Esztergom és Vidéke, 1918
1918 / 52. szám
Csütörtök, augusztus 8, Esztergom, 1918. XL. évfolyam 52. szám. Foummr és wesnmMitßR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KŐZLÉMÉNYEK TOVÄBBÄ ELŐFIZETÉSI S HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FÉLELŐS SZERKESZTŐ s ALAPÍTOTTA : DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN. D« KŐRÖSY LÁSZLÓ. KIADÓTULAJDONOSOK : LAISZKY JÁNOS ÖRÖKÖSEI. MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K egyes szAm Ara 20 fillér. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Vendégszeretetünk. Egykori külföldi előkelő vendégeink legszebb nemzeti erényünknek a mi páratlan vendégszeretetünket ismerték el. Ezt az ősi erényt még Szent István királyunktól örököltük, ki a művelt német, olasz,-és cseh hittérítőket épen olyan tárt karokkal fogadta, mint lovagjaikat. Az Árpádok kórszakában már több meghonosodott idegen főúri családdal gyarapodott nemzetünk. Sőt az Erdélybe költözködött szász bevándorlók külön királyi privilégiumokat kaptak. A nagy európai népvándorlást — köztudomás szerint — a hunnok kezdték és öt század után a magyarok végezték, örökölt és meghódított hazánkban azonban az északi részen tótjainkkal és ruténünkkel mindig testvéri szeretettel bántunk. A vegyesházi uralkodók korában özönlött be legtöbb földnélküli oláh Erdélybe és a határos országrészbe. Ezeket a vendégeket aligha fogadta volna be más szomszéd, nálunk azonban vendégszeretetre találtak és meg is gyökeresedtek. Legtöbb szerb és német sőt francia vándorolt be azonban a másfélszázados török iga lerázása után, a néptelenné vált magyar termőföldekre. Külön falvak és városok keletkeztek Délmagyarországon. Ekkor húzódtak föl Szerbiából a rácok és Németországból a svábok. A mi nemzeti politikánk következetes hagyomány szerint, uralkodó nyelvül az uralkodó nemzet nyelvét óhajtotta, de azért nem bántotta a bevándorloítak családi nyelvét, vagy szokásait. Sok kiváló tehetségű német, tót vagy szerb és oláh be is olvadt szívesen a mi magyar kultúránkba és nemzetünkbe évszázadok óta. Oláhaink, szerbeink és németeink, sőt megszelídült tótjaink közül sokan azonban, a háború előtt ellenségeinknél kerestek pártfogókat és képzelt sérelmeikre védelmet. Ekkor készült a világháború kovásza. Pedig mi sohasem erőszakoltuk bevándorolt vendégeinkre sem nyelvünket sem vallásunkat, mint más országok. A kitört háború eltüntette az u. n. nemzetségi kérdéseket. A béke korszaka pedig tüntessen el minden viszályt, melyet a fölbérelt idegen izgatok szítottak nálunk. Sőt az újjászülető Magyarország méltán megkövetelheti, hogy aki magyar állami polgári jogokat akar gyakorolni, annak az idegen nyelvnek föl kell esküdnie Magyarország alkotmányára és törvényeire. Aki nem óhajt azután magyar állampolgárságot, azt mi sem óhajtjuk tovább élősdi vendégnek. Valamint ugyanaz a mi királyunk, aki Magyarországon uralkodik, épen úgy uralkodjék a magyár nemzeti szellem is a mi tót komáink, német sógoraink, oláh és szerb szomszédaink javára. A közeli jövőben tehát ne tűrjük, hogy vendégszeretetünkkel visszaéljenek mindazok, a kik eddig csak termőföldjeinket aknázták ki. Aki nincsen végre megelégedve a mi magyar vendégszeretetünkkel, az szedje össze a sátorfáját és takarodjék máshová izgatni! Figyelő. A nép gondolkozása, ítélete, viselkedése, érzése, egész lelke érdekes tanulmány lehet a pszichológusok számára. Épp olyan kiismerhetetlen a nép, mint az igazi asszony. Mindenféle szóváltozatában feltalálható. Olyan kedves és olyan jó is tud lenni, mint az asszony és tud nem olyan lenni is. Szereti a változatosságot a külsőségekben. Ma még rokonszenvesen, szivének minden meleg érzésével kisér egy eseményt, holnap már nevet rajta. Vagy ami ma még mulatság számára, azon holnap éktelen haraggal megbotránkozik. Mély tenger a nép — mondja Madách — bármely napfény nem hatja át zömét, csak színe ragyog, mit a hullám felvet. A néphangulat hullámzó. Az események vihara korbácsolja fel és a rákövetkező változás csendesíti le. Mióta a múltak hagyománya elhomályosult, mióta a morális érzék vesztett finomságából, mióta a panamák divatja vagyonokat hódít, azóta a néphangulat bizalmatlan, leselkedő állást foglal, mindenkor készen, hogy zúgó morajával a legjobb szándékú közeledést is elriassza közeléből. És a néphangulat megnyilvánulása sokszor csak a felületes impresszióknak az igaztalan kifejezője. A népnek, a tömegnek judiciuma, amely máskor az érintetlen lelkek becsületes gondolkozásának, véleményének összetalálkozása volt, ma inkább szorongó aggódásféle, amely minden, a tömeget érintő újdonságnál összeolvad egy kifejezésben : vájjon micsoda disz- nóság sül ki ebből is ? Mert a nép a háború előtt és a háború alatt is, főleg az utolsó két évtizedben sokat csalódott. Ezért veti fel a fejét minden uj intézkedésnél a bizalmatlanság. Ézért van az, hogy nálunk a rendeletek végrehajtása állandóan egy nehéz akadályba ütközik, a melynek neve a kelletlenség. Az a kellet- lenség, mely mindenkor ellenzésre bir a leghasznosabb rendelet legjobb szándékával szemben is. Ijjfem az a jóindulatú szándék nyilvánul meg, hogy a szükség teremtette intézkedés teljes egészében érvényre jusson, hanem pontosan az ellenkezője, miként lehet ügyesen kijátszani azokat. A rossz politika, a közállapotok betegsége teremtette meg azt az idegenkedést, amely minden újítást nyomon követ. A másik elmaradhatatlan kísérője ezeknek még a gyanúsítás. E kettőre alapozódik egész életberendezésünk, e kettő váltja ki a népfurfangot, amely odatörekszik, hogy kijátsszon mindent, amit a hatalom árnyékából gördítenek az életbe. Ezért van az, hogy mig az egyik kukoricakenyeret is alig tud enni, a másik fehércipót, kalácsot majszol reggeltől-estig. Ezért van az, hogy az egyik holtra fárad a munkában, hogy nagynehezen megélhessen, a másik a kisujj át billenti csak meg és dől a pénz, mint a polyva. Az a politika, amely megrontotta a népleiket, kell, hogy helyre is állítsa. És pedig úgy, hogy a szigorúságot a protekciósokkal és nagyfejűekkel szemben éreztesse először és ítélete lefelé csak akkor érjen, ha már fenn végigsújtott az arra érdemeseken. Ha a nép látja, hogy nincs kivétel, csak egyformán érvényesített igazság, úgy megjavul az a bizalmatlankodó néphangulat, amely ma minden újítást fogad. Akik nem jönnek vissza... Az orosz, ukrajnai és román béke ragyogásába fekete árnyak szövődnek. A nagy, véres orosz frontot felolvasztó melegségbe hűvös borzongás vegyül. Pedig örülni kellene a hirnek, hogy most már itt az idő, amikor mindnyájan visszajönnek a magyarok, akik Uralvidéken, a mesz- sze Szibériában, a Káspitónál, vagy Besszarábiában nézték a lenyugvó napot és várták a rossz álomból való ébredést. És örülnie kellene rajta, hogy a várt emberek megtérnek, hogy öröm villan a sírástól elgyengült asszony fénytelen szemébe, hogy a gyermek viszontlátja apját, akit alig ismert s akiért mindennap imádkozott. Örülni kellene azon, hogy megjönnek, akik után annyi kétség, annyi aggódás kelt szárnyra széles ez országban — és mégse tudunk örülni. Eszünkbe jutnak az emberek, a megszomorodott apák, a kiapadt szemű anyák, a gyermekek, akiket nem szabad árváknak nézni, akiknek fia, férje, apja csak eltűnt ! Azok, akiknek csak Szibéria volt az egyetlen, akik évek óta biztak abban, hogy a messze országból, ha nem is jött levél, de úgy érezték, hogy nem halhatott meg az, akit ennyire várnak. Sírni kell, hogy annyi ezer családnak a béke veszi el minden reményét, amelyet a háború éltetett. Sírni kell azokkal, ákiknek most lesz csak halott az, akit régen eltemettek. •ír Hercegprímás a 26-osokróI. Háziezredünk Hadiemlékönyvének szerkesztősége a magyar társadalomnak több olyan magas személyiségét kérte fel emléksorok Írására, kiknek Személye a vagy állása vonatkozásban van az ezred háborús történetével. A bi- bornok-hercegprímás a Hadiemlékkönyv szerkesztőségének felkérésére a következő sorokat irta az emlékkönyvbe : „A magyar katona dicsőségétől visszhangzik az egész világ. Jóbarát és ellenség egyaránt elismeri a magyar katonának bátorságát, hősiességét, kitartását, királyához és hazájához való hűséges ragaszkodását. Amit ezeréves történelmünk igazol, azt a véres világháború újra bebizonyította s mi, kik a front mögött együtt érezünk és szenvedünk fiainkkal, dacára a nemzet erejében ért nagy veszteségnek, büszkék vagyunk hős fiainkra. Ezek közé mi, esztergomiak, elsősorban a mi fiainkat, a 26-ik ezred, a mi háziezredünk hős katonáit számítjuk, akik az ezrednek az ellenség földjén született, di- csőségkoszorúzta zászlaját előbb északon, majd annak születési helyén uj, hervadhatatlan babérokkal övezték és neveiket nemcsak történelmünk fényes lapjaira Írták föl, hanem mélyen szivünkbe is vésték. Ezredünknek hősi halált halt fiait siratjuk, emléküket hálás kegyelettel ápoljuk s úgy mutatunk rájuk, mint a király hűségnek, hazaszeretetnek és kötelességtudásnak Örökké fénylő példáira. Csernoch János brbornok, hercegprímás, esztergomi érsek.“ Személyi hír. Beniczky Ödön főispán családja a nyár hátralevő részét városunkban tölti s e célból a vér megyeházán levő főispáni lakosztályba be is költözött.
