Esztergom és Vidéke, 1917
1917 / 25. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1917. ánrilis 8. puszta szóval, se csupán nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal“ — mondja szent János. Azok szeretik, akarják a föltámadást, még pedig a boldog föltámadást, akik tettekkel tesznek róla vallomást. Hogyan ? Viszik keresztjüketKrisztusután! Könnyezve, — hisz’ emberek, ■*— de mennek az igaz élet útján ; szegények bár és mégis dúsgazdagok; szomorúak, de lelkűkben az öröm mézillata szálldos ; megvetettek, — mégis boldogok; üldözést szenvednek az igazságért, — és mégis, sőt épen azért — örvendezők : mindmind a szenvedésvájta barázdákba a türelem égi magvait vetették el, — mert szeretik a íöltámadást. . . Ki ne szeretné, akarná ez ország föltámadását ezen éveken át sírokat nyitó és záró temetés után ? ! .. . Már most, minél előbb bele kell kezdeni a munkába. Ezer és ezer árvagyermek sóvárog atyai szív után, hogy ez a vallásosság édes és erősítő balzsamát csö- pögtesse ifjú lelkűkbe ; kér gon- dotviselő atyai kezet, mely ne- csak ételt adjon éhező szájukba, hanem a helyes útra irányítsa ingatag lépéseiket. Fiúk- vesztett anyák, urukvesztett özvegyek' vigasztalást és támogatást kérő sóhajai szállnak a társadalom felé. A kétségbeesés örvényének széléről kezek nyúlnak íelénk: fogjuk meg őket. De necsak alamizsnát adjunk nekik, hanem a földi örömök egyik legfontosabb forrását nyissuk meg számukra: a tisztességes megélhetést biztosító munkát... „A szeretet találékony“, mint mondja az apostol; mindenütt meglátja, fölismeri a helyzetet és megfelelő orvosság van mindenre kezében... És újra fölvirul az élet itthon, ha a szeretet napsugara csalja ki a hősök vérében megfürösztött földből az új virágokat és ez az éltető napsugár, beléjük oltva a lelki, szellemi és anyagi műveltség minden nemes hajtását, nagyokká, boldogokká teszi az egyedeket és boldoggá az egész hazát. .. Békesség nektek ! Kik látjátok a íöltámadást! Kurbély Vince. Képviselőválasztás. Esztergomban rövidesen képviselőválasztás lesz. Rendes körülmények között nagy harcokra való kilátással, most bizton előreláthatóan csendes lefolyással; mert egyrészt kevés is itthon a választó, másrészt egyhangú választásnak kell lennie (nagv fájdalmára a „nemzetinek és nagy megnyugvására azoknak, kik a nemzetet a kormány kincses hajójába beterelni szokták!) Reánk nézve, kik sohasem voltunk és leszünk a jelenlegi bűnben fogant s tömérdek nagy hibával tetézett kormányrend- szer támogatói, országos politikai szempontból teljesen közömbös, ki lesz Esztergom új kormánypárti képviselője. Nem közömbös azonban városi politika szempontjából: helyi érdekeink kellő érvényesülése céljából. Ha azok, kik annakidején naív jóhiszeműséggel siettek Tisza zászlaja alá s minden erőt és módot felhasználtak Széchenyi Emil megválasztatására, most ennek lemondása után őszintén számot vetnek magukkal : mit használt eddig a kormánypártiság és íőkép Széchenyi képviselősége Esztergomnak, hát kénytelen-kelletlen el kell ismerniük, hogy a zérusnál nem sokkal többet. A kormány semmivel se mutatott irántunk több jóakaratot mostanában, mint akkoron, mikor ellenzékiek voltunk. No és Széchenyi Emil ? Erről igazán legjobb hallgatniuk a munkapárt helyi oszlopainak. Legalább egy esetet azonban semmiesetre sem hagyunk szó nélkül; hozzátéve, hogy a legilletékesebb forrásból tudjuk. Mikor nem is olyan régen a városi közgyűlés kérvénnyel fordult a kormányhoz a ko'os- hídi vámnak eltörlése végett, a kérvényt elküldötte Széchenyinek, mint a város követének benyújtásra s hathatós támogatásra. És mi történt? Képviselőnk nemhogy támogatásra, de még válaszadásra se méltatott bennünket. S azután eljött-e közénk egyszer-másszor ? Érdeklődött-e ha csak kissé is dolgaink iránt ? — Nem, egyáltalán nem ! Vagy olvastuk e nevét jótékonysági mozgalmaink adakozói között ? — Ha emlékezetünk nem csal, bizony sohasem. Szóval : mi csak arra voltunk jók, hogy a kormánynak behódoljunk, ide küldött emberének mandátumot adjunk, s azután — Isten véletek, jó egészséget, nem ismerlek többé benneteket! Ámde talán az új választással, új jelölttel kedvező változás fog beállani városunk jajára ? — Mi kötve hisszük. Ex unó disce omnes ! Miként az eddig ránk ' oktrojált idegen mit sem törődött velünk, úgy alkalmasint a ránk oktrojálandó új idegen se fog sokkal többet törődni. Nagyon valószinű, hogy a programm- beszédében sok mindent fog majd ígérni „szép hegedűszóban — ebben az elődje sem volt fukar hozzánk! — de mert elsősorban ő is csak a mandátumunkért pályázik, bajosan hihető, hogy nagyobb fáradságot fordít bajaink megismerésére és hathatós szót emel értünk mindig ott, hol a „hatalom és dicsőség“ van. Nem akarunk mások ügyeibe avatkozni, de talán nem veszi tőlünk rossz néven a helyi munkapárt vezetősége, ha a város érdekei szempontjából sajnálatunknak adunk kifejezést azon, hogy egyszerűen felülről vezetteti magát: szó nélkül elfogadja az idegen jelöltet, holott itthon is találna megfelelő embert, ki nemcsak névleg, de tényleg is képviselné Esztergomot. Ha az a tekintélyes helyi civil úr, kit a jelöltséggel megkínáltak, nem vállalkozott, mért nem néztek vagy néznek körül a magas főkáptalan tagjai között ? Nem hisszük, hogy nem akadna ott valaki, aki elnyomorodott szegény városunkért ne vállalkoznék a képviselőségre. Ha ezt éléi nők, biztosak lehetnénk, hogy eleddig semmibe vett ügyeink jó kezekbe lesznek letéve. a leány már első pillanatban valami túlvilági lénynek tűnt föl ifjú és szeplőtelen szemem előtt. Klasszikus, okos és hallgatag volt egyszerre. A kastély belső személyzete a portáson kívül a szakácsból, néhány inasból és komornából állott. A sof* főr, a kocsis és a kertész lakott a kertben. Dr. Csantavári Csaba Zoltán társasága főképen arheologosukból és művészekből alakult. Mstrs Kszébé azonban inkább kövér angóra macskái és rikácsoló papagályai társaságában szórakozott. Nóra azonban velem együtt a művészetkedvelő háziúr árnyéka maradt. Az óriási két acélszekrény a páncélos teremben titkok-titka maradt. A londoni bűvész edisoni találmá- nyú szárazelemeket alkalmazott a kincstárak alsó részében, hogy a betörőktől se lehessen tartani. Nóra, az ő szerető nevelőatyja és az én társaságomban végig tanulmányozta hazánk összes műemlékeit és múzeumait. Csaba Zoltán minden kultúrvárosban gavallérosan támogatta a gyűjteményeket de semmiféle elismerést nem fogadott el. Azért szerette a névtelen Maecenást mindenki. A bizar amerikai asz- szonyt azonban senkisem értette. Nóra pedig teljesen érzéketlen maradt tömérdek imádói ostromával szemben. A háziasszony társalgónője szintén amerikai missz volt, aki természetesen az úrnő hű szövetségese lett. Minthogy a fenhéjázó lady rendkívül mostohán bánt fogadott leányával, nekem volt lovagias kötelességem lelki egyensúlyát föntartanom. Nóra pompásan zongorázott és festett. Mostohája pedig egész nap vagy öltözködött, vagy henyélt, mikor a missz a legújabb aynerikai regényekkel elaltatta. De azért Nóra sohasem panaszkodott. Hallgatagsága azonban eleget elárult. Egyszer azt mondtam neki, hogy nemsokára rendes tanári állást íoglalok el és akor vettem észre először, hogy a viruló leány elsápadt. Pedig tudtuk, hogy az aranyember úgysem engedne el. Mikor azután kitört a háború, mint tartalékos tüzérhadnagy kellett búcsúznom. Csaba úr a viszontlátás reményében nyújtotta jobbját. Nóra szomorúan merengett reárn. A két amerikai nő pedig megkönnyebbült. De ugyan miképen került kézitáskámba Nóra arcképe, melyet maga festett vagy az a remek firenzei zománcú rekeszes arany feszület?.. . Két esztendő múlva azonban rettenetesen lesújtó hirt olvastam a harctéren fiapilapomból. Csaba Zoltán palotájában végzetes tragédia történt. A villamos áramú vasszek. - nyék túlságosan megtelt akkumulátorai, melyeket nem kezelhetett a londoni cég, megölték először azt az inast, aki álkulccsal igyekezett az egyik szekrényt kirabolni. Az éjjeli jajszóra berohant a másik szolga, aki az egész kastélyt fölriasztotta. A gazda felesége és Nóra nyomban megjelentek. Az úrnő megborzadt a majdnem szénné vált hazitolvaj fekete ábrázatától. Csaba gumikesztyűvel próbálkozott az acélszekrény kizárásán, de a gyorsan kipattant szárny villámcsapást mért reá. A kétségbeesett amerikai asszony ura felé rohant, de ő is szörnyet halt. Az önzáródó ajtót végre Nóra k. a. egy doronggal csapta be. Azután rögtön telefonált a mentőknek és a rendőrséghez. A főváros vegyésze azonban deszinfektorával és gyakorlott sze mélyzetével csakhamar legyőzte a veszedelmet. Az izzó áram sodronyok elvágása után forró levegő ömlött ki. A rendőrség bezárta az ércajtót és lepecsételte. A dúsgazdag Csaba Zoltán végrendelete, az ő Nóra nevű fogadott leánya szerint az egyik budai közjegyzőnél található. Ekkor villámgyorsan elhatároztam, hogy két heti szabadságot kérek. De már csak a temetés után érkezhettem meg egy hét múlva A csöndes Csaba-k-astélyban a gyászruhás Nóra fogadott. Minkét kezét felém nyújtva, ihlettel így szólt: — Árpád! Tudja-e mit mondott a végrendelet ? Azt, hogy én Csan- tavary Csaba Nóra vagyok. Azért utazott el olyan hirtelen atyám Amerikába, mert anyám szülei nem akartak esküvőjébe beleegyezni. Azért hervadtéi szegénv anyám tizenkilenc- éves koráb in. És azért gondoskodott atyám az én nevelésemről. Atyám szülővárosának hagyományozta műkincseit. De a négy milliós takarékbetét és a kastély a mienk ám Árpád, az aranyember akarata szerint. Akar-e maga is neki engedelmeskedni ? — Ha Isten is úgy akarta volna, mint én, akkor én magát édes Nórám minden vagyon nélkül ki akartam érdemelni. Legyen azonban az aranyember végső akarata szerint. És most az az én legelső kérésem, legyen maga édes Nórám magányos édesanyám jószelleme, míg a háború le nem zajlik. Dr. Körös? László.
