Esztergom és Vidéke, 1916
1916-12-17 / 99. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1916. december 17. Hideg tél, meleg szív. A nyomor kezd jelentkezni itt is, amott is, ami a háború keserű kísérője. Mert úgy van a dolog, hogy ezekben a háborús időkben az emberek helyzete két szélsőségben leng ki a normális társadalmi viszonyoknak megzavarásával. Egyeseknek a háborús idők jólétet, sohasem remélt bőséget hozott. Sokan azonban elvesztették a békés időknek minimális jólétét is. Elvesztették keresetüket, előbbi poziciójukat és nemcsak a nélkülözésnek, hanem egyszersmind a nyomornak útjára lökődtek.. Csúnya világot keservesen szomorú világot élünk. A beköszöntött december eszünkbe juttatja a nagy igényű, szinte telhetetlen téli hónapokat, a nélkülözést, a hideget, amelyik didergésre kényszerít a meleg szobában is, mihelyt drága katonáinkra gondolunk, akiket a Kárpátok zordon bérceire, Erdély havas hegységeire vagy a Kraszt és tiroli sziklák kopár kőhalmazaira állít a honvédelem magasztos kötelessége. Miből áll ez a magasztos kötelesség ? Megvédeni fegyveres erővel, legyőzni karral, karddal és minden ártó eszközzel az ellenséget, mely ellenünk tör. Ámde tudjuk a szemben álló ellenséges országok népességéből következtetve, olvassuk gyakorta a hadparancsnokság hivatalos jelentéséből, hogy túlerőkkel állunk szemben, katonáink számbeli kisebbségben vannak és hogy ennek dacára az egyensúlyt nemcsak fenn tudjuk tartani, hanem minden vonalon győzelmesen álljuk meg helyünket, annak oka „Ha este lesz ott hálunk,“ volt a kurta válasz. Az erdő végén kétfelé szakadt az út. Az egyik B . . . ra vezetett a másik F.. . re. Gida az utóbi útra fordította be lovait. Most még jobban bámult András. De a legjobban akkor bámult, mikor Gida beérvén a faluba a tanítóék előtt megállította a fogatát. András, a báróék itt laknak már, áthurcolkodtak azóta. De most már sejtett ám az öreg valamit. Tudta, hogy az úrfi, meg a tanító-kisasz- szony szeretik egymást. Szép fehérnép meg áldott jó a lelke. Nem is hívják másképp, mint: „a falu tündére.“ Gida pedig bement a házba és az özvegy tanítónénak megmondta, hogy ő szereti Juditot. Nála nélkül élni nem tud. nem is akar. Egyébként az apja akarata is, hogy még ma bemutassa otthon meny- assszonyát. Ezennel iinnedélyesen megkéri Judit kezét. — Fél óra múlva vígan haladtak a lóvak hazafelé (a Nina se bicegett már). Csakhogy most András hajtott ; a fiatalok (tán magyaráznom se’ kell, miért) hátra ültek. .. Feszület elé értek. András megállította a lovakat. Áldja meg az Isten az úrfit, hogy így választott. Úgy áldja egyedül az a szellemi felsőbb- ség és erkölcsi alap, mely fölébe helyezi a mi haderőnket minden ellenséges haderőnek. Ez a szellemi felsőbbség és erkölcsi alap megvan itthon is és a hadsereget az itthonvalók- kal ez eszményi kapocs fűzte eddig össze és ezt szorosabbá tette a szerető gond, mellyel hadseregünk legutolsó közkatonája iránt is mindnyájan viseltettünk. Es most, mikor a háború minden tünet szerint eljutott a döntés küszöbéhez, a fegyveres hadak mérkőzésének legtüzesebb fázisához, méltóan meg kell, hogy tegyünk mi is itthon mindent, ami csak tőlünk kitelik, erőnk végső feszítésével is, ha azt akarjuk, hogy a döntés reánk nézve szerencsés legyen. Mint ahogy mindenki óhajtja a békét, éppen olyan általános kell, hogy legyen az a mi erőfeszítésünk is, most kell, hogy legra^yogóbb legyen az a szellemi felsőbbség is, ami fölébe helyez bennünket ellenségeinknek. Nyilatkozzék most 'meg ez az önfeláldozás hazafias készségben. Tel jön, keservesen szigorú tél. Gondoljuk el, hogy — amint azt legelői említettük — a sors különös szeszélye folytán a mi katonáink csaknem minden harcvonalon havas bércek, zordon, égbenyuló sziklák közt harcolva érik a telet. Segítsük, lassúk el őket minden tőlünk telhető jóval, védő, melegítő, enyhítő tárgyakkal. Akinek férje, fia, testvére, vagy bármilyen hozzátartozója van a hadrakelt seregnél, tudja meg, mikor segíthet rajta és mikor meg, mint amilyen jóságos a kisasszonyka — mondta kalapját levéve. — Nagyon boldogak lesznek akkor... Köszönjük András, köszönjük — mondták boldog-meghatottan a fiatalok. A nyári nap lenyugvóban volt már, de még mindig melegített. Mesz- sziről látszott már a büszke jege- nye-alléc, amely a inagna cúriában vezetett. A falu harangja megkondult ; esti imára hívta az embereket. Kong, kong ... és ők úgy vélték hallani, hogy a harang is azt kongja : legyetek boldogok, legyetek boldogok ... Hogy bent a házban mi történt, nem firtatjuk. Családi dolog, nem illik beleavatkozni. Azt azonban egy régi, volt béresünktől hallottam, (én már rég, nem jártam arra) hogy az öreg úr nagyon, nagyon szereti a menyét. És hallani sem akar a falubeliek abbéli kívánságáról, hogy fia a közelgő követválasztáson fellépjen. Hogy is ne! Még megtalálnák választani, aztán Pestre meenek lakni, itt hagynak minket ... — falusi. — lehet, küldjön, ne egyet, hanem kettőt vagy többet, hogy jusson annak is, akinek nincs, aki küldjön. Küldjön, adjon az is, akinek senkije nem jutott abba a küzdelmes életbe, küldjön mindenki, hogy jusson minden katonának. Az önfeláldozásnak ez a készsége nyilatkozzék meg aztán itthon is. Ne fogyjon, ne fázzék, ne éhezzék itthon senki sem. Ne jusson hír, panasz itthoni nyomorról, éhségről sem katonáinkhoz, sem különösen ellenségeinkhez. Ne a kormánytól várjunk a háborúokozta nehéz helyzetben minden segítséget, hanem áldozatkészséggel osszuk meg a szükséget és nélkülözést. Talán nehéz megpróbáltatások következnek reánk, legyen a mi erőnk a megpróbáltatások leküzdésében az egymás támogatása. A haza legfőbb érdeke a győzelem, a boldog béke mihamarabbi eljövetele kívánja ezt tőlünk, különösen legyen a szemünk a gyerekeken, a szegény gyerekeken, akik olyan sokszor szorultak szerető gondoskodásunkra a békés időben is. A reánk következő tél szimbóluma legyen a jó szív, jelszava az önfeláldozó áldozat- készség, ezek legyenek előttünk keltünkben-fektünkben, akkor ezzel a szellemi felsőbbségünk- kei igazán győzni fogunk. De ne legyen kivétel senki, egytől-egyig meg kell, hogy tegyünk mindent, mert most igazan „itt az idő, most vagy soha ! “ Vajda. Ádventi hangulat. A harmadik háborús karácsony komor ádventi hangulata borult hazánkra. Ezeken a sötét ádventi felhőkön azonban diadalmasan áttör a kathofkus anyaszentegyház egyházi évének biztató verőfénye. Valamennyi főpásztorunk ádventi körlevelet intézett híveihez. Ezek közül .kiragadjuk dr. Prohászka Ottokár székesfehérvári megyéspüspök, városunk egykori illusztris lakójának ádventi körlevelét, melyet december első vasárnapján hirdetett ki. Elragadó ékesszólással vezette híveit a szent ádvent komoly hangulatába. Békéért esdő, Isten irgalmát és kegyelmét kieszközlő, benső áhitat gyakorlatra hívta föl hívei buzgal- galmát abban az időben, mely karácsony nagyünnepét, a békesség, ezt a nemzetközi nagy napját, előzi meg. Ezzel az áhitatgyakorlattal akarjuk — úgymond — az eget megostromolni és az Isten áldását a mi vé rviharos földünkre leesdeni. Itt vannak ime az ádvent napjai az engesztelés, az esdeklés, a békevá- rás napjai, melyekben az anyaszentegyház a Megváltó és Üdvözítő Isten után vágyódik és fölkiált: íme harmadszor csendülnek meg ebben a világháboiúban a mi mélabús ádventi énekeink és vágyakozó szívvel sóhajtjuk : Harmatozzatok égi magasok ! Téged vár epedve az emberek lelke ! Ha valamikor, akkor épen ebben az ádventben leghangosabb az egész világ nagy vágya az Istenországa és a békesség uralma után. Most hangzik és visszhangzik, most zsong és zúg a szívek mélységében és a templomok boltozatai alatt a szentének folytonosan ismétlődő végszava : Jöjj el, jöjj el édes Üdvözítőnk! Ha valamikor, akkor épen most érezzük, hogy valakibe, aki erősebb és igazabb, kell kapaszkodnunk : hogy ebben a végzetes világpusztulásban valakire, aki hatalmasabb és szentebb, kell támaszkodnunk és akkor az ő segítségével kitalálunk a nemzetsirok útvesztőiből és eltalálunk az irgalmas Isten szívéhez. Minden jószív érezze át a magasztos ádventi hangulatot, melyről Ottokár Püspök olyan igazi apostoli ihlettel emlékezett meg. Figye lő. hírek Lapunk legközelebbi Száma tekintettel a karácsonyi ünnepekre, bővebb tartalommal jövő vasárnap jelenik meg. ☆ Kitüntetés. De Pott Gusztáv századost, háziezredünk és társadalmunk egyik legrokonszenvesebb tagját érdemeinek elismeréséül a Kioszt. katonai érdemkereszttel tüntették ki. Tb. megyei főorvos. A főispán dr. Berényi Zsigmond kerületi orvost a közegészségügy terén teljesített buzgó és lelkiismeretes szolgálatinak elismeréséül tiszteletbeli megyei főorvossá nevezte ki. A kinevezés osztatlan megelégedést és örömet keltett dr. Berényi Zsigmond nagyszámú tisztelői, barátai körében. Esküvő. Lapos Jenő cs. és kir. 26. gy. ezredbeli százados házasságot kötött rumi és rábadoroszlóí Rumy Jolánnal, Rumy Ferenc győri máv. főellenőr leányával. A fiatal férj háziezredünk közszeretetben álló tagja, hitvese pedig dédunokája néhai Rumy Károly György neves Írónak és kutatónak aki élete javát városunkban élte le s kinek születése 100. évfordulóján, 1880. november 18.-án nemes Esztergom városa ke- gyeletes ünnepségek keretében emelt Mayer István püspök kezdeményezésére a szentgyörgymezői sírkertben díszes síremléket. Halálozás. Szoláry Ferenc nyergesújfalui lakos folyó hó 13.-án reggel 5 órakor életének 44. boldog házasságának 16. évében hosszas szenvedés után elhunyt. Pénteken d. u. 3 órakor Nyergesújfalu község lakosságának őszinte részvétele mellett temették. Özvegyén, édes
