Esztergom és Vidéke, 1919
1919-12-16 / 133.szám
Esztergom vármegye hivatalos lapja Szerkesztőség és kiadóhivatal: SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., hova a lap szellemi részét illető közlemények továbbá előfizetési s hirdetési dijak stb. küldendők. A hivatalos rész szerkesztője: FEKETE REZSŐ. Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős: LAISZKY KÁZMÉR* : , Megjelenik hétfő és ünnep utáni nap kivételével mindennap. Előfizetési árak: egy évre . 72 K., félévre . 36 K. negyedévre 18 K., egy hóra . 6 K. Egyes szám ára 50 fii. - Hirdetések árszabály szerint. Kéziratot nem adunk vissza. j Telefon. • Távirat, fc Huszár miniszterelnök beszéde Kecskeméten. Budapest. Vasárnap Huszár Károly miniszterelnök Pékár Gyula kultuszminiszteri államtitkár és több politikus kiséretében Kecskemétre ment, ahol nagy lelkesedéssel fogadták. Több mint tizezer főnyi tömeg előtt a többek között a következőket mondta: Rövid időn belül el kell mennünk Parisba, hogy megkössük a békét, amelyről már most mondhatom, hogy szigorú, kemény és nézetünk szerint teljesen igazságtalan és tarthatatlan béke lesz. Mégis kénytelenek leszünk aláírni, mert különben elsenyvedünk és nemzeti jövendőnknek reményéről is le kellene mondanunk. Figyelmezteti a magyar nemzetet, hogy békének kell lenni az országban. Nekünk keresztényeknek és magyaroknak nem szabad a Szamuellyék példáját követnünk. Bünt bűnnel jóvátenni soha sem lehet. A magyar bíróságokra kell bizni, hogy a bűnösök felett ítélkezzenek. Undorral fordul el minden kegyetlenkedéstől, akár zsidók csinálják, akár keresztények. Aki ilyen cselekményben vétkezik, az érezni fogja a kormány erős kezét. (Egy hang: Le a zsidókkal!) Kedves Barátom — folytatta a miniszterelnök — nem igy kell csinálni, hanem úgy, hogy fogjon össze a keresztény magyarság, tanuljon, dolgozzék és szövetkezzék társadalmi és gazdasági téren. A beszédet azzal az óhajjal végezte, hogy Szt. István országa régi dicsőségében és fényében ragyogjon, óriási éljenzéssel fogadták a miniszterelnök beszédet. A miniszterelnök azután Kalocsán is tartott beszédet,Jhol azt mondta, hogy nem ülhetünk le addig a béketárgyalás asztalához, amig az ellenséges csapatok nem vonulnak vissza a megszállt területekről a demarkációs vonalra. Ebben minden párt egyetért. A népgyűlés a Szózat éneklésével oszlott szét. A kecskeméti tömeggyilkosság. Budapest. Kecskeméti borzalmas tömeggyilkolással kapcsolatban tegnap négy letartóztatás történt. A vizsgálat megállapította, hogy a kivégzések egy internálási liszta alapján történtek. Ezt a lisztát még aug. hóban készítették s felsőbb helyről juttatták el Héjjas István állomásparancsnokhoz. Az utasítás az volt, hogy a lisztán szereplőket internálák. Állítólag Héjjas István ily értelemben adott parancsot, de emberei a szerencsétleneket meggyilkolták. Windichgrätz szerdán érkezik Budapestre. Budapest. Windichgrätz Lajos herceg repülőgépen £ljgj&.-Budapestre jönni, azonban. a[it$£täi helyzet miatt lehetetlen volt. Második akadály pedig az volt, hogy Német-Ausztri nem adott engedélyt a keresztül uta zásra s igy Berlinből Varsóba repül A lengyel kormány az engedélyt me gadta, hogy Budapestre repülhesse hova szerdán fog megérkezni. Félnek a franciák. Berlin. A franciák által megszállt területeken az összes nagyobb fraifcia helyőrségeket megerősi tettél* .500—1000 emberrel. Döntés a szocialisták követeléseiről. Budapest. Tegnap, hétfőn este 6 órakor volt a döntő miniszteri tanácskozás, amelyen a szocialisták követelései fölött fognak dönteni. Ha nem sikerült a megegyezés, akkor Payer Károly és Bárczy István miniszterek ki fognak lépni a kabinetiből. Franciaország és Német-Ausztria szövetséget köt. Paris. Newyórki tudósító jelenti, hogy minden jel arra vall, hogy Ausztria ellátása tekintetében Franciaország vállalta az oroszlánrészt magára. Franciaország azóta, mióta a szenátus magatartása és Amerika támogatását kétségessé tette, állandóan európai szövetségeseket keres és nagy a valószínűség, hogy a franciák politikai szövetséget akarnak kötni Ausztriával, nehogy Németországhoz csatlakozzon. í Hivatalos rész. « ^ r Esztergom vármegye kormánybiztosától. Lisztkiosztás. 246/919. kmb. szám. Rendelet. Az alám rendelt közigazgatási hatóságoknak. A gabonagyűjtés országos kormánybiztosa 391/919. szám alatt az Esztergom vármegye területére szervezett kirendeltség vezetésével Legény Oszkár, gazdasági felügyelőt, Komárom székhellyel bizta meg. Amidőn erről tudomásvétel végett értesítem a Cimet, egyben utasítom, hogy fentnevezettet hivatalos működése körében a leghathatósabb támogatásában részesítse. Esztergom, 1919. dec. 11. Alispán h. Dr. Szilárd s. k., vm. főjegyző. Felhivatnak a hatósági árusítással megbízott kereskedők, hogy december hó 16.-án reggel a liszt utalványok átvétele végett a Közélelmezési hivatalban megjelenni szíveskedjenek. Egyben értesíttetik a közönség, hogy december hó 17-én (szerdán) „21." számú, lisztjegyre szeméenként 1 kilogramm liszt kerül kiiztásra. Kenyérsütés ára. Felhivatnak a helybeli összes pékiparosok, hogy a kenyérsütés dija december hó 15-től kg.-ként 60 fillérben állapíttatott meg. . Jföztergom, 1919. dec. 15. Közélelmezési hivatal. M. O. V. E. Tisztelgés a hercegprímásnál. Szombaton a MOVE elnöksége részéről Waldvogel József alezredes elnök, Dr. Antóny Béla polgármester és De Poít Gusztáv őrnagy alelnökök tisztelegtek Dr. Csernoch János bíboros-hercegprímás ő Eminenciájánál. A bíboros hercegprímás rendkívüli örömének adott kifejezést, hogy a nemzet szent ügyét szolgáló ily egyesület alakult és működik, — s saját szavaival élve „büszke arra, hogy ezen egyesület tagja lehet", s ez okból Ő Eminencíája az alapító tagok sorába 1000 koronával belépett. A „C/2." csoport megalakulása. Tegnapelőtt (vasárnap) megalakult a „C/2." csoport. Csoportvezető lett Hermann Lajos. Tanácstagok lettek Jakus János, Jakobek Jenő, id. Tátus János. Jóléti biz. tagok Vodicska István, Adorján János. Tudományfejlesztő biz. tag Schweiczer János. Vigalmi biz. tag Pelczmann László. Sport biz. tagok Kulich Károly, ifj. Tátus János. Tagsági igazolványok átvétele. Felhívjuk tagjainkat, hogy tagsági igazolványaikat mielőbb állíttassák ki, mert ezen igazolványok fognak feljogosítani a f. é. december 21.-én tartandó művészestélyre való belépésre. HIREK. Új rendőrkapitány. Államrendőrségünknél váratlan fordulat állott be. Osváth Andor városi főjegyző neveztetett ki főkapitánynak, aki a hivatalt tegnap már át is vette Polner Zoltán dr. kapitánytól. Midőn magunk részéről, kellemes érintkezésünkből kifolyólag őszintén sajnáljuk Polner dr. távozását, örömmel üdvözöljük Osváthot új állásában. 1000 koronás adomány. Brutsy Jenő elhunyt felesége emlékére 1000 koronát juttatott a polgájnester kezéhez, következő rendéltálpsel: Egy keresztény, nagy családos városi tanitó részére 200 ^píy álíampénztári szintén nagycsaláddal biró tisztviselőnek 2Ó0 K. Kolos kórházban fekvő beteg nélkülöző családja részére 100 K. Főgimnázium és főreál iskola egy egy jól tanuló szegénydiáknak 100—100 K. Szentgyörgymezei árvaháznak 100 K. Szent Anna zárdában egy szegény hadiárva részére 100 K. és egy munkaképtelen szegény hadiözvegy számára szintén 100 korona adassék ki karácsonyi ajándékként. A nemes tett önmagában hordja a jutalmat. Dorogi népgyűlés. Vasárnap délelőtt kellett volna Dorogon nagy szociáldemokrata népgyűlésnek lennie, amelyen Payer jólétiminiszter is jelen lett volna. A gyűlés azonban elmaradt, mert Payer délelőtt nem jött meg. Sajnáljuk, hogy a miniszter lekésett, mert igy nem láthatta a saját szemeivel táborának törpeségét. Megbízható forrásból értesülünk, hogy feltűnő csekély számú szociáldemokrata várta a népgyűlés kezdetét : A miniszter azután délután óhajtotta a gyűlés megtartását, de nem tudni mi okból, — szándékától elállott és elutazott. Payer is jött, látott és — elszomorodott. A Vörös-kereszt egylet esztergomi fiókja 1919. évi december hó 18-án délután 4 órakor a vármegye alispánjának hivatalos helyiségében választmányi ülést tart. Beszerzési csoport gyűlése. Esztergomi köztisztviselőkből a legnagyobb keserűség és elégedetlenség szólalt meg szombaton tartott ülésükön. Megélhetési lehetetlenségek arra késztették a köztisztviselőket, hogy helyzetük javítása miatt sürgönyileg forduljanak a kormányhoz. Az itt időző kormánybiztos is tudomást szerzett a tarthatatlan helyzetről és szintén közbejár a tisztviselők érdekében. Valamit kell tenni, mert tényleg bajok származhatnak a nyomorból. Hadifoglyok hazaszállítás költségeinek beszerzése ügyében vasárnap népes értekezlet tartatott. A költségek fedezésére gyűjtés lesz indítva vasárnap és pedig az összes templomokban, valamint a házaknál is. A házaknál való gyűjtést a város 4 külső részében földmives gazdák, belváros-