Esztergom és Vidéke, 1918
1918 / 36. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE, 1918. június 2. lékezetének s nemcsak szives adományaikkal, hanem buzdításaikkal, tanácsaikkal és az eszmének továbbterjesztésében is kezünkre járnak. Esztergomot szereti, az aki Dr. Kő- rösy László emlékét megbecsüli! * A hét folyamán e célra a következőadományokat kaptuk: Dr.Macho- vits Gyula 50 K, Schiffer Ferenc 10 K. Dr. Horváth Ferenc 10 K. Kiinda Teofil 18 K, Kánter Károly 20 K, Eimer Elemér Ákos 10 K. Baranyai Károly 5 K, Machovich János 3 K, Berán Károly 10 K, Palkovics László 20 K. Összesen: 156 K. Legutóbb kimutattunk 1011 K. Eddigi összes gyűjtésünk 1167 K. Űrnapja, Csütörtökön délelőtt hagyományos fénnyel folyt le a főszékesegyházban az úrnapi istentisztelet és a vele kapcsolatos gyönyörű körmenet, melyet Dr. Csernoch János biboros-hercegprímás vezetett. A körmeneten az esztergomi hatóságok intézetek, egyesületek és a katonai tisztikar kiküldöttei testületileg vettek részt. A helybeli és párkányi plébániák hívei külön menetekben vonultak fel a főszékesegyházba. Az istentisztelet alatt a főszékesegyházi énekkar Seyler nagy ünnepi miséjét adta elő s a körmenet alkalmával az egyes oltároknál is g- önyörű énekekkel emelte az ájtalosság fényét. A körmenetet a főszékesegyházba való visszaérkezéskor Te Deum fejezte be. A hercegprímás újabb adományai. Dr. Csernoch Janos biboros- hercegprímás legutóbb Károly király gyermeknyaraltaíására - 2000 K-t, az egyetemi kath. ifjúság részére a Sz. Imre Kör útján 2000 K-t, a Kath. Nővedő Egyesületnek 1000 K-t, a Daliás Idők Muzsikája c. mozgalomnak 1000 K-t, a nyitrai .honvédezred rokkant alapjára 1000 K-t, a 26-os gy. ezred albumára 400 K-t, Dr. Kőrösy László síremlékére 200 K-t, a Sz. Vince konferenciákra 200 K-t adományozott. Eljegyzés. Palliardi Alfréd cs. és kir. alezredes, az esztergomi háziezred hadkiegészítő parancsnokságának vezetője eljegyezte Endler Gretit, End- ler Ede reichenaui nagykereskedő leányát. Károly király gyermeknyaraltaíása ügyében csütörtökön Dr. Sza- na Sándor miniszteri tanácsos, az áll. gyermekmenhely igazgatója járt városunkban. A szervezés ügyében értekezett Dr. Csernoch János biboros- hercegprímással, majd a város polgármesteri hivatalában jelent meg, hol szűkebbkörű megbeszélés folyt a a gyermeknyaraltatás helyi sikere érdekében. A mozgalom szép sikerrel biztat. Szerdán, f. hó 5.-én d. e. 11 órakor a vármegyeháza nagytermében nagyszabású értekezlet lesz ugyanezen ügyben a társadalom minden rétegének bevonásával. Az aHspánváíasztó megyegyűlés határnapjául belügyminiszteri engedéllyel f. hó 17. e tűzetett ki. A részleges tisztujítás ilyképen a vármegyének e napra elhalasztott rendes tavaszi közgyűlése keretében fog történni. A tárgysorozat a közeli napokban jelenik meg. A gyerraektaaulmányi fiókkör közgyűlése. A Magyar Gyermek- tanulmányi Társaság Esztergomi Fiókköre f. hó 16.-án d. u 6 órakor tartja beszámoló közgyűlését a főgimnázium dísztermében. Tárgysorozat : 1. Megnyitó beszéd. Mondja Dr. Waller Gyula c. püspök, a fiókkör elnöke, 2 Titkári jelentés. 3. A szakosztályok beszámolója. 4. Pénztári jelentés. 5. Indítványok (a tagok és szülők részéről.) 6. Záró beszéd. A közgyűlésre már eleve felhívjuk a közönség érdeklődését. A vezetőség a közel jövőben nagyobbszabású program megvalósítását tervezi, melynek ismertetése, szintén e közgyűlés keretében történik. Halálozás. Kudora János esperes, nagyölvedi plébános életének 70. áldozó-papságának 46. évében május 31.-én elhunyt. Érdemei elismeréséül a Szent István Akadémia tagjává választotta, a király pedig a Ferenc-József-rend lovagkeresztjével tüntette ki. Tagja volt a vármegye törvényhatósági bizottságának is. Temetése f. hó 3.-án lesz a nagyölvedi plébánia-templomban d. e. 9 órakor tartandó szentmise után. A népszerű esperes elhunyta élénk sajnálkozást keltett nagyszámú ismerősei és tisztelői körében. Haláláról az esperesi kerület papsága adott ki gyászjelentést. Szóbeli érettségi vizsgálatok a főgimnáziumban. A múlt hét folyamán főgimnáziumunkban két érettségi vizsgálat volt. Hétfőn a májusi hadiérettségi kurzus tanulói vizsgáztak le dr. Molnár Szuipic főgimn. igazgató elnöklésé vei. Teljesen érettek: Mátrai Ferenc és Vezér Imre, érett: Vlaskovits József. Az iskolaév végi rendes szóbeli érettségi pénteken folyt le dr. Badics Ferenc kir. tanácsos, tankerületi főigazgató vezetésével. Örvendetes eredmény, hogy valamennyi vizsgálatra jelentkezett tanuló sikerrel végzett. Jelesen érettek : Kirz András, Palatínus Géza és Valkony Ferenc; jól érettek: Pál Sándor, Schmidt József és Severa Károly ; érettek : Karácsonyi Jenő, Nándor Ibolya, Puskás Károly és Tamás Ferenc. Iskolaszéki ülés Esztergom sz. kir. város iskolaszéke pénteken d. u 5 órakor a városháza nagytermében dr. Fehér Gyula prelátus-kanonok elnökletével ülést tartott, melynek főtárgyát az évzáró vizsgálatok határidejének kitűzése és a folyó ügyek elintézése képezték. Az ülés napirendje előtt az elnök szép szavakban emlékezett meg az iskolaszéknek közelmúltban elhunyt jeles tagjáról, Marosi Józsefről, kinek emlékét jegyzőkönyvileg örökíti meg. Az ülés egyúttal megkeresi a város közönségét a halálozás következtében megüresedett iskolaszéki tagsági hely betöltése végett. Mátéffy Viktor pápai kamarás, iskolaszék! előadó' ezután a vizsgák sorrendjére nézve tett előterjesztést, mit az iskolaszék változatlanul elfogadott. (A sorrendet helyszűke miatt jövő számunkban közöljük.) Jelentette, bogy a szent- györgymezői elemi iskolában a vör- henyjarvány miatt a záróvizsgát hatósági intézkedésre május 15.-én kellett megtartani. Tárgyalta az iskolaszék az esztergomi községi elemi népiskolák tanítótestületének kérvényét, melyet a város közgyűléséhez intézett s melyben a tanítóság kéri, hogy olyankor, amidőn a város közönsége sajátjából részeúti tisztviselőit valamiféle segélyben, vagy kedvezményben, a tanítótestület tagjait is tekintse a város tisztviselőinek. A kérelmet, melynek elfogadása elvi határozat jellegével fog bírni, az iskolaszék pártolóiig terjeszti a képviselőtestület elé. Végül a vall. és közoktatásügyi miniszter által elrendelt elemi népiskolai gazdaságtan-tanításhoz szükséges gyakorló-telek ügyében folytatott az iskolaszék tüzetes megbeszélést. Egy jó modorú és ügyes leány kiszoigálónőnek Szatzlauer cuk- rázdájába felvétetik. Értekezlet a hadibiztosítás ügyé ben. Esztergom sz. kir. város tanácstermében f. hó 6.-án d. e. 10 órakor Dr. Pacséri Károly királyi tanácsos, tanfelügyelő elnöklete mellett értekezlet lesz a m. kir. honvédelmi minisztérium hadsegélyző hivatalának ellenőrzése alatt működő Magyar Országos Biztosító Intézet R. T. hadi- biztosításai ügyében, mely a háború után törvényhozásilag rendezendő legelső szociális kormányfeiadatot.: a névbiztosítást lesz hivatva előkészíteni. Beszerzési csoport ügyei. Baracklekvár, paprika és gyufa szétosztása. Felbérelnek a beszerzési csoporthoz tartozó hivatalok főnökei, hogy a kiutalt gyufát és gombát hétköznapokon délután 1 és 2 óra között Kömley Károly raktáros úrtól vegyék át. A baracklekvárt és paprikát a helybeli fogy. szövetkezet osztja ki. A vidéki tagok utalványait Ferenczy Kálmán könyvelő állítja ki; Az utalványok f. hó 15 ig feltétlenül átveendők. Ezen időn túl a cikkek más tagok között osztatnak szét. Új vállalat alakulása vármegyénkben. „Fuvarozási és forgalmi r. t.“ néven Párkányban gépkocsik által való fuvarozással, valamint ingóknak és ingatlanoknak forgalmazásával foglalkozó vállalat van alakulóban, melynek alaptőkéje 450 ezer K-ban állapíttatott meg. Alapítói között párkányi, esztergomi és budapesti cégeket, valamint tekintélyes üzletemberek neveit találjuk. Az alakuló közgyűlés határnapjául f. hó 10. napjának d. u. 5 órája tűzetett ki. Az autójáratok már e hó folyamán megindulnak és pedig legelő szőr Párkány nána — Párkány—Esztergom— és Esztergomi vasútállomás közötti viszonylatban. Az igazgatóságba a következő alapítólágok .jelöltettek mStraSser Alfréd, dr. Frü- hauf Béla, Szőllősy Győző', Leim- dörfer Nándor, Mátéffy Viktor, Pauncz Soma, Steiner Marcell és dr. Szilárd Béla. A felügyelő-bizottság tagjaiul dr. Barca Gábor, Dez- berg Béla, Ivanits Gyula, Markstein Simon, Pick Simon és Vágó Ferenc hozatnak javaslatba az alakuló közgyűlésen. Cípő-összeirás. Amennyiben a vonatkozó rendelet alapján Esztergom vármegye alispánja a város közönségére nézve is elrendelte a magánháztartásokban levő cipőkészletek összeírását, az ipartestület átruházott hatáskörében tudomásul adja, hogy a napokban szétküldendő hivatalos bejelentőlapot minden családfő lelkiismeretesen kitölteni és másnap a jejentkező kézbesítőnek 10 fillér díjjal átadni köteles. Az ipartestület a beérkezett lapokat előírás szerint törzskönyvbe véteti s az eredményről hivatalosan jelentést tesz. Ha az illetékes hatóság úgy kész cipő, mint bőranyag és egyéb lcellekek érkezése iránt intézkedik, ez esetben a cipőutalványozás megkezdődik, amiről a közönséget annakidején külön hirdetményben értesítik. Egyidejűleg figyelmezteti az ipartestület a közönséget, hogy Esztergom sz. kir. város lakosai cipőutalványt kizárólag csak az ipartestület hivatalában kaphatnak, hol a város területére beosztott iparosok névjegyzéke is állandóan ki van függesztve és betekinthető az árjegyzékkel együtt. Kész cipőket Esztergom varos lakosai részére a hivatalos beosztás szerint csak a Hungária rt. és Preszler cipőkereskedők árusíthatnak. — A vármegye egész területen eszközölt összeírás lefolytatásával kapcsolatban, mely a fedezendő cipőszükséglet megállapítását célozza, a varmegye járásai részére a kész cipő kiárusítására Klein Gábor és Schwach Sándor kereskedők nyertek megbízatást. IRODALOM. Harangokból ágyúk. E címen jótékonycélú hangversenyek, iskolai és hazafias ünnepélyek alkalmára kiválóan értékes, nagyhatású háborús melodráma jelent meg a magyar ze- neműirodalörn legújabb termékei között Rozsnyai Károly kiadásában ifj. Buchner Antal esztergomi főszékesegyházi karnagytól, az ismert nevű zeneszerzőtől Homor Imre szövegére. A melodráma a világháború azon mozgalmas idejét örökíti meg, midőn a román betörés által hazánk közvetlen veszélyben sínylett s a harangok rekviralása országszerte javában folyt. A melodráma zenéjében gyönyörűen érvényesül a zene festői és drámai ereje. A csengő-bongó harangok, az orgonaszó és egyházi ének, majd a haza határainak megtámadásakor kitört lelkesedés, midőn a szent ércek is elmennek és a csaták földet rázó zajában hangjaikból ágyúk dörgése lesz, oly közvetlen- séggel elevenednek meg a zongora billentyűi alatt, hogy e melodráma jó előadásának hatása mind tárgyi, mind zenei és esztétikai tekintetben maradandó a hallgatóság lelkében. A mű szépségét és hatásosságát nagyban emelik a beleszőtt énekek is, amelyek háromfele szólamkiadás- bán jelentek meg: háromszólamú (női, vagy gyermekkar), ferfínégyes és vegyes karra. A 21 oldalra terjedő vezérkönyv ára 8 korona, melyhez azonban legalább egy szólamkiadást is szükséges rendelni, hogy a mű előadható legyen. A szólamkiadások ára egyenkint 1 K 60 filler. Rendelésnél megjelölendő, hogy a\ melodrámát gyermek-, női-, férfi-, vagy vegyeskarú énekkisérettel adják-e elő s a szólamkiadás a vezérkönyvhöz aszerint melíékeltetik. Megrendelhető : ifj. Buchner Antal főszékesegyházi karnagynál Esztergom, vagy bármely könyv- és zenemüaereskedes útján. Éiéak forgalmú falatozó és kifözéssel összekötött élelmiszer-üzlet, Esziergomban, Lorinc-utca 6. sz. házban családi viszonyok miatt, előnyös feltételek mellett berendezéssel eladó Bővebbet ugyanott. Plg Botortnlajdonosok és gazdák figyelmébe!! j KURDY JÓZSEF í — mechanikai- és gépjavító-műhelye — ESZTERGOM, JÓKAI-U. 1. 1 Elvállalja gépek javítását, motoroknak évi jó karban tartását, felelősség mellett. — Szállít motoralkatrészeket, gyújtásfelszereléseket, bármilyen gyártmányú motorhoz. — Raktáron tartja a világhírű . isermann- és Rosh gyújtó készülékeket és ezeknek javítását, kicserélését rövid dön belül, jutányos árban eszközli. — Vidékre motor- szerelőket mérsékelt díjazás mellett küld. Továbbá elfogadja permetezőgépek javítását és rendbehozatalát kellő garancia mellett. 464/918 Nyomatott Laisxky János könyvnyomdájában Esztergom, Simor János ucca i$-—uo. szám.