Esztergom és Vidéke, 1917
1917 / 7. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1917. január 28. a fővonalra, s nem kell többé fiakkeres gorombaságokat és zsarolásokat elszenvednünk. Az idegenek is szívesebben betérnek majd hozzánk, mint Pár- kánynánán keresztül. Városunk vezetőségének semmi esetre sem szabad ezt a kedvező 'lehetőséget a háború után a megvalósítás útjara nem segíteni. Mert ha addig vár, míg villamos csilingel a Kolos- hídon, akkor ugyancsak sokáig fogja gazdagíttatni velünk a telhetetlen bérkocsisokat. Fullánk. Ha boldog akarsz lenni — végy cipőt egy hadiárvának! á munka szerepe és fontossága. Munkabíró férfiaink majdnem mind a harctéren teljesítik életüket kockáztató, nehéz föladatukat. Csak a nők, a férfiak közül pedig többnyire az öregek és gyermekek maradtak itthon. Kapnak ugyan a gazdák kisegítésére, rövidebb időre, nagyobb munkaidőben pedig mintegy 50.000 katonát és körülbelül 300.000 foglyot, de ezek a hiányzó négy millió erőteljes magyar férfi munkáját nem képesek pótolni. Különben a kisegítők nagyrésze a gabonatermelő nagyobb birtokosokhoz kerül, hogy a mindennapi kenyér legyen biztosítva, mert táplálkozásunkban a mindennapi kenyér biztosítása az első. Ezért imádkozunk a Miatyánkban is. Magunknak, akik itthon maradtunk, kell tehát a munkához fogni. Ebből az igazán háborús munkából nem szabad magát kihúznia senkinek, aki még mozogni tud. Legyen öreg vagy gyermek, úrinép vagy földműves : vállalkoznia kell, mindenkinek a mindnyájunkat föntartó és az éhenhalástól megmentő termelési munkára. Épen a főzelék növények tenyésztésénél és az apró marha gondozásánál igen sok olyan munka van, melyet a gyermekek és az öregek egészen jól elvégezhetnek. De különösen a sok javakorú nőnek van fontos és döntő szerepe a háborús munkák elvégzésében. E tekintetben — hála Istennek — vannak vidékek pl. az én vidékemen is (Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye területén) hol az itthon maradt hitvesek és a felnőtt leányok a gazdaságban majdnem minden férfimunkát elvégeztek eddig is a háború óta is ernyedetlen szorgalommal igyekeznek minden általuk megbirt munkát végezni ma is. Dicséret nekik és elismerés ! Van azután ebben a jó földjéről hires magyar Kánaánban sok olyan vidék is, ahol a harcban küzdő férjek feleségei — a hadisegéllyel támogatva — eddig nem nagyon serénykedtek még az általuk jól elvégezhető gazdasági munkákban sem ; sőt a háború óta dologtalanabbak lettek, mint azelőtt. Egyáltalában a magyar alföld nagy részén körülbelül egy millióra tehető a száma azoknak a földművesosztályhoz tartozó asszonyoknak, akik — régi elvük szerint — férjhez- menetelük után, már megszégyenítőnek tartják a munkát és úgy vélekednek, hogy őket most már férjeik kötelesek eltartani — dolog nélkül is. Ezek az egész délutánt a ház küszöbén, tereferéléssel szokták eltölteni, mialatt házikerjüket a dudva veri föl. Egymillió erős, munkabíró de henyélő nő! Még kimondani is borzasztó ! Mily sikert tudnának ezek fölmutatni, La csak házikertjeiben a zöldség- és főzeléknövények termesztésével foglalkoznának ! Saját szükségleteiket bizonyára egészen előállíthatnak, sőt a fölöslegből még pénzelhetnének is. Isten és önmaguk ellen való vétket követnének el, ha a régi tunya életmóddal most — a háború keserves napjaiban — sem szakítanának és hozzá nem látnának a jobb táplálkozásukat biztosító munkához. Hinni és reményleni akarom azonban, hogy a magyar nők, kivétel nélkül, méltóak akarnak lenni a harcban oly hősiesen küzdő férjeikhez, fivéreikhez ; buzgósággal, teljes erejükkel fognak tehát ahoz a fontos munkához, mely valamennyiü- ket az éhhalál szörnyétől lesz hivatva megmenteni. A kí ezen hazafias és családja iránti kötelesség alói kivonja magát attól az illetékes hatóság joggal vonhatja meg a törvény által engedélyezett hadisegélyt, melyet nem a lustaság előmozdítására, hanem a megélhetés biztosítására osztanak ki. Kétszeresen meg kell tehát most — ezen szomorú időkben — az írás szavait fontolni, hogy „aki nem dolgozik, az ne egyék'' ! Rudinai molnár latrán. ló útra térünk. Ha még sokáig tart a háború, úgy megszolídulunk, hogy nem fogunk majd önnmagunkra ismerni. A háborús intézkedések úgy átgyúrják az életet és az egyes embert, hogy majd egy szép napon arra ébredünk, hogy csupa spórolásból már álmunkban jóllaktunk, álmunkban kiszórakoztuk magunkat, már fel is keltünk, álmunkban kidolgoztuk magunkat és már újra lefeküdtünk, hogy holnap és aztán így tovább folytassuk. Este 11 órakor, a nyilvános helyeket, színházakat, kávéházakat, vendéglőket és mulatóhe lyeket becsukják. Ezt az újabb záróra korlátozás a tüzelő anyaggal való takarékoskodás teszi szükségessé. A világító anyaggal való spórolás kiterjed szélesebb körre. Az uccák világítását is csökkentették, szintúgy kevesebb fénnyel fognak ragyogni az üzlethelyiségek és kirakatok. Ha nemzeti érdekek parancsolták ezt az intézkedést, akkor elfogadjuk, megnyugszunk benne. Próbálnók csak meg nem el fogadni, nem bele nyugodni, majd lenne hadd el hadd! A záróra tetemes kárral jár a vendéglősökre, kávéházasokra és más mulatótulajdonosokra. De ami az egyiknek kár, a másiknak haszon. Mert annak, aki nem szórakozhatik, megmarad a pénze. Azok a kiruccanok is hozzászoknak a rendes polgári életmódhoz, a tyúkokkal való, korai lefekvéshez. Filiszterek lesznek Pótló ékkövek. (Pappenheim Gizella grófnő rajza.) Mindenki természetesen a maga saját érzése szerint válogasson és viselkedjék. Valamint azok a gyermekek, kiket még semmiféle nyelvtan nem befolyásolt, igen ritkán használnak valami hamis kifejezést, épen úgy valamenyi nő az ő divatáruházában vagy szabójánál, sőt még ékszerészénél is, ösztön szerint, öntudatosan érezze : ez illik neked, ez való hozzád ! Olyan népszerű fürdőhelyen, hol naponta előkelő hölgyek hemzsegnek, sajnálatomra azt kellett tapasztalnom, hogy valamennyi egyformának tűnt föl előttem : ugyanaz a hajviselet, ugyanaz a kalap, ugyanaz a cipő, ugyanaz a ruha és ugyanaz a kifejezés. Egyszerre csak valami vidám gyermekarc ötlött elém egészen más kalappal, világosrózsaszinű, könnyed öltözékben és hosszú láncán óriási rózsaberyll tündöklőit. Egészen fölüdültem, mikor a fiatal és üde Sch. grófnéval találkoztam. És ekkor szomjaztam arra, hogy ilyen egyéni ruhát és kevésbbé használatos ékkövet szerzek. Azon a forgalmas fürdőhelyen egy elsőrendű városi ékszerész tanyázott. Kirakatában épen azok az ékkövek kínálkoztak, melyek ezen a helyen legdivatosabbak. Mikor az ékszerész észrevette az én habozó szemlémet, tartalmas üzletében selyempapirosai közül meglepő választékot mutatott be olyan csodálatos ékkövekből, melyek tulajdonosai szintén tündökölnek. Először is egy rakás opál került elém ; az ismert tejszinűek, majd a feketék, azután a sötét hátterű, mohazöld és piros fényű példányok, továbbá a bámulatos tüzopálok, melyek a birsalmasajtra emlékeztettek. Végre reám mosolyogtak a urmali- nok, (mennél sötétebbek, annál értékesebbek) ; a rózsaszínű topázok, sárga és rózsás beryllek, a fönséges amazomitok és a különleges kalce- dón. Valamennyi nagyobb arányú, iojásdad, köralakú vagy négyszögletes idomú. Valóban szokatlanul ritka, tehát alig leírható ragyogó tűz áradt reám. Nem bírtam ellenállni, mert hamarosan megvásároltam egy remek, nagy ovális akvamarin példányt és hasonló fülbevalónak illőt. Minthogy ez időszerűit a drágalá- tos foglalásoktól tartózkodnunk kell, egyszerű ezüstbe kereteztettem haj száifinoman, miile griffes kivitelben, úgyhogy valóban csák ékkő látható. Az ezüst ilyen szolgálatban platinának látszik. Nemsokára megjelent az üzletben B. úrnő, akin füstös-, barna-, vörös pompás turmalin pompázott, mely nyáriruháján hosszú láncon röpködött. Majd megérkezett az ő lenge termetű nővére, St. úrnő Ízléses, ovális türkisz díszével. Mi, magunk közt ezeket a kedves ékköveket a mi legédesebb cukorkáinknak tartottuk. Ekkor vonult be egy rajnai nagygyáriparos elegáns es csinos felesége, nagv és ritkaszép alexandrit függőivel. Ez a re ídmvüli ritkas igu kő nappal kék, szürke vagy barnászöld, de est' már rószaszinű a vio- laig. Nekém is van ilyen alexandrit- gyűrűtn, melyet Őrlik tanar stilizált. Az én akvamarinomtól lelkesítve egy aacheni asszony, C. úrnő, hosz- szú, könnyalakú függőket rendelt platina-tartókkal, ugyanazt a követ még függeléknek is elkészítette. Foglalata annyira diszkrétül egyszerű volt, hogy a pompás ékkő önálló hatását legkevésbbé sein zavarta. Egyszer pedig valahol olyan követ láttám, melyet soha életemben nem bírnék elfeledni. Ez en narette csiszolt, nagyobb méretű ékkő volt. De mesésebbet már képzelni sem lehet. Olyan kék, mint az acél, olyan rekkenő, mint a zivataros ég és mindamellett olyangyöngéd és igéző és mágikus. Ez a tündérszép remek G. v. F. úr tulajdona, ki egyébként a legválasztékosabb és legritkább ékkövek passzionátus és szakértő gyűjtője. A töltünőbb gyémántékszer világosnappal és az uccán hivalgás és ízléstelenség szokott lenni. Holott a nemes gyöngyök mindenkor és mindenütt beválnak. Minthogy ez időszerint alig viselnek nagy ékköveket, legcélszerűbb azokat pótlék ékkövekkel helyettesítenünk. Isme.ek egy előkelő ízlésű uriasz- szonyt, ki fölséges és páratlan drága gyöngyei helyett ma elefántcsontgolyós láncot visel és azt egesz stílszerűen „háborús gyöngyinek nevezi. Épen ekkor jutott eszembe, hogv minden nő valami időszerűt találhat sajat egyénisége számára. Valóban igen csekély áldozatról volna szó, ha a jó ízlés választana. Ha m g nem állottam volna a fürdőhely ékszerészének kirakata előtt és meg nem nézem az ő különlegességeit, akkor aligha írtam volna meg ezt a rajzot. Es ez talán mégis csak nagy kar lett volna. (Die Dame c. berlini és bécsi szépirodalmi folyóirat 1916. nov. füzetéből.)
