Esztergom és Vidéke, 1919

1919-02-13 / 13. szám

Esztergom, 1919. XLI. évfolyam 13. szám. Csütörtök, február 13. POLITIK fii és TfiRdRDFILMÍLfiP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI S HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. PÉLELŐS SZERKESZTŐ : FŐMUNKATÁRS: DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN. VITÁL ISTVÁN. KIADÓTULAJDONOS : LAISZKY KÁZMÉR. MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY ÉVRE . 16 K FÉL ÉVRE . 8 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. NY1LTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Nagy választék!.. A háborúig üzleti kirakataink­ban olvasshattuk a csábító „Nagy választék“-ot, most a háború után vámházainknál, uccákon és tereken tehetnők ki bátran, hogy: „Nagy választék — po­litikai pártokban!“ Mert valóban, ha másban szegényekké lettünk is, politikai pártokban örvende­tesen meggyarapodtunk: Esz­tergomban a manapig éppen 5 politikai párt alakult meg. A régi függetlenségi Károiyi-párt- hoz a forradalom után szociál­demokrata, keresztényszocialis és kisgazda-földmíves pártokat kaptunk. Most meg, amint hire jött, hogy radikális párti főispá­nunk lesz, meglepő gyorsaság­gal sietett megalakulni, egyelőre — mint halljuk — csak afíéle kis mustármagként: 11, mondd tizenegy tagból a radikális párt is. Égy rosszmájú ismerősünk ugyan, ki annakidején a helyi munkapártnak nagy malleusa volt, avval igyekezett ez utóbbi megalakulás számottevőségét maró gúnnyal leszállítani előt­tünk, hogy itt tulajdonképen az auíkiarizmus ürügyével újra po­litikai tevőleges szerepre vágyó pár munkapárti korifeusnak ab­beli trükkjéről van szó, hogy a radikális párti főispán révén bejuthassanak holmi megyei és városi néptanácsokba. Ám mi, kik nem vagyunk se gyanak­vók, se maliciózusak, kétkedve fogadtuk, hogy az illető urak csakugyan komoly feltámadási szcénátakartak volna rögtönözni, mert moraliter lehetetlennek tartjuk, hogy a feudálisán kon- szervativ Tisza-uralomnak is­mert helyi oszlopai képesek len- nénekamai forradalmi viszonyok­ba ily fenomenális gyorsasággal nemcsak beleilleszkedni, hanem még nyílt forradalmár-szerep után is kapni. Azt azonban minden jóhiszeműségünk mel­lett magunk is különösnek ta­láljuk, miért történt a radikális párti alakulás ép a főispáni ki­nevezés hírére, vagy ha már dec. 21.-én csakugyan megtör­tént, miért hallgatták el mosta­náig a főispáni kinevezésig? Egyébként az egész dolog múló epizódszamba megy előt­tünk, melyre kár volna sok szót vesztegetni. Csupán azért em­lékezünk meg külön róla, mert önként akalmul kínálkozik azon már töobször kifejezett objektív rosszaló véleményünk újból való hangoztatásara, hogy városunk polgári elemei a leg válságosabb helyzetben 3—4 felé oszlanak, ahelyett, hogy saját jól felfogott érdekükben tömörülni igyekez­nének. Súlyosbítja ezen eljárás hibás voitat az a körülmény, hogy a 3—4 polgári párt prog­ramjának leglényegesebb pontjai egyeznek; itt is-ott is a demok­ratikus és mérsékelt szociális haladás a legtöbb irányelv. Egy kis pesszimizmussal bát­ran olyas feltevést kockáztathat meg az ember, hogy végele­mezésben inkább egyéni ambí­ciók szítják városunkban a szolid polgárság politikai megoszlását, mint tárgyi okok és komoly meggyőződések! Nagy lévén a párt-választék, nem csoda, ha a lassúbb gon- dolkozású és ingadozó termé­szetű polgártársak mind na­gyobb zavarba jutnak, hogy hát kikkel is tartsanak most már? Az eredmény könnyen az lehet, hogy vagy nem mer­nek egyáltalán határozott állást foglalni, vagy majd az utolsó pillanatban fognak határozni, természetesen nem megfontolás, hanem csak amúgy hangulat szerint. A lelkűk rajta, akik ebben a méregkeverő szerepet játszák! Árgus. Á gyógyulás utján. A forradalmat a szivünkkel csinál­tuk. Az érzések forróságától dobbant meg egyszerre, egy napon az egész ország. Ebbe a szent hevületbe azon­ban — s másképen forradalom so­hasem volt — belopta magát a láz is, amelyről, amikor a mámor nap­jai elmúltak, kiderült, hogy nem egész­séges hő- és energiaforrás, hanem betegség. Nem arra való, hogy az ország gépezetét hajtsa, nem tud termelni, nem szabályozható, hanem rendszer nélkül hullámzik és höl elégeti a szervezeteket, hol pedig leszáll a normális fok alá és a letar­giába hül ki tőle minden. A szív után az észnek kell átven­nie szerepét, hogy a lázat orvossze­rekkel űzze el és a dobogó forróság­ból, amely a forradalom gyönyörű napját megcsinálta, csak azt hagyja meg, ami egészséges hajtóereje az or­szág életének. Ez az egyetlen becsüle­tes és okos kívánság ma és nem lehet becsüles és okos osztály- vagy párt­érdek sem, amely mást akarjon. Jó érzéssel állapíthatjuk meg, hogy az ország rá is eszmélt erre a gondolatra, mutatja az a megkönnyebbült sóhaj­tás amely mindenfelől felhangzott, mikor a hónapokig tartó válságso­rozat után a kormányzat végre olyan megállapodott mederbe jutott, ame­lyet az összes, jogosult létű pártok gátja támaszt körül. Most már csak az ország népén a sor, hogy ezt az erőt, amelyet az összes demokratikus irányzatok ex­ponensei, parlament híján az ország bizalmának letéteményesei odaígértek az új kormánynak, ne tagadja meg tőle. Adjon módot a nyugodt mun­kára és a viharzó kavarodások után támadt nyugalmat használja ki arra, hogy maga is dolgozzék. Nem a kormányért, hanem á hatalmon lévő egyes emberek jóvoltáért, hanem az' ország érdekében, a magyar sorsért, amelytől most olyan nehéz felhők veszik el a napsugarat. Nemcsak kell hanem érdemes is dolgozni, hívni, kiküzdeni a tavaszt, amelynek mégis csak el kell jönni, es amely nemcsak jégesőt hoz, hanem egy soha nem látott, új pompát is, a demokratikus virágzást és ennek nyo­mában egy olyan termést, amely más lesz minden aratásnál, minden szüretnél, amelyet valaha ez az or­szág megért. Nem másnak arat, nem másnak szüretel a föld népe, boldog nyu­godt megélhetéshez lesz jussa a vá­rosok munkásainak, árát szabják az emberi munkának, akár a kéz, akár a fej produkálja. Jogot nyernek a dol­gozók az élethez, annak a napsugaras oldalához is. Jogot nyer a szabad gondolat, módot és lehetőséget a te­hetség az érvényesüléshez és alkal­mat mindenki arra, hogy tanulhas­son. Egy óriási szakadék választja el ezt a világot attól, mely elmúlt; s szinte megszédül a lélek, ha abba a színes távlatba néz, amely a teg­naptól a holnap felé nyílik. S ezt a szakadékot szerencsésen átugrottuk, szinte hihetetlen, hogy nem zúzód­tunk össze az ugrásban. S most itt állunk, a mélység mögöttünk, a szi- ues tavasz előttünk. Uj mélységet már nem is kell áthágni, csak rá­lépni a mezőre és birtokunkba venni. Megálljunk ezen a határon ? Eléged­jünk meg azzal, hogy láttuk az Ígé­ret földjét? Oktalanság, bűn és ön­magunkhoz való gonoszság lenne. Hogy a lázas állapotban amely idáig gyötört, tétováztunk, erre meg­van a mentségünk. De most már ismerjük a láz orvosságát, tudjuk, hogy a munka és a munka az egyet len gyógyító szerünk. Ez van az új kormány receptjén is; amelyet — semmi okunk az ellenkezőre, hiszen megbízunk végre orvosaink­ban — fogadjunk el tőle. Fogadjuk el bizalommal, de azért öntudatosan figyelve, hogy a munkánk a demok­ratikus Magyarország megépítésére, az egészséges, rombolás nélküli szo­cializálás eszményét szolgálja-e. Mert a szenvedések utjának végén ez az egyetlen bérünk.

Next

/
Thumbnails
Contents