Esztergom és Vidéke, 1919

1919-10-23 / 89.szám

állameszmét veszélyeztető, vagy támadó tü­neteket és jelenségeket észlelnék, az ebben vétkes, vagy az ellenőrzés terén hanyagul eljárt hatósági személyekkel a legnagyobb szigorral fogok eljárni. Esztergom, 1919. okt. 15. Kormánybiztos helyett: Palkovics s. k. alispán. HIREK. Horthy Miklós fővezér látoga­tásai. Könnyebb fegyvereken és csa­tahajók acélos sorain győzedelmes­kedni, mint egy ember szivet meg­nyerni, könnyebb volt tönkre tenni ezer és ezer magyar lelket, könnyebb volt a kishitűség magvát közéjük hinteni, mint azokat ismét a nagy szeretet, a nemzeti eszme jegyében egyesíteni. Horthy Miklós fővezér ezt a magyar sziveken való győzelmet is magáénak mondhatja, mert ahol megjelenik, ott nemcsak a katona­ság, hanem a lakosság és a polgárság is osztatlan hazafias érzésnek leg­markánsabb kifejezésével fogadja, azzal a lelkesedéssel, mely ritkán jutott hadvezérnek osztályrészül. Csü­törtökön utazott különvonaton Horthy Veszprémbe, ahol a pályaudvaron díszszázad és az ottani hatóságok fejei fogadták, honnan virágos ko­csik sora vitte a vendégeket a város főterére, hol a fővezér megtekintette csapatait. A szemle befejezése után látogatásokat tett és vendége volt dr. Rott püspöknek, akinek palotá­jában hosszabb időt töltött. A város és megye küldöttei a vármegyehá­zán járultak a fővezér elé. Az ünne­pély után díszebéd volt. Győrben szintén gazdagon feldíszített pálya­udvar és díszszázad fogadta Horthyt. Amikor a fővezér kiszállott szalon kocsijából, harsogó éljenzés és a nemzeti himnusz hangja fogadták. A győri hölgyek hódolatuk jeléül ha­talmas virágcsokrot nyújtottak át. A fővezér ezután kíséretével a diákság és közönség szűnni nem akaró dörgő éljenzése közben a városháza elé vonult, ahol Bartoss János kerületi kormánybiztos, Horváth Bálint kor­mánybiztos és Dr. Höfer Vilmos pol­gármester helyettes üdvözölték a fővezért. Másnap, péntek reggel 9 órakor impozáns katonai ünne­pély volt. A fővezér délután 3 órakor utazott vissza Siófokra. A nemzeti hadsereg javára ren­dezendő nagy művészi hangversenyre a jegyek már előre válthatók Brutsy Gyula diszműkereskedésében. Diákok és katonák felét fizetik. Adomány. Pleva Ferenc 150 ko­ronát küldött szerkesztőségünkbe a helybeli polgárőrség tea, dohány stb. szükségletére. Polgárőri értekezlet. Felkérem a polgárőrség minden egyes tagját, hogy október hó 23.-án, csütörtökön d. u. 5 órakor a városháza nagy­termében, fegyver nélkül, igen fon­tos megbeszélésre megjelenni szí­veskedjenek. Palliardi s. k. alezredes főparancsnok. Beküldetett. Igen tisztelt Szer­kesztő úr! A kerületi kormánybiz­tosság székhelye tudvalevőleg Győr törvényhatósági város lett azonban eddig talán semmi intézkedés nem történt abban az irányban, hogy Győrbe el is juthassunk. Tudvalevő­leg Füzitő felé minden -páros napon indul vonat délután és minden pá­ratlan napon Füzitőről hajnalban in­dul vissza. — Ahhoz tehát, hogy valaki, — hacsak egy órai teendőit is elvégezhesse Győrben, teljes 4 napot kell elfecsérelnie. — Jó lenne az alispán urnák sürgősen oda hatni, hogy ha már Győr lesz a kormány­biztosság székhelye, az ne legyen tőlünk egész a lehetetlenségig el­zárva. Kérjük tehát üzitő Ffelé a régi menetrend szerint reggel 8 órakor­Esztergomból induló vonatjáratot sürgősen behelyezni. A sok ezer ér­dekelt egyike. Póruljárt agitátor. A kommu­nista tébolynak még most is vannak hivei, akik folyton izgatnak a fenn­álló társadalmi rend ellen. A katonai hatóságnak is van már tudomása a titokban folytatott agitációról, amiért a következő figyelmeztetést teszi közzé: Az utóbbi időben különösen a mostani sorozások ideje alatt ugy látszik a nép közt ismét bizonyos körök és felelőtlen elemek izgatnak s agitálnak. Minden jó magyar ér­zésű ember kötelessége ezen bujkáló s lázitó gonosztevőket letartóztatni. Ugy a katonai, mint a polgári ható­ságok drákoni szigorral fognak ezen bujtogatókkal szemben eljárni. A mostani komoly időkben nincs helye a tréfálkozás és komolytalan, ijeszt­gető ígéreteknek, hanem a legszi­gorúbb eljárással Kell elfojtani min­den káros agitációt. Az ország sorsa drágább még az emberéleténél is és aki létalapjában támadja meg sze­gény hazánkat az pusztuljon. Ilyen komoly megtorlásban volt része teg­nap Lénárdt kéményseprő segédnek. A kommunizmustól elvadult ember nyíltan lázított a katonaság és a sorozás ellen, amiért a katonai ható­ság kóstolóul nyilvánosan a Kossuth ucca sarkán kiköttette. A kikötés után a további eljárás végett bevit­ték a laktanyába. Az összesereglett nép majdnem meglincselte a lázitót, aki bizony megérdemelné, hogy ne ki, hanem fellegyen kötve. Megérkezett a burgonya! A köztisztviselők és hadirokkantak szá­mára rendelt burgonya már megér­kezett és ma csütörtökön reggel 7 órától kezdve egész napon át a va­súti állomáson, a nyugta-bárca át­adása mellett, átvehető. Bárcát a közgyámi hivatalban (városház) és délután a rokkantak irodájában (Deák Ferenc-ucca) lehet kiváltani készpénz fizetés ellenében. A burgonya kilója 2 kor. 50 fii]; egy személy (család) 200 kilóig vásárolhat. Mindenféle .pénzt elfogadunk, de a vételár egy része régi kékpénz legyen. A bur­gonyát mindenki számára hozzáfér­hetővé tesszük. Kicsinyben való da­rusításról is gondoskodtunk. Tíz ki­lóig bárki vásárolhat az olcsó bur­gonyából Behul János rokkant őrmester vegyeskereskedésében (Jókai-utca 30. szám). Esztergom, 1919. okt. 22.-én, Sinka Ferenc Pál, a H. E. Sz. ügy­vezető-alelnök, igazgatója. A rendőrség államosítása. A rendőrség államosítása végre a meg­valósulás stádiumába lépett. A köz­és államrendészet teendőit ezentúl a törvényhatósági és rendezett tanácsú városokban egységes állami rendőr­ség látja el. Az olyan községekben, ahol gyárak, ipartelepek vannak, ki­rendeltséget állítanak fel. Az orszá­got az államosítás szempontjából több kerületre osztják és minden ke­rület élén főkapitányság fog mű­ködni. A városi kapitányságok felett ezek a főkapitányságok fogják az ellenőrzést gyakorolni, fellebbezések esetén pedig a másodfokú hatóságok szerepkörét is hivatottak lesznek betölteni. Angol közeledés. Égy egyszerű, szürke üzleti levelet kaptunk a héten, amelynek máskor semmi, de most ugy véljük igen nagy jelentősége van.— Londonból a John Kidd Co. L. V. D. cég szept. 29-iki kelettel küldte mintafüzetét és nyomdánknak ajánlja elsőrangú festékeit különböző színek­ben. Régi igazság, hogy valamely or­szág üzleti, közgazdasági értékelése jelenkezik abban, hogy melyik keres­kedelmi piac keres vele üzleti össze­köttetést. Az angol piac eddig nem nagyon kereste a magyart, szeptem­ber végén azonban a higanyérzékeny londoni üzletvilág fölvette forgalmi körébe a magyar piac bevonását. John Kidd Co. körlevélből biztatást olvasunk ki az ország jövőjére és ebből a szempontból érdemes a föl­jegyzésre. Földmives-iskolát végzett elsőrendű gyakorlattal biró, 31 éves, keresztény,nős gazdatiszt eay gyermek atyja, állását 1920. febr* l-re, esetleg később változtatni óhajtja 600—1200 holdig terjedő birtokok önálló vezetésére. — Megkereséseket Merényi Gyula, Esztergom Szí. Anna ucca 7. továbbit. Megérkezett a köztisztviselők és hadirokkantak burgonyája kilója 2 korona 50 fillér. Még ma, csütörtökön váltsuk ki a varosházán, vagy a rok­kantak irodájában és még ma okvetlenül hozas­suk be a vasútállomásról! KURDI és MAIER ===== műszer-gyára ===== ESZTERGOM, JÓKAI-UCCA 1. SZÁM. Ajánlják saját készitményü VIL­LAMOS gyorsfűzőiket, vasalóikat, rezsón- és izzókályháikat, vala­mint azok javítását jutányos áron és felelősség mellett eszközük. Főelárusitö hely BRUTSY GYULA díszműáru üzlete. c A Korona Mozgószinház MŰSORA Csütörtökön és pénteken, október hó 23-án és 24-én: MAX LANDA ezidei első kalandja: A Mntanya titka. Detektív történet 4 felvonásban. Főszereplők MAX LANDA és HANNY WEISSE. Az előadások kezdete: hétköznapokon este 6 [és Va 9 órakor, vasár- es ünnep­napokon d. u. 4, és este 6 és V2 9 órakor. Ajánlok kötelezettség nélkül nagyban Schüízer-féle borotvaszappant, Berlini ruhafestéket, Menthol­sósborszeszt, Salvator-és Taba­rin-féle cipőkrémet. Ügynökök magas jutalékkal felvétetnek a „Repülő" illatszertárba Lusztig Béla, Kossuth L. u. 50. Egy ügyes, mindenhez értő szakácsnő és egy háziszolga azonnali belépésre felvétetik Német-ucca 21. szám alatt. Egy jó karban lévő, pianinó eladó Víziváros. Szent János u. 12. alatt. •Ill II W IM JHWilMimilH III MWWMMIIHül Egy sertés-ól eladó Cím: Iparbank, a házmesternél. Egy pár férfi cipő­és csizma eladók Esztergom, Simor János u. 44. sz. Ä Francia-Angol nyelvtanfolyam érdeklődői ezúton értesíttetnek, íogy a fanfolyam Ieküzdhefef­en technikai akadályok miaff bizonytalan időre elmarad. A legjobb minőségű női- és gyermek­ív cipók ~w nagy választókban jutányosán kap­hatók és mérték után készíttetnél Csákó-cégnél Vörösmarty-ucca3. sz. a rendőrkapitányság mellett. Az összes pipere-, illatszer­es háztartási cikkek a „Repülő" illatszertárban a legolcsóbban beszerezhetők. KossnthL.n.50. alatt Egy szoba-konyhás lakást adnék fűtés, világítás és teljes beren­dezéssel, jóravaló magányos asszonynak, takarításért. Főzni tudók előnyben. — Bővebbet: Widder Jakabnál, Esztergom, Rákóczi-tér I. emelet. Vágott tűzifa és szén eladás. Az Esztergomi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet Simor Já­nos uccai fiókjában (Steiner-féle üzlet) vágott tűzifa és szén kapható! Töri* öl j­vfisárlás. Az Esztergomi Központi Szesz­főző Szövetkezet Rudnay-tér 21. sz. alatti telepén (Brntsy-féle telep) a törkölyt készpénz, vagy pálinka ellené­ben átveszi. 2 pár lóra való szerszám és 1 könnyű kis fiakker eladó Kertész Ignác, Esztergom Árok-ucca 42. szám alatt.

Next

/
Thumbnails
Contents