Esztergom és Vidéke, 1919
1919-01-16 / 05. szám
mmmés tbrsrorlmimr Esztergom, 1919. XLI. évfolyam 5. szám. Csütörtök, január 16. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KŐZLÉMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZÉTSSI S HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FŐMUNKATÁRS: VITÁL ISTVÁN. FÉLELŐS SZERKESZTŐ : DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN. KIADÓTULAJDONOS : LAISZKY KÁZMÉR. MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY ÉVRE . 16 K FÉL ÉVRE . 8 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Passzív reszisztenciánk. Magyarország ma passzív reszisztenciában, azaz: tétlen ellenállásban van nem győztes ellenségeivel, — mert azok azt tehetnek a legyőzöttel, amit akarnak — hanem azokkal szemben, kik a nagy leszámolásban önző érdekből ellenségeink köpönyegébe kapaszkodtak s most a győzelem után sokkal kapzsiabbak lettek maguknál a győzőknél. Tehetik, mert patrónusaik eddig határt nem szabtak nekik. S ép az a fájdalmas és mindennél megalá- zóbb reánk nézve, hogy míg maguk a győzők a leghidegebb közömbösséget mutatják velünk szemben, addig parvenü klienseik teljes kényük-kedvük szerint úgy bánnak velünk, mintha ők vívták volna ki a diadalt felettünk. Pedig hát abban ugyancsak kevés részük volt. S ami volt, arról a történelem bizonyosan nem fog dicsérően megemlékezni. Sokan, kik a magyar önérzet és büszkeséget eddig kelleténél nagyobbra taksálták, nem tudják megérteni: hogy és mint van, hogy képesek voltunk eny- nyire megjuhászkodni, hogy engedünk magunkkal bármit tenni olyanoknak, kiket eddig figyelmünkre is alig méltattunk. Helyes politika vájjon ez? Nem volna-e jobb elfojtott dühünknek szabad kitörést engedve vérünk ontásával állani útját a minden jogcím nélkül a ránkszabadultaknak ? Nem. Egyedül a teljes pasz- szív reszisztencia az, melyet most követnünk ajánlatos. Bármennyire forrjon is epénk és szálljon a vér fejünkbe, meg kell keményítenünk magunkat és igazunk tudatában tettleges ellenállás nélkül viselnünk a naprol- napra vakmerőbb erőszakot. Országunk már többször volt a maihoz hasonló megkötött helyzetben, utoljára a múlt század ötvenes és hatvanas éveiben. Akkor is a tétlen ellenállás segített rajtunk, nem a lázadás és fegyveres szembeszállás. Most ugyancsak ezt a politikát kell követnünk, ha még annyira tele van is sötét keserűséggel szivünk. Ma minden magyarnak Deák Ferenc 186l.-i felirati beszédét, különösen ennek a végét kellene újra meg újra olvasnia, mert az örök időkre kijelöli nemzetünknek az utat, melyen elnyomóit megkerülheti. Ez pedig nem a „kockáztató merészség“, hanem a „szilárdsággal párosult óvatosság“ politikája, mely előbb vagy utóbb, de biztosan igazunk elismeréséhez vezet. „ Morc. Bízzunk az igazság győzelmében. Nincs a világon nemzet, amelynek olyan viszontagságos, küzdelmekkel és szenvedésekkel teli története volna, mint a magyar. Öröm és bánat, dicsőség és gyász, jólét és szenvedés, harci diadal és csata- vesztés, összetartás és pártviszály váltakoznak ezer esztendős múltúnkban. Isten különös kegyelme, hogy annyi balszerencse és sok viszály után is élünk. A világháború minden borzalmát átéltük, kibírtuk, s most a hősiesen kiállott nagy mérkőzésnek talán utolsó kálváriáját járjuk. Siralomházban élünk. Karunk leláncolva, lelkünk összetörve. Szavunk elhallgatott, kezünk lehanyatlott. Legyőztek. A legyőzöttnek szerénynek illik lennie; az egyesek és népek versenyében az erősebb, az ügyesebb az előrelátóbb, szóval az életrevalóbb győz. Mi azért vesztettük el a háborút, mert gyöngébbek népességben, földterületben, mindenfele nyersanyagokban, gyengébbek geográfiai fekvésünk miatt. Elvesztettük a háborút, mert ellenfeleink ügyesebbek voltak nálunknál ; több szövetségest tudtak maguknak szerezni, ügyesebb diplomáciájuk által hatalmas, kezdetben semleges államokat tudtak maguknak megnyerni. Győzött az entente azért is, mert a pacifizmust, az örök békét, a militarizmusnak megszüntetését, a demokráciát, szóval azt ígérte, amit a hosszú háború által agyongyötört emberiség kívánt. De azért a mi háborúnk miatt nem kell magunkat szégyenlenünk, mert mi jó harcot harcoltunk. A háborút mi magyarok Magyarország megvédésére indítottuk meg, Magyar- ország integritásának megvédése volt az az eszme, mely a háborút kitörésekor népszerűvé tette a nép széles rétegeiben is. Az eszme, melyért küzdöttünk, az ezer éves Magyarország, amint az őseink megalkották. Ami harcunk önvédelmi harc volt; és semmi okunk sincs rá, hogy szégyéljük hadicéljainkat, melyeket nyíltan és „emelt fővel vallhatunk be a világ előtt. Elvesztettük a háborút, emiatt joggal okolhatjuk vezetőinket, kik rosszul ítélték meg a politikai helyzetet, a népek erőviszonyait. Támogassuk az uj ideák megvalósítóit becsületes törekvéseikben, de ne ócsároljuk azokat, kik a becsületes harcot vívták. Elvesztettük a harcot, seregünket lefegyvereztük, védelem nélkül szolgáltattuk ki magunkat ellenfeleinknek. Ők diktálnak nekünk. Amit a háborúban hibáztunk, azt jóvá kell tennünk, amit az ország átalakulásában megtenni elmulasztottunk hosszú éveken át, azt pótolnunk kell, de ne szégyeljük a háborúban elesett hőseinket, ne vessük meg önmagunkat 1 Bizzunk igazunkban, nemzeti múltúnkban, fajunk életrevalóságában és nagyrahivatottságában ; világtörténelmi missziónkban legyen erős bizalmunk. Ne legyünk kishitüek, ne veszítsük el a reményt, a háború természetes következményei, vélejárói ne nyugtalanítsanak. Tűrjünk erős lélekkel, ne csüggedjünk, ne zúgolódjunk, hogy még mindig szenvedünk, s nem ért véget a nagy megpróbáltatás. Bizzunk az igazság győzelmében ! Fajdalmaink és nemzeti igazságunk barátja a nagy Wilson, tüneményes igazsága nemcsak az övé, bár ő hangoztatta a legtöbb méltósággal. Wilson igazsága a letiport nemzet, a haldokló anyaföld, a megtépett fajták igazsága, elragadó igazság volt és lesz a földön mindaddig amig a szenvedő nemzetek élnek. Hadseregünk nincs többé, szuronyunk nincsen, egy harapás kenyerünk nincsen a karddal hadakozás számára. Semmink sincs. De igazságunk van ! Van magyar szellemünk. Ez a szellem ezer évet küzdött tatárral és törökkel, elvéreztünk mi már Mohin és Mohácson. Mi megszoktuk a szenvedést, a viszontagságos, küzdelmes életet. Amit a magyar kard meg nem tarthatott, a magyar szellem visszaszerezheti. Minden nemzet békéje, a a nemzet szellemi erejének fokmérője lesz. Bírnunk kell hivséggel, erővel, hittel és tudománnyal a jövendő béke háborúját. Minden nemzet le fogja tenni a kést, a tőrt, csak a szellem találhat békét. Amig meg nem zendül a nagy himnusz Európa összes nemzetei ajkán: nézzük szomorú sziwel, de bízva és megnyugodva áz idegen nemzetek seregeit e magyar föld testén. Magyar véreim! ne csüggedjetek, bizzatok, mert: „El még a magyarok Istene, jaj annak ki föltámad ellene!“ Rassovszky Kálmán. Városi őrsereg. (V. I.) Valamikor réges-régen, amikor még nem volt állandó hadsereg, csendőrség, a közbiztonság pedig nagyon sánta lábakon járt — a varosok polgári sereget szerveztek. A középkor laza állapotaihoz oly közel jutottunk, hogy a polgárság fegyveres sereget szervezett közbiztonságának megóvására. Az intézmény teljesen bevált és előtérbe tolult az a kérdés, nem volna-e jó ezt mindaddig fenntartani ? amig teljes nyugalom nem áll be. Természetesen fejleszteni kell és alkalmazkodni a társadalmi élethez. Ha a polgárság katonaviselt férfiai összeállnak és 4 századot 4—4 szakasz- szal felállítanak, egy-egy szakaszra minden tizenhatodik nap kerül a-sor, nagyon megkönnyebbül a szolgálat. Ennyi áldozatot pedig meg fog hozni a város minden egyes polgára ^a koz érdekében. Ha már visszatértünk a középkorhoz a rosszban, tartsuk meg a jót is belőle.
