Esztergom és Vidéke, 1918

1918 / 33. szám

1918. május 19.

ESZTERGOM és VIDÉKE.

3

vei, még kevesebb szaktudással létesítettek ipari vállalatokat, melyek éppen az itt említett okoknál fogva már eleve nem bírtak létjogosultsággal. Hogy a világháború még ezeket a vállalatokat is életre tudta kelteni, ezen ne csodálkozzunk. A háború olyan konjunktúrákat varázsolt elő, melyekre —valljuk meg őszintén, — senki sem számított és maguk ezek a vállalalok és az érdekelt pénzintézetek csodálkoztak legjobban, hogy tőkéjüket meghatványozták.

Itt tehát sem az érdekelt pénzintézeteknek, még kevésbé az illető vállalkozóknak ezt érdemül betudni nem lehet, mert képességüktől és tehetségüktől függetlenül — a világháború mindent felforgató eseményeinek hatása alatt — váltak passiváik aktívákká.

Ha tehát a tisztelt cikkíró Dr. S. úr a mostani háborús időkben elért eredményekre hivatkozik, akkor kénytelen vagyok megállapítani azt az igazságot, hogy ezeket az elért eredményeket nem a gyakorlati ember szemeivel látja.

Meg vagyok róla győződve, hogy a háború sikeres befejezése után a Takarékpénztár munkája e téren is mutatkozni fog.

A háború ugyanis ismét beigazolta azt a régi igazságot, hogy minden ország csak csak akkor erős, ha független és önálló ipara van.

Önálló ipart független vámterület nélkül el nem képzelhetek.

A mi fejlődő iparunkat azonban előbb erős védbástyákkal kell körülöveznünk, hogy azt életképessé tegyük.

Ennek be kell következnie !

És ha ez bekövetkezik, lesz csak életképes a magyar ipari vállalkozás is.

Addig fel kell nevelnünk egy új generációt, mely az iparért lelkesedni tud, mely a vállalt munkához ért és becsületes szellemben gondolkodik és dolgozik.

Nem tudom elhinni, hogy az ilyen komoly, szakszerű és becsületes alapokon nyugvó vállalkozáshoz a Takarékpénztár anyagi segédkezet ne nyújtana.

A mostani pénzbőség a béke létrejöttekor előreláthatólag sok új hazai vállalatot fog teremteni. A Takarék- pénztár is kényszerítve lesz tehát, hogy felhalmozott tőkéjének jó elhelyezést és megfelelő kamatoztatást biztosítsan és idejét múlt alapszabályain változtasson.

Amily könnyűnek látszik azonban új iparvállalatok létesítése, oly nehéz lesz azok fenntartása és életképessé való tétele a béke idejében. A nyersanyagok beszerzése, a valuta kérdése, a változott munkásviszonyok, a fokozott verseny stb. és még számos előre nem látható esély- lyel kell számolni a vállalatoknak, melyhez egy emberéletet felöltő megfeszítő munka jár, hogy eredmények is elérhetők legyenek.

A gyakorlati ember, ki a békében ezeket az esélyeket már részben átélte, tudja csak megérteni, hogy mi

az egy iparvállalatot ezernyi zátony között elvezetni és ha igazságosan akar Ítélni, nem csodálkozhatott azon sem, ha a Takarékpénztár sokszor ridegen elzárta sorompóit előtte.

Nem szabad szem elől tévesztenünk a háború előtti időket, mikor a magyar közszellem úgyszólván idegenkedett minden üzleti vállalkozástól. Betevő azért helyezte el tőkéjét épen a Takarékpénztárban, mert ott azt legbiztosabbnak tudta azért, mert a Takarékpénztár semmiféle üzleti vállalkozásba bele nem bocsátkozott.

Ez a közszellem a háborúban megváltozott !

Most mindenki látta, hogy a pénz iparcikkekben és árukban elhelyezve még a háborúban is biztos kama- tozást’nyújt és igy feltételezhető, hogy a háború után is, ily elhelyezésben sem járhat különösebb veszéllyel.

Ennek a közszellemnek azonban előbb meg kellett érnie.

Most megérett 1

Itt lesz tehát az ideje annak, hogy a Takarékpénztár is részt vegyen reális ipari vállalkozásokban.

Ha a Takarékpénztár meg nem értené az idők szellemét — ezt hibául lehetne majd felróni — de feltételezem, hogy épúgy megérti, mint Anonymus köpenyét magára öltő cikkíró dr.' S. úr.

Schrank Béla,

„Károly-hét“

az ezrednél a fronton.

Felhőkbe burkolt és hóval fedett tiroli hegyek között nyitotta meg Koller ezredes, ezredparancsnok a „Károly-hetet“ ápr. 14.-én délután, hogy 17.-én és 21.-én ismét megmutassa a vendégeknek, az ezred tisztikarának és legénységének azt, hogy akaraterővel és hozzáértő szorgos munkával a kopár hegyek között is lehet egy jótékonycélra rendezett, igazi, sikerült „Párkányi vásárt“ teremteni ... és hogy ezáltal áldozzon annak a szép irányzatú alapnak, amelyet a legelső katona, Őfelsége, alapított.

Ki is vehette, de ki is vette a maga részét az ezred minden egyes tisztje és legénye a szórakozásból, a mulatságból és abból a nemes áldozatból, amelyet Fritz főhadnagy és Fekete hadnagy rendezése, vezetése és ügyes találékonysága mellett az a lelkes gárda végzett és tett lehetővé, amely méltán megérdemelte a kapott tapsokat és elismeréseket.

A Regimentskommandó mellett fenyőágakból szépen konstruált hatalmas díszkapu vonla magára az odaiparkodó figyelmet, amelyen „Károly- hét“ felírással egy nagy tábla állott; a kapunál két oldalán pedig Hajdú hadnagy, Szilárd és Maurer zászlósok remek, szecessiós rajzolt plakátjai hirdették, hogy a huszonhatosok- nak ma ünnepük van.

Ha a kapu melletti pénztárnál megváltotta valaki a jegyet (Tisztek 2 K,

altisztek 1 K, legénység 60 fill.) mindjárt szemébe tűnt jobbra egy köralakú bódé ezzel a felírással: „Magyarok bejövetele.“ Természetesen Fritz főhadnagynak volt arra gondja, hogy ott egy jegyosztó ember álljon, aki 10 fill, belépő-díj mellett azonnal ajánlá az odaérkezőnek megnézni azt a gyönyörű képet, amely a magyarok bejövetelét ábrázolja. Nohát mentek is oda be, mint Pesten az igazira, s az megint csak Fritznek volt az ötlete, hogy bent egy ember szépen megköszönje a látogatást, megmutassa merre is keli a labyrin- tusból kimenni és megkérje a bent- levőt, hogy kint csak dicsérje a látottakat, ha a sötétségnél egyebet nem is látott.

Utána következett a tiszti-pavillon. Egy szépen díszített filagória volt terített asztalokkal és egyben mindenféle étellel és itallal felszerelve, ismét Hoffmann főhadnagyra és az ügyes ezredcukrászra valló, ügyeséggel. Innen nagyszerűen lehetett látni a „Magyarok bejöveteléről“ kijövő magyarok arckifejezéseit és fejcsóválásait.

Ettől jobbra volt a színház és pedig milyen színház ! Olyan, hogy Fekete hadnagy, aki azt csinálta és berendezte, esztergomi létére is megmondhatja, hogy Esztergomban nincs olyan színház. Nincs pedig azért, mert ott először másmilyen van; másodszor ez nem deszkából volt; harmadszor ebbe a szél nem fújt be ; negyedszer itt a zenekar modernül süllyesztett helyen játszott; ötödször a színpad függönyét, amely egy itteni tiroli tájképet ábrázol, egy zenészőrmester, Paul Lipót festette nem is egészen egy éjjel. Hanem ilyen tájképet oly rövid idő alatt, annyi kellékkel, olyan eszközökkel, és olyan szépen megfesteni : művészet és bátran megnézhetné a legelismertebb művész is ;.. és végül hatodszor ebben a színházban Lehár tanítványa, Thost karmester dirigálta az ő vonós zenekarát és pedig olyan tudással és zenei érzékkel, hogy ha Lehár hallotta volna, büszke lehetne a tanítványára. Hát még a színpad! Hogy be volt az rendezve szőnyeggel, villanyvilágítással, (ami nagyszerűen működött, mert nem Dorogról jött az áram) villamos csengővel, bútorokkal, dekorációkkal és egy jó ... kellékessel.

A következő műsort kétszert adták egy délután 2—4-ig és 4—6 óráig, de az egyik előadásnak vége sem volt, már ki kellett a: „Minden jegy elkelt“ táblát akasztani. A műsor a következő volt:

1. Nyitány: „Ha én király volnék.“ Zene.

2. A két nagynéni. Excentrikus bohózat.

3. Víg kupiék. Cigányzenével.

4. A három zenész. Humoros re- nesketsch.

5. Visiók. Dráma 1 felvonásban. Irta : Gyarvai A.

6. Négyszög és kör. Zenebohózat.

7. Szerelem a konyhában. Némajáték.

8. Induló.

Énnek a műsornak szereplőiről külön-külön a megérdemelt dicséretet itt leirni lehetetlen. Arról csak egy több folytatásos leírást lehetne készíteni és azért vegyük csak a dráma szereplőit:

Elek medicus-zászlós úgy megállotta helyét a szanatórium igazgatófőorvosának személyében, hogy ha majd egyszer tényleg az lesz, nem kell neki majd tanulnia hozzá semmit. Bricht hadnagy az újságíró szerepében igazi képét nyújtotta az ügyes, elmés újságírónak. Hajdú hadnagy a harctéren szerzett idegbaja és láblövése következtében szanatóriumba került főhadnagyot oly mesésen játszotta, hogy senki sem tudná jobban markírozni azt, hogy miért is akar a szanatóriumban maradni addig, amig a háború tart. Ki- csindy kad. asp. a kártyaadósságok miatt idegbajos, vidéki főszolgabírót oly ügyesen személyesítette meg, hogy a főhadnagyot még dominóval is megtanította bakkarátot játszani. Starkbauer hadnagy a nemessé lett földbirtokos, zsidó fiatal úr személyében olyan jól adta az előkelőt, hogy ha nem ismernénk, el kellett volna róla hinnünk, hogy tényleg az. Kemény hadnagy a visióiba beleőrült férfi szeretője személyében olyan jól játszotta a zaklatott leányt és olyan helyes leány volt, hogy ugyancsak ! Strenk hadnagy a visióiba beleőrült férfi szerepét úgy átérezte és tényleg olyan drámai erővel játszotta, hogy a szemlélőt szinte magával ragadta érzéseivel. A többi darabban szereplők, különösen a két Moravecz testvér fellépése, játéka, éneke, mókái és tréfái is csak önmagukat dicsérik. De kaptak is tapsot és elismerést annyit, hogy nem győztek újrázni és újra, meg újra, meg újra előjönni. Hát erről a színházról el lehet mondani, hogy kellemes, szórakoztató volt és olyan szereplők játszottak benne, hogy a legelső hadimilliomos feleségének igényeit is kielégíthette volna, pedig annak alighanem nagy igényei vannak.

A színházból kijövet kellemes cigányzene hangja ütötte meg az ember fület s ha arra tekintett, egy tábla tűnt szemébe, amelyen ez volt felírva: „Koplaló csárda.“ Hát ennek el is találták az építését és a formáját úgy, hogy a régi „Becsali csárda“ sem lehetett külömb. Kívülről a tábla és az ereszbe dugott fenyő póznán lógó forgács cégér hirdette, hogy itt is csárda van. Belül alacsony ivószoba mestergerendával, x lábú, gyalulatlan deszka asztalokkal és padokkal, krétarovásos sön- téssel, hosszúszárú pipájú és házisapkás korcsmárossal, Kötényes csapos legénnyel és ami fő, a sarokban Gáspár cigányprímás az ezred bandájával a falusi muzsikus cigányok jellegzetes ruhájában. Volt is a csárdásnak és a csaposnak annyi dolga, hogy csak a homlokukat értek rá megtörülni, mert minden vendég any- nyit kaphatott enni, hogy jól semmiesetre sem lakhatott, inni azonban kaphatott annyit, hogy jókedvet szerezhetett. Hanem azután mikor oda- állt egy-egy jókedvű baka a prímás