Esztergom és Vidéke, 1916

1916-04-09 / 28. szám

szédunkat magunkhoz birnók csatolni! Igenis nekünk, esztergomiaknak minden áron arra kellene törekednünk, hogy Párkánnyal egyesüljünk, hogy Eszter g om—Párkánnyá legyünk ! E hhez nekünk megvan, ha egyéb nem, legalább is a történeti jogcímünk. Ha Komárom egyesíteni tudta magával Újszőnyt, s az egyesítés mindkettejük nyilvánvaló hasznára vált, mért nem történhetnék meg ugyanez Esztergom és Párkány között is? Az bizonyos, hogy az a viszony, mely most van közöttünk, egészségtelen s hova tovább egészségtelenebbé fog válni. Nemcsak a mi érdekünk, hanem az országé is, hogy ennek vége szakadjon. Ez pedig gyökeresen csakis egyesítéssel lehetséges. Addig is azonban, míg természetes és jogos óhajtásunk valóra válhatik, annyit sürgősenki kell okvetlen vinnünk,hogy az inkább kárunkra, mint hasznunkra épült állandó híd vámja — mint a komárominál már régebben megtörtént — teljesen megszüntettessék. Fullánk. Szeretetadományokat a frontra szállít a Hadsegélyző Hivatal Átvételi különítménye

9 IV* Váci" utca 38 szám. rult. Az ucca népe még virradat előtt napi mezei munkájára távozott. Csak a gyerekek maradtak odahaza. Mig a kényelmes sekrestyés ráért félreverni a harangot, azalatt a Herévház száraz szalmafödele is kigyulladt. A falánk tűz mohón reggelizett éhgyomorral a ropogós háztetőn. Mikor a budapesti szép urnő észrevette a nagy bajt, föl kellett előbb riasztania a konyhában horkoló cselédet, mert a mestergerendák már pattogni és füstölögni kezdtek. Az anya gyorsan kimentette két esztendős leánykáját kocsistól és átadta kincsét az udvaron bőgő cselédnek. A következő pillanatban az egyik fiával rohant ki a füstös szobából. A másik azonban már benrekedt. Abban a rettentő percben, mikor a mennyezet beomlott, a jó anya eszméletlenül omlott össze siránkozó két gyermeke mellett az udvaron. Ekkor észrevették az öntöző emberek, hogy a füstölgő ablakból kitolt valaki egy uri gyereket. Gyorsan kisegítették. Még gyorsabban kirántották azonban a bátor Herés Pista fiút, akinek az inge már égni kezdett. A kormos parasztgyerek első dolEgy bánatos özvegy lelkének nagy fájdalmát szemléltem. Fuldokló zokogásába hervadt arcának könnyáradása vegyült, inkább nyögte, mint mondotta : Meghalt az egyetlen ! Ugy szivembe markolt a fájdalmas siróhang: egyetlen. Mélységes kegyeletem az édes anyai szent érzések iránt nem engedte, hogy kieresszem ajkamról a kegyetlen kinzó kérdést : Miért volt egyetlen ? Talán azért, mert nem adott, többet a jó Isten ? Vagy talán azért, mert saját maga sem akarta ? Egyszerű paraszt asszony is sirva mutatót egy levelet. Azt irta meg benne a hivatalos tudósítás, hogy az ő fia is elesett a harctéren, önkénytelenül is azt kérdeztem, talán egyetlen íiu volt. Nem kérem alássan, ez már az ötödik, aki elesett, de van még négy, azt az ötöt siratom, a meglevő négyért pedig imádkozom. Van még négy. Vigasz, melynek irját nem lehetett csepegtetni az igaz gyermekű bánatos anya sajgó érző szivére. És hány sóhaj törhet fel a sziv titkos mélységeinek nagy fenekéről, mikor azt temeti, még ha hősi jelszóval díszített sirba is, az édes anya, apa, aki nem azért volt egyetlen, vagy második és utolsó, mert a Teremtő úgy akarta. A megtört sziv sajgó érzését vonultatjuk fel érvül az egyike ellen. — Nemzetgazdasági, erkölcsi szempontból már többga volt, hogy uri pajtását édes anyjához vezesse. Mihelyt a jó anya meghallotta másik fia ujjongó hangját, rögtön magához tért és majdnem agyoncsókolta meg menekült kincsét. II. Este a leégett pesti család már a harmadik házban talált menedéket, mikor az aggódó családfő megérkezett. Első vigasza az volt, hogy együtt találta földi menyországát. Azután otthon hagyva a pesti mama csomagját, az elpusztult Herés-házba indult. A zsarátnokos udvaron sírdogált a szegény Herés asszony és a szabad ég alatt főzött valamit elszontyorodott porontyainak. A gazda tehene, két lova, kocsija szekere meg holmija nem pusztult el. A baromfi a gyümölcsös kertbe szökött. Még a két sertés is ott üdült. A széna, szalma, tüzelőfa azonban hamuvá égett. Herés épen az istálló zsarátnokai közül ásta ki megszenesedett nyelű kedves szerszámait, mikor betoppant hozzá a derék pesti ur. — Hol a Pista fia ? — kérdezte legelébb. ször rámutattunk erre a nagy nemzetölő átkos rendszerre. Szószékekről, társadalmunk sok jelesének ajkairól elhangzott intő szavak sokhelyen a pusztában kiáltóknak szavai voltak, néma fülükre, bezárt szivekre találtak. Vájjon a nagy prédikáció, melyet maga a teremtés istene tart másfél év óta ágyúdörgés, világindulás, vérpatakok között, vajon bele tud-e markolni oda, hova emberi szó eddig hatolni nem tudott ? Vájjon az a sok néma fájdalom, az a sok titkos könny, mely az egyetlennek senkivel nem pótolható koporsóit kiséri, nemcsak a sírokon, hanem a szivekben is fakaszt e virágokat ? Némán kérdem magamtól, vájjon eljövend-e az az idő, mikor ugy alakul a társadalmi elhelyezkedés, hogy több sziv forrhat össze a házasságban és több anya aranyozhatja be az anya szivét, az apa érzelmét. Vájjon a. háború sok mindent felnyitogató ereje elkészíti-e azt a sirt, melybe az egykét mentő orvosi könyvek és receptek lesznek temetve ? Vájjon, vájjon lesz-e ébredés?! Szeretném hinni, hogy középosztályunk okos hölgyei félreteszik azt a divatmajmolást, melynek költségei miatt "nem mer sok jó érzésű fiatalember nősülni, vagy ha nősül, hát óvadékkal. Hozományra és gyermekre nézve egyaránt. Szeretném hinni, hogy jövő társadalmi életünk gondoskodik arról, hogy úgy fizesse fix állású embereit, hogy azok ne — A mesternél, mert az kenegeti valamivel az összepörkölt kezét. — Ne búsuljon Herés gazda ! — mondta azután nyugodtan. — Lássa a háza biztosítva volt. A családjának semmi baja.A jószága megmaradt. Gyerünk csak ki innen az udvarra I Ott azután a táboritűz mellett igy szólt: — Mindenszerencsétlenségünk szerencsévé válik, ha meglátjuk a jó Isten kezét. Lássa Herés, valamikor az én alföldi földműves apám háza is leégett. Csakhogy azt nem biztosította. Azután még — nagy fájdalmunkra — oda veszett jó édes anyám is. Én is át estem hát már ilyen megpróbáltatáson, épen azért itt az ideje, hogy jó szívvel segítsek véreimen, Isten nevében. Fölépítem hát a maga házát ajándékba. Áhítatosan halgatta az egész család a jószívű ur minden szavát. Nézze Herés, ez a száz korona legyen az én jövő esztendei bérem. Lásson most utána, hogy hétfőn eltakarítsák a portája romjait, mert másnap már kőműveseim fognak hozzá. Jó lesz néhány szekér terméskövet is összefuvarozni. Meg csak házasságot kössenek, hanem még családot is alapithassanak. Végül szeretném hinni, hogy nemzetünk orvosi kara áll elsősorban sorompóba és vétót mond a legszentebb front mögött, az édes anya szive mögött végbemenő hatalmas nemzetpusztulásnak. Szeretném hinni, hogy mindezek igy lesznek. Addig is néma érzéssel gondolok a sok egyetlen gyermekű édesanyának kinzó szivgyötrelmeivel telesóhajtott sirok fölé, csendes (de talán kegyetlen) figyelmeztetésül pedig e szót suttogtatnám a sírdomb virágait lengető szellővel: Ne Ölj! Spektator. Adakozzunk az elesett hősök özvegyei és árvái javára! Hadsegélyező Hivatal főpénztára, Képviselőház. Béna vitézeink gyógyintézete. Számos közgyűlési határozat, helyilapok közleményei, sok panasz hangzik el a pusztában kiáltó szóként, hogy Esztergom semmiféle nevezetesebb kultúrintézményhez vagy gyárhoz, bányához, összekötővasuthoz nem tud jutni. Hatóságok, összeköttetéssel biró nagyjaink fáradozásai meddők maradnak. Ezen nagy időkben, amidőn valóban megakasztanak minden jóravaló törekvést, alkotásokat, befektetéseket, jutott Esztergom egy oly nevezetes és országszerte párjátritakarom szüntetni ezentui, ahol csak a jó Isten engedi, a szegény* magyar nép lakásbetegségét. Isten áldja mindnyájukat! Ugy is történt. Az építőmester ügyes terve szerint a vályog falak helyén uj építkezés indult meg. A gőzhajón szállította a kész nagy ablakokat, ajtókat, padló deszkákat és gerendákat. A parádés szoba kétszer terjedelmesebb lett. A penészes kamrák helyébe két csinos udvari szoba épült. A konyhába takaréktűzhely, a szobákba, kemence helyett, cserép kályhák kerültek. Piros cserépzsindely ragyogott az uj Herés-ház fején. A kőfalakat és a vakolásokat a kőművesek éjjel-nappal faszeneskályhákkal szárigatták akárcsak Budapesten. Még nagyobb boldogság is jutalmazta azonban a derék paraszt-családot. A tiz esztendős Pista gyereket a Virágh fiuk pajtását nyaralás után magukkal vitte a család Budapestre, hogy tovább tanulhasson és valamikor, mint építőmester falujában valamennyi házbetegséget egészséges uj lakással gyógyitsori meg. Dr, Kőrösy László.