Esztergom és Vidéke, 1919
1919-03-30 / 26. szám
1919. március 23. ESZTERGOM és VIDÉKE. 3 HL HÍREK |^| Börtönben reménysugár. Abba a sötét börtönbe, melybe az imperiálizmus vad lázában tobzódó csehek egész Felső- magyarország dolgozó népét* vetették, halvány reménysugár bizonytalan reszketése hatol. Olyanokkal beszéltünk, akik egy-egy rövid időre e börtönből kiszabadultak s akiknek előadásából tényként állt előttünk mindaz, amit eddig olvasva szinte lehetetlennek tartottunk. Valóban úgy van: a háború őrjöngésének, idején a legkimé- letlenebb ellenség sem foszthatott ki jobban megszállott területet, nyomoríthatott meg keservesebben békés lakosságot, mint ahogy azt a csehek teszik magyarral, tóttal, némettel, mindenkivel szemben egyaránt. Pénzünk felét elkobozzak, lovukat, marhájukat elhajtják, terményeiket — szájukból a betevő falatot — elszedik, iskoláikból a tanszereket, házukból a bútoraikat waggonszám elszállítják s aki csak bátrabb lélekzetet vesz, rabbként cipelik magukkal váraikba. Oly mértékű ez a grasszálásuk, hogy — reménysugár a börtön éjében ! — olyanoktól, akik állandó uralomra akarnak berendezkedni, ez már nem származhatik. Úgy kell lenni! Kicsavarják a citromot utolso csöppéig, mert ők mar talán tudják azt, amit mi világtól elzártságunkban nem tudhatunk, hogy akarva nem akarva, el kell hajítani a nekik amúgy is fanyar gyümölcsöt, úgy kell lenni, elhatároztatott róluk bizonyára: kotródni fognak onnan talán már nemsokára ! Ám ha nem, ha csaló az a halvány sugár, mely biztató fényével egy percre kecsegtetett bennünket, akkor ez a nemtelen tobzódása a kegyetlenségnek a volt magyar s a ma is magyar területeken levő proletártömegeket olyan szolidaritásra tömöríti, melynek ereje előbb vagy utóbb — talán anélkül, hogy csak egy puska is eldördülne — kíméletlenül elsöpri az imperialisták gonosz és buta hordáját. Zsolt hangverseny. Zsolt Nándor hegedűművész ma és szerdán a munkás proletárok részére tart hangversenyt. Hétfőn azok részére kik 23.-ára, kedden pedig kik 24.-éré váltották meg jegyeiket. Közélelmezési hivatal. Az újonnan megszervezett közélelmezési hivatal következő osztályokkal működik. — Központi osztály vezetője dr. Kartaly István, előadó Maros Antal, Meitner Lajos és dr. Boross Géza és esetleg berendelendő kereskedő és iparosok. Hivatalos helyisége a főszolgabírói hivatalban van. — Panaszfelvételi iroda osztályvezetője Pisuth Kálmán és melléje be van osztva Demény Dezső. Hivatalos helyisége az államépitészeti hivatal helyiségében van. — Iktató hivatal vezetője Szőllősi Béla és melléje beosztva Szőllősi Béláné. Hivatalos helyisége a főszolgabirói hivatalban van. — Árubeszerzési ügyosztály vezetője Schranck Béla, számfejtő ellenőr Fenyves Kálmán, gépiró Globotschnig Mariska. Hivatalos helyisége szintén a főszolgabírói hivatalban van. — Rekviráló ügyosztály vezetője Szabó János, előadók: Prikkel Mihály, Csefán Béla, Gajda István és Balint Lajos, gépírók : Horváth Ferenc és Halmos Margit. Hivatalos helyiség szintén a főszolgabirói hivatalban van. — Ellátatlanok és részben ellátottak nyilvántartása és könyvek kiadási ügyosztály vezetője Nádor Emil, előadó Környei László, Jaksics Imre és Lőwinger Kálmán, gépírók Lit- sauer Irma és Jankó Elemér. Hivatalos helyiség az allamépitészeti hivatalban van. — A jegyek kiadása holnap veszi kezdetét. Rendészeti hivatal a Vörös- marthy-uccai helyiségekből, ahol most a vörösszazadnak rendeztek be laktanyát — a járásbíróság emeleti helyisegeibe költözött. Az ajtókra felfüggesztett ízléses táblák tájékoztatják a közönségei. Csermák Gyula lakásügyi népbiztos következő hirdetménnyel fordul a közönséghez. Értesítem a város közönségét, hogy a lakáshivatal minden tagja a legnagyobb odaadás sál azon fáradozik, hogy a köz- megelégedést megteremtse ! Figyelmeztetem tehát úgy a háztulajdonosokat, bérlőkét es albérlőket, hogy a lakáshivatal tudta, illetve intézkedése nélkül, lakásváltoztatások nem történhetnek. Sem kilakoltatás, sem erőszakos lakas foglalás (kivéve a közös megegyezést). Aki ezen szabályokat nem tartja be, az a Kommunista társadalmi rend megteremtésének az akadályozója és mint rendbontó a „Forradalmi Bíróság“ ele kerül. Kerem a nagyközönségét, az elvbarátokat, hogy ne engedjenek rémhíreket terjeszteni es legyenek segítségünkre, hogy a nagy átalakulás mindnyájunk érdekeben minél nagyobb rendben történjek. Azon szervezetek melyeknek még helyiségük nincs, forduljanak a lakásügyi hivatalhoz. (Lehetőleg megjelölni hol tudnak helyiséget.) Lakásváltozás végett egyelőre csak azok jelentkezzenek, akiknek tűrhetetlen a lakhelyük, ezt „Bizottság“ fogja megvizsgálni és a jelen időkhöz képest igazságosan elintézni. A lakás összeírások folyamatban vannak, igy tehát rövid időn belül jut lakás mindenkinek és marad is ! Ne essen egyik fél sem kétségbe. Lássa be minden elvtarsunk, hogy egy pár nap alatt nem lehet megteremteni évszázadok mulasztását. Mindannyian lássunk hozzá az öntudatos munkához és egyetértéssel elérjük a jövő honát. szeirók nem mutatták fel hatósági meghatalmazásukat. — Ugyancsak felmentette Kovács Jánosnét, özv. Reusz Ferencné alkalmazottját a rekviráló biztos bántalmazásáért emelt vád alól és a panaszost a városparancsnokhoz utasította panaszával. Első összetűzés a csehekkel. Csütörtökön délután egyik vörösgar- distánkat lefegyvereztek a csehek. Mieink megvárták mig a civil közönségtől megtisztul a hid, nyomban gépfegyvertüzet adtak a csehekre. Állítólag két halott és több sebesültje van a párkányi csehőrségnek. Az élelmiszerek bejelentése. Esztergom vármegye közélelmezési népbiztossága az élelmiszerek bejelentése céljából minden családfőnek bejelentőlapot kézbesített. Az egyeseknél készletben levő élelmiszerek lemérendők és pontosan ravezeten- dők a bejelentőlapra. A készletek egyelőre kinek-kinek birtokában maradnak és csak a szükséghez mértén fogják azt elvenni, hogy az egyenlő ellátás biztosítva legyen. Aki a bejelentőlapokba valótlan adatot vezet be, vagy készletét eltitkolja, vagy a bejelentett készlétet a munkástanács engedélye nékül elidegeníti, az halállal büntettetik. Az esztergomi ipartestület ma d. e. 11 órakor a vármegyeház tanácstermében rendkívüli közgyűlést tart, melynek egyedüli targya a szak- szervezetbe történő belepes iránti határozat. Az élelmiszer kivitel megtiltása. Esztergom varmegye közeielmezési népbiziossága megtiltotta, hogy bármiféle élelmi- és közszükségleti cikk akár vasúton, akár tengelyen, vagy személypodgyászkent a város és vármegye területéről kiszállitassék. Ez ellen vétőket a forradalmi törvényszék elé állítják. A „Vasárnapi Újság“ március 23-iki száma kepekben közli a magyar hajósok tiltakozó gyűlését a csehek aspirációi ellen, a lágymányosi kikötőben veszteglő hajókat, a londoni munkás-tüntetéseket, a budapesti március 15-iki ünnepet, Va- szary János festményeinek kiállítását stb. Szépirodalmi olvasmányok : Moly Tamás regénye, Vargha Gyula verse, Erdős Renee novellája, Schöpflin Aladár színházi cikke, Sztrakay Kálmán cikke egy szenzációs magyar találmányról, Szász Károly visszaemlékezései a regi Várszínházról. Egyéb közlemények : Moly Tamás és Szász Károly arcképe s a rendes heti rovatok. Irodalom és művészet stb. A „Vasárnapi Újság“ előfizetési ára negyedévre lü korona. — Megrendelhető a „Vasárnapi Újság“ ki- adóhivatalában (Budapest, IV, Egye- tem-u. 4. sz.) Ugyanitt megrendelhető a „Képes Néplap“, a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre 2 korona 40 fillér. * NYILTTÉR. Hústalan hét. Szabó István városparancsnok, friss marha és sertéshús árusítás és fogyasztását úgy a vendéglő, mint a magánháztartásban szigorúan eltiltja április 2-ig bezárólag. A rendelet ellen vétők felett a forradalmi törvényszék fog Ítélkezni. A forradalmi törvényszék első működése. A vármegyeház nagytermében pénteken délelőtt ítélkezett először a forradalmi törvényszék. Móczik Györgyné, Erzsébet és Éva szentgyörgymezői lakosok ellen az a vád merült föl, hogy terményeiket eltitkolták. A rögtönitélő bíróság felmentette a vádlottakat, mert az öszMindazoknak kik feledhetetlen jó feleségem és fiam elhunyta alkalmából részvétnyilatkozatukkal felkerestek, ezúton mondunk hálás köszönetét. Esztergom, 1919. márc. 26. Paulovits Géza és családja. * E rovatban közlőitekért nem vállal felelősséget a Szerk. _____Esztergom város tanácsától._____ 2906 /1919. tan. sz. Hirdetmény. Esztergom város néptanácsa 92/ 1919. számú határozatával az elektromos aram árát a fogyasztókkal szemben világítási célokra hectowatt óránként 18 (tizennyolc) fillérben, motorikus célokra 9 (kilenc) fillérben állapította meg és az áramszolgáltatási feltételek és általános szabályzat II. Rész 1, 2 és 5 §§-ait ennek megfelelően módosította. Ezen arak a f. é. március hó folyamán történő leolvasások áltál megállapított aram- fogyasztasra lépnek eletbe úgy, hogy a március hó végén illetve április hó elején számlázandó áramfogyasztások, beleértve az atalanyfogyasztó- kat is, már ezen magasabb árral fognak számiáztatni. Az atalanyfo- gyasztók részére megállapított eddigi átalánydíjak is ugyanazon időponttól kezdve ugyanazon arányban magasabbra állapíttatnak meg es szam- láztatnak. Kelt Esztergomban a város tanácsának 1919. évi március hó 22-ik napjan tartott ülésében. Dr. Brenner Antal h. polgármester. Esztergom vármegye munkás és katonatanács ______végrehajtó bizottságától._______ 173/1919. sz ám. Rendelet. A munkás és katonatanács végrehajtó bizottsága az altala kinevezett vagy beosztott nem köztisztviselő eivtarsak részere napi 30 korona munkadijat állapit meg. Amennyiben az illető valamilyen címen mar húz fizetést, ezen megállapított és a jelenlegi fizetés közötti különbözet fizetendő ki. Esztergom, 1919. március 28-án. A varmegye munkás es katona- tanacsának végrehajtó bizottsága nevében Dr. Szent-Györgyi Pál. Esztergom város polgármesterétől. 2502/1919. pm. sz. Hirdetmény. Értesítem az érdekelt közönséget, hogy a kisüstön való szeszfőzés betiltatott. Esztergom, 1919. március 14. Dr. Brenner Antal h. polgármester. HÖLGYEK! Ismét kapható a „DID0“ crém üvegtégelyben békeminőségben. mm Fatégelyben ne fogadja el. m Szolid fiatalember házasság céljából, megismerkedni óhajtana egy szerény igényű, finom érzésű, háziasán nevelt haja- donnal. Hozomány mellékes, varrni tudók előnyben. Komoly érdeklődők adják le címüket diszkréció biztosításával a kiadóba.