Esztergom és Vidéke, 1916

1916-03-05 / 18. szám

Esztergom, 1916. XXXVIII. évfolyam 18. szám. Vasárnap, március 5. POLITIKRlés TRR5F)DRLMILF)R SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RESZET ILLETŐ KÖZLFMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FÖMUN4TÁRSAK: D

R RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN ÉS D

R KÖRÖSY LÁSZLÓ Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős: LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EOY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE 6 K MEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR. MYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Legszentebb kötelességünk. Minden állam szilárd alapkőve az erkölcs, mely ha elvész, összedől az állam hatalma. Ugyan ez vonatkozik városunkra és megyénk falvaira, a hol nem vétkeznek a vallás és erkölcs öröktörvényei ellen; a hol tisztelik a gyermekek példás életű szüleiket; a hol szivesén engedelmeskednek jóakaró íöljebbvalóiknak; a hol megbec-ülik és ápolják az árnyékos- vagy gyümölcsfát; a hol nem bántják a íérgetirto hasznos madarat; a hol mindenki megbecsüli felebarátját; a hol nem űznek gúnyt a koldusból vagy ügyefogyottból : ott azután valóságos hős gyanánt tisztelik azokat a rokkant vitézünket, akik hazája szent védelmében vesztették el épségüket. Ezt követeli tőlünk nemcsak az erkölcs, hanem a hazaszeretet is. Tehát valóságos, égbekiáltó szívtelenség vagy hitvány nevelés okozta azt, hogy szabadságunk ótalmazóit, megrokkant hőseinken uton-utfélen kinevetik a vásott gyerekek és szemtül-szembe lesajnálják a korlátolt eszű felnőttek. . Németországon és Ausztriában a mintaszerű iskolai és házi nevelés biztosítja a rokkantak számára azt a megérdemelt tiszteletet, melyet a törvény is biztosít, hiszen legszentebb kötelességük teljesítésében csonkultak meg. Nálunk is hasznos madarak védelmére volna már népiskolai utasítás, de még mindig hiányzik az állami intézkedés hőseink megbecsülésére. Pedig a művelt társadalom nemcsak városunkban, de országszerte mindenhol istápolja a félkezű vagy féllábú hőseinket, hogy jövőjüket ne koldusbottal keressék meg, mert különben útszéli korcsmákban züllenének el. A milyen tökéletes ma a mi fegyvereink pusztító hatalma, épen olyan magasztos az a szervezet, melynek legnemesebb célja rokkantainkat az élet tevékenysége javára megmenteni. A költő és művész szellemű gróf Zichy Géza már a háború elején itthon és szövetségeseink államaiban, megvigasztalta ami elkeseredett csonka kezű vagy karú hőseinket a kórházakban, mikor bemutatta nekk, hogy miképen képes ő beteg létére íélkézzel öitözködni, dolgozni, fegyvert fogni sőt zongorázni is. Valóságos apostoli szózatot intézett hazájához rokkantaink védelmére dr. Prohászka Ottokár székesfehérvári megyés püspökünk februári körlevelében mely mesteri tollal fejti ki, hogy az itthon maradtak mivel tartoznak a háború rokkantjainak és világosan kijelöli azt a módot : miképen kell társadalmunknak a mi derék megviselt vitézeinkkel viselkednünk: Hitványak volnánk, — írja a püspök — ha most nem tudnánk áldozatkészek lenni és fölületes vagy léha teremtések lennénk, ha a segítséget és az irgalmat divatnak néznők, melyre épen úgy rá lehetne unni másfél év alatt, mint a kalapra. A léhaságnak és a hitványságnak ez a festett képe is arra ösztönöz, hogy újra fölbuzduljunk és hogy a közhasznú segítő munkát az erkölcsi érzésnek ugyanazon komolyságával karolják föl, a melyei a háború kitörésekor kezdtünk szeretni és segíteni. Ezt a komoly erkölcsi érzést akkor fejlesztjük „Esztergom és Vidéke" tárcája. Letört virágok üzenete.,. (Válasz „Egyanya panaszá"-ra l915.nov.2i) Ne sirj, ne sirj •' Te, jóságos anya •' Kárvolna szived drága gyöngyéért, Melyet gondos szemed értünk ontana • •. Hiszen — bár letört minket a véres vihar, S széthullott lelkünknek eyöngéá himpora — Nem haltunk meg, élünk: Mert, ki másérthal meg,nem hal meg soha-' Érted adtuk éltünk, könyező anyaNe ontsd könnyel, inkább légy büszke reánk, Hogy oly virágokat neveltél ápoltál. Miket nem győz le az enyészet halálLelkünk szertehallott selymes himporából, — Előttönk némileg ismerős a távol, Kik a szemlefogó Jelent már átléptük — Ezer, meg ezer uj virág fakad • -. Köszönve jo szived, áldva meleg könnyed, Kérve — kérünk, miként egykor minket is, Épúgy ápold és neveljed E porunkból sarjadt uj virágokat-' Vince. A megbocsájtás. Bágyadtan pislog a beteg szoba éjjelimécse, mintha már megunta volna a sok éjszakai virrasztást. A szoba levegője tele van orvosság szagával, a kis beteg nehéz szaggatott lélekzetével. A másféléves angyalarcú leánygyermek mozdulatlanul, láztól égő arccal, kicserepesedett ajakkal fekszik. Forró kis keze édes anyja kebelén nyugszik, égető szomjúságát szeretné az éltető anyatejjel eloltani. De a fájdalomtól agyongyötört, viirasztástól kimerült anyát egy pillanatra hátalmába kerítette az álom. Nem is álom volt az, csak a tulfeszült idegek fölmondották a szolgá.atot, s a szegény nő kábultan dült egyetlen mindensége mellé, hogy csak 2gy percre pihentesse égő, sírástól fájó szemeit. Azonban alig csukódtak ,e fáradt pillái, már is víziók gyötörték. Úgy érezte, mintha csoszogó lépteket hallana, mely feléje közeled ' nek, s érzi is már, hogy föléjehajolt valaki, és súgja fülébe : Gyermeked meg fog halni! A nő felsikolt, gyermeke után kap, kebléhez szorítja, mintha onnan még a halálnak sem lenne hatalma tőle elrabolni. II. Csombori Márta leányfejjel adott életet gyermekének, a tüzes szemű, édes szavú Hóilósy Béla gépészmérnök rabul ejté szivét, elcsavarta fejét, a szerelmes leány csak azon vette magát észre, hogy teheteilenül vergődik Hóilósy hálójában, ahonnan már szabadulni sem kivánt. Hollósy és Márta egy házi mulatságon ismerkedtek meg, mely alkalommal fölkérték Mártát, énekelne valamit. Márta elénekelte „Kitették a holt testet az udvarra" Hollósy őszintén gyönyörködött Márta lágy, kellemes, fülbemászó, hangjában, s mikor véletlenül Márta mélytekintetü, bánatos kék szeme Hollósy tekintetével találkozott, Hollósynak egyszeribe oly melege lett, hogy szive szerelemre gyúlt. E naptól kezdve gyakori vendége lett Csomboriéknak. Márta atyja vasúti tiszt volt több gyermekkel megáldva, így kész szerencsének tekintették," hogy esetleg Márta Hollósy neje lesz. A megkérés azonban még mindig késett, pedig a sok tüzes csók már alakot öltöttegy kis baba személyében. Hóllósyt ez kínosan érintette, szüleinek még nem szólt eddig semmit házassági szándékáról, nem volt kedve még megnősülni, szeretett szabadon élni Csomboriékhoz kezdett ritkábban járni, a szemrehányó vádoló tekintetek elől menekült, unta már az egyformaságot. Márta komolysága untatta őt, víg kedélyű természetével ez nem egyezett meg. De hogy Mártát végkép elhanyagolta, hozzá járult az, hogy a sors összehozta őt egy kezdő szinészn ővel,