Esztergom és Vidéke, 1918
1918 / 5. szám
Vasárnap, január 20. Esztergom, 1918. XL. évfolyam 5. szám. POLITIKAI és TRRSRDfíLMfLFiR SZERKESZTŐSÉG : j ÉS KIAD0H1VA7 AL : SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI S HIRDETÉSI DIJAK STB. KÖ DEN DÓK. DF FELELŐS SZERKESZTŐ : RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN. FÖMUNKATÁRS : DK KŐRÖSY LÁSZLÓ. KIADÓTULAJDONOSOK : LAISZKY JÁNOS ÖRÖKÖSEI. MEGJELENIK: MiNDEN VASARNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K. EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. NY1LTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Lehetséges-e és lesz-e állandó leszerelés a háború után? Tényképpen állapítható meg, hogy nálunk, jóllehet a háború végéhez egyre jobban közeledünk, nem sok szó esik az állandó katonai leszerelésről. Eszmecserék nem igen folynak róla se írásban, se szóban. Magyarországon általában kurtán : egy-egy kézlegyintéssel intézik el a dolgot. Mintha valami képtelen utópiáról volna szó, amelyről nem is érdemes szót váltani. Különösen nem most, mikor az önálló nemzeti hadsereg megvalósítása előtt állunk! Mikor Czernin külügyminiszter Wekerle emlékezetes vacsoráján szenzációs békefelköszön- tőjét elmondotta, amelyben egyebek közt az állandó leszerelés tervét is szóba hozta, mint az általános béke egyik elkerülhetetlen következményét, beszédét e részben nem kisérte nálunk az a tigyelem és helyeslés, melyet joggal megérdemelt volna. A magyar közíelíogásban, úgy tetszik, valósággal fixa idea már, hogy állandó leszerelés nem lehet, nem is lesz a háború után ; a katonaság és fegyverkezés minden nagyobb változás nélkül megmarad. Pedig nem marad és nem maradhat meg! Teljesen tönkre menne egész Európa s vele mi is, ha a militarizmus továbbra is a régi telhetetlenséggel szívhatná vérünket, vagyonúnkat, életünket. Mellékesen megjegyezhetjük itt, hogy mikor ezen időszerű kérdéshez tárgyilagosan hozzászólunk, korántse helyezkedünk arra az álláspontra, mely az önálló magyar hadsereg létesítését nem sürgeti, nem kívánja. Igenis mi azt valljuk, hogy — ha a háború után még lesz hadseregünk, az kizárólagosán csakis nemzeti jellegű lehet. Ámde egyszersmind abban az erős meggyőződésben vagyunk, hogy az eddigi értelemben és számban vehető hadsereg tartásától a következő világbéke meg fog bennünket szabadítani. Nyugati ellenségeink — még pedig nem tisztán a porosz militarizmus gyűlöletétől, hanem nagyon is méltányolni való okokból — őszintének vehető vallomásaik szerint azért is küzdenek a többi között, hogy a világot megszabadítsák a akorlátokat nem ismerő fegyverkezés terheitől és rémétől. Ezt a törekvésüket minden tisztán gondolkozó s emberien érző idealistának a legnagyobb mértékben helyeselnie kell. Gazdasági és művelődési szempontból pedig még a haszonlesők is kívánatosnak kell hogy Ítéljék. De hát lehetséges-e ? Nálunk az emberek abból a külömben reális felíogásból ar- gumetálnak, hogy a háborúkat elkerülni, míg ember iesz a földön, lehetetlen valami; tehát a katonaság megszüntetésének akarása botorság. Ámde e két dolog nem függ oly szorosan össze, mint általában gondolják. Azért, mert a háborúk lehetősegét megszüntetni nem áll módunkban, leg- kevésbbé sem szükséges, hogy folyton készüljünk a háborúkra, hogy vagyonúnkat nagy hadseregekre pazaroljuk. És külömben is ha nem áll módunkban a teljes megszüntetés, de tőlünk függ, hogy a lehetőséget minél szűkebbre szorítsuk. Erre pedig a legbiztosabb mód a fegyverkezés nemzetközi korlátozása. Ki meri okosan állítani, hogy ez lehetetlen? Hiszen a művelődés legszebb hivatása, sőt első kötelessége, hogy a békességet mentői hathatósabban biztosítsa az emberiség boldogulásának 1 Vájjon évezreden át nagy fáradsággal szerzett kultúránk még annyira gyenge volna, hogy e biztosítást végrehajtani képtelen ? Szerintünk a művelődés mai állapotában már eléggé erős e feladatra; másrészt pedig a világ is megundorodott már any- nyira a háborútól, hogy kész örömmel nyújt segédkezet minden nemzet a vérontások kiküszöböléséhez. Ebből tovább azt is következtethetni, hogy a világháborúban résztvett nemzetek legtöbbje rajta lesz, hogy a jövendő békében az állandó hadseregek sorvasztó terheitől megszabaduljon. Másképpen nem is élhetnek meg, kezdve a legnagyobbaktól a legkisebbekig. Avagy kultúrájukat- vissza kell fejleszteniük ! Mert ugyan melyik bírná el a kettős terhet ezután is együttesen ? Tehát több, mint valószínű, hogy meglesz az állandó leszerelés. S ezt nekünk, magyaroknak is a legnagyobb örömmel kell fogadnunk. Mi amúgy is sok-sok keserűséget temetünk majd el a már haldokló militárizmussal egyetemben. Morc. A háborús jótékonyság műhelyéből. Párját ritkitó sikere volt vármegyénkben azon nemescélú jótékonysági akciónak, mely „Katonáink kórházi karácsonya“ címen a tél elején indult meg Pal- kovics László h. alispán és Dr. Antony Béla polgármester poétikus hangú felhívásai nyomán. Négy háborús tél öntötte ki már minden mérgét, mostohaságát felettük, sok ideális eszme belefulladt már azóta a közöny tengerébe, sok hangzatos jelszó vált kinevetett, vagy meggyűlölt frázissá, — egy azonban ma is eleven és változatlan: a jó szivek fáradhatatlan tevékenysége ! Ennek lelkesítő és felemelő bizonyítékát volt alkalmunk megtekinteni azon, nemrégiben lezárt számadás alakjában, mely a „Kifli-nap“ és a „Katonáink kórházi karácsonya“ címen lefolytatott gyűjtés eredményeit összegezi. A gyűjtés, mint ismeretes, két irányban folyt. A „Kiflinap,“ mely B. Kobek Kornél főispánunk kezdemenyezésére az egész társadalmat megmozgatta a szép cél érdekében, egyike volt városunkban a háború Ieg- nagyobbszabású jótékonysági akciójának. Az a pár óra, amely alatt az esztergomiak az évek óta nem élvezett friss kifliket ropogtatták, 3592 K 28 f tiszta jövedelmet eredményezett. A gyűjtés másik részét a helybeli Vöröskereszt-egyesület páratlan buzgalmú alelnöknője, özv, Reviczky Gáborné úrasszony vezettetnek nagy munkájában oda- adóan résztvettek Prey Ferencné és Vimmer Imréné urhölgyek. Reviczkynéhez érkeztek a vármegye minden részéből a pénzbeli adományok, gyűjtések s ő volt e kiterjedt mozgalom központjában annak minden gondjával, fáradságával. Hogy ez mit jelentett, arra legbeszélőbb bizonyítékul szolgál a hozzá intézett levelek, utalványok, a kezelésében volt számlák, számadások, kimutatások halmaza, a gyűjtésről vezetett napló, az őrizetére bízott takarékkönyv, de főleg azon tény, hogy ap- róbb-nagyobb adományokból
