Esztergom és Vidéke, 1917

1917 / 1. szám

Szombat, január 6

XXXIX. évfolyam I. szám

Esztergom, 1917

POLITIKAI és TRRSRDfíLMILPiR

SZERKESZTŐSÉG ES KIADÓHIVATAL:

SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21.,

HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ t LÖF1ZÉTÉS ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜ1 DENDŐK

Híres város.

A mintaszerű berendezésű Miskolc városáról már volt alkalmunk lapunk miskolci barátjától érdekes ismertetést közölnünk. De, hogy azóta milyen hires várossá vált Miskolc, azt már a „Zeit“ c. bécsi népszerű napilap bizonyítja.

— A. napokban bejártam Magyarországot — írta a tudósító. — Igen sok helyütt nemcsak rendkívüli drágaságot, hanem még rendkívülibb zavarokat vettem észre a piac ikon.

Több városban azt tapasztaltam, hogy elég jól el van látva hússal. Másutt azonban nemcsak hús, hanem burgonya hiányt találtam.

Néhány magyar városban hangosan panaszkodtak a hatóságok késedelmessége miatt, de azért is, hogy az elöljáróság a

\

I

<

*

<

FELELŐS SZERKESZTŐ: FŐMŰ SIKATÁRS :

DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN. DR KŐRÖSY LÁSZLÓ.

KIADÓ ULAJDONOSO :

LAISZKY JÁNOS ÖRÖKÖSEI.

MEGJELENIK: M NDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN.

I ELŐFIZETÉSI ÁRA:*: :

* EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLER, t MYILTÉR SORA 50 FILLÉR.

t HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT

t KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA

lakosság igazi szükségleteit nem ismeri.

Annyival kellemesebben lepett meg tehát Miskolc, ahol a városi eleség diktátort mindenki lelkesen dicséri. Nemsokára meggyőződtem, hogy ez a dicséret teljesen megérdemelt, mert Miskolc a monarhia azon kevés városai közé sorolható, ahol minden elsőrendű élelmiszer bőségesen rendelkezésre áll, sőt a mai viszonyokhoz képest, még hozzá elég olcsó arcn \ városi h í * *■* ^ • ro'":

gondosan ügyelnek arra, hogy még a legszegényebb lakosnak is kijusson a maga mindennapi kenyere és húsa.

A miskolci polgármester egyébként már régóta meghononsí- totta a jegyrendszert és mikor arról volt szó, hogy a liszt- meg a kenyér-adagokat csökkenteni kell, olyan formán intézkedett, hogy a leszállítás a jómóduaknál, ötvén a szegényeknél és a munkásoknál pedig csak tiz- tizenöt százalék legyen.

Érdekes, hogy az a körültekintő polgármester már régóta pekmühelyeket és hurkagyárt rendezett be, új istálókat építtetett a sertés meg a marhaállomány számára. Ilyen intézkedések után a városlakói a következő áru eleséggel rendelkeznek: bivalyhús 5 K 40 fill., sertéshús 6 K, ürűhús 4 K, burgonya 22 fill., zsír 9 K,

<7,5•-»<i»-» 4 „ IV p . lí-onvar na«

dig kilónként 40 fill. Elég bőven van szén, tej, petróleum és i cukor. A tojás darabja 26 fill. Minden család hetenként öt darabot kap.

Az eleség diktátor Miskolc városa 12.700 családja közül tizenegyezret lát el naponként megfelelő eleséggel. A sikeres ellátó rendszert szociális községi alapon szervezte. Emberszeretete és buzgósága azonban többet ért, mint máshol a legszigorúbb rendeletek özöne, melyek — köztudomás szerint — amúgy is csak papíroson szoktak maradni.

Jól lesz a derék miskolci polgármester és eleségdiktátor nevét megjegyeznünk : Nagy Ferencnek hívják.

Vájjon mikor kerül a mi ősi szülővárosunk a hires varos ranglisztájába ? Figyelő

Ä jövő legnagyobb

problémája.

A jövő legnagyobb problémája kétségkívül a jövő nemzedék nevelésének kérdése. A mai nemzedék ezt minden áll- szeméren, vagy rosszindulat nélkül kimondhatjuk, nag}mbb- részt elpusztult, más része pedig nyomorék és részben munkaképtelen lett. Az országnak

„Esztergom és Vidéke“ teája.

Az igazi.

Viczmándy — miután sötétkék búzavirág mintás nyakkendőjét kicserélte, egy fekete apró fehérmintás könnyű selyem nyakkendővel, melyet harmonikussabbnak talált a fekete zsaketthoz — elégedetten állt meg a tükör előtt és morfonJált magában :

— Azt hiszem nem talal rajtam kifogásolni valót. Igaz ugyan, hogy már harmincon túl vagyok, de azért sok huszonnégyéves fickónál előnyben vagyok. Azt a pár fehér hajszálat is sikerült eltávolítani, nem épen hiúságból, de oly rosszul vettek ki magukat a fekete fürtök között. Egy fényképet húzott ki a zsebéből.

— „0“ az, kétségtelenül Ő, az az igazi. Azok az okos nagy szemek, szabályos orr, finom metszésű száj, magas homlok és az a bájos szerénység, mely arcán szétömlikj mely mögül csupa szellem, csupa okosság sugárzik ki, — mily isteni szépséget ad lényének ... De mi az,

mintha a kezem remegne, csak nem vagyok izgatott!. . . És tényleg izgatott vagyok, alig tudok a cigarettára gyújtani. Meg az első premieremen se voltam ilyen izgatott, noha a kritikusaim már jóelőre a fülem közé csördítettek ; de hála Istennek nem vált be a jóslásuk, közönség más nézeten volt. — Csak jönne már az öreg kapitány, nyolc órára mond'a és már három perccel elmúlt. — Alig várom, hogy mehes sünk, hogy végre találkozhassunk, hogy szavakban is kifejezhessük, amit egymás iránt érzünk ; mert hisz kétségtelen, hogy Ő is ép úgy várja ezt a találkozást mint én. Az a szál piros rózsa, amelyet az utolsó premieremen földobott hozzám a színpadra es az a pillantás, mely a rózsát kisérte, sok mindent elárult. Istenem ! — milyen boldogság is az, ha az embernek kedves, okos kis felesége van és a hosszú téli estéken a kandalló duruzsoló lángjánál összesimulva, okoson eldiskurálgat... És ha abban a feleségben az okossága mellett meg van minden ami bájossá, nőiessé teszi ; van olyan hamvábaholt, mint az az Erdős Ré- zi. Gyűlölöm az ostoba nőket de az ilyen hamvábaholt philosoffereket meg ki nem állhatom... Milyen ostobák az emberek, kisütötték rólam, hogy azért nem nősülök meg, mert nőgyülölő, korhely, lump vagyok, pedig ha tudnák, mennyire unom ezt a céltalan eletet, s hogy azok az éjjeli íumpolások is csak a magánytól való szökések voltak. Rámfogták, hogy szeszélyes, állhatatlan vagy; ha egy nő megtetszett, később minden ok nélkül a faképnél hagytam. Pedig hát bűnül lehet azt fölróni a gyémántkutatónak, ha a kutatás- közben megpillant egy fényes pontot, mely a nap fényében i vakítóan ragyok és közeljutva hozzá látja, hogy csak értéktelen cserépdarab és csalódásában megvetéssel fordul el tőle.

Mikor Viczmándy az öreg kapitánnyal Porubszky bárónő teaesté lyére megérkezett; a társaság nagy- resze már együtt volt. Viczmándy szíve annyira kalapált a nagy izgalomtól, hogy szinte majd kiugrott azon tudatra, hogy végre elérkezett a varva-várt pillanat, Vilmával való találkozás pillanata. A kapitány a bemutatkozásnál szándékosan utoljára hagyta Vilmát; hogy — mintha a helyzet kényszerű alakulása hozná magával — így minden föltünés I nélkül az első perctől fogva Vicz mándyt a társaságában hagytassa.

Viczmándy igyekezett nyugalmat erőltetni magára és csak félve merte tekintetét fölemelni, hogy Vilinisze- mébe nézzen, melyek oly szelíden, oly jóságosán tapadtak rá, biztatás, kérés, követelés sugárzott ki belőlük és oly mély, selytelmes fényben csillogtak, mint az örvénylő tenger fodrai ; evvel ellentétben az arcáról valami hideg, szinte fagyos tartózkodó józanság ömlött szét, ami inkább csak olyan magára erőltetett külmáz volt, de amitől Viczmándy ■ úgy érezte, hogy egy kis hidegség futkos a hátán.

— Nagyon örülök, hogy személyesen is megismerhetem Önt, már rég kerestem erre alkalmat, de a mai napig nem volt szerencsém — szólt Vilma leplezetlen őszinteséggel.

— A szerencse részemről — szólt Viczmándy udvarias meghajlással.

— Az ostoba emberek társaságát kerülni szoktam, de az okos szellemes emberek társaságát pedig keresem. Ne értsen félre — veté közbe Vilma hirtelen — nem azért kerestem az ismeretségét, mert iró ; már azért is szükségesnek tartom ezt megjegyezni, nehogy fóltegye rólam, hogy csupán a mai divatnak hódolok, amikor mindenki igyekszik egy irót vagy egy színészt a társaságé-