Esztergom és Vidéke, 1917
1917 / 31. szám
Esztergom, 1917. XX XIX. évfolyam 31. szám Vasárnap, április 29. POLITIKAI és TRR5FDRLMILRR SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT II LETÖ KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉS! 8 HIRDETÉSI DIJAK STB. KŐI D2NDÖK. „Kis nemzetek szabadsága.“ Tapasztalati tény, hogy az embertömegek többnyire meg nem értett nagyhangú frázisok után szoktak menni. Jelszavak irányítják tetteiket s törekvéseiket egyaránt. Ez békében is így van, hát még háborúban! Különösen pedig olyanban, mint a mostani világra terjedő emberpusztítás ! Ma valósággal sáskajárása van mindenfelé a hiúbb- nál-hiúbb nagyzó jelszavaknak. Ezeknek egyike, hogy a jelen háború voltaképpen a „kis nemzetek szabadságáért'“ folyik. Ellenségeink kezdettől fogva ezer- meg ezerszer hangoztatták, természetesen mindig magukat értve a kis nemzetek szentgyörgylovagjain. Ez az a glória, — bizony elég hamis glória — mellyel magukat beFÉLELŐS SZERKESZTŐ : DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN. FÖMU.VKATÁRS : DR KŐRÖSY LÁSZLÓ. KIADÓTULAJDONOSOK : LAISZKY JÁNOS ÖRÖKÖSEI. MEGJELENIK: M'NDEN VASARNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. sugároztatják s az emberiség könnyenhivőbb részét talán meg is ejtik. Hiszen a szabadságnak mindenkor varázsló hatása szokott lenni a szenzitív telkekre ! Ám ha arra kerül a sor, hogy egyszer már komolyan adják tudtára a világnak: mit is értenek igazában a „kis nemzetek szabadságán?“ — nagyon dodonai stílű, vagy mondjuk magyarosabban: bodónészerű felelettel elégítik ki a kíváncsiságot. Csak sejtetnek, példálóznak és kertelnek. Még megérti az ember, ha azt mondják, hogy a cseheket a tótokkal növelve akarják felszabadítani, vagy hogy az oláhoklakta területeket óhajtják egyesíteni, vagy hogy nagy délszláv birodalmat kívánnak alapítani ; de ez még nem minden, sőt nagyon is kevés. Hát a többiek? Hiszen még másféle kisebb nációk is vannak Európában „iga alatt!“ Ezekkel vájjon mi lesz ? És egyáltalán mekkora szám kell ahhoz, hogy egy kisebb népcsoport „nemzet“ számba legyen vehető ? Es ki dönti el azt, hogy melyik szabaduljon fel? Csak nem önnönmaguk ? No az igazán szép világ lesz, ha az egykét százezerből álló népcsoportocskák „kis nemzet“-té deklarálják magukat és önálló berendezkedést követelnek! A lehető legbiza- rabb állapot következhetik be belőle, valóságos „ha a lónak szarva voIna“-féle abszurdum. A „nemzet“ fogalmához nem elég a közös nyelv és a bizonyos szám ; sok egyéb kelléke van még annak; s ép e sok egyéb hiányzik ott, hol ellenségeink „kis nemzeteket“ akarnak támasztani. Lehetetlen tehát hinnünk, hogy valóban komolyan vennék jelszavukat. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLER. MY1LTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Vagy ha igen, akkor nem tudják, mire vállalkoztak őrületükben. Egy új Saturnu's kellene ahhoz, aki ezt az „aurera ae- tas“-t vissza tudná varázsolni a földre ! Ha meg tovább magyar szempontból nézzük e képtelen utópiát, hát csak a legnagyobb felháborodás vehet rajtunk erőt miatta. Hogy valaha azon a földön, mely ezer esztendeje tengervérrel öntözött édes tulajdonunk, a zselléreink osztozkodjanak velünk egyenlő rangú szomszédképpen : soha, de soha nem válhatik valósággá, míg lesz egy csepp vérünk, s lélek- zeni tudunk! Szeretjük és becsüljük érdemeik szerint nemzetiségeinket, de jaj azoknak, kiket ellenségeink botor jelszava netán megőrjítene ! Nem is jó rágondolnunk; de nem is szükség komolyan félnünk tőle. Magyarországon minden nem„Esztergom és Edéké“ Macája. Egy reménysugárt! Romokon ülök -. ■ Lelkem messze száll... Mint vándormadár ■ ■ - Oázist keres, Hol nyugtot talál ■ ■ .- Vértócsa szerte - embervértől áradt. Vésztől, pusztulástól szomorúk a tájak Mindenütt zokognak, ahol még van élet- A föld most valóban : siralomvölgyé tett- Letarolt mezőkön nem hangzik madárdal. Daltfeledt madárkák borús, néma szájjal Ülnek csendje-vesztett erdő romjain ■. Lelkem följebb száll Mint a sasmadár- A földön békés hely Nincs számára már ■.. Fenn az'ég ölén Ébred a remény: Szivárvány-ive fonja át A köny — s véroceánt ■ . . Lesz hát tavasz még'-? Lesz egy új világ!? Letört világok hamvadó porából Uj élet sarjad, új világ fakad: Szivárvány-sziliekben játszó, uj világ ! Romokon ülök ■ - - Lelkem messze lát ■ ■ ■ Látja az ég és föld Béke zálogát ■' A szivárvány szallagos Szent harmóniát... V. Három cserép virág... (Rokkant tisztek j.ovo je.) Irta : KopáCSy József, rokkant gyalogos százados. A „Magyar-Katonai-Fehérkereszt- Társaság“ alapszabályainak eszméjét a katonatiszti kar mind békében, mind, háborúban tapasztalt mostoha helyzete hozta létre. A szó : „katonatiszt“ egy tág fogalom, melyben a társadalom összes rétegei képviselve vannak. Valamikor a tiszti foglalkozás luxus mesterség volt, ép úgy, mint a vármegyei tisztségek. A jó idők megszűntek. A katonai pálya kenyérkereső pálya lett. A katonatisztek régi tradíciója azonban még ma is él a hadseregben s még ma is ezen szellemben lesz az ifjú katonatiszti generáció nevelve, t. i. „Standesehre“ és „Standesbe- wustsein“ mámorában. Természetes, hogy ezen az' alapon az életben az alacsonyra szabott fizetés nagyon is kevésnek bizonyul, úgy hogy a belenevelt „Standesehre“ és „Standes- bewustsein“ csak a nyomorgás úri művészete által védhető meg. A szolgálati szabályzat mondja: a „békegyakorlatok a háború iskolázása és előkészítése.“ Tehát az aktiv katonatisztikar készítette ezt a ma már majdnem üzletnek nevezhető viaskodást elő, melynél az érdemtelenek ezrei lettek miliomosok. Általános jelszó, hogy egy szebb, egy nemesebb, egy jobb jövőért áldozunk életet, vért, egészséget, jövőt és boldogságot. Ha ez így van, miért ne legyen része ebből annak a társadalmi rétegnek is, melynek eszközével lesz az a boldogabb jövő kiköszörülve. Legyen tehát a jövő hadsereg tisztikarának szintén gondtalan uj élete, legyen annak egy támasza úgy békében, mint háborúban s a „Standesbewustseint“ ne befolyásolhassa a szánalom. Ezen jövő megoldása a „Magyar Katonai Fehérkereszt társaság“ -nak feladata lenne s ezt a megoldást, ahogy a legnehezebbet élet-halál között megoldotta a tisztikar, úgy meg íogja oldani ezt is, a tisztikar rokkant és nyugállományú zöme, azonban élet s halál veszedelme nélkül. Ennek meg kell lenni ! Akik a tisztikar jövő generációjának áldozatot hoztak, azok a mai nap megrokkant tisztjei. Ezek jogosan kérnek és követelnek. Nem kérnek egyebet, csak a belenevelt „Stan- desbevvust“-sághoz szükséges bánásmódot s megélhetést. Ennek a tőkéjét örökségül az ifjú generációra testálja. Erre sem volna szükségük, ha a nemzet az amputált végtagokat, a világtalanoknak szemet, egészséget, jövőt, boldogságot visszaadhatná. Ez lehetetlen ! Ez megfizethetetlen ! Ennek ellenében azonban csak azt adhat, hogy a hazáért vérzett a jövőjét biztosítva lássa, s a hazáért meghalt katonatiszt azon tudatban alhassa a hősök álmát, hogy hátramaradottal nem szenvednek hiányt. A tisztikar ezen része az említet-
