előtt. Hogy igazat mondott Jolánka, házaséletük bizonyította be, ami nagyon boldog, példás és zavartalan volt sokáig,.. . mindhalálig. (Vége.) Kerényi Rezső. Nagyon ritka pillanatok ezek, és nagyon sok élet múlik eltapo- gatódzás közben és nincsen egy magamegtalálása sem. Leéli az életét és nem tud magáról semmit sem, a saját maga felületén táncol, nem is tudva, hogy mi van önmagában. Annak a szükségét, hogy én megtaláljam magamat, csak most kezdik igazán érezni. Most van a keresés átka és most lehet megbolondulni a sok kísérlettől, hogy mit kell csinálnom, hogy kell élnem. A maga szerint való élet, mindenkinek az olyan élete, amilyen ő maga, ez az eszmény, amit meg kell valósítanunk. Az. öntudatunk tehát valami nagy tökéletesítő, ő nyit nekem óriási utakat a végtelen fejlődés felé. Öt fejlesztjük naponként, óránként, amikor figyelünk magunkra, a mikor a saját lelki életünknek mindig új meg új mozzanatait vesszük észre és saját magunkat mindig jobban kihámozzuk, megvalósítjuk. Az öntudatunk funkciója, öszhang alkotása saját maga, meg a legbenső természet közt. Az öntudat tehát valami tökéletesítő része az embernek, igy minden fejlődésünk a saját eleiünket élni, mindig a saját természetünket érvényre juttatni, azaz igaznak lenni. II. Ennek az elmúlt kapitalista kornak a főelve: az emberek kétfélék : kizsákmányolok és kizsákmányoltak. Minden küzdelem megélhetési küzdelem, minden élet a másik rovására megy, minden emelkedés a kizsákmá- nyoltaktol a kizsákmányolokhoz való kerülés. Minden ember a másik ellen van, egyiknek a másikhoz nincsen kapcsolata. Az én öntudatom pedig ezt mondja nekem az én természetemről : minden ember ugyanaz, mint a másik. Nemcsak egyformák, hanem lényegileg is ugyanazok vagyunk. Minden különbségtevés, egyiknek a fölemelése, a másiknak a leala- csonyítása nevetseg, minden szenvedés mindenkit ér egyszerre, mert ember és ember között nincs különbség és nincs határ. A kapitalizmus tehát nemcsak tökéletlen állapot volt, hanem az alapjaiban is rossz volt. Rákényszerítette az emberekre a hazugságot, az egész életen át való hazugságot. Olyan volt ez, mint az eredendő bűn. Velünk születet, és mi nem tudtunk róla, csak épen, hogy nem tudtunk boldogok lenni. Mert minden eddigi kultúra talán boldogabb volt, mint a mienk, egészebb emberek voltak a régiek, mint mi. A kapitalizmus rossz tapogatódzása volt az emberiségnek, nagy kátyúbakerü- lés, de végre szabadok vagyunk. III. Mi lesz ezután? Minden jó- solgatás hibás, mert a jövő teremti meg a maga embereit, én a múlt szemével nem láthatom a jövőt, mert más vagyok, mint a jövő és annak az embere. De biztosak a következők : Az eddigi kor magamat szorította majdnem kizárólagosan az öntudatomba és csak mellékesen, homályosan vettük észre, hogy mi nemcsak magunk vagyunk, hogy mi kapcsolat és azonosság is vagyunk a többi emberrel. Ez csak nagyon homályosan kerülhetett föl, mert életünk csak magunkat prédikálta és csak ellenségünkké tett egymást. ' Most ez a nagy igazság már a birtokunkban van. A jövendő emberiség látását nem fogják zavarni hamisságok, az élet nem lesz saját magának a meg- hazudtolása. A föladat a mai nappal tiszta: megjavulni, tökéletesedni, magunkat mindig .jobban meg jobban megtalálni. Telegdi B. Egységes termelési terv. A köztulajdon elvéből egyenesen következik a termelésnek a dolgozó proletárság szükségletei szerint igazodó berendezése, egységes, céltudatos terv alapján való irányítása és fokozása. A többtermelés többé nem puszta gazdaságpolitikai pium desiderium, hanem oly programm, melynek megvalósítására a munkára való kényszer és a proletárállam mindenhatósága alapján a Tanácsköztársaság minden eszközt fel fog használhatni. A nagyüzemek szocializálása után elsőrendű probléma a kisüzemek termelésének irányítása. A kommunista Internacionálé f. évi március hóban Moszkvában tartott ülésein megállapította irányelveit, melyek szerint a kisebb üzemeket a proletáriátusnak fokozatosan össze kell foglalni, de a kisvagyont kisajátítani nem fogjak és hogy oly kis- vagyonok tulajdonosai, akik nem zsákmányolnak ki bérmunkást, nem lesznek kitéve erőszakos rendszabályoknak. Ezt a réteget lassankint bevonják a szociális szervezetbe s az új rendbe. A kereskedelmet a proletárdiktatúra a termékek helyesebb elosztásával fogja pótolni s hogy ezt elérje, a következő legnevezetesebb intézkedéseket kell megtennie: a nagykereskedelem szocializálása, az elosztó szerveknek fokozatos központosítása és átváltoztatása egységes egésszé, mely ésszerűen végzi a termékek elosztását. Úgy a termelés, mint az ellátás terén minden minősített technikust és szakembert fel kell használni, mihelyt politikai ellenállásuk megtört s be tudnak már illeszkedni az új termelőrendbe. A proletáriátus nem fogja őket elnyomni, sőt lehetővé teszi számukra az igazi intenzív termelő munkát. Vp. Elvtárs, hidd meg, együtt érzek veled, mikor látlak, hogy az utcán jártadban-kel- tedben, bár jókedvű voltál, egyszer csak, hopp, megtorpansz, tartásod megtörik, tekintetednek ellobban fénye, homlokod gondokat jelentő ráncokba szedődik, eszedbe ötlik valami, valami bús, bántó gondolat, gondolat arról, ami körülötted történik, a nagy változásról és a kis változásokról, egész 'kicsikről, apró bajokról, olyasmikről, amikre eddig nem is gondoltál volna, hogy házad van és házbért kell fizetned, hogy kínosan és keservesen összekuporgatott barna szenecskéd be kell jelentened, hogy a családi arany kancsódat, ami évek óta érintetlen kuksolt valami titkos szekrénysarokban, be kell szolgálnod és uramfia, ha koccintani akarsz legjobb pajtásoddal, keserűvé kell lennie szájad izének az anacho- réta lemondásból . . . En kedves» elvtársam, hidd meg, veled érzek éij meleg érzéssel nyújtom feléd soVány cigaretta-tárcám, csak kettő van benne, de gyújts rá az édes kommunizmus jegyében, osszuk fel ezeket is magunk közt, ha már bánatod fele a részvét szárnyain úgyis átröppent hozzám és hallgasd meg a vigasztaló beszédem. Tudod igy séta közben kora tavaszi kedves délutánon, sok minden eszébe jut az embernek és nem tudok attól a gondolattól sehogysem megszabadulni, hogy elmondjam neked, mihez is hasonlatos ez a mostani világ. Ez a mostani világ, én kedves elvtársam, a maga forrongó embereivel igen hasonlatos az épülő házhoz, aminek ódon falait a hirtelen jövő tavaszi áradat összedöntötte, ócska tetejét hirtelen tavaszi szelek felborították, de aminek rendbehozására már itt a bölcs gazda ölestermetű hat fiával es fúrják, faragják az új fundamentumot, meg a hozzávalót, s amint az igaz munkában verejtékezik dolgozó testük, fel sem veszik, hogy fogyatékos a táplálkozásuk, szakadozik gúnyájuk róluk és éjjeli nyugovóra bokor alatt hajtják le fejüket . . . Csak egy fiú torpan meg néha, de annak azt mondja az apja, amit én neked elvtársam; „azért szenvedsz most még egy kis ideig, hogy azután soha többé ne kelljen szenvedned.“ Ne haragudj kedves elvtársam, csak éppen vigasztalni akartalak.
