Esztergom és Vidéke, 1918

1918 / 20. szám

ESZTERGOM és VIDÉKE, 1918. március 21. bülő nehézségek leküzdésére és a küldöttség által képviselt intézmé­nyek nevében kíván a főispán mű­ködésére „Jó szerencsét 1“ A főispán, — mint válaszában mondotta, — nem tájékozott az esz- tergommegyei munkás-viszonyok fe­lől. A felhozott panaszokat meg fogja vizsgálni. Kéri a küldöttséget, hogy adandó alkalommal részletesen tá­jékoztassák őt és közöljék vele' a módokat is, amelyek szerint a ne­hézségeket, — mint szakemberek megoldhatónak vélik. Magyary László ipartestületi elnök az esztergomi és párkányi ipartestü letek, a vendéglős- és kávés ipartár­sulat, valamint a kerületi munkás- biztosító pénztár küldöttségének üd­vözlésével jelent meg a főispán előtt, aki a közgazdasági élet eme fontos faktorait a legmelegebb támogatásá­ról biztosította. Dr. Huszár Gyula az Esztergom- vármegyei». orvosok fiókszövetsége nevében, az orvosi kar élén járult a főispán elé, Hajdú István herceg- prímási jószágkormányzó pedig a hercegprímási és főkáptalani uradal­mak tisztikara, a vármegyei gazda­sági egyesület és a megyebeli gaz­dáknak üdvözletét hozta el abban a honszeretettől áthatott rövid beszéd­ben, mellyel a főispán elé lépett, „Szeresd a magyar földet és föld ne­velő népét 1“ zárta be szavait a nagy küldöttség lelkes éljenzése közben. Dr. Réthei Prikkel Marián, lapunk felelős szerkesztője az esztergomi sajtó munkásainak élén üdvözölte Beniczky Ödönt, aki maga is újság­írói sorból jutott mai díszes méltó­ságába. A főispán örömmel fogadta az üd­vözlést s midőn a maga részéről a helyi tisztességes sajtót odaadó tá­mogatásáról biztosította, egyúttal kérte a megjelenteket, legyenek önzetlen munkatársai minden általa felkarolt jó ügynek diadalra juttatásában. Dr. Pacséri Károly kir. tanácsos tanfelügyelő a tanítóság nevében kö­szöntötte a főispánt, aki, mint prog- rammbeszéde mutatta, még ma is szeretettel ápolja és fejleszti az isko­lában megszerzett klasszikus művelt­séget s a jövő nemzedék helyes ne­velésének nagy fontosságától ép úgy át van hatva, mint azok, akik annak előmozdításán az iskola falai kö­zött ideális önzetlenséggel munkál­kodnak. A főispán válaszában kijelentette, hogy ama parlamenti pártnak a tagja, amely a valláserkölcsös oktatás és nevelés szabadságát védelmezi. Ami­kor a választói jog megvalósításához állunk közel, nem lehet közömbös előttünk, hogyan fognak majd élni azok a joggal, akiket e joghoz az elemi iskola által nyújtott műveltség juttatott. Az elemi iskolák munkájától függ, hogy ezeket mennyire sikerül a helyes úton megtartanunk. Kéri a tanítóságot, ne veszítse el ideális lel- kesültségét és dolgozzék kitartóan a haza javára. A maga részéről ígér­heti, hogy, mint eddig a parlament­ben, úgy ezytán a főispáni szék­ben is megértő támogatójuk és szó­szólójuk lesz. A városi és megyebeli pénzinté­zetek küldöttsége Éleszt Ferenc kir. tanácsos emelkedett szavaival fejez­te ki jókivánatait a főispán beikta­tása alkalmából. Végül lovag Maty- tyasóvszky Lajos, a Kath. Kör elnö­ke, a helybeli társadalmi egyesületek vezetőségei élén tisztelgett. A főispán ez utóbbi küldöttség előtt hosszabban méltatta a társadal­mi egyesületekre a közjótékonyság terén váró nagy feladatokat, külö­nösen amelyek a háború végeztével állanak elő. Legközelebb a hadifog­ságból hazatérő, lerongyolódott hősök javára indít egy nagyobbszabású jó­tékony akciót, amelyben a sajtón kívül számít az egyesületek hatha­tós támogatására is. H. i HÍREK A prímási udvarból. Dr. Cser- noch. János biboros-hercegprímás hét­főn a fővárosba utazott, hol ma a Szent István Társulat közgyűlésén elnököl. Katonai kitüntetések. A király az ellenséggel szemben vitéz maga­tartásukért es kitűnő szolgálatukért legfelső dicsérő elismeréssel és a kardokkal tüntette ki Wendler Gyula tart. főhadnagyot és Szernerédi Jó­zsef tart hadnagyot a 26. gy. ez­redben. Katonai felügyelőnői kinevezés. A hadügyminiszter legutóbb felügye­lőnői állasokat szervezett a hadse­reg kötelékében alkalmazott beteg­ápolónők, tisztviselőnők és egyéb női alkalmazottak erkölcsi, egészségi és munkatechnikai felügyelete céljára. Ausztria nyolc, Magyarország egye­lőre öt „Armeeinspektorin“-t küld ki. A magyar felügyelőnők közül eddig három nyert kinevezést, köztük De- zseőné Kruplanitz Lajka úriasszony városunkból. Áthelyezés. Kásák Gyula aranyos maróti adótiszt az esztergomi m. kir. adóhivatalhoz helyeztetett át. Böjti konferenciák. Az Eszter­gomi Kath. Kör saját helyiségében f.. hó 24., 25. és 26.-án este 6 óra­kor tagjai es az érdeklődő férfikö­zönség részére böjti konferenciá­kat tart, Gyermektanulmányi előadás. A Magyar Gyermektanulmányi Tár­saság Esztergomi Fiókköre vasárnap rendezi a főgimnázium dísztermé­ben népszerű, ingyenes előadás­ciklusa utolsó előadását, Fetterné, harkas Irén fővárosi tanítónő közre­működésével. Az Esztergomi Zeneegylet hús­véthétfőn nagyszabású hangversenyt rendez, melyre ifj. Buchner Antal főszékesegyházi karnagynak sike­rült megnyernie a világhírű Back- saus Vilmos zongoraművész közre­működését. A kath, gyermekvédelmi egye­sület közgyűlése. A „Keresztény Szeretet Orsz. Gyermekvédő Műve“ c. egyesület hétfőn délután tartotta meg IX. közgyűlését a városháza nagytermében Dr* Rajner Lajos püs­pök elnökletével. Az elnök szép meg­nyitója után. mely az egyesületnek a háború folytán előállott uj felada-' tait vázolta, Bleszl Ferenc kir. taná­csos szólalt fel és a megnyitó be­szédet, mellyel az egyesület alapítója a tizedik egyesületi évet vezette be, jegyzőkönyvbe kívánta vétetni. Na­pirend előtt az elnök sajnálattal je­lentette, hogy Keményfy Kálmán szentszéki tanácsos, az egyesület tit­kári tisztségéről, valamint az egye­sület hivatalos lapjának szerkeszté­séről lemondott. A > közgyűlés jegy­zőkönyvének vezetésére ez ■ okkól Dr. Meszlényi Zoltán érseki levéltá­rost kérte fel. Jelentette továbbá, hogy az egyesület országos központi igazgatója, Dr. Rótt Nándor, veszprémi püspökké neveztetvén ki, a védnö­kök sorába lépett, miről az egyesü­letet szép levélben értesítette. Öröm­mel vette tudomásul a Közgyűlés azon bejelentést is, hogy egy név­telen jótevő. „Szent József nevében“ ezer koronát adományozott az egye­sületnek közvetlen a közgyűlést meg­előzőleg. A titkári jelentést, melyet még Keményfy állított össze, Dr. Meszlényi Zoltán olvasta fel. Ebből megtudtuk, hogy az egyesület lefolyt évben 357 gyermeket gondo­zott 31.735 K költséggel. Ezek 'kö­zül 110 hadiárva, 80-nak atyja pe dig hadbavonult. Az egyesületi va­gyon legnagyobbrészt adományokból és gyűjtésekből jött össze. A gyűj­tésben Kalocsa és Eger vezettek. Az Egyesület rendes tagjainak száma 7600, alapító tag 369. Legtöbb tag (1000-en felül) Budapesten van. A pénztári jelentést Nádler István ta- nítóképző-intézeti tanár, az egyesü let pénztárosa olvasta fel, kinek < közgyűlés a szokásos felmentvényt megadta. Következvén a tisztujítás, Vaniss Dezső kir. ítélőtáblái biró ja­vaslatára elnökké újból Dr. Rajner Lajos felszentelt püspök, áh. érseki helytartó választatott meg nagy lel kesedéssel. A tisztikar uj tagjai let­tek : Orsz. közp. igazgató Dr. Mé­száros János' prelátus-kanonok (Bu­dapest), titkár Dr. Meszlényi Zoltán érs. levéltáros. A központi bizotság 20 rendes és 4 póttagjának megvá­lasztása után a közgyűlés az elnök indítványára kimondotta, hogy há­borús nehézségek miatt az egyesü­let hivatalos lapját a további intéz­kedésig csak negyedévenkint jelen­teti meg. Az uj szerkesztő szemé­lyében egyelőre nem történt meg­állapodás, miért is a közgyűlés az elnököt hatalmazta fel, hogy e te­kintetben legjobb belátása szerint intézkedjék. A Legényegylet rendkívüli köz­gyűlést tartott vasárnap délelőtt 11 orakor, melyen határozatba ment, hogy az egyesületi életnek kevésbé megfelelő jélenlegi házát önkéntes árverésen áruba bocsátják és helyé­be alkalmas nagyobb telken majd egy modern kodnak megfelelő egye­sületi házat éptítetnek. Turista tízparancsolat. A Ma­gyar, Túrista Szövetség tanácsa nyílt pályázatot hirdet a turista szabályok tízparancsolat alakjában való tömör, szabatos összeállítására. Bárki pá­lyázhat. A pályanyertes mű 100 K jutalomban részesül. A jeligés pálya­művek a szövetségi főtitkár címére (Budapest If. Albrecht út 8.) f. é. áp rilis 15-ig küldendők. A szerző neve és cime jeligés borítékba melléke­lendő. Felülfizetések. Brenner Juliska zongoratanárnő növendékeinek f. hó 3-án lefolyt nagysikerű hangverse­nyén a 26-os gy.-ezred rokkant alapja javára a következők fizettek felül: Pauncz Soma, Brenner Sán­dor, Renner Gáspár és neje, Vágó Ferenc 20 K-t; Bauer Józsefné 16 K-t; B. Gy., Sz. F., Loczner Gusz­táv, Hirschorn Benő, Székely Hen­rik, Weisz Mihály, Reusz Ferencné, dr. Frey Vilmos, Walter Károly, Palkovics László, Friedrich Viktória, Beczka Kárölyné (Bajna), Berán Ká­roly, Grósz Ferencné, dr. Walter Gyula, Deutsch N., Szántó N., Dankó Sarolta, Brenner József, Schety Gusz­táv 10 K-t; Banersdorferné, Nagy István (Párkány), Havassy Jolán, Gloger Antonia, dr. Major Ödön 8 K-t; dr. Drahos János, dr. Molnár Szulpic, dr Gidro Gergely né 7 K-t; Dr. Berényi Zsigmond, Strompf Ig- nácné, dr. Berényi Zoltán, Gyürke alezredes 6 K-t; Wertheimer József, Istvánffy Elemér, Lukács Béla, Bren­ner Ferenc, Renner Gézáné, dr. Kuff- ler Hugóné, Laszka Antalné, N. N., Einczinger Ferenc, dr. Hamza József, Szecskay Kornélné, Schlésinger La- josné, dr. Katona Sándorné, Oblatt Lajosné, Németh István 5 K-t; dr. Rosenbam Árpádné, Róth Ede (Béla), dr. Reviczky Gábor, Hercegh G. La­josné, Angyal Margit, Matyánszky Elly 4 K-t: özv. B. F.-né, Cselka Manci, Deutsch Kárölyné, Schäffer N., Holló N. 3 K-t; Sacher Miksáné, Schalkház Berta, Meszéna Kálmán, Krizsán István, N. N., N. N., Scheier N., N. N. 2 K-t; N. N., P. H. 1 K-t. Összesen 513 K. A hangverseny jó­tékonycélra fordított tiszta jövedelme 805 K 50 f. Talált csecsemőhullák. Kedden a Komáromi-féle fakereskedés előtt a Kisduna-parton egy 6—7 hónapos csecsemő hulláját találták meg egy kék vászonruhába burkolva. A ren­dőrség azonnal nyomozást indított s eközben egy másik bűntényt is fel­fedeztek. Szerdára virradó éjjel Un­ger Hugó rendőrkapitány letartóztatta Gergő Anna 21 éves bátorkeszi szü­letésű cselédleányt, aki újszülöttjét gazdája lakásának félreeső helyén elemésztette, hol azt meg is találták. A Kisduna mellett talált gyermek hulia ügyében a nyomozás tovább folyik. Háborús segélyek utalványo­zása. A vallás és közoktatásügyi m. kir. miniszter Szvobodáné Ku- bica Anna esztergomi társulati, Droz- dyné Nagy Anna párkányi és Lacza Julianna bátorkeszii közs. óvónők részére 1917. évi november hó 1-től 1918. évi december hó 31-ig terjedő időre havi 90 K ujabbi háborús se­gély utalványozott. Családi pótlék utalványozása. Újlaki Ernő bényi rk. el. iskolai ta­nító családi pótléka utalványóztatott. Államisegélyek. Hencz Mihály párkányi rk. kántortanító a II. fiz. o. 2. fokozatába, Aranyosy Ferenc mo­gyorósbányai rk. kántortanitó a' III. f. o. 2. fokozatába, Tury Sándor ki- csindi ok. kántortanító a II. f. o. 2. f.-ba előlépvén, részükre a megfe­lelő fizetéskiegészítő államsegély en­gedélyeztetett. Fontos minden háziasszonynak! Marólúg házilag vaió előállítása pár fillérbe kerül és a háziszappanfőZés belőle; továbbá; ecet- és kávé- pótlék-készítés (olcsó anyagokból-) Magyar vagy német utasítást küld 3 kor. 50 fillér beküldése ellenében ; Kökény Gyuláné Fehértemplom. .c Teljes- Baromfi- - udvarok berendezése Minden nagyság. « & Keltető-gépek kisgazdák és nagybirtokosok részére. Csontörlő gépek mindennemű takarmány őrléséhez kézi- és erőhajtásra legolcsóbban beszerezhető a Nickerl és Társa R.-t.-nál. Kizárólagos vallalat szakszerű baromfi és apróállat tenyésztő-telepek berendezésére. Budapest 48 szám V, Vilmoi császárút 52. Kérje azonnal a '48-afe számú árjegyzéket. 1212ÍI] m m Síül Ü2 253/918 Nyomatott Laiszky János könyvnyomdájában Esztergom, Simor János ucca 18—20. szám.

Next

/
Thumbnails
Contents