Esztergom és Vidéke, 1919

1919-12-12 / 130.szám

Kongregációja" folyó évi december 12-én pénteken, este V* 7 órakor tartja rendes gyűlését a főgimnázium fizikai előadótermében. A gyűlésen Padányi Andor főtanfelügyelő tart előadást. Itthon. A szomorú emlékű prole­tárdiktatúra forradalmi törvényszé­kének elnökét, Győri Jánost, Janits Ferenc szavazó bíróval együtt váro­sunkba hozták. Itt fog ugyanis le­folyni az ellenük indított vizsgálat, nehogy a tanuk egész tömegének kelljen miattuk utaznia. A törvény­széki elnök egy keveset vesztett vö­rös színéből, de ez nem is csoda, hisz a vörös uralomnak vége. A Keresztény Tisztviselőnők Egyesülete ezúton tudatja tagjaival, hogy rendes havi gyűlését folyó hó 12-én, pénteken délután 6 órakor tartja. Kéri a vezetőség a tagok szi­ves megjelenését. Kisgazdák figyelmébe. Fölhívom ezúton mindazon kisgazdákat, akik­nek pincéjében a viz után is terme­lési és fogyasztási adót követelnek, azok jelentkezzenek nálam, Csarnok ucca 14 szám alatt, hol is ezen sé­relem ellen az aláírási ivet irják alá. Móczik István. Értekezlet. Szerdán a polgármes­ter elnöklete alatt egy értekezlet volt, melyen Antóny Béla dr. polgármes­ter és Waldvogel József alezredes ismertette a megindítandó akciót, a még mindég fogságban levő magyar katonák érdekében. Foglyaink haza­szállítása pénzbe kerül, de az állam a jelenlegi viszonyok között nem rendelkezik megfelelő anyagi erőkkel és ezért kénytelen a hazafias közön­séghez fordulni segítségért. Az érte­kezlet elhatározta, hogy a város pó­tadójának bizonyos százalékával já­rul a nemes célhoz és ezenkívül nagyszabású gyűjtést indit. A cél elérésének sikere érdekében vasárnap d. e. 11 órakor nagy propaganda gyűlést hiv össze a vármegyeház nagytermében. A gyűjtés utcák sze­rint lesz végrehajtva és remélli, hogy nem marad ház, amelyben vagyoni viszonyainak megfelelően ne* járulna mindenki hozzá a hadifogságban lé­vők hazaszállitási költségeihez. Jótékonycélú színielőadás, A szentgyörgymezei Mária-leányok fo­lyó hó 14-én, azaz vasárnap este 7 órakor a szenttamás-vízivárosi rk. olvasókörben a kommün alatt sokat szenvedett és még a legszükségesebb dolgokat is nélkülöző árvaházi irgal­mas nővérek némi felsegélyezésére színielőadást rendez. Szinre kerül: A magyarországi szent Erzsébet cimü 5 felvonásos dráma. Belépti dij: 8, 5 és 2 kor. Felülfízetéseket ezen ne­mes célra köszönettel fogadunk és hirlapilag nyugtatunk. Jegyek előre válthatók a szenttamási olvasókörben szombaton este 6 órakor. Számos látogatást kér: a rendezőség. Köztisztviselők beszerzési cso­portja teljes súlyával érzi a tartha­tatlan helyzetet. Azon kérésével for dult a város polgármesteréhez, hogy szombaton d. u. 5 órára hívja össze a beszerzési csoport tagjait. A gyü lésen megfogják vitatni a köztisztvi­selők, hogy miként lehetne segíteni a tűrhetetlen bajon. Mi csak annyit füzünk a dologhoz, hogy végtele nül csodáljuk a kormányt ami­ért saját alkalmazottjainak baján egyáltalán semmit nem enyhített ez ideig. A méltóságos burgonya. Ki hitte volna valaha, hogy ez a gumós növény, amelyet akkor bizony csak krumplinak hívtak és a szegény tót Janó emlegette pusztán, sőt mint nem ételt jelezte a magyar, ilyen hatalmas karriert fog csinálni. 5268/1919. M. E. sz. rendelet meg­szabja a burgonya árát 1919. októ­ber 1-től következőképen. Kézzel vá­logatott, legalább tojás nagyságú fagymentes tiszta burgonya méter­mázsájáért a termelő legfeljebb 60 koronát követelhet, melyhez hozzá jön 40 K prémium és egyéb költ­ségek cimén még 4'30 K. Ezért az összegért volna a burgonya a ter­melő hely állomásáról elszállítandó a vevő további költségén. A burgonya métermázsája tehát 104 K 30 fillér volna a termesztés helyén. Szállítási költségek és az üzleti haszon azután méltóságos úrrá nevelte a burgonyát, mikor 230—300 koronára emelkedett az ára mire idejött. Ezzel a burgo­nyával azután az a pikantéria történt, hogy az egyik árusító kereskedő, aki ugyanolyan sőt drágábban adta a burgonyát, feljelentette árdrágításért a másik kereskedőt. A feljelentésre a rendőrség 'lefoglalta a burgonyát és megindította mindkettő ellen az eljárást. A feljelentésből látszik az üzleti haszon nagysága. Mi csak egyet nem értünk. Miért maximál a hatóság, ha a termelővel szemben nem bir annak érvényt szerezni, ha pedig tényleg lehet a fenti áron bur­gonyát vásárolni, akkor hogy lehet nálunk két, sőt háromszoros árat követelni azért. Keresek azonnali átvételre a város közelében egy 30 —50 hol­das kisbirtokot, 4—5 szobás la­kással, megfeleld gazdasági épü­lettel és felszereléssel; avagy bérbe vennék 100—200 holdas birtokot fenti feltételek mellett élő felszereléssel vagy anélkül. Komoly ajánlatot kérek. Cim a kiadóhivatalban. A „Corso" Mozgószinház MŰSORA Pénteken szünet. Szombatot 13-án és Vasárnap 14-én A Saison nagy újdonsága! Dél amerikai fim 1 Texas «Tack Bret Harf kaliforniai regénye Kaland a Vad-nyugaton 5 felvonásban. Egy ügyes szakácsnő és egy mindenhez értő gazd­asszony azonnal felvétetik Német-ucca 21. sz. alatt. Eladó egy férfi felöltő, viselt női ci­pők és két leányka ruha. Cim: Ferenc József-út 21. I. emelet. Eladó 5 méter fehér flanell 5 mm. vas­tag és egy férfi ruha és cipők Dobozy-ucca 12. szám alatt. Teljesen űj férfi télika­bát jutányos áron eladó Simor János-ucca 62. szám alatt. Kempelen villában eladók egy magas barna kredenz fekete márvány lappal és egy plüsch ebédlő divány. Első Esztergomi Ingatlan és Áruforgalmi Iroda Ferenc József-út 12. Elvállal mindennemű ingónak és ingatlannak eladását és véte­lét illetve közvetítését, továbbá eladás vagy vétel végett bármily árúcikkeknek beraktározását ju­tányos díjtétel mellett. Pontos és gyors elintézés tel­jes garancia mellett. Mindenben legnagyobb diskréció. Szives pártfogást kér az Első Esztergomi Ingatlan és Árúforgalmi Iroda Tisztelettel értesítem a n. é. kö­zönséget, hogy a. Mrella-féle, Fe­renc József-út 11. szám alatt lévő játékárú-bazárt átvettem, Nagy választékban tartok raktá­ron díszműárukat, nöi konfektiót és karácsonyi gyermekjátékokat. A ii. é. közönség szives pártfo­gását kérem s maradok tisztelettel Steiner Miklós. Mindén rendszerű motort, dinamót, ellenálláso­kat etc. bármilyen áramra javítunk, rekonstruálunk, újratekercselünk; berendezünk villanyvilágítási és erőátviteli telepeket. Rekonstruálunk elavult, nem gaz­daságos, vagy a biztonsági előírásoknak meg nem felelő villamos berendezéseket. Vállaljuk malmok, uradalmak etc. világítási, te­lefon, csengőjelzési és erőátviteli berendezésének sze­relését legszolidabb alapon. Költségvetések, tervezetek díjtalanul. Motortulajdonosok figyelmébe ajánljuk motorjaik évi jókarban tartását. Az előadások kezdete: hétköznapokon este 6 és Va 9 órakor, vasár- és ünnep­napokon d. u. 3, 5 és este 7 és 9 órakor. A Korona mozgószinház MŰSOR Pénteken december 12-én Tarmen Bachard Szinmű 4 felvonásban. Akaratán kiviili detektív Vigjéték 3 felvonásban. Az előadások kezdete: hétköznapokon este 6 és Va 9 órakor, vasár- es ünnep­napokon d. u. 3, 5 és este 7 és 9 órakor. Nagy karácsonyi occasió legjobb minőségű cipőkben Csákó cégnél Vörösmarty-ucca 3. sz. a rendőrkapitányság mellett. Cipők mérték után is készíttetnek! Szives tudomására adom a n. é. közönségnek, hogy a „HUNGÁRIA" cipőgyár — ezelőtt Hosko­vits — helyben, Széchenyi-téri fióküzletének ve­zetését átvettem és kérem a szives támogatást. — Amidőn a n. é. közön­séget pontos és előzékeny kiszolgálásról biztosítom, egyben tudatom, hogy nagy választékban tartok raktáron női-, férfi- és gyermekcipőket, COmmO­deákat, továbbá az összes cipőkellékeket. — Gyors javító műhelyemben bármily javítások és pótlások azon DAHA Póló nal és jutányosán eszközöltetnek. HdUU DG la üzletvezető. Első magyar részvény serfőz öde különlegessé ge. Állandóan frissen csapolt „Udvari" világos és „Dupla márciusi" barna tápsír kapható a „Három Szerecsen" vendéglőben. Bubája átfestésére csakis a Henning-íéie Két oroszlán H A W védjegyű festéket A W használja! ===== ^ hajhullás ellen a Dr. Lyons I. W. amerikai petrol. A drága tyúktojás helyett használjunk „tojáspótlékot" egy csomag megfelel három tojásnak: — Kapható: Hanninfr lénAC ÚC Pia drogériájában a „Két oroszlánhoz" UISuIliiig JdOOa m fid ESZTERGOM, széchenyi-tér 5. sz. Értesítés! Motorok, dinamók javítása teljes garancia mellett!! Kurdy és Mayer Esztergom, Jókai-y. 1. sz. hatóságilag engedélyezett vili. szer. vállalata.

Next

/
Thumbnails
Contents