Esztergom és Vidéke, 1919

1919-12-25 / 141.szám

4 ESZTERGOM és VIDÉKÉ. i 1919. december 24. munka s ez volt a szövetségesek legfélelmetesebb ellensége a múltban lesz a jövőben is. Ezenkívül az óriási termelőképességü Németországnak nemcsak iparában van félelmetes ereje, hanem földrajzi fekvése is hatalmas pozíciót biztosit neki Középeurópában s megerősíti ezt, felnemdarabolható nemzeti egysége. Mindezek olyan tények, melyek arra késztetik a két szövetségest, hogy Németországot amennyire lehet izolálják Keleteurópától, de ezt nem egységesen, hanem külön-külön iparkodnak elérni, még egymás kárára is. Angolországnak beavatottan nagy tervei vannak Magyarországgal, mivel hazánk Keleteurópa kapuja és a Duna bözépfolyása mellett fekszik. Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a Balkánon a francia befolyás érvényesül, ami semmi esetre sem lehet az angol érdekek Ínyére. Magyarországon elhelyezett kereskedelmi bázisok minden esetre gyöngítenék franciaországot Keleten és erősítenék az angol ipart ott. Ámde ezt franciaország is észrevette és ellensúlyozásként szövetségi kapcsolatot keres Német-Ausztriával és minden erejével támogatja Csehország igényeit velünk, de igy Angliával szemben is. Törekvésének tehát kétféle célja is van egyszerre, gyengíteni nálunk az angol befolyás erejét és elejét venni egy újabb esetleges magyar-német szövetségnek, sőt nincs kizárva egy harmadik rejtett cél sem, az t. i. hogy lehetetlenné tegye Magyar és Csehország között a gazdasági megegyezést. Ezen diplomáciai csalafintaságokkal szemben Magyarország jelenleg teljesen tehetetlenül áll és némán hallgatja, mint beszélnek egy MagyarRomán monarchia tervéről, amit biztosan francia konyhán főztek meg, de azon tervet is csak tehetetlenül fogadja, melyszerint Budapestet London fiókjává akarnák tenni. Majd ha aláírjuk a békeszerződést és a republikánus franciaország ellenségként fog állani a dinasztikus Angliával * szemben, ami feltétlenül bekövetkezik; akkor döntünk sorsunk felett véglegesen, magunk. Lesz akkor parlamentünk, amelynek lesz előrelátó diplomáciája is. Addig csak gázolják egymást Európában az angol és a francia érdekek halálra és mi azon érdekszférába fogunk majd ön elhatározásból lépni, amely legjobban biztosítja gazdasági életünk jövőjét és függetlenségét. N . . . o, Gondoljatok azokra, akik nem ünnepelnek: akik várják, hogy megváltsák őket a nehéz hadifogságból! Nemzeti lobogónkhoz! Alleluja! feltámadtál Édes, drága kincsünk; Diadalmas utad elé Virágerdőt hintünk; Letéptük már falainkról Azt a piros rongyot, Melyet a bün te ellened Szuronyheggyel bontott. Sirt a szivünk, sirt a lelkünk, Mikor sírba tettek Hazát, hitet nem ismerő Hitvány, gyáva lelkek, Hosszú volt a nagypéntekünk Gyászba borult minden Nem leltünk már vigasztalást, Csak az égi hitben. Virrasztottunk sírod felett Mint elhagyott árvák, Kik atyjoknak ébredését Csodaképen várják Feltámasztott honszerelmünk Felnyílt a sir zára, Fenn lobogsz már áldást hintve A magyar hazára. Lobogtatunk darutollas Vitézek elébe, Kiknek Árpád édesapánk Lett ismét vezére. Dicsőséggel ő lobogtat Erős is a karja Feltámasztott . . . örökké élsz! Isten azt akarja . . . R. J. Akik értetek szenvedik a keserű hadifogságot: hozzátok fordulnak, hogy viszsza, hazajöhessenek. Magyarok karácsonya. A szeretetnek szent ünnepén a magyar lelkekre a kétségnek, a gondnak ólmos fellegei nehezednek. A legtöbb magyar anyának, midőn ma, családi otthonába az édes, apró gyermekek, a csöpp magyarok Jézuskájáí várja, csak fájdalom, csak lemondás jutott osztályrészül. A hősök, a bénák, a vakok légiójának, kik öt évnek vérzivatarát messze idegenben öveiktől távol hősiesen állták, hála és elismerés helyett ma csak honfiúi bánat és keserűség jutott. A legtöbb magyar házban és kunyhóban ez év karácsony estéjén a hideg vetett otthont s megszámlálhatatlan sötét ablak meredez a csillagos estbe. Sok, sok százezer magyar gyermek, ki öt év óta epedve várja a szerető apát, ma megtanulta hiába várni az égnek angyalait, a Jézuska szent fáját. Ma nem a fenyőfa csillog az ő gyertyáival, díszeivel és ajándékaival, hanem millió magyar gyermek apró, bágyadt szemeinek kiperdülő könnye. Könny, nyomor, szegénység vesz ma bennünket körül s még tegnap hírnevét, dicsőségét megvetés, lenézés váltotta fel. Fekete karácsonya van ma a magyarnak s nemcsak az otthon hideg és sötét, hanem a magyar léleknek, a magyar gondolatnak sincs napkeleti csillaga. Mily szép, mily igaz, mily bensőséges és meleg karácsonyt vártak azok, akik a világszakadásban, világförgetegben, az áldozatkészségnek, az önfeláldozásnak, a türelemnek, a lemondásnak, a hősiességnek és kötelesség tudásnak soha nem muló példáját mutatták; s mily pusztítást, sarat és szegénységet hoztak ránk azok, akik itthon a hősök ércfala mögött békében és jólétben a szenvedők, a küzdők véréből, könnyéből vagyont, kincset és aranyat szereztek. Ma, amikor a messze idegenben millió magyar jeltelen sírdomb fölé az angyalok serege a dicsőség glóriáját fogja vonni, itthon a még megmaradt becsületesek, munkások, józanok és hivők kisded magyar serege fölé a mártiromság tövis koszorúja fonódik. S mégis, ha kifosztottak, koldusok és agyontaposottak is vagyunk, élünk, még pedig hittel, reménységgel a szebb és boldogabb jövő reményében. A mártírok könnyéből, szenvedéséből ki fog sarjadni a nemzeti önérzetnek, a nemzeti érzésnek és gondolatnak legendás korszaka, a kötelességtudásnak, a munkának, a reménységnek, a szeretetnek, a megbecsülésnek és tiszteletnek cselekedetre, tettre, alkotásra sarkaló hatalmas ereje. Minél szegényebbek leszünk anyagi javakban, annál gazdagabban fog a magyar lélekből az erények, erkölcsök üditő forrása fakadni, mely — hasonlatosan a homoksivatag oázist varázsló forrásához, — lelket fog önteni a csüggedőkbe, reményt a bizalmatlanokba és erőt a tehetetlenekbe. Nincs okunk a csüggedésre a kishitűségre, mert az a hűség melylyel az utotsó percig ragaszkodtunk a szövetségi szerződéshez, az a hősi magatartás mellyel egy egész világ támadását vertük vissza, a betolakodók, a rablók felett is győzelmet fog aratni. Már pirkad a hajnal, már előre veti árnyékát a boldogabb Karácsony is. A győzők, akik tőrbe csalták a magyart, akik a magyar nép szabadságszeretetét használták fel arra, hogy lelki mételyt hintsenek közénk, nem urai önmaguknak s nem békét hoztak a népeknek, nemzeteknek, hanem gyűlöletet, amely a polgárháborúk rémséges tüzét éleszti Európaszerte. A magyar nép, mely egy évezreden át vérzett a jog és a törvény uralmáért, a nyugati kultúra fennmaradásáért, mely a szabadságnak félisteneit szülte, mely a rabságnak láncait oly sokszor törte össze, mélyen átértette és érezte a Wilsoni elveket: a népek önrendelkezési jogát, a népek szövetségét, a pacifizmust, a demokráciát, az igazságos békét. Amikor győzelmet győzelemre aratott, amikor erejének teljében volt, amikor idegen népek és nemzetek fölött Jerőt vett a fenséges nagy eszmék, az emberiség közkincsét képező tulajdonok diadaláért, melyért oly sokat vérzett, melyért oly sok mártírt termett s melyért vivta a reákényszeritett világháborút is, lelkesen és büszkén volt hajlandó győzelmes kardját hüvelyébe tenni. Katonája lett egyszerre a békének, melyet a világ oly nehezen várt, mely annyi szenvedésnek, győzelemnek jelentette végét, mely a polgári életnek, a termelő munkának a lelkek nyugalmának ujraébrédését jelzé. A szabadságnak nagy népe, mely egy évezreden át tisztelte, becsülte más népek nyelvét, vallását, szokását, mely hazát, otthont adott idegen nemzetiségeknek, történeti hivatását vélte teljesíteni, amikor az ántánt béke elveit magáévá igyekezett tenni. Csak pár hétre volt szükség, hogy tudatára jöjjünk annak, miszerint a wilsoni elvek csak az ajkakon éltek, hogy az ántánt államférfiak lelkét más erők tartották fogva, hogy idegen ügynökök, idegen pénzzel a nemzeti egységet megbontó, a nemzeti lemondást szolgáló irányt tették úrrá e büszke és nyakas magyar népen. Megraboltak, tönkre tettek. Ránk szabadították az erkölcsi züllést, a pártoskodást, a dologtalanságot, miközben a magyar nép egy ezredéves kultúráját, gazdagságát, kincsét, földjét rablók martalékává tették. Nyelvünket nemzeti érzésünket, ezeréves tönén elmün k et megcsúfol ták, ezer és ezer magyar családot kidobtak az uccára, kenyerét, otthonát, nyugalmát rabolva el. A Kárpátoktól az Adriáig megvetés, bot, börtön, ínség osztályrésze a magyarnak, üldözés, halál jutalma a magyar érzésnek. És mégis miénk a jövő. Üjra győzni fognak a szabadság nagy harcában. Midőn kálváriánk nagy útján az első szent karácsonyhoz értünk, teljen meg lelkünk a betlehemi jászol szegénységéből a nagyvilágba kisugárzó mérhetetlen szeretettel és Istenbe vetett törhetetlen hittel, hogy ismét eggyé lehessen a magyar, hogy ismét önmaga munkájában lássa a jövőt, hogy szabadságáért, nemzeti életéért vívott harcát győzelem kisérje. j| Telefon.-Távirat | Döntés az internálások ügyében. Budapest. A minisztertanács tegnap ülést tartott, mely a késő éjszakába belenyúlt s melyen döntést hoztak az internálások ügyében. Hosszas vita után Bárczy igazságügyminiszter indítványával szemben, amely az volt, hogy az internálások esetében mint legfelsőbb forumot a közigazgatási bíróságot ajánlotta, Beniczky belügyminiszter indítványát fogadta el, amely szerint az internálások esetében a döntést a belügyminiszter kezébe helyezi. Megegyeztek a cenzúra ügyében is. Kan Béla nincs Earlsteinben. Bécs. Azok a hirek, melyek az Ausztriában internált népbiztosokra vonatkoznak, részben igaznak bizonyultak. Kun Béla sem tartózkodik már Karlsteinben, hanem Rumauban. A változás az orosz kormány, nyomása alatt történt, az oroszok azt követelték, hogy engedjék meg, hogy Kun Béla Oroszországba utazhasson. Egy Dechart nevü angol újságíró felvilágosítást kért egy államtitkártól, hogy mért nem juthatnak Kun Béla közelébe, mire azt a választ nyerte, hogy Kun Béla kívánságára, hogy ne zaklassák. Az újságírónak már ekkor az volt a benyomása, hogy Kun Béla nincs Karlsteinben. Pusztító bolsevisták. Bécs. Mintegy ötven főből álló bolsevista banda átlépte Keletporoszország határait és a határszéli falvakban rabolni kezdett. A községekből alakult fegyveres erő előtt azonban meghátráltak. Haza akar jönni egy népbiztos. Bécs. Erdélyi Mór volt népbiztos Bécsből kérvényt intézett a belügyminisztériumhoz, salvus conductust kapjon. A „Népszava" szerint Bárczy István a kérvényt jóváhagyta, de a távirati iroda a hírt megcáfolta. i bolseviki vezérek veresége. Bécs. A „Kölner Zeitung" irja, hogy a koppenhágai tárgyaláson, a melyen az angol és az orosz bolseviki megbízottak vettek részt, a bolsevisták teljes vereséget szenvedtek. Európa tudja; hogy a bolsevizmus teljesen csődöt mondott és csak kétértelmű manőverezéssel tudja fenntartani magát.