Esztergom és Vidéke, 1917
1917 / 41. szám
Vasárnap, június 10. Esztergom. 1917. XXXIX. évfolyam 41. szám ______ 1 I”’- ,,, --i, | | ■ WW WW' VV> ■»» + W’“*T' SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KŐZLÉMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI S HIRDETÉSI DIJAK. STB. KÜLDENDŐK. FELELŐS SZERKESZTŐ : DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN. FŐMŰVKATÁRS: DR KŐRÖSY LÁSZLÓ. KIADÓTULAJDONOSOK : LAISZKY JÁNOS ÖRÖKÖSEI. MEGJELENIK: MINDEN VASARNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLER. MYILTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Városunk 1915. évi zárószámadása. A zárószámadás nem egy eb, mint beszámoló valamely év vagyonváltozásairól s annak megállapítása, mily tényleges bevételek és kiadások történtek az évi költségvetés rovatain, mily megtakarítás jelentkezett, vagy mekkora túlkiadás volt, melynek fedezetéről a következő év költségvetésében kell gondoskodni. Világos dolog, hogy a zárszámadás elkészítése egy reális és okszerű gazdálkodásban elemi szükséglet. Nélküle való alapokon nyugvó költségvetés nem készíthető. A községeknél pláne törvény írja elő, hogy a zárószámadás megelőzze a költségvetést. Ennek ellenére Esztergomban utoljára 1912-ben állították ösz- sze a város zárószámadását. A Koksa-ügyet (mely végett az 1913. és 1914. évi főkönyvek s egyéb okmányok biróilag lefoglaltattak) hozták fel mindig — nem nagyon erős — akadály gyanánt. Végre most a polgármesternek és Csányi József helyettes főszámvevőnek együttes érdeméből megkaptuk az 1915. évi zárószámadást. Elismeréssel kell adóznunk a h. főszámvevő urnák helyes felfogásáért és gonddal készült munkájáért, melyben egyszeri elolvasással számottevő hibát nem találtunk. A legteljesebb mértékben honoráljuk Csányi úrnak azon álláspontját, melynél fogva tarthatatlan állapotnak véli, hogy a város képviselőtestülete éveken át sötétségben maradjon a városi vagyoni állapot felől. Ugyanezt hangoztattuk mi is vezércikkeinkben több esztendőn keresztül, egész mostariig hiába. Tudtuk nagyon jól, hogy a Kok- sa-ügy csak olyan tessék-lássék ok volt a zárószámadás elmaradására. Az elkészült 1915. évi számadást felesleges volna olva- sóinkkal tétel enkét megismertetnünk. Elégséges, ha a végső eredményeket közöljük. Ezekből a polgárság úgyis levonhatja az általános konszek- venciát. Eszerint az 1915. évben háztartási pénztárnak készpénz bevétele: 1,273.479 00 K, kész- pénzkiadása pedig: 1,321.094-37 K. volt; értékbevétele : 1,168.402-33 K. s értékkiadása 383.323'64 K. A cselekvő hátralék ugyanezen év végén: 261,026-81 K. s a szenvedő: 174.341'80 K. volt. Azon végeredménybeli többlet, mely a költségvetéssel szemben a több kiadást illetőleg fodözetet nyújtott: 4.467-27 K-ban jelentkezett. Hogy a zárószámadás túl- kiadást mutattott fel, annak fő oka az volt, hogy a negyed milliónál nagyobb cselekvő hátralék behajtása iránt semmi intézkedés se történt. Mindenkinek alá kell Írnia a h. főszámvevőnek abbeli észrevételét, hogy ez irányban végre-vala- hára komoly lépések volnának teendők. A legérdekesebb, amit a zárószámadásból megtudunk, az hogy Esztergom cselekvő vagyona az l9lö. év végén : 5,886.577'88 szenvedő: 3,D0.9 55' 70 K. ; tehát a tiszta eredmény: 2,753.523' 18 K. Ez azt mutatja, hogy nem állunk a legkedvezőtlenebbül s könynyen juthatnánk még jobb helyzetbe, ha egyszer új, okosabb, észszerűbb módszerrel kezdenénk gazdálkodni. Június I2.=ig lehet hadi- kolcsönt jegyezni! Múzeumunkról. (Maszlaghy hagyatéka. Alf-wien porcellán. • Biedermeier-kor.) Az Esztergom-vidéki régészeti és történelmi társulat múzeuma a háború kezdete óta zárva van. A háború előidézte eltolódások csöndes kuitur munkájában megakasztották s majd csak az eljövendő békés időben fog fokozott mérvben, a minden vonalon várható megújhodás jegyében életre kelni. E történelmi nagy idők sok muzeális tárgyat fognak a jövendő részére megőrizni és a társulat bizalommal kéri tagjait, hogy a kezeik között levő háborús emlék tárgyakat a múzeum részére őrizzék’és gyűjtsék. * Az esztergomi történelmi múzeum gyűjteményének gyarapításához kö- követendő nemes példát nyújtott néha-Maszlaghy Ferenc, a nem rég elhunyt művész lelkű püspök, ki végrendeletében, értékes, tizenhárom darabból álló, ó-bécsi porcellán tárgyat hagyományozott az egyesületnek, mely tárgyak a múzeumban máiéi is helyeztettek. Az ajándékozott tárgyak valószínűleg Scitovszky prímás hagyatékából származnak és a bécsi porcellán gyárban 1825 vagy 1826 években készültek. Valamennyi egységes fehér porcellán apró színes virágmintával díszített asztali dísztárgy, magas és lapos tál, gyümölcs álvány, maradványai egy díszes nagyarányú asztali készletnek és reális számítással is ezer korona értéket képviselnek. (Hallomás szerint egy régiség kereskedő jóval nagyobb árt beígért értük.) * A mindinkább szaporodó gyűjtők körében az alt-wien ó-bécsi porcelánok ma már közkedvelt ritkaság számba jönnek és ez oknál fogva nem lesz érdektelen, ha e valóban nemes porcellánt s annak történetét itt röviden ismertetjük. A bécsi porcellán gyárat a hollandi származású Claude du Poguier a meisseni gyár Stencel (Stöltzel) Sámuel nevű egykori munkavezetője és Unger Konrád festőnek segítségével 1718-ban alapította, 1744-ben átvette és 1784-ig üzemben tartotta az állam és amely végleg megszűnt 1863 évben. A gyár eleinte a meiszeni irányt követte, a kínai és japáni porcellánt utánozta, majd a rokokó formákra tért át és amellett szobrocskákat és csoport jeleneteket is készített. Később 1784-től kezdve báró Sor- genthal Konrád vezetése alatt önálló irányt követett. Ez időből való termékei a legbecsesebbek, ezeket értjük tulajdonkép az Alt-wien elnevezés alatt. E kor 1805-ig Sorgenthal haláláig terjed és a 19 század huszas éveiben indul hanyatlásnak. Jellemző sajátságai az antikizáló forma, gondos szabatos festés, továbbá a Zeitner József vegyész által feltalált domború aranyozás. A gyár virágzási kora, 1820-ig terjedő idő után végleg szakít a művészi iránnyal. Jegyei kezdetben a W. betű ; 1744-től az osztrák két polyás címer pajzs (megfordítva méhkast mutat) fehéren bepréselve, utóbb ugyanez kékfestékkel festve a máz alatt; 1784-től kezdve a kékkelfestett címer pajzs és a bepréselt évszám, végül ismét a préselt jegy. A máz felett festett címer hamisítványra vall. * Az alt-wien porcellánok a letűnt, s ma újra hóditó „biedermeier“ világ egyik legkeresettebb emlékeit képezik. A valamikor gúnyos izű biedermeier elnevezés az 1815-től 1848-ig terjedő idő művészetének megjelölésére szolgált. Ma persze, hogy újra polgárjogot nyert, gúnyos vonatkozását méltán elveszítette. A mai nemzedék érdeklődését e korból legelőször a biedermeier iparművészete keltette fel, a gyár ipari Ízléstelen termékek szemléletében való megcsömörlés folytán. E kor polgárságának a porcellán, a bútor és üveg tárgyak mellett egyik kedvelt darabja volt, s ma is a kor stillusát és művészi igényét leghívebben tükrözik vissza. A császárság idejében rokokót legyűrve, a klaszikusan merev egyenesség lépett, ám e kimért szertartásosság sebogysem illett a meggyöke- resedésnek induló polgárság ízléséhez és igy a nagyszerű porcellán gyár már a huszas évek előtt elhagyta az empire forma világát és a kor iparművészetének jellegzetességét a sajátos görbe vonalat juttatta érvényre. Az átmenet korából származnak a mindennapi használatra szánt azon porcellán tárgyak melyek még testetlen állapotban az empire időkből valók, s csak utóbb került rájuk a sajátságosán jellegzetes, kissé bizony esetlen, de mindig kedvesen kacérkodó virágdísz.
